Kalandos születések otthon, úton – az alkalmi bábák történetei

Nagy családdal büszkélkedhet Sánta Károly: három lánya és kilenc unokája van. Elmondása szerint soha nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen élményben lesz része, hiszen annak idején, amikor a gyermekei születtek, még egyáltalán nem volt elterjedt az apás szülés. Az élet azonban mégis úgy hozta, hogy nemcsak megfigyelője, hanem aktív részese is lehetett ennek a rendkívüli eseménynek.

– A lányom éppen a negyedik gyermekét várta, amikor hirtelen beindult a szülés, méghozzá február 14-én, Bálint napján. A férjével ugyan Budakeszin laknak, de mindannyian veszprémiek vagyunk, és a helyi kórházban születtek az unokáink, így a kis család már hónapokkal a szülés előtt nálunk tartózkodott. A lányom reggel 6 órakor szólt nekünk, hogy eljött az idő: azonnal indulás a kórházba, viszont előtte még gyorsan elmegy a mosdóba. Onnan viszont már úgy jött ki, hogy tartotta a kisbaba fejét.

„A nappali közepén megindult a szülés”

– Egy szál pizsamában félrehúztuk az asztalt, fehér törülközőket, lepedőket terítettünk a földre, és ott, a nappali közepén megindult a szülés. A feleségem térdelt a lányom előtt, segítve a baba érkezését, a vejem pedig koordinálta a három unokánkat, akik az ajtóból azért próbáltak be-bekukucskálni (nevet). Gyakorlatilag a pillanat töredéke alatt kicsusszant a baba, egyenesen a feleségem kezébe. Azonnal felsírt, majd édesanyja mellkasára került, és rögtön tudván a dolgát, mászott is szopizni. Az egyedüli nehézséget az jelentette, hogy gyors érkezése miatt a lányomnál nagy vérzés alakult ki, de szerencsére a szülész-nőgyógyász telefonon keresztül végig mellettünk volt és diktálta a teendőket.

„Csak szuperlatívuszokban tudok erről mesélni”

– A lányom pszichológus és tudatosan készült a szülésre; ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ilyen komplikációmentesen alakult minden. Hatalmas kaland volt, egyszerre traumatikus és csodálatos. Ahogy szédítő sebességgel követték egymás az események, nem volt gondolkodási idő, tenni kellett a dolgunkat. Amikor viszont már a mentőben voltak, úton a kórház felé, akkor kezdtünk el a feleségemmel remegni. Még most is könnybe lábad a szemem, ahogy erre az élményre gondolok, pedig már hét éve történt: csak szuperlatívuszokban tudok erről mesélni. A kisunokám pont olyan, mint ahogyan érkezett: tűzről pattant, határozott, a három nagyobb testvér mellett pedig ügyesen érvényesíti az érdekeit. A lányom azt mondta, hogy ez volt élete eddigi legszebb szülése, ugyanis soha, semmilyen körülmények között nem érezte magát még ennyire biztonságban, mint itthon.

A Blaha Lujza tér babája

Papp Benjámin két gyermek édesapja és már több mint egy évtizede dolgozik rendőr járőrként. Egy hűvösebb áprilisi estén váratlan fordulatot vett a közös műszak kolléganőjével, Szandrával.



– A Blaha Lujza téri 4-6-os villamos megállójában lettünk figyelmesek a hatalmas tömegre; először azt hittük, hogy verekedés tört ki vagy valamilyen baleset történt. Tévedtünk, egy húszas évei elején járó, vékony testalkatú kismama vajúdott éppen. Láttuk, hogy hatalmas fájdalmai vannak. Felfektettük a padra, a táskáját a feje alá tettük és lehúztuk a nadrágját, ami után azonnal megpillantottuk a kisbaba fejét. Hívtuk a mentőket, közben a hölgyet bíztattuk, hogy nyomjon, az újszülött pedig hamarosan ki is bújt. Mivel van két gyermekem és részt vettem már apás szülésen, így nem volt teljesen idegen számomra a helyzet, viszont itt teljesen más funkciót kellett betöltenem: nem az édesapa támogatói szerepében voltam, hanem az orvoséban. Szerencsésen alakult a helyzet, egyetlen apró komplikáció lépett csak fel: a kisbaba válla beakadt, így picit húznom kellett rajta, de összességében minden rendben zajlott és a mentő is hamar megérkezett.

A cikk teljes egészében a csalad.hu oldalán olvasható.