Terhesnapló 7. – Szabályos, négyszer is szabályos

A 29. hétbe lépve most hirtelen elfogott a türelmetlenség. Pedig messze van még a vége. Azt írják az okos könyvek, hogy ilyenkorra már alábbhagy kicsit a hormonok miatti hangulatingadozás, nálam persze nem így történik, miért is történne úgy, ahogy kellene neki. Viszont azért történt jó is, ne is mélyedjünk bele az agonizálásba, meg a “mi-lesz-velem-jajj” gondolatokba, mert nem visznek előrébb.

Szerdán voltunk például magzati szív ultrahangon, ahova jól odacsődítettem apját is, hogy nézze meg, milyen Julcsi kis arca, pocakja, hogy rugdos. Azért csak ő, mert a Honvédban a genetikai ultrahang szobában az anyuka nem látja ultrahang közben a képernyőt, csak azok, akik a doki mögött állnak. Gondoltam, majd apja feltöltekezik a látvánnyal és majd jól közvetíti nekem. De persze arra nem gondoltam, hogy ez egy magzati SZÍV ultrahang, tehát a szívét nézegetik meglepő módon, nem babamoziznak, és nem mutogatják egyéb testrészeit.

Jó volt azért, hogy ott volt, még sosem látott emberi szívet így, ilyen közelről, és részletesen, főleg, hogy a saját lányáét nézhette, nyilván élmény volt. Amúgy szerencsére minden rendben van vele, bár a szakkifejezéseket nem értem a leleten - azt pedig megfogadtam, hogy a neten véletlenül sem olvasok utána semminek sem, mert hajlamos vagyok saját magamra hozni a szívbajt -, de ami számomra a lényeg, az rajta van vagy négyszer: szabályos. Apja meg is jegyezte, hogy megy ez nekünk, reméljük, nem arra utalt ezzel, hogy legyen még több gyerekünk.

Ezen tényleg elgondolkodtam, hogy lehet kérni a harmadik gyerek után, hogy anyukát elkössék, lehet, hogy ez lesz az én utam. Még kikérdezem az orvosomat, mi a véleménye erről, de erősen hajlok erre a megoldásra szülés után.

Az új dokim egyébként egy tündér, nagyon szeretem, ha ezt előbb tudom, mindig is női orvosom lett volna. Alapos, figyelmes, érdekli, mi van velem, mint emberrel, ha mégsem érdekli, akkor jól eljátssza. Kapok tőle sms-t, hogy mikor megyek ultrahangra, mindent felír aprólékosan, hogy mikor hogy és merre menjek, szóval abszolút jól vagyok tartva. Sőt, mikor kiderült, hogy a kisebbik lányomnak autisztikus gondjai vannak, rögtön megkérdezte egy ismerősét, aki ilyen gyerekekkel foglalkozik, hogy mit javasol, milyen sulit, milyen kezelést. Szóval le a kalappal előtte.

Jut eszembe, mekkora élményeim vannak: a pocakom valószínűleg a tudtomon kívül hatalmasat nőhetett, mert bár én nem észlelem, hogy nehezebb lenne, vagy ne jönnének rám a cuccaim, de hirtelen elkezdte mindenki átadni a helyét a buszon, metrón, mindenhol. Ha feltűnök egy járművön, akkor két-három ember minimum felpattan - most vagy úgy nézek ki, mint aki mindjárt szül, vagy kétségbeesés van az arcomra írva, vagy nem tudom, mitől van ez.

Mondjuk a szerkesztőségben is felkiáltottak, mikor egy hét után először láttak, hogy tejóég, mit növesztek én a hasamban. Még nem kényelmetlen, szóval részemről nőhet, csak vicces látni a környezetem reakcióit.

A mindjárt szülünk érzés még 9 hétig várat magára, de Julcsi második babatakaróját már szorgosan horgolom, igyekeznem kell, ha mindennel el akarok készülni.

Lujza