Homokember

Nincs nagyobb öröm annál, mikor az emberpalánta rájön, hogy a homok és a víz egyenlõ a sárral, amiben a nagy melegben kényelmesen lehet pacsálni.

Nincs nagyobb öröm annál, mikor az emberpalánta rájön, hogy a homok és a víz egyenlõ a sárral, amiben a nagy melegben kényelmesen lehet pacsálni, miközben mindenféle elképesztõ várakat, gátrendszereket és alagutakat ásnak.

Persze, nekünk, anyáknak az örömbe némi üröm is vegyül, ha a jó munka végeztével ránézünk szemünk fényére, aki alig látszik ki az õt borító vastag réteg alól.
A homokozás nemcsak remek móka, de kiváló fejlesztõ gyakorlat is: fejleszti a finommozgásokat, a mozdulatokat, ráadásul kreativitást, fantáziát igényel. Nem véletlen, hogy a gyerkõcök órákon keresztül, totális, transzszerû elmélyedéssel molyolnak egy-egy csodapalota építése során.
A homokozók iránti szenvedély mondhatni egyidõs az emberrel: már az ülni tudó babák is élvezettel markolnak bele a finom porba és szórják szanaszét, vagy gyûrik be saját szájukba, hogy aztán elkerekedett szemekkel próbáljanak megszabadulni tõle. Az egy-kétéves gyerekek anyával-apával együtt mondókázva sütik százszámra a homoksüteményeket, pogácsákat. Hároméves korra pedig már eljutnak oda, hogy önálló ötleteket valósítanak meg a vödörnyi homokból, nincs már szükség a szülõi irányításra.
És ekkor tör be a gyermek életébe elõször, de nem utoljára a sár iránti olthatatlan szenvedély is. Elõször csak kicsiben kezdõdik: anya-apa egy icipici vizet kever a pogácsának való homokhoz, hogy tömörebb és jobban formálható legyen. Ráadásul az elkészült vizes remekmûre különféle ágacskákat, magvakat vagy akár száraz homokot is szórhat a gyerek díszítés gyanánt, olykor igazi kis mesterszakácsként. Meglepõ, milyen ügyes, szép elrendezésû dekorációt tudnak kitalálni, amit természetesen meg is tudnak indokolni, nevezni, akár mi otthon, a konyhában a fûszereket.
De természetesen nemcsak pékárut és ételféleségeket készíthetünk a vizes homokból. Hanem várat is. Sõt, ha jó folyósra készítjük a sarat, akkor csöpögtethetjük is: ide-oda dülöngélõ, rogyadozó tornyokat kapunk belõle, amiket némi szárazabb homokkal megerõsítve egészen magasra is építhetünk. Késõbb pedig akár a hidak-alagutak készítésénél is jó hasznát vehetik majd a nyúlósabb masszának, megkeményedve ragasztóként viselkedik.
És még egy dolog: nemcsak a gyerek homokozhat-sarazhat, hanem anya és apa is. Hagyjuk, hogy a kicsi betemesse a lábunkat, kezünket, vagy ássuk be mi õt, mindenkinek jólesik a hûvös homok érintése a forró nyári napokon.

Tippek:

• Érdemes egyébként elõre készülni: már eleve vigyünk magunkkal váltóruhát, cipõt, illetve naptejet, ha a gyerek egy szál pelusban-gatyában is beülhet a dagonya közepére.
• Nem kell ötpercenként tisztára sikálni a gyereket, de arra azért figyeljünk, hogy ne egye meg menet közben a sarat, illetve arcára, szemébe ne kerüljön.
• A játék végeztével természetesen nem megúszható az alapos sikálás, érdemes megejteni egy popsiellenõrzést is, a finom kis szemcsék ugyanis elég kellemetlenül ki tudják dörzsölni. Hazaindulás elõtt elkel egy alapos lábmosás is, mielõtt a kicsi visszabújna a cipõjébe.
• Ha otthon is van homokozónk, érdemes a játék végeztével lefedni, hogy a kertünkbe látogató cicák ne oda tegyék tiszteletüket.

Szilágyi Diána

Küld tovább

További cikkek »