Életmódi

Anyaság a negyedik X után: Boldogság és kételyek Bogival

Most született, most volt szinte hogy az orvos azt mondta irány Adrika a kórház, nincs idő tovább várni, és ma az én drága csodám, a lányom, el sem hiszem, hogy már 3 hónapos. Az elmúlt 3 hónap úgy telt el, mint egy hét. Szeretném az időt megállítani, szeretném ezt az időszakot, ezt a korszakát még tovább élvezni, szeretnék minden nap rácsodálkozni milyen ügyes napról napra, hallani ahogy egyre többet beszél, ahogy figyel, és ahogy pontosan tudja, mikor mit kell tennie ahhoz, hogy anya figyelmét magára vonja azonnal. Az elmúlt 3 hónapnak nem is volt nehéz időszaka, még ha akkor abban a pillanatban én úgy is éltem meg, csak a szép emlékek és a fotók bizonyítják azt, hogy az én drága Bogim mennyire csöpp volt.

Három hónapos baba

A 3 hónapos kiskorú tegnap 6700 gramm volt és 65 cm. Csodaszép, formás és persze a legokosabb kisbaba. Minden anyának a saját babája, gyermeke a leg-, leg-, leg-. Ez szerintem így teljesen rendben is van, az nem lenne normális, ha nem így lenne.

A 3 hónap alatt megéltünk két oltást – 2 és 3 hónaposan - , amit az én drága lányom nagyjából egy macska nyávogással vette tudomásul, és a nyűglődés, sírás, amit beharangoztak, nálunk nem jelentkezett. Volt két nagyobb utazásunk, Budapestre, amit zokszó nélkül tűrt, és egybevásárló túránk Szolnokra, amit nagyjából végig aludt, majd amikor a végén mégis felébredt a sok csodálkozó szempár, hogy milyen szép szeme van ennek a babának, hozta zavarba, de ekkor sem sírt csak dunnyogott.

A 3 hónap alatt eljutottunk oda, hogy néhány elvemet feladtam a gyermeknevelés terén. Az első hogy igen együtt alszunk éjjel. Pontosabban, amikor leteszem fürdés után, és Bogi drágám hiányol úgy hajnali 1 felé, akkor hiába teszem, őt vissza a kiságyba nem alszik, nem is sír, hanem magyaráz, és nyög, mintha azt mondaná, anya, kicsi már itt a hely, és nem érzem az illatod, és tudom, hogy te sem szeretsz egyedül aludni, akkor nekem miért kell? Ekkor jön az, hogy anya átpakolja Bogit maga mellé, de így anya még annyit se alszik, mint előtte, hisz nincs bébi őr a nagy ágyban, és ott van Bogi, aki vándorol bármilyen furcsa is, hol itt, hol ott bukkan fel egy kis láb, kis kéz, amire félő, hogy ráfekszem. Eddig még nem fordult elő.

A másik elv, amit feladtam, hogy hagyom sírni. Dehogy hagyom. Minden rezdülésre, moccanásra ugrom, és nézem, fürkészőn mi lehet a sírás oka.

Minden ember maga rontja el a gyermekét, és nem a gyermek válik önmagától számunkra nem ideálissá. Bogit elrontottam e már? Nem tudom. Fogalmam nincs jól csinálom e amit. Igen, túl szeretem, igen mindennap hálás vagyok neki, hogy én lehetek az anyukája, minden nap örülök a mosolyának, hangjának, és akár még a teli pelusának is, hisz ő egy csoda.

A 3 hónap meghozta azt is hogy kénytelenek vagyunk elmenni a bölcsit megnézni, és beíratni őt. Rettegek, félek már most, hogy el kell őt engedjem egy másik ember felügyeletébe, miközben tudom, hogy jót fog tenni neki, hiszen nála nagyobb babáktól sokat fog tanulni – remélem - , és a bölcsis gondozók remélem sajátjukként fogják őt is szeretni, a többi babával együtt. Igazán nagy döntés, amikor egy anya erre rászánja magát – nálunk az anyagiak miatt van erre szükség - , hiszen a kis aprótalpú Bogi 1 évesen annyira kis védtelen lesz még és annyira naiv, hogy az élet kemény részét akkor és ott már elkezdi majd megismerni. bízom a lányomban, bízom benne, hogy belevaló és talpraesett kis vagány csajszi – mint az anyukája – és pikk pakk bele jön majd a bölcsis életbe. Ha nem? … Hát B terv még nincs sajnos…. Pár nap múlva megyünk bölcsit nézni, annak eredményéről és a vele való érzésekről beszámolok neked Kedves Olvasó, mert tudom, hiszem, sejtem, sokan vagyunk ilyen dilemmában, mint én.

Gigi, 2017. május 10.