#baba#anya

Igazán példamutató: önkéntes akció keretében szépült meg a kistarcsai szülészet

Újabb önkéntes akciót teljesítettek sikerrel a Teva Gyógyszergyár Zrt. kereskedelmi üzletágának munkatársai. Ez alkalommal a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályát, valamint az intézmény parkját tették szebbé, barátságosabbá. A közel száz önkéntes mintegy ezer munkaórával támogatta a kórházat a vállalat június 16-i önkéntes napjának keretében.

Hagyományteremtő céllal és a társadalmi felelősségvállalás jegyében indította útnak a Teva azt az önkéntes program-sorozatot, amelynek keretében a gyógyszergyár munkatársai – a július 1-jei Semmelweis-nap tiszteletére – a magyar egészségügyért és betegekért vállalnak értékteremtő társadalmi munkát. Így volt ez tavaly is, amikor a Bethesda Gyermekkórház pihenőkertjének kicsinosítására vállalkoztak a Tevások. Idén a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályán és az intézmény kertjében vetették be magukat a vállalat lelkes önkéntesei.

Közel száz fő vett részt a szerteágazó tevékenységekben. A szülészeten – ügyelve arra, hogy a várandósokat és a dolgozókat ne zavarják – olyan munkákat folytattak az önkéntesek, amelyhez a részleg szellemisége és az osztályon nemrégiben végbement koncepcióváltás adta az inspirációt. Az itt dolgozók a lehető legnyugodtabb, legbarátságosabb körülményeket szeretnék nyújtani a kismamáknak és a betegeknek, a Tevások pedig ezt a törekvést igyekeztek kiteljesíteni. Ennek eredményeképpen a kórház arculatával összhangban lévő, látványos dekorációs projekt valósult meg ezen a napon hosszú előkészítő munkálatok után, az ott dolgozók és az intézmény vezetésének egyetértésével. A folyosók, szobák falaira olyan pozitív megerősítő képek, idézetek, festmények kerültek fel, melyek révén „biztonságos, segítő buborékban” érezhetik magukat az itt ellátott kismamák és betegek.

Az önkéntesek egy másik csoportja feliratokat, szobaszámokat, hirdetőtáblákat helyezett fel, hogy ezzel is támogassák a színvonalas betegirányítást és tájékoztatást. Egy másik csapat egy új találkozóhely kialakításában segédkezett, amihez bútorokat szereltek össze és székeket festettek, kárpitoztak. Ebben a helyiségben egy új fotófal is készült, hogy a friss családok megörökíthessék az legelső, örömteli napokat. Többen a koraszülöttek ellátásához szükséges textíliák, például takarók kiszabásában és speciális arcpárnácskák elkészítésében segédkeztek. Más kollégák a kórház parkjában vállaltak önkéntes munkát: a Teva által beszerzett növények sokaságát ültették el, továbbá lefestették az intézmény kerítésének egy, a főbejárathoz közeli nagyobb szakaszát is.

A közel száz önkéntes összesen mintegy ezer munkaórával járult hozzá ahhoz, hogy a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztálya és az intézmény parkja még szebb, jobb és barátságosabb körülményeket biztosítson a kismamáknak és betegeknek egyaránt.

(x), 2023. augusztus 09.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?