Szeretném Veletek megosztani Szófia lányom születését, aki az esztergomi kórházban született 2003. febr. 27-én, 12.53-kor, császármetszéssel és töltött káposzta mérettel (3650g és 50cm)
Eredetileg márc. 8-ra voltam kiírva, de febr. utolsó hétvégéjén nagyon sokat fájt a fejem. Mivel a baba nem mozgott annyit, mint elõtte, ezért jobbnak láttam, ha megvizsgál a dokim is. Kedd este mentünk hozzá, magánrendelésre, õ meg ,,továbbított" a kórházba biztos ami biztos alapon.
Mivel Szaffi végig faros volt, az már világos volt, hogy -ha csak a legeslegutsó pillanatban meg nem fordul- császár lesz. De én tudom ám az okát, miért nem fordult meg a kisasszony: a férjem végig azt sulykolta belé, hogy császárral születni jóval kevesebb megpróbáltatással jár, tehát NE forduljon meg. A gyerekecske meg hallgatott rá
.
Na, tehát ott voltunk a kórházban. Nem sokkal elõtte már benntöltöttem 1 hetet, tehát jó ismerõsként köszöntöttek a nõvérkék és némely beteg is. Az erõs migrén miatt meglátogatott egy neurológus -eltérést nem talált (megállapította, hogy a kismama nem bénult meg), de õ eléggé gyanúsnak tûnt nekem...
Természetesen, mint minden ,,bennlakónak", napi 2x NST volt elõírva. Kíváncsiságból megkértem még kedd este a szülésznõt, hogy ne csak a szívhang-, hanem a fájásmérõ fejet is tegye fel. Megtette. Nekem meg gyönyörû, szabályos 80%-os görbéim lettek, fájások nélkül. Ezen csodálkoztak a dokik egy sort (az én dokimon kívül még ott volt az ügyeletes és a fõdoki is), és nem húzták ki a kanült a karomból (elõtte kaptam egy kis ringert).
Vártuk, vártuk a fájások beindulását, mert anélkül nem akarták megkezdeni a császárt, hiszen kell az a kis stresszhormon a bébinek. Fájások sehol. Másnap sem. Csak a szép, egyenletes, 5-8 perces, 80-as görbék.
Csütörtök reggel maratoni, 1 órás NST következett. Amikor felrakták rám, akkor jött be egy kismama sûrû fájásokkal. Mikor levették rólam, már meg is lett a babája.
A dokim azt javasolta, hogy ha kérdezik, mondjam azt, hogy fájdogál a derekam, így nem kell tovább várakozni. Én megtettem, így a fõdoki a görbék alapján beleegyezett, hogy még aznap meglegyen a mûtét. Nemtom, mennyire volt ez helyes vagy helytelen, de már nagyon utáltam bennfeküdni és várakozni, a baba is érett volt már a kinti létre -mire kellett volna várnom? (egyébként az uh szerint 2600 g volt ekkor a Szaffi, de a doki is látta, hogy ez nagy hülyeség, ennél jóval nagyobb volt a pocakom)
Hihetetlen dolog ám ez a programozott császár. Ültem az ágy szélén fájatlanul az elõkészítésre várva, és végig az járt az eszemben, hogy mindjárt bejön vki és szólnak, hogy tévedés történt, én még nem szülök.
De aztán mégis. Elõkészítés, mûtét elõtt utsó puszi a rohamtempóban megérkezõ apának, aztán rá 15 percre már kétgyerekes anyuka voltam
Megmutatták egy puszi erejéig maszatos kislányomat. Ránéztem és azt gondoltam, hogy milyen gyönyörû! Mert tényleg az volt már akkor is. Minden elfogultság nélkül állíthatom.
Mûtét után egy 2ágyas szobába kerültem egy szintén frisscsászáros anyukával. Nagyon jó fej csajszi volt (a 3. babáját szülte), lenn a csecsemõosztályon is együtt feküdtünk egy 2ágyasban végig. Szerettek minket a csecsemõsök, mert nem kellett velünk foglalkozni, bár egy kicsit csúnyán néztek, amikor nem voltunk rá kíváncsiak, hogy õk most meg akarják mutatni a tisztába tevést és a köldökcsonk ápolását.
Ami nagyon jól megoldott a kórházban: szülés után kb. 1-1,5 órával már megtörtént az elsõ szopi. Szerintem ez császár után nem mindenhol van így, jól tudom? Ekkor még tartott az érzéstelenító hatása, míg vígan voltunk hármasban a babával és a papával. De aztán.... jajjajajajjjaj.
Császár után nehezen indult be a tejcsi, de szerencsére Szaffi nem volt lusta baba (éljen a bababarát kórház és a 24 órás rooming-in!), és csak szopizott töretlenül, amíg végül a 4. nap végére már jól is tudott lakni vele. Azóta is egy kis szafaládé.