A magzatvíz az a közeg, melyben a baba jól érzi magát, mely megvédi fizikai behatásoktól, oltalmazza, egyenletes hőmérsékletet, a tüdő fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos feltételeket biztosít. Ha azonban a mennyisége az...
Néha azt hiszem, hogy semmiről nem tudok írni, de eddig szerencsére minden héten akadt valami, ami kicsit vagy nagyon feldobta a hetet, így a napló is kicsit teljesebb lett.
Mára is valami paleosat szerettem volna írni, nagyon gondolkodtam is, hogy mi legyen. De egy ideje - amióta felhívták rá a figyelmemet, hogy már kellene - azon gondolkodom, hogy hol és hogyan kellene megszületnie ennek a kis...
A várandósságom vége felé reménykedtem benne, hogy a szülés után úgy fogom érezni és gondolni, hogy minél hamarabb belevágnék újra az egészbe. Sajnos a dolgok máshogy alakultak, és ez az érzés nem a fájdalom vagy a szülés...
Elég eseménydús volt a Húsvét - és ezzel együtt a 14. hét is. Persze a csütörtöki ijedség miatt a péntek délután és a szombat is pihenéssel telt, de azért amit tudtam segítettem - és jól vagyunk: a baba is és a mama is.
Azt mindenki tudja, hogy az emberiség történetében 8-15 000 évvel ezelőtt forradalmi változások történtek. Kialakult a földművelés és az állattartás. Ezt általában fejlődésnek szokták tekinteni, de a táplálkozásunk...
A terhesség során felléphetnek olyan kórképek, amik addig nem voltak jellemzőek. Néha enyhébbek, talán észre sem vesszük, máskor viszont egészen ijesztőek is lehetnek. Ez utóbbiak közé tartozik a terhességi epepangás, vagy...
Végre eljött a várva várt pillanat, hétfőn volt a 12 hetes ultrahangom/ultrahangunk. Elvileg pont 12 hetesek voltunk hétfőn, viszont az ultrahangon kiderült, hogy egy héttel és egy nappal idősebbek vagyunk, így amikor a...
Igazából ugyanazokat az élelmiszerek kellene elkerülni a terhesség alatt, amik egyébként sem nagyon javaslok máskor sem. Ezek a finomított, gyorsan felszívódó szénhidrátok, feldolgozott élelmiszerek, hidrogenizált növényi...
Nem is tudom, hol folytassam, a bemutatkozó naplóm után. Először is köszönöm a bíztató szavakat mindenkitől és remélem, a szintet fogom tudni tartani. Elég sok minden történt az első jelentkezésem óta, pénteken leszünk 11...
Sokat gondolkodtam, mivel is kezdhetném a Kőbaltás kismama-posztokat a Babaneten. Beszéltük, hogy írjak a babavárás és a táplálkozás összefüggéseiről, nem annyira a lelki változásokról. De a rengeteg ötlet után arra...
Nem túl régen tudtam meg, hogy babát várok, és bár nem tipikus babavárós az életem, de ahogy eljön a harmadik hónap és minden rendben lesz, akkor már merek igazán örülni és boldog lenni. De kezdjük az elején.
Aki esetleg nem csatlakozott még a Babanet Facebook oldalához, talán még nem hallotta, de remek hírt kaptunk a héten - ezért sincs ma Terhesnaplónk Mimitől!
Túl vagyunk a 38. héten, a mai nappal már betöltött 39. héten járunk! Ez a hét is zsúfoltra sikeredett, Olival minden abszolút rendben van, egyre inkább úgy tűnik, hogy mégsem akar nagyon hamar kijönni, lubickol, mint hal a...
A houstoni Memorial Hermann kórházból a héten online, élő közvetítést követhetett bárki végig egy császármetszésről, a kismama megérkezésétől egészen a baba megszületéséig. Az online közvetítés a Twitteren zajlott, ahol...
A 37. hét is kipipálva, jelentem még mindig egyben vagyunk. A vizsgálatok sűrűsödnek, a jósló fájásokkal és az éjszakai pisilésekkel egyetemben.
A 36. héten éreztem eddig szinte a legjobban magamat, olyan érzésem volt, mintha kivirágoztam volna. Persze, a jóslófájásoktól és a derékfájástól eltekintve. A kedvem is sokkal jobb, és szerencsére ritkábbak az érzelmi...
Ha szülésről beszélünk, általában mindenkinek az jut eszébe, amikor a baba természetes úton jön a világra. Viszonylag kevés azoknak a kismamáknak a száma, akik kifejezetten császármetszéssel képzelik el a szülésüket, a legtöbb...
(Anya)hajónapló újra. Már csak a pocakom mérete miatt is. Egyre nehezebb a fordulás éjszakánként, egyre több nyögés és nyöszörgés szakítja meg az éjszaka csendjét. Túl a 35. héten, néhány bögre málnalevél teán,...
A 34. hetet is betöltöttük, sőt már a hét végét tapossuk, gazdagabbak lettünk egy védőnő látogatással és egy újabb szülésfelkészítővel.