Terhesnapló 11. - Zsuzska: Amikor egy tapasztalt anya is pánikba esik!

A textilpelusok szintén, mellszivó, légzésfigyelő a helyén, úgyhogy igazán nem kell vegyek semmit, csak a baba ellátásához szükséges dolgokat, meg nekem a kórházba pár apróságot. Nagyon jó dolog ilyen rutinosnak lenni, de bevallom néha olyan érzés mintha félvállról venném az egészet. Pedig nem. Olyasmi lehet inkább ez, mint mikor a kedvenc filmed nézed már századszorra. Tudsz már mindent előre, lehet kicsit uncsi is, de csak megnézed, mert imádod. 

Elkészült a férjem a szobánkkal is, már birtokba is vettük, sőt a babaágyat is összerakta, hogy lássuk hogyan fogunk elférni. Ennek a visszaköltözésnek egyedül Luca nem örült, ő ugyanis velem szeret aludni. Féltem is tőle, hogy vége a nyugodt alvásoknak, de egyelőre azt csináljuk, hogy este elaltatom a szobájában, aztán ha felébred és hiányol, akkor átjön hozzánk és velünk alszik. Nem tudom két szoptatás közt ezt majd, hogy fogjuk kivitelezni, de majd csak lesz valahogy. Legrosszabb esetben apát száműzzük megint a kanapéra. 

A hétvégén minden csillag jól állt (értsd nem jött közbe semmi, nem lettek betegek a srácok stb)  így apával el tudtunk szabadulni az oviban rendezett bálra. Vacsora, élőzene, társaság. Én nagyon jól éreztem magam, a férjem nem annyira, de ő nem is az a bulizós típus. Nekem viszont nagyon jólesett kimozdulni végre. Persze egész hétvégén próbáltam helyrejönni. Ilyenkor hulla fáradtan mindig rájövök, hogy ezt már ennyi gyerek mellett merész dolog bevállalni, hiszen ők reggel ugyanúgy kelnek, a bébiszitter (mama) pedig csak egy estére szól. Le is mondtunk minden további hétvégi programot és próbáltam behozni az alvás lemaradásomat. Elég paprikás hangulatban voltam és ez odáig fajult, hogy szombat este már sírtam és nevettem egyszerre. Soha nem hittem volna, hogy erre képes vagyok, komolyan sajnálom, hogy nem lett levideózva. Kíváncsi lennék, hogy valóban olyan ramatyul néztem-e ki, mint ahogy éreztem magam. A férjem meg egyre csak kérdezte, hogy most sírok-e vagy nevetek!? Tombolnak a hormonjaim, de nagyon durván. Soha ennyire nem viselt meg még lelkileg terhesség. 

Na nem baj, már nincs sok hátra. Utána pedig újra a régi leszek!