Terhesnapló 4. - Cukorterhelés, szőrtelenítés és egyéb finomságok hete

Mr. Mimit és engem is végtelen örömmel tölt el, hogy végre kívülről is jól lehet érezni a püföléseket, úgyhogy folyamatos pocitapizás áll fenn, persze ezt nem hangoztatjuk, más ne tapizza... Természetesen azért a sok rugdalásnak hátulütője is van, pl. a jól irányzott hólyagrugdalások, a fájdalmas méhszáj körüli terület célbavétele és az éjszaka közepén is rángó és itt-ott kidudorodó has, amire néhány óránként felébredek.

A hét elején túlestem a cukorterhelésen, nem volt túl kellemes, reggel éhgyomorra néhány korty víz alig-alig akar lemenni általában, nemhogy majdnem fél liter, ráadásul cukros változatban. Próbáltam minél gyorsabban túl lenni rajta, de kellett néhány perc, mire letuszkoltam az egészet. Hajnalban sikerült annyira magamnál lennem, hogy egy citromot gyorsan indulás előtt kifacsartam, tény, hogy sokat dobott a lötyi ízén.

Apukámat megfűztem, hogy mivel neki is ideje volt elmennie egy vérvételre, kísérjen el és tudjuk le együtt. Végig várta velem a plusz két órát, amíg vártunk az újabb szurkálásra, addig evett a kórház előtt egy fokhagymás lángost – persze neki lángos, nekem meg cukros lötyi -, aránylag hamar végeztünk is, a reggel fél 7-től 10 óráig tartó várakozás nem is tűnt annyira vészesnek. Az eredményt még nem tudom, annyi biztos, hogy az éhgyomori cukrom rendben volt, különben meg sem csinálták volna a terheléses részét. Azt nem mondhatnám, hogy a vérvétel előtti napon diétáztam volna, a könnyű vacsora előtt, a délutáni mozizás alatt elnasiztam egy fél doboz pattogatott kukoricát egy nagy pohár kólával, egyszerűen nem tudtam ellenállni, ráadásul a mozi nem az igazi kukorica nélkül.

Amióta terhes vagyok, sokkal többet álmodok, éjszakánként akár több álmom is van. A héten álmodtam először a szüléssel, a kicsi arcát sajnos nem láttam, csak magára a szülésre emlékszem, fájt és küzdöttem közben, de gyorsan túljutottunk rajta és egyáltalán nem éltem meg negatívumként. Úgy tűnik, hogy kezdek megbarátkozni a gondolattal, maga a szülés szó sem rémít meg annyira, pedig a felkészítő videót még nem is láttam. Jót tett nekem ez a 4D-s ultrahang, adott egy plusz lökést erre a nagyjából hátralevő három hónapra.

Vadi új téma: szőrtelenítés. Most komolyan. Mennyire illik szőrtelennek lenni egy nőgyógyászati vizsgálatra? Ha nem szőrtelenítek, akkor a doki vajon rossz szemmel néz rám és ápolatlannak tart? Anyukám már gyerekkoromban megtanította, hogyha elmész, kislányom, az orvoshoz mindig tiszta, nem szakadt, nem foltos fehérneműben menj! Ezt a szabályt tartom a mai napig is, persze nem csak akkor, ha orvoshoz megyek, de a szőrtelenítésről soha nem esett szó. Amióta egyre jobban gömbölyödik a pocakom, nem igazán esik kézre a láb- és intim terület gyantázása, epilálása, szerencsére ebben Mr.Mimi segítségemre van - hihihi -, de egyáltalán nem esik jól, elképesztően érzékeny a bőröm, végig nyüszögöm az egészet és vergődök közben az ágyon, figyelem elterelésként próbálok közben a kedvenc malac-kilövős, mérges madaras játékommal játszani.

Megéri ennyit szenvedni csak azért, hogy egy 10 perces vizsgálaton egy szinte vadidegen orvos „kedvében járjak”?! Borotvát eszem ágában sincs használni, az elmúlt néhány év alatt sikerült körülbelül negyedére „koptatnom” a szőrmennyiségemet, amit nem szívesen növesztenék vissza, különben is ez az egész hercehurca egy ördögi kör: leszedem a bundát – visszanő - megint leszedem - megint visszanő… UTÁLOM!

És a legalapvetőbb kérdés, ami felmerült bennem, hogy ki volt az a ***, aki kitalálta, hogy a nőknek kell szőrteleníteniük? Nem elég, ha szülnek és menstruálnak minden hónapban?! Biztos, hogy ez is a férfiak műve-bűne…

Mimi