#baba#anya

Gyerekek pórázon!

Kifejezetten a cukiság kategóriájába tartoznak azok a kisgyerekek, akiket a szüleik pórázon vezetnek az utcán. Pont úgy ugrabugrálnak, mint a kiskutyák, és a papa vagy mama is éppen olyan lelkesen sétáltatja őket. »

Pisilj a bilibe! Pisilj a bilibe! A bilibeeeeeee!

Most próbáljuk bilire szoktatni a lányomat. Pedig én már a kutya szobatisztaságra szoktatásánál majdnem feladtam a harcot... »

GYERMEKÜNK ÖNÁLLÓSODÁSÁNAK ELSŐ LÉPÉSEI

A teljesen kiszolgáltatott csecsemőből egy szép napon izgő-mozgó, pakolászó, pohárból kortyolgató, egyedül vetkőző tipegő lesz. Persze ez a folyamat nem egyik napról a másikra zajlik; hogyan, milyen lépésekkel kezdődik a lurkók... »

Haj - jaj, már megint beteg a gyermekem!

A babák, kisgyermekek immunrendszere még kevésbé védett a kórokozókkal szemben.  A közösséggel ismerkedő gyermekek az életük első szakaszában, sok esetben gyakran betegszenek meg. Az ősz eleji bölcsődei, óvodai napokban a... »

Tanítsa meg gyermekét helyesen fogat mosni!

A tanévkezdés – főleg, ha először mennek iskolába a kicsik – mindig mozgalmas, kihívásokkal teli időszak. A reggeli kapkodásnak gyakran látja kárát az alapos fogmosás, ezért érdemes még a tanév elején megtanítani csemetéinknek... »

A (hőség-)hiszti és annak kezelése

Még mi, felnőttek is sokkal ingerlékenyebbek vagyunk akkor, amikor a hőmérő higanyszála az egekbe szökik: hogyan is várhatnánk el egy, a szociális viselkedés szabályaival még csak most ismerkedő porontytól, hogy higgadt... »

Hogyan derülhet ki, hogy a gyermek ételallergiás?

Hogyan derülhet ki, hogy a gyermek ételallergiás? Milyen tünetekkel jár, hogyan segíthetünk? Dr. Ragó Zsuzsanna, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet kutatás-fejlesztési vezetője beszél a tünetekről, a diagnózisról és a... »

Mogyoró allergia gyerekeknél – Forradalmian új kezelés segíthet hatékonyan, amely hosszabb távon véd!

Négy évvel a kezelés befejezése után is védelmet nyújt a mogyoróallergiával szemben egy új módszer, amelyet ausztrál kutatók gyerekeken teszteltek. Különösen a mogyoróval szembeni túlérzékenység öltött drasztikus méreteket az... »

Nem lehet elég korán kezdeni - 3 hónapos kortól a víz alatt

Miért jó a babaúszás? Milyen pozitív hatásai vannak? Hogyan kell elképzelni? Hogyan készítsük fel rá kisbabánkat? Igyekeztem a kérdésekre válaszolva összefoglalni a babaúszással kapcsolatos tapasztalataimat. »

Rovarirtó szerrel szennyezett tojás és tojástermékek kivonását rendelete el a Nébih!

Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok. A szennyezett tojások Németországból érkeztek. Egyelőre magyar tojások fogyasztását javasolja a hatóság.   »

Így utazz babakocsival a buszon! 3 apró módszerrel biztonságossá tehető az utazás a babaszámára! (videó)

Hogyan szállj fel és le helyesen a buszra, ha babakocsival közlekedsz? Mi a legfontosabb teendő menetközben? Fél perces videó mutatja be a biztonságos buszos utazást, ha babával vagyunk. »

10 dolog, amit a szülők nem tesznek meg, amikor az orvosi ügyeletre rohannak! Sürgősségi beutalási rend – Ide fordulj, ha baj van!

Mi az azonnali teendő égés, csonttörés esetén vagy ha idegentest került az orrba? Mit tegyél és mit ne, miközben a gyermekorvosi ügyletre sietsz? Mikor melyik kórházba kell indulni? Az aktuális sürgősségi beutalási rend... »

Mennyit alszik a 3-6 hónapos baba? Mivel könnyítheted meg a baba alvását? Trükkök, praktikák szakértőktől

Mennyi a 3-6 hónapos baba alvásigénye? Hogyan alakítsd ki jól az alvási szokásokat? Hogyan könnyítheted meg a baba alvását? Melyek a tipikus hibák a 3-6 hónapos baba alvása körül? A cikkben egy linket is találsz, amely az 1-12... »

Szeretsz a gyerekkel strandra járni? Akkor erről tudj, mielőtt beküldöd fürdeni a medencébe!

Szeretsz a gyerekkel strandra járni? Akkor erről tudj, mielőtt beküldöd fürdeni a medencébe! Árt-e a gyerekeknek, ha a medence, pancsoló vize pisivel, izzadtsággal szennyezett? Nyári tabutéma, amiről nem szeretünk beszélni.... »

Mennyire S.O.S. kicserélni az éjszakai nedves pelenkát?

Bizonyára minden anyuka fejében megfordult már a kérdés – főleg, ha még csak most kezdi tanulni ezt a bonyolult „szakmát”-, hogy vajon mi a jobb, az éjszaka közepén felébreszteni a bébit pelenkacserére, vagy inkább hagyni, hadd... »

Egy gyakorló anyuka tanácsai: 3+1 kedvenc babatermék utazáshoz

Mint annyi minden a hétköznapokban, az utazás is más felkészültséget kíván, ha egy kisbabával indulunk útnak. Megosztom veletek, hogy mi az a 3+1 tárgy, ami nekünk a legnagyobb segítséget nyújtotta a kezdetektől. »

Mit tegyünk szülőként, ha lúdtalpas a gyermekünk?

LÚDTALP, BEFELÉ DŐLŐ BOKA - A láb statikai eltérései Visszatérő vagy elhúzódó alsó végtagi enyhe izom és/vagy ízületi fájdalmat okozhatnak a láb statikai egyensúlyának megbomlásával járó állapotok, mint például a nagyfokú... »   1 hozzászólás

A késői hozzátáplálás növeli az ételallergia kialakulásának kockázatát

Érdemes a gyermeket még az első életévében megismertetni a potenciálisan allergén ételekkel, mert ezzel csökkenthetjük a különböző ételallergiák kialakulásának kockázatát – derül ki egy nemrégiben megjelent kutatásból, mely... »

A leggyakoribb nyári gyerekbalesetek a törések és a napégés

A csonttörés, a zúzódás, a napégés, a száj- és bélfertőzés, valamint a rovarcsípés a leggyakoribb egészségügyi probléma a gyermekeknél nyáron - mondta Póta György háziorvos az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. »

Erre figyelj, ha babával indulsz nyaralni!

Tombol a nyár, a legtöbben most indulnak el nyaralni. Az előkészületeket sokszor megbonyolíthatja, ha kisbabával készülünk a családi pihenésre. Íme néhány jótanács Dr. Makleit László belgyógyász orvostól, mire érdemes... »

   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14   

X
EZT MÁR OLVASTAD?