Sziasztok!!!
Van egy csöppinke időm...
Rambóka!
Végre köztünk.
Örülök, hogy felvállaltad a TVét. Én megírtam Norkának, hogy ha babás lennék tényleg, nagyon szívesen bevállalnám, de így nem érzem magam hitelesnek. Ha lesz mégegy ilyen lehetőség és én már babás vagyok, megyek!!!
Hogy érthetőbb legyek.
Nekem anno 8-ikból kilencedikbe felvételizni kellett. Általánosban mindig is jótanulónak számítottam.
A felvételim nem sikerült.
Nem akarom ecsetelni, hogy a családom egy része (nem a szülők és nagyszülők) és a finom rokonság hogyan reagálta le a történteket. Szegény fogyatékos!!! Ey buta, sikertelen, szerencsétlennek tartottak. Aki nem képes arra, hogy egy felvételi vizsgát könnyen vegyen. (Ősszel már sikerült, úgyhogy eltudtam kezdeni a gimit.) Én akkor összetörtem, egy világ dőlt össze bennem. 14 évesen azt hiszem elég rendes kiképzés volt az élettől.
Aztán bekerültem középiskolába. Faluról városba. Semmi problémám nem volt továbbra is a jótanulók közé tartoztam.
De hogy mi leszek ha nagy leszek???
Volt aki azt mondta, hogy jó lenne ha orvos lennék, de oda csak a zsenik jutnak be!!!! És nem én!! Mondták a szemembe (rokonok!!!) Én meg elhittem.
Aztán 12 osztály előtt eldöntöttem, hogy orvos leszek. Egy évem volt, hogy felkészüljek.
A fizika tanárnőm megkérdezte, hogy tudom e hogy két év kell, hogy valaki bejusson??? Mondtam tudom, de nekem elég lesz egy év!!!!! (Ilyen tanárok is vannak, pedig az osztályból talán nekem ment a legjobban a fizika).
Kemény egy év volt a 12-ik. És a nyár....!
Reggel 6-kor kelltem és este 9ig tanultam. Kisebb nagyon megszakításokkal. Rengeteg hajam elhullt, két hónapig nem volt menstruációm a stressz miatt...
A környezetem nem hitte, hogy egy falusi lány, akinek nincs protekciója be tud jutni egy orvosi egyetemre. Persze akik szerettek és ismertek azok nagyon szorítottak. Mellettem álltak.
Kezdetben el sem mertem mondani, hogy hova felvételizek, mert szégyeltem, hogy pont én oda!!!! Aztán a szüleim azt mondták, hogy fiam!!! A döntést fel kell vállalni!!!
Sikerült a felvételim!!! Sőt éppencsak lecsúsztam az ösztöndíjról.
És attól kezdve az önbizalmam helyre tevődött.
Az ellendrukkerek megkérdőjelezték az orvosi egyetem hitelességét, hogy én bejutottam. Sőt volt aki biztos volt abban, hogy a szüleim egy rakás pénzt fizettek. És ezt a szemembe mondták!!! De már nem érdekelt
(Az egytem alatt szinte végig ösztőndíjam volt, voltam évfolyam harmadik is..
de ez már annyira meg sem hatott
)
És ezért van az, hogy felvállalom a véleményem, és sok embernek elmondtam már a PCOt. Részben, mert nekem így könnyebb, részben mert a nyavalyával a harcot méghatározottabban fel lehet folytatni.!
A családot inkább lelki okokból kíméltük. De mostmár ők sem ússzák meg
Egyszóval, ezért nem szeretem ha valaki kishitű, én is voltam kishitű, de bebizonyítottam magamnak, hogy akaraterő!!! Kitartás!!! És hit!!! És oriási akadályokat lehet legyőzni.
Az akaraterőmre vagyok a legbüszkébb!!!!!
Időnként a családom megriad tőlem, hogy túlságosan sokat várok magamtól. De ez így van jól. Ha anno 14 évesen ez nem így tőrténik. talán nem is lennék orvos....
Hogy ki az igazi PCOS??? Hát ha az eredi Stein-Leventhal syndromat vesszük egyikünk sem fér bele a képbe!!!!
De ha a Rotterdami kritériumokat mindegyikünk beleesik.
Szováta!!!! (Medve tó) Az a város, ahol meddő nőket sós-iszapos hüvelyi pakolással gyógyítottak (gyógyítanak). Sokaknak segít, sokaknak nem. Attól függ kivel mi a gond. De hogy hogyan hat ez a só???? Ez mindenre jó!!!
Az adria vizétől teljesen elmúltak a korpáim. Nem kellett semmi korpásodás elleni sampont használni. Csillogott a hajam, gyönyörű volt tőle. Valamit tud a tengeri só:) Bár a Szovátai só nem tengeri.
Sok puszika.
Rohanok melóba. !!!