A pszichológusok tapasztalatai azt mutatják, hogy sok olyan szülő létezik, aki segítségért kiált a gyerekneveléssel kapcsolatban, mert a gyerek problémás, kezelhetetlen és ilyenkor a szülők szakembertől várják a segítséget.
Egy ideje már nem dolgozom, így végre szabadidőm is van. A férjemmel mindketten otthon lehetünk. Két gyermekünk van, akik rögtön megörültek a hírnek, mondván így többet lehetek az unokákkal.
Egy anya és a gyermeke közötti kapcsolat nagyon fontos, mert a közeli anyai kapcsolat nagy segítséget nyújt a gyereknek a fejlődésben és a biztonságérzet kialakulásában.
Bármikor jelzem, ha egy szusszanásnyi szünetre van szükségem, valamiféle zavarodottság lesz úrrá rajtam, mert ilyenkor mindenki úgy gondolja, hogy jobban tudja, mire van szükségem, mint én magam.
Az emberek sok esetben elfelejtik a szép dolgokat, de egyes múltbéli dolgok még ma is érvényesek mert jóhatással vannak a fiatal generációra. Lehet, hogy sokkal jobb hatással, mint a modern technológia.
Tisztelt KapcsolatSzerviz!
Fiam élettársa a közös gyermekükkel – aki 3, 5 éves kisfiú – elköltözött, egyelőre az elvált édesanyjához, majd albérletbe készül. Az édesanya elmondta a kisfiának, hogy elköltöznek. Nem tudom...
Amikor hazamentem az újszülött lányommal, a nagyobb testvérei mindig azt mondták, hogy sír, furcsa illata van. – Anya szükségem van rád!- Megértettem nagy nehezen már.
Mióta összeházasodtunk, anyósom folyamatosan csak kritizált, mindenbe beleszólt. Mikor a férjemnek megemlítettem, hogy ezt nem tűröm tovább, csak annyit mondott, hogy mégis az édesanyja, legyek vele türelmes.
Reggelente hároméves lányommal teszünk egy rövid sétát a környéken, amíg férjem a hétéves, nagyobbal futtatja meg kutyánkat. Ez valahogy a napi rutin részét képezi, amióta a járvány kitört, és biztonságot is ad ebben a...
A legtöbb olyan családban, ahol kisgyermek is van, a szülők számára folyamatos kihívást jelent a “normális program” biztosítása a gyerek(ek) számára. Szinte kényszeresen úgy érezzük, muszáj valami programot szerveznünk a...
Az anyaság átvirrasztott éjszakákat, fáradtságot, lemondást is jelent. A legtöbb édesanya azonban mégsem ettől érzi rosszul magát, sokkal inkább a bűntudattól, az önhibáztatástól! Pszichológusként egyre gyakrabban találkozom az...
Az örök kérdés: „Hogyan tanítsuk meg gyerekünket a rá váró anya és háziasszony szerepre, ha nem erőltethetjük ezek elvégzésére gyerekkorban? Képes lesz-e nélkül elsajátítani ezeket a szerepeket?
A gyereknevelés a legnehezebb és mégis leggyönyörűbb dolog, amivel egy nő szembesül. Egy édesanya ezt egy levél formájában osztotta meg gyermekével.
Az nem is kérdés, hogy az anyaság kimerítő feladat minden újdonsült kismama számára. Ha megkérdeznéd erről a környezetedben lévő kisbabás anyukákat, egybehangzóan kapnád a választ, hogy valóban így van. Olykor még annak...
Néhány tévhit szinte minden szülőt gyötör, sokszor könnyebb elhitetnünk magunkkal, hogy ilyen a gyerek, nincs mit tenni, mintsem elviselni a hisztit, a kiabálást, ami pedig a nevelés velejárója.
Nézem a gyermekeinket és nem értem, mi történik a világgal. Meg van mindenük, sokkal több, mint amiről mi gyerekkorunkban álmodhattunk volna, egy valamijük még sincs: gyermekkoruk.
Minden szülő másképp gondolkodik, egyesek azt várják, hogy a gyerekeik visszaadjanak minden tartozást, mások szerint a gyerekek egy befektetést jelentenek a jövőbe, mások pedig csak szerényen egy pohár vizet várnak öregkorukban.
Általában az anyósokat vagy nem kedvelik, vagy előítéletekkel kezelik őket. De kollégám mindig tisztelettel beszélt a felesége anyjáról. Megkérdeztem tőle, hogy mi az a titok, hogy ilyen jó kapcsolata van az anyósával?
A közelmúltban végzett kutatás szerint, a legidősebb gyermek a legokosabb. Úgy tűnik, hogy a második gyermek problémásabb, lázadóbb, mint az elsőszülött.
Ez az Anyák napja más lesz, mint a többi – puszta szeretetből és féltésből sokan nem ölelthetik meg édesanyjukat, nagymamájukat. A járványügyi vészhelyzetben az a legbiztonságosabb, ha – saját érdekükben - digitális módon...