Na Anya, te beszoktál már?

Érzelmi szempontból gyakran megviseli a kicsiket az anyától való elválás, és természetesen ez fordítva is igaz. Izgulunk, hogy vajon jól van-e szemünk fénye, hogy hogy érzi magát. Ezen kívül viszont gyakorlati nehézségek is érintik mind a gyereket, mind a szülőt. Aki eddig otthon volt, annak nehéz megszokni, hogy számára is új rendszer van.

Én eddig simán aludtam 8.30 ig a gyerekkel, ha olyanja volt. (Igen tudom, kövezettek meg, a gyerekem nem hajnali 6-kor kelős, én pedig nem vagyok a mindenáron megfeleli akaró anyuka.)
Nem kellett izgulni, hogy odaérünk-e valahova időben. Igaz, én eleve ritkán szerveztem olyan programot, ahol korai időpontra kellett volna odaérnünk.
Bárhova indultunk, volt idő előtte itthon nyugiban játszani a legújabb, legszuperebb játékkal. Volt, hogy csak felültünk a buszra, irány a belváros.

Imádtam és imádok vele csinálni mindenféle jót. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt rendszer az életünkben, hanem azt, hogy lazább volt. Egyik nap játszi egyedül, másik nap csak mi ketten, harmadik nap egy kis barátunkhoz mentünk, majd következett egy csoportos foglalkozás stb.

Nemrég írtam egy cikket arról, hogy nem egészséges, ha a gyerek a társad. Ezt arra értettem, hogy az nem jó, ha nem a párod a társad, és az egyetlen boldogságodat a gyermeked jelenti, mert különben társas magányban élsz. Na és van a másik fajta kötődés, amikor megtanulsz te is gyermeki szívvel a barátja, játszótársa lenni a kicsidnek.

Lehet vitatkozni, de terapeutaként és anyaként is azt vallom, hogy akkor alakul ki az igazi bizalom oda-vissza, ha ez megvalósul. Akkor értheted meg csak igazán őt, ha te is képes vagy azzal a szívvel és lélekkel gondolkozni, amivel ő. Akkor tudsz igazán jelen lenni. Na, ha valaki ezt a harmóniát elérte a gyerekével, és a gyakorlatba is beültette, akkor meglehetősen kizökkentheti a beszoktatás és a tény, hogy megváltoznak a dolgok. Igen, ez az élet rendje, örüljünk, hogy nem kell mindenkinek pár hét vagy hónap után visszamenni dolgozni. De attól még az Anyának is nehéz átállnia arra, hogy időben oda kell érni minden nap a gyerekkel is, munkába is. Készíts elő mindent, hagyd ott a bölcsiben, oviban - gyakran sírva, szakadjon meg a szíved, izgulj, aztán dolgozz.

De amit a legszívesebben fogok tenni hazaérkezés után, az a játszás. Játszani önfeledten újra a kismanóval, lazázni, bohóckodni. Amíg igényli, mert aztán az is elröppen, mint egy őszi falevél. 

Hogyan teremtsük meg újra a harmóniát az új helyzetben?

Mindig próbáljuk érzelmi és gyakorlati szempontból is átgondolni, hogy gyermekünknek mi és hogyan esne jól. Gondolok itt egy közös ébredésre, reggelire indulás előtt. Én lazán odaültetem a reggelihez Tűzoltó Sam-et és máris jó a kedve. Ha neki jó a kedve, nekem is. Ha ő nyugodt, akkor nyugisabban megy a készülődés is. Az ő szemszögéből gondold át, mi adna neki motivációt arra, hogy be akarjon menni a bölcsibe, oviba. (Ez sokszor teljesen más, mint amit te gondolsz szülőként). Amikor hazaértek, mi esne neki jól. Egy kis önálló játék, pihi vagy közös móka stb. Nem ez nem arról szól, hogy egész nap ő a főnök. Ez arról szól, hogy újra összerendeződjenek a dolgok, hogy mindannyian jól éljétek meg a változást egymás felé. Ezek a gyakorlatban nem vesznek ám olyan sok időt igénybe, ne felejtsd el gyermek szívvel érezni és látni, saját magadra is picike időket szentelni.