#baba#anya

Gyermek születik

Minden leendő szülőt izgat a kérdés, hogyan is fejlődik a magzat az anya hasában. Nem véletlen, hogy annyira népszerűek az ultrahangos vizsgálatok, a „babamozik”: mindenki repesve várja, hogy bekukucskálhasson pár percre a külvilágról mit sem sejtő babához. Annyira kíváncsiak vagyunk, hogy akár hajlandóak lennénk hetente vizsgálatra menni, még akkor is, ha a szakemberek szerint erre semmi szükség, sőt.

Létezik egy fotós, aki férfi létére a terhességnek – is – köszönheti hírnevét. Lennart Nilssonnak hívják, és még az 1940-es években kezdett dolgozni. Aztán 1953-ben közölték néhány képét, és innentől egy egészen fantasztikus karrier vette kezdetét. Azokon a képeken ugyanis fejlődő embriók voltak.

Ezután teljes odaadással fordította figyelmét az emberi test működése, és azon belül is a várandósság fejlődése felé. Különleges, széles látószögű, makró objektívekkel és speciálisan átalakított endoszkópos műszerekkel felszerelkezve készítette el azt a fotósorozatát, amely aztán 1965-ben jelent meg „The Drama of Life Before Birth” címmel a Life magazinban. Még ugyanebben az évben megjelent a „Gyermek születik” című könyv is, amely azóta több kiadást is megért.

Képei akkora értéket képviselnek, hogy a méhen belüli fejlődést megörökítő fotósorozatát az 1970-es években a Nasa Voyager I és II. űrszondái is magukkal vitték, mikor útnak indultak az ismeretlenbe. Munkássága hatására változott meg mindaz, amit addig az ember méhen belüli fejlődéséről, és úgy általában a fejlődő embrióról, magzatról gondoltak. Nemcsak a laikusok kíváncsiságát elégítette ki, de az orvostudománynak is új lendületet adott.

Négy évtized telt el, és az újra publikált könyv fotói mit sem vesztettek erejükből, varázslatukból. Az abortuszviták hevében is szinte mindig szóba kerülnek ezek a képek, hiszen világosan megmutatják, hogy az emberre jellemző vonások milyen hamar kialakulnak a magzaton. Mikor Nilssont megkérdezték arról, hogy véleménye szerint mikor kezdődik az élet a méhen belül, azt válaszolta, hogy az agysejtek már a harmadik héten kialakulnak – ám úgy gondolja, hogy erről mindenkinek meg kell hoznia saját döntését.

Lennart Nilsson honlapján bárki belefeledkezhet egy kicsit az élet csodájába: leendő szülők, már gyermeket nevelők egyaránt. Sőt, ha gyermekünk kezd érdeklődni az iránt, hogyan lesz a kisbaba, mutassuk meg neki is – egy életre szóló élmény lesz neki.

Szilágyi Diána,

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?