Terhesnapló 11 - Zsuzska: Csak kapkodom a fejem...

Még kerek 3 hónap van hátra, július 22 a kiirt dátumom. Ez még nagyon soknak tűnik, de tudom, hogy egy szempillantás alatt odaérünk. Most már kezd foglalkoztatni, hogy mi mindent kéne elővegyek, átnézni, selejtezni, de addig amig a szobánk nincs készen, esélyem sincs a szortírozásra.

Pedig olyan jó lenne már a babaruhák közt nézelődni, beszívni a finom babaillatot, elmerengeni milyen lesz majd benne a kisfiam. A kiságyát már kinéztem, muszáj volt venni, a régi már megadta magát. De még nem hozzuk el, amíg nincs hova tenni. Egyszer összeszámoltam, hogy 9 gyereket szolgált ki, mert a bátyámtól kaptam, ahol 2 gyerek van, ő pedig a nővérünktől kapta szintén 2 gyerek, meg az én 5 srácom az 9. Csoda, hogy eddig bírta. 

Míg el nem felejtem, ne csak előre szaladjak az időben, hanem picit vissza is tekintsek, volt itt ugye ez a 4 napos hétvége, egy szép húsvéttal. Apa csinálta a lakást, néha elcsodálkozom honnan ért ennyi mindenhez de olyan jó érzés, hogy egy ezermester a férjem. 

Én pedig kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó ekkora felfordulásban segítség nélkül sütkérezni, de csak megszállt az ihlet, magam köré gyűjtöttem a gyerekeket és összehoztunk azért 3 tepsi sütit, mégis csak kell valami, amivel megkínálom a locsolókat. 

De a legjobban annak örülök, hogy a baleseti kórházat csak egyszer kellett meglátogatnunk a hétvégén, jelentem még a helyén van. Történt ugyanis péntek este fél 8-kor a nagy kertészkedésben, hogy az én okos ügyes harmadikos nagyfiam addig lóbálta a gereblyét, míg sikerült az öccse szemöldökét felhasítani. Szegény Andrisnak rendesen folyt a vér a sebből, én pedig éveket öregedtem, míg meg nem láttam, hogy a keze alól patakzó vér "csak" a szemöldökéből jön és nem a szemét találta el. Igy hát este felkerekedtünk és irány a kórház, ahol csak összeragasztották ilyen pillanatragasztó szerű valamivel, kis tapaszt nyomtak rá és kész. Mondjuk tényleg semmiség volt ahhoz a gyerekhez képest, akit akkor vitt be a mentő koponyatöréssel.

Ilyenkor mindig hálát adok Istennek, hogy velünk nem történt még nagy tragédia, és nagyon remélem, hogy nem is fog. Pedig ekkora gyereklétszámnál előfordulnak véletlen balesetek. 

Ja, természetesen nálunk is járt a Nyuszi, megvolt az elmaradhatatlan tojásvadászat is a kertben. Annyira tudják élvezni a keresgélést. Az utána következő kétnapos csokievést pedig mégjobban. De hát egy évben kétszer talán ez megengedhető.