Vágó Piros: meseajánló

Pedig először csak hátulról láttam. Az angoltanáromék előszobaszekrényén heverő könyvbe lapoztam bele és már másnap beszereztem a sorozat két kötetét, mert tudtam, hogy  Findusz és gazdája, Pettson világába azonnali bebocsátást kell nyernem. Nem csak a történetek, hanem az újra és újra meglepetésekkel szolgáló képek is lenyűgöztek, lenyűgöznek mind a mai napig. Külön meg kell említsem Csépányi Zsuzsa zseniális fordítását, amivel sikerült megőrizni az eredeti szövegek humorát - hacsak nem ő maga csempészte bele…

Ezek lettek tehát a mesekönyv-gyűjteményünk alapjai. Azért Zalánt nem rohantam le félévesen a kotnyeles kandúr kalandjaival, akkor még mondókáztunk, verseltünk inkább. Mondjuk macska azokban is volt: egy időben Weöres Sándor Iciri picirijét meséltem altató gyanánt vagy József Attila Altatóját. Erre mindig szántunk időt, minden este legalább húsz percet. Hiába tudtam, hogy Zalán még nem érti, fontosnak tartottam a szokás megalapozását és nekem is jó lezárása volt a napnak.

(A kép illusztráció)

Később rábukkantunk az Anna Peti Gergő történetekre és sokáig nem is nagyon kellett más. Ahogy a legtöbb gyerek, az én fiam is beleszeretett a történetekbe, amelyek akár vele is történhetnének vagy már meg is történtek. Persze ahogy cseperedett, egyre több mesekönyvet kaptunk, tudja a család, hogy a könyvnek mindig örülünk. Jó néhány hónappal a sulikezdés előtt pedig elérkeztünk a népmesék világába, ahová Benedek Elek, Tamási Áron és Seherezádé vezetett be minket. Most már otthonosan mozgunk az óriások, a sárkányok, gonosz boszorkányok és varázslatos tárgyak világában, ahol a legkisebb, legszegényebb fiú mindig győz a végén. Ezzel egy időben az igazi fiús mesealakok is felköltöztek a polcra: Rumini, vagy a két kis dinó.

Néha a Class FM-ben töltött idő után a hangszálaim kicsit tiltakoznak ugyan az esti meseolvasás ellen, de aztán - ha kissé fátyolosabb hangon is - remekül tudok több figurát is megszólaltatni. Findusznak például kifejezetten jól áll, ha kicsit repedtfazék hangom van.