Kétnyelvű gyerekek

Mielőtt csemeténk életének beszédes szakaszába lép - ez egyéves kortól akár háromig is terjedhet, szóval van cirka két évünk aggodalmaskodni miatta -, a kialvatlan felnőttekkel ellentétben, ha konkrétan a szavak jelentését nem is, a körötte zajló eseményeket azért megérti. Nyelvelsajátítása hosszú és türelmet igénylő folyamat, de általában minden állomása óriási örömködést vált ki környezetéből.

Az első nagy lépés kommunikációjában a három hónapos kor körül kialakuló gügyögés, amit aztán a félévesekre jellemző gagyogás vált fel. Ekkora a kicsi már csak az anyanyelvében előforduló hangzókat utánozza, és reflektálhat is velük a hozzá idézett beszédre. A következő fordulat akkor érkezik el, amikor bizonyos tárgyak vagy jelenségek megjelölésére ugyanazok a hangsorok kerülnek alkalmazásra, amik nem feltétlenül értelmesek ugyan, de legalább állandóak. Például az étel az memme, a kutya pedig va. Ezután pedig már csak idő kérdése, és hamarosan arra kell majd várnunk , hogy végre mi is szóhoz juthassunk.

Ám felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha a szerelem vagy a munkaerő szabad áramlása következtében gyermekünk nem csak egy nyelv elsajátításával vág neki az életnek, hanem rögtön kettővel, esetleg hárommal. Általában semmi tragédia. Fontos azonban tudni, hogy csak olyan nyelven érdemes szólni hozzá, amit mi magunk kifogástalanul beszélünk, mert a hibás, akcentussal kísért kommunikáció elsajátításának nem sok haszna van. A középiskolában megszerzett némettudás érvényesítésének nem most van itt az ideje.

Ha az apuka mondjuk norvég, az anyuka pedig olasz, eléggé eklektikus mentalitású lesz a család, -és valaki mindig elégedetlenkedni fog az aktuális hőmérséklettel kapcsolatban, de - a szülők kedvükre beszélhetnek csemetéjükkel saját nyelvükön, a kicsi mindkettőt meg fogja tanulni. Néha keverni fogja őket, és lehet, hogy kezdetben szegényesebb lesz a szókincse hasonló korú társainál, de ez teljesen normális, hiszen neki mindenre kétszer annyi kifejezést kell megjegyeznie.

Egy idő után természetesen rangsort állít majd fel a nyelvek között, és kell is lennie egy olyan kitüntetettnek, amit a legtöbbet használ, amin először szólal meg, ami majd az anyanyelvévé válik. Nyilván a legjobban érvényesíthetőt fogja előnyben részesíteni, hiszen tudja, hogy az a jó, ha minél többen megértik, hogy ő most bizony nem akar aludni, vagy tejet kér. Amennyiben a család Olaszországban él és norvég szó csak az apuka száját hagyja el, az alapból is mindig dacoló 2-3 éves kicsi megpróbálhat majd hadakozni ellene. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy ne erőltessük rá a nyelvet, hanem kössük az alkalmazását olyan tevékenységekhez, amiket szeret a poronty, meséljünk, énekeljünk neki. Előbb vagy utóbb úgyis be fogja adni a derekát, ha máskor nem is, egy norvég nyaralás vagy családlátogatás alkalmával biztosan.

Kettőnél több nyelv esetében a helyzet némileg bonyolultabb, de tulajdonképpen ugyanez. A rugalmasabb gondolkodás szegényesebb szókinccsel társulhat, és a beszéd elsajátítása később nem jár karöltve a helyesírással, nyelvtannal. Ha azt szeretnénk, hogy kisiskolás gyermekünk mindegyik nyelvet kiválóan tudja alkalmazni, érdemes elgondolkoznunk a különtanár fogadásán.

Nálatok hány nyelven kell megtanulnia a gyereknek?