#baba#anya

A gyermekkori fejfájásról

A fejfájás viszonylag gyakori panasz a gyermekkorban.
Megközelítésénél, értékelésénél első lépcső a fejfájás jellegének, gyakoriságának, lokalizációjának, jelentkezése idejének - napszak, évszak -, netán különböző programokhoz való kapcsolódásának vizsgálata. Egyáltalán, a fejfájás önálló panasz-e vagy egyéb betegségre utaló jelek/tünetek mellé társul? Befolyásolja-e a gyermek tevékenységét, vagy csak mintegy bejelenti
azt?
Ugyancsak az első körben kell vizsgálnunk, hogy a családban van-e fejfájós. 

Különbséget kell tenni akut, hirtelen fellépő, és a krónikus (már régóta fennálló) fejfájás között. Gyakorlatilag minden akut - fertőző, lázzal járó - légúti, de akár pl. a bélrendszert érintő betegséghez társulhat. Ez esetben az alapbetegség gyógyulásával ez a panasz is megszűnik. Krónikus, elhúzódó, egyéb általános tünetekkel is társuló fejfájásnál gondolnunk kell általános belgyógyászati okokra: pl. vérszegénység, krónikus vesebetegség, elsődleges illetve másodlagos - egyéb betegséghez társuló - magas vérnyomás, hormonális betegségek, stb.
Ugyancsak fejfájást okozhatnak a melléküregek - arcüreg, nagyobb gyermeknél a homloküreg - gyulladásai is. Ekkor rendesen lázat, légúti hurutos tüneteket is észlelhetünk.
Szemészeti okok, fel nem ismert fénytörési hibák is járhatnak fejfájással, továbbá ehhez vezethet, ha a gyermek nem hordja a számára egyébként szükséges szemüveget.
A fejfájás lehet súlyos, a központi idegrendszert érintő betegségek figyelem-felhívó, vagy kísérő tünete is. Ekkor is jelentkezhet hirtelen, ekkor inkább akut betegségek: központi idegrendszeri gyulladások, ér eredetű megbetegedések (vérzések, bár ezek ritkák gyermekkorban). Ezzel szemben a lassan kialakuló, de fokozatosan romló, kínzó fejfájás jelezheti a központi idegrendszer térszűkítő megbetegedéseit.
Adott esetben igen súlyos, görcsös, kínzó fejfájást okoz a gyermekkorban is előforduló migrén.
Ritkábban, de kell gondolnunk különböző ortopédiai rendellenességek, tartási zavarok, illetve a fej-nyaki izmok tónus-eloszlási zavarai következtében kialakuló fejfájásra is.
Fejfájáshoz vezetnek a fej kisebb-nagyobb, továbbá ritkán a gerinc sérülései, pl. típusosan az agyrázkódás.

A szervi (organikus) betegségek mellett - talán azoknál nagyobb arányban - okozhatnak fejfájást különböző pszichés, lélektani zavarok, problémák. Ide számos ok sorolható: pl.  környezeti ártalom, lelki megterhelés, érzelmi zavarok, különböző konfliktus-helyzetek stb. Sokszor az egyébként meglevő szervi betegségek mellé társuló lélektani tényezők váltanak ki fejfájást, tehát a két ok együttes hatásával is számolhatunk.
Azonban először a szervi okokat kell kizárnunk, és csak ezután szabad a pszichés eredetre gondolnunk. Ekkor a kivizsgálás, kezelés során az orvos, a gyermek illetve szüleinek megfelelő együttműködésén túl ajánlatos pszichológus segítségét is igénybe venni.

Tehát a fejfájás minden esetben megfelelő kivizsgálást igénylő panasz illetve tünet. Kivizsgálásánál az általános gyermekorvosi vizsgálat mellett több társszakma segítéségét kell igénybe venni: laboratórium, röntgen, ideggyógyász, szemész, gégész, pszichológus. Az, hogy szimpla, banális, az csak a kivizsgálás után dönthető el. A vizsgálatok, a diagnózis felállítása után a megfelelő módon kezelni, orvosolni kell, hogy a gyermek közérzetét, jóllétét helyreállítsuk, biztosítsuk.
Véleményem szerint lehet és kell fájdalmat csillapítani. Azt, hogy ezt milyen módszerrel, milyen gyógyszerrel végezzük, az már más kérdés, és jobbára csak a megfelelő kivizsgálás után dönthető el. Ugyancsak ezután dönthetjük el, hogy megelőző kezelést, vagy alkalmi gyógyszerelést választunk.
Önálló fejfájás ambulanciák - tudomásom szerint - jobbára a felnőtt ellátásban vannak. Azonban a gyermek-ideggyógyászati szakrendeléseken ilyen panaszokkal foglalkoznak, néhány helyen akár önálló rendelés formájában.
Azonban - mint megítélésem szerint mindenben - első vizsgáló, ellátó a pácienst (és a családot) jól ismerő gyermekorvos kell, hogy legyen. Azután a továbbiakat ő szervezi meg.

Dr. Péter György
 


 

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?