Minket sem kímélt az éppen trendi tavaszi megfázáskórság. Szegény Prüntyi járt a legrosszabbul, most nem ment át rajta olyan gyorsan, mint korábban már többször.
Hazánkban leginkább az anyák maradnak otthon a kisgyerekekkel, és töltik is ki a családonként változó hosszúságú időszakot. Ennek számos oka van, ezek közül kettőt biztosan kiemelhetünk: az anyagiak miatt eléggé úgy tűnik, hogy...
Ez a hét nagyon rosszul sikerült... Úgy kezdődött, hogy egyik éjszaka alig tudtam valamit aludni. Persze, ezek után rendkívül fáradt voltam, és nem volt kedvem semmihez.
A legfrissebb hazai adatok szerint csak tízből négy kismama változtat az étrendjén a terhesség ideje alatt, pedig a szervezet vitamin- és ásványianyag-szükséglete jelentősen megváltozik.
Nagyon szeretem a vonatokat. Főleg a kicsiket. Szerencsémre Viru emiatt nem néz teljesen hülyének, csak megértően tekint a hóbortomra. Tavaly már voltunk a Királyréten családostul, ám akkor Mimó még nem igazán értette a...
Ahogy visszaemlékszem, a húsvéti locsolkodásnak inkább nagy-nagylány koromban, már gimnazistaként volt igazán jelentősége. Tojást pingáltam, de inkább az alkotás, a szórakozás kedvéért, mint a tömérdek locsoló miatt. Később...
Húsvétkor nem hiányozhat az asztalról, a sonka és a kalács mellett az ünnepi menü elmaradhatatlan része a tojás, mely egyben a leggyakoribb allergének egyike is. A tojásallergiával kapcsolatos érdekességek összeállításában dr....
Tavasz, sonka, csokinyuszi, piros tojás, locsolkodás… Így hirtelen, ezek ugranak be a húsvét kapcsán. Aztán, ha kicsit jobban belegondolok, felmerülnek bennem a következő kérdések: miért eszünk sonkát? Miért a nyuszi hozza a...
Mai világunkban a megfontoltság és az előrelátás a gyermekvállalás első fázisából sem hiányozhat. A szülészeti genetikai tanácsadás alkalmával számos információt megtudhatunk örökletes betegségeinkről, valamint a várandósság...
Vidám, mozgalmas húsvétra invitálja a gyerekeket és szüleiket a Gozsdu Udvar, ahol a húsvéti nyuszi is megjelenik, a kisállat–simogatóban lehet majd vele összebarátkozni.
Ezen a héten a kórházban volt találkozó az egyik szülésznővel. Kedves, mosolygós, de határozott és tettre kész nő fogadott minket. A szülészetre érkezve szép, tágas a váró, innen nyílik a folyosó, ahol a szülésznők vannak. A...
Vitathatatlanul ez volt a kisfiammal az eddigi egyik legjobb hetünk.
Az enyhe tél sajnos kedvezett a kullancsok szaporodásának, így idén sem számolhatunk azzal, hogy a nagy hideg jelentősen csökkententette volna a mennyiségüket. A kullancsok kétféle betegséget terjesztenek: a Lyme-kórt és a...
Ezen a héten volt a harmadik, egyben utolsó ultrahang. Erre azért volt szükség, hogy ellenőrizzék, elég nagy-e a baba, mivel az én testtömeg-indexem alacsony. Szerencsére minden rendben volt.
Múlt héten összegyűjtöttem pár pontot arról, amire kizárólag az anyukák képesek. Most pedig összeszedtem néhányat, amikre a kisgyermekes édesanyák képtelenek. Hihetetlennek tűnik, ugye? De higgyétek el, van pár aprócska dolog,...
Mimó egyéves szülinapját családi nyaralással is megünnepeltük. Arra gondoltunk, hogy elég nagy már ahhoz, hogy elmenjünk pár napra kicsit zsibbadni. Mivel nincs autónk, úgy döntöttünk, csak nehézségeket okozna, ha messzire...
Néhány hónapja száműztem az egyik gyerektakarót a szekrény mélyére. Úgy gondoltam, Zalán már kinőtte, ráadásul rettentő ronda, legalábbis az én ízlésemtől nagyon távol áll.
A wellness, a melegvíz, az aromaterápia és a masszázs mind olyan dolgok, melyek hozzájárulnak az ellazuláshoz, a megkönnyebbüléshez. Sok ember szereti, ami nem is csoda, hiszen segít megbirkózni a munkahelyi stresszel. De mi a...
A kismamák többsége ma már nagy hangsúlyt fordít az egészséges étrendre. Ennek ellenére a terhesség fiziológiásan egy csökkent inzulin-érzékenységgel járó állapot, ezért szükség van a terhesség során kialakuló...
Szuperanyák márpedig léteznek! Nem a tökéletes anyukáról beszélek (van egyáltalán ilyen?), hanem az emberfeletti képességekkel rendelkezőről! Arról, aki kívülről teljesen hétköznapi embernek tűnik, de ha gyermekének szüksége...