TÚLÉLTÜK AZ ELSŐ ÉVET! – EGY CSECSEMŐ ÉDESAPJÁNAK BÜFIJEI ÉS BUKÁSAI
Amikor megszületett Tomika, még csak nem is sejtettem, hogy a gyerekek ennyit és ekkorákat képesek esni. Most viszont már egyéves (bizony!), és én megzuhantam a felismeréstől, hogy felismerhetetlen egy-egy zuhanás után. Csak... »
APÁK A TÉRRŐL – TÍZ TÍPUS, AKIVEL (LEHET, HOGY) TE IS TALÁLKOZTÁL MÁR
Ha kisgyerek van a háznál, nem megúszható néhány közös évad a játszótéren. Van, aki jól viseli, szívesen csacsog a többi szülővel, amíg a dedek randalíroznak, de olyan példányok is akadnak, akik szétunják magukat, miközben az... »
Peller Mariann: „Az én párom a legszuperebb apuka!”
Peller Mariann párja igazi álomférj és mintaapa. Mikor kisebbik fiuk, Szilveszter egy éves lett, úgy alakult a helyzet, hogy ő maradt otthon a kicsivel, aminek nagyon örült. Egy baba érkezésekor többnyire az édesanyáé a munka... »
Amikor a kispapa kiszorul a baba életéből
Nekünk, anyáknak már 9 hónapja egyre érzékelhetőbb testi kapcsolatunk volt kisbabánkkal, amikor az apuka először "találkozik" vele. Sőt, nekünk egy csomó hormon és biokémiai folyamat is a segítségünkre van abban, hogy... »
Milyen képességei vannak egy igazi Szuper-Apukának?
A kisgyermek életében az első és legfontosabb szereplő az életet adó és gondoskodó édesanya. A kicsi egészséges testi-lelki fejlődését tekintve azonban az édesapákra is fontos szerep hárul. Egy édesapa nem csak szülő, de... »
Az apákat is érinti a szülés utáni depresszió
Szerencsére egyre több híresség – köztük Brooke Shields, Drew Barrymore és Chrissy Teigen – beszél nyíltan szülés utáni depressziójáról, így az érintett nők nagyobb eséllyel azonosítják a tüneteket és kérnek professzionális... »
A 10 legfontosabb dolog, amire rájöttem, mióta elveszítettem a kisfiam
Szívbemarkoló Facebook-poszt egy apukától, akinek gyereke alig 3 évet élt.
»
7 tipp, ami a gyermeket és az apukát közelebb hozza egymáshoz
„Anya csak egy van!” – így szól a mondás, de mi elkötelezett hívei vagyunk a papa-baba kapcsolat ápolásának is, hiszen szerintünk két szülőtől kaphatja meg a gyerkőc együttesen mindazt, amire szüksége van. Most nézzük meg, mik... »
Az apává válás útja - a terhességi teszttől a szülőszobáig
Amikor megtudtam, hogy apa leszek két teljesen ellentétes gondolat harcolt egymással a fejemben. Az egyik az volt, hogy milyen reakciót illene ennek kiváltania belőlem. A másik pedig a valóság volt, ami csak helyenként fedte a... »
Nagyon fontos az apa életkora is a baba egészsége szempontjából!
Tudjuk, mert sokszor és sok helyen olvashattuk, hogy hatalmas szerepe van az anya életkorának a pici egészsége szempontjából. Most azonban már az is nagyon jól látszik, hogy bár sokáig az apának egyáltalán nem, vagy csak nagyon... »
Egy 3 gyerekes apuka tanácsai a fiús anyáknak
Thomas Matlack-nek két házasságából három gyermeke született. Bár mindig is azon a véleményen volt, hogy az Édesanyák pótolhatatlanok és „ügyesebb” szülők, mint az apukák, kamaszfia nevelése közben jó néhány... »
Apa, segíts!
Emlékszem, hogy amikor várandós voltam a kislányommal, a védőnőtől kaptam egy baba magazint. Lelkesen, de azért kissé kételkedve olvastam a cikkeket. Az egyik arról szól, mennyire nehéz helyén kezelni, amikor a kisbaba a szülők... »
SZUPERHŐS APÁK? LÉTEZNEK!
Apák napja kapcsán olvastam a sok-sok ömlengő üzeneteket a közösségi portálokon, és azon elmélkedem, hogy az életben hányszor adódik alkalom arra, hogy megköszönjük apáinknak az életünket, a szeretetüket, az odafigyelésüket,... »
Az apai kapcsolatépítés a magzattal már az anyaméhben elkezdődik
A várandósság alatt az édesapák gyakran háttérbe szorulnak, ez pedig a kicsi érkezését követően egyre csak fokozódik. Sokan még ma is úgy gondolják, apaként nincs lehetőségük kötődést kialakítani leendő gyermekükkel, az ezzel... »
Növeli a gyerekek IQ-ját, ha törődik velük az apjuk
Újdonsült apukák számára fontos lehet tudni, hogy a gyermekükkel töltött idő befolyással lehet a kicsik mentális fejlődésére.
»
Apai szeretet - 15 fotó, ami megmutatja, miért imádjuk a modern apukákat!
Elolvadunk a mai modern apukák láttán, akik a legnagyobb szeretettel veszik körül gyermeküket, odaadóan rajonganak értük. Ha kell, viccelnek, ha kell örök szövetségesek, ha kell elképesztően leleményesek, csak hogy gyermekük... »
5 ok, amiért még jobban imádom a férjem, mióta a gyermekem apja lett
A válási statisztikák egyre elszomorítóbbak kis hazánkban (is). Természetesen azzal nem értünk egyet, hogy a (nem várt) terhesség miatt kösse össze életét két ember, azzal pedig főleg nem, hogy egy pár csak a házasságuk... »
Michelisz Norbi: „Ha Mira egész nap sírna, akkor is azt mondanám, hogy egy angyal”
Michelisz Norbi magánéletében is mérföldkőhöz érkezett, amikor március végén megszületett a kislánya. Nincs olyan napszak, hogy párja, Johanna ne számíthatna rá, a túraautó-világbajnok amennyire csak tudja, igyekszik... »
Hogyan húzzák meg saját családjuk határait az újdonsült apukák?
Az első gyermek születése meghatározó mérföldkő minden pár életében, az új apa-anya szerep azonban a saját szülőkkel való kötelékekben is új felállást hoz. Hogyan alakul át a felmenőkkel a kapcsolat, ha nekünk is gyermekünk... »
Szülőnek lenni a hosszú élet titka?
Bár a gyereknevelés nem mindig a legegyszerűbb feladat, egy svéd kutatás szerint azok az emberek, akinek gyermekei vannak, átlagosan mégis tovább élnek gyermektelen társaiknál. A Stockholmi Karolinska Institut által végzett... »