Nincs is annál finomabb, ellazítóbb élmény, mint egy fárasztó nap végén elmerülni egy kád forró vízben, amiben nyakig ér a hab és csak ázni, nem gondolni semmire. Szinte érzi az ember, ahogy ilyenkor az izmaiban addig meglapult...
Kicsit elbizonytalanodtam a napokban így babanapló-írással kapcsolatban. Ha nagyképű lennék, mondhatnám, hogy alkotói válságba kerültem, ez olyan szép kifejezés, mindig szerettem volna leírni. Na de mivel nem vagyok alkotó,...
Ma van Csongor névnapja. Ez is az első ebből a fajtából. Gyűjtöm az elsőket, szeretem őket. Mivel a tesóimtól, szüleimtől húsvétra és névnapra kapott egy csomó játékot: csörgőt, rágókát, kislabdát, plusz van itthon még ezer...
Az ekcémáról már olvashattatok a Babaneten is, mégis előfordulhat, hogy felmerülnek olyan kérdések, amelyekre gyakran félrevezető válaszokat kapunk. Például, hogy érdemes-e diétáznia az ekcémás betegnek? Fertőz-e a betegség?...
Ugye, Ti is tapasztaltátok már, hogy egy babával képtelenség úgy végigmenni az utcán a közértig, hogy ne állítsanak meg vadidegenek megcsodálni a csemetét? És ugye, nemcsak én vagyok úgy azzal, ha látok egy karonülő dedet,...
Megvolt Csongor első húsvétja! Az első Karácsonyán még csak négynapos volt és gyakorlatilag átaludta, a húsvétban már sokkal aktívabban vett részt. Nálunk ez úgy zajlik, hogy itthon már korán, pénteken vagy szombat reggel...
Talán már ki merem mondani: jobban vagyunk. K. tegnap óta dolgozik, igaz, még elég gyengén bírja. Anyósom sem nyomja már az ágyat, és az orrszívó is csak dísznek lóg a konyhában, hamarosan el is merem tenni.
Hogyan ábrázolják általában a filmeken a gyerekvállalást? Kétcsíkos teszt, örömködő pár, a boldogságtól sugárzó kismama tipptop külsővel, nulla túlsúllyal, majd egy kb. háromperces szülés, négy nyögéssel és kiáltással –...
Egy kicsit féltem ettől a filmtől. Annyit hallottam róla, hogy őszintén, köntörfalazás nélkül mutatja be a gyermekvállalás jó és rossz oldalát, így attól tartottam, hogy többek között magát a szülést kell majd „élőben”...
Hát, nem nagyon haladunk. A párom és az anyósom épp most indulnak vissza másodszor az orvoshoz, mert nem javulnak. Én már csak taknyos, orrdugulós, köhögős vagyok, Marci és Regő nagyjából már kilábaltak, viszont Csongor meg...
Az utolsó trimeszterben a babát teljesen körbeöleli a mamája méhe, lubickolni már semmi helye nincs, bár azért képes még trükkös megmozdulásokra. Aminek már bárki szemtanúja lehet odakintről is, mert a gyerek ilyenkor úgy...
Természetesnek mondható, hogy ahol babát várnak, oda érkezik egy rácsos ágy is. Mert az éjszakai pihentető alvásokhoz szükség lesz rá. Már ha egyáltalán belekerül a gyerek, esetünkben például alig használtan került vissza az...
Jaj de sokat tudnék most írni, mesélni, ha nem égne a szemem, rendesen kapnék levegőt és nem fájna a gondolkodás is. Igen, benne vagyunk rendesen, mindnyájan, egész hattagú nagycsaládunk, anyósomat is beleszámítva.
Több tekintetben is megnyugodtam: Csongornak csak vízsérve van, és a szopási sztrájk is csak vaklárma lehetett a múlt héten.
A születés utáni első pillanatok csodája, mikor az anya magához öleli a babát, mellére teszi, és megszoptatja. Vannak azonban olyan esetek, mikor a várva várt pillanat késik, esetleg el is marad. Miért? A kérdésre W. Ungváry...
Egy testvér érkezése mindig felkavarja az érzelmeket, főleg a nagyobbik gyereknél. Akkor is nehéz megküzdenie ezzel, ha kicsi köztük a korkülönbség, de akkor is, ha nagyobb és esetleg ő maga is könyörgött a kistestvérért....
Azzal kell kezdenem, hogy a múlt héten szándékom ellenére félrevezettem mindenkit. Nem tudok eredményekkel szolgálni a gyereksebészetről, nem mentünk el, ugyanis váratlanul leesett a hó. Még utoljára megmutatkozott a tél, én...
Csongor babám a legutóbbi babanapló-fejezet megírásakor lett két hónapos, tehát mint ilyenkor általában, esedékessé vált az első – sőt, rögtön az első két – oltása, meg a hivatalos mérés, vizsgálat. Jó sok minden ellen...
Egyedülálló szolgáltatás a világon az, amit mi, magyar anyukák szinte teljesen természetesnek veszünk. Csak nekünk vannak védőnőink, akik már a terhességet is végigkövetik, majd később figyelemmel kísérik gyermekeink...
Két dilemmán gondolkoztam a napokban, tulajdonképpen mindkettőre megtaláltam a magam válaszait. Mondják, hogy az embernek addig vannak elvei, amíg nincsenek gyerekei. Én azért nem szeretnék számomra tényleg fontos elveket...