Két gyerekkel könnyebb?
Hát nem! Aki azt mondja, a második gyermek érkezésével már minden könnyebb, az hazudik! Előző írásomban azt állítottam, sokkal jobb két gyermekes anyának lenni. Nos ez igaz, mert a szívemben a két gyerkőcömnek van hely, de egyáltalán nem könnyebb. Persze a kisbaba körüli dolgok sokkal simábban mennek, nem ezt vonom kétségbe. De nem lehet arról megfeledkezni, hogy van egy első gyermek is. Na vele mi lesz, ha becsöppen egy új jövevény az életünkbe? Róla miért nem beszél senki? Ő talán félre kerül a polcra, és meg is feledkezünk róla?
Na ha ez így is van, akkor én ebből a szempontból is kilógok a sorból. Nekem először volt egy gyerekem, aki mellé most csatlakozott még egy. De mivel friss a dolog, friss a kapcsolat, nem rögtön ketten vannak. Hanem ez nagyon is külön-külön működik. Mivel az elején a minikének tényleg rengeteget van szüksége anyára, mert nem 5 perc egy szoptatás vagy aludni is anyán akar, vagy ki tudja még milyen igénye van, a másik tényleg háttérbe szorul. Vagyis az én részemről. Hiszen nem tudok vele is lenni, ha épp szoptatok vagy altatok vagy pelenkázok.
Az is nagy kamu, hogy vond be a nagyobbat a kicsi körüli teendőkbe. Hogy várhatnám el a nagyobbtól, hogy most az eddigi megszokott életét egyik napról a másikra dobja el és viselkedjen úgy, mint egy felnőtt? Legyen tekintettel a picire, és még szolgálja is ki az igényeit? Főleg egy pár hetes minikénél, hogy segítsen a fürdetésnél vagy pelenkázásnál, amikor igazából csak útban van.
Nekem a szívem szakadt meg, hogy őszinte legyek. Persze imádom mindkettőt. De nem együtt, hanem külön-külön. A nagyot sajnálom nézni, hogy várnia kell rám, míg tudok menni vele játszani. Addig ő áll és türelmesen vár. Persze nézi a pelenkázást, fürdetést, hisz érdekli, de nem játszok közben vele, pedig szeretnék. Szeretnék neki is adni. Ha nem is annyit, mint előtte, de nem ilyen keveset, mint, ami lehetséges most. Sajnálom, amikor várja, hogy a pici elaludjon végre és vele is foglalkozzak. Nem tudok szétszakadni, pedig akarok, mert mindenkinek akarok adni és mindenkivel lenni.
Ez az időszak most pont az, mikor az evés is csak egy feladat a to do listán. Az, hogy egy nap mind a négyen fürödjünk, na ahhoz kell az igazi logisztika. Most arról szól az élet, hogy valahogy integrálódjunk az új családba mind. De nemcsak a gyerekek, hanem mi szülők is. Nekem nagyon nehezen megy. Hiszen gyökerestül megváltozott az életünk. Eddig csak egy gyerek kapta az osztatlan figyelmemet és 100%-ot belőlem. Eggyel könnyű is volt megoldani, de most, hogy nem tudom ezt megadni és hirtelen ennyivel kevesebbet tudok adni, ez mindenkinek tragédia. Bűntudat, fájdalom és sajnálat kering bennem, azért mert igen, kevés vagyok két gyerekhez.
Persze, ahogy telnek a napok, hetek, javul a helyzet, hiszen én is belerázódok, de korántsem olyan, mint régen és ez lehet, nekem fáj a legjobban. Viszont ha akad egy fél óránk kettesben a nagyobbikkal, az mindkettőnknek a nap fénypontja. Mivel most mindketten megtapasztaljuk, milyen, ha én nem vagyok olyan sokat vele. A hiánytól pedig csak minden felértékelődik. Ha csak 10 percet tudunk is elmerülni valamiben, akkor is mindkettőnknek rengeteget ad. Nem sikerül mindennap, mert még kiszámíthatatlan első időszakot élünk. De mikor sikerül, mindenki boldog és nyugodtabb, és én is kevesebb bűntudatot érzek.
Talán ez a legrosszabb, hogy ennyi ellentétes érzelmet élek át nap, mint nap. A bűntudat, a fájdalom csalódottsággal körítve, majd a mérhetetlen boldogság, nevetés és hála, hogy márpedig tudtunk mi még kettesben is játszani. Na de idővel ez is javul persze, és be lehet a nagyot is vonni. Csak hogy arról nem hallani, ez mégis mennyi idő? Én adok erre egy jó választ! Sok! Nálunk legalábbis. Tehát nem, nem egyszerűbb és nem könnyebb két gyerekkel. Az más kérdés, hogy a második babázás valóban könnyebben és gördülékenyebben megy, mint elsőnek, hisz már van tapasztalat, de sok más is képbe jön.
V. Beki, 2023. január 25.
