Játékos fejlesztés

Kérdés:
Mi a hatása annak, ha az óvodáskorú gyereket játékosan fejlesztik ( tehát tanítják) az óvodában, ha sok kötöttséggel terhelik, túl sokat várnak tőlük? Származik-e ebből hátránya egy egészséges kisgyereknek?

Válasz:
Az óvodás korú gyerek legfőbb tevékenysége a játék legyen, abban is elsősorban a kötetlen, ún. szabad játék. Ez azt jelenti, hogy a gyermek a körülötte lévő játékokból azzal és azt játszik, amivel és amit akar. Ez a játékforma az, amivel igazán fejlődik és épül a lelke és a szelleme. A játék a gyerek számára nélkülözhetetlen, mert a játék során sok belső tartalmat -élményt, félelmet - dolgozhat fel. A játék tehát eszköz is a gyereknek, ugyanolyan fontos, mint a mese.
Az Ön által említett fejlesztő foglalkozások során meghatározott cselekvéseket - feladatokat - kell a gyermeknek végezni. A foglalkozások, gondolom kötelezőek, tehát a gyerek nem választhat szabadon, hogy részt vesz-e a feladatban, vagy sem. A kötelező voltával pedig hiába játékos, hiába a gyerek szintjéhez szabott, olyan mint az iskola. Elveszti az óvoda a szabad jellegét, azt, hogy ha nincs kedve, nem csinálja. Lényegesnek tartom megemlíteni, hogy a gyerek általában nem érdektelenségből nem kapcsolódik be a felkínált feladatba -ha van választási lehetősége - hanem azért, mert valami más jobban foglalkoztatja, tehát fontosabb számára. 
A gyerekből a sok kötöttség és a túl nagy elvárás ugyanazt váltja ki, mint egy felnőttből. Fáradtságot, hiányérzetet, ingerültséget. Amikor pedig sorozatosan nem tudunk megfelelni egy elvárásnak, nem leszünk túl jó véleménnyel önmagunkról. 
Ez a "kis iskola", nem is titkolt formája a gyermekekkel való foglalkozásnak ott, ahol Önök élnek. Azt javasolom, nézzen körül a nagyobb gyerekek és a felnőttek között, milyennek látja őket? Ott láthatja ugyanis az oktatási rendszer eredményét. Szimpatikusak, jól neveltek, biztos tudással rendelkeznek, kiegyensúlyozottak? Ha igen, nincs mit aggódnia, mert az oktatási rendszer működik. Ha nem, akkor töprengjen el, vajon mi lehet a hiba oka?

Izsó Ildikó

 




További cikkek »