Sziasztok!
Gondolom nem haragszotok, hogy így eltűntem
.
Tegnap volt egy hete, hogy hazajöttünk Miklóskával. Június 6-tól lesz papíron is a mi kisfiúnk, képeket majd akkor tehetek fel ide. Most még próbaidősök
vagyunk.
Gyönyörűek csemetéitek.
Szeretném megköszönni mindannyiótoknak a sok támogatást, szeretet, drukkolást a nehéz napokon.
Mindenkinek sok boldogságot kívánok!
ölel mindenkit: Süni
Bemásolom ide amit az örökbebabás topikon írtam, "rövid történetünket":
Hol is kezdjem történetünket A levél felbontásától a hazaérkezésig naplót vezettem. Kb. 25 oldal lett.
Sajnos amióta hazaértünk nem tudtam írni, de holnap megpróbálom pótolni ha nem is olyan részletességgel.
Április 21-én,
pénteken (Gólyahíres tali előtti nap)levelet kaptunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei TEGYESZ-től, hogy van egy 13 hónapos kislegény, aki szülőkre vár. A megyében nem tudták örökbe adni, így az országos listán a mi nevünk merült fel elsőként. 5 napon belül jeleznünk kell, hogy szeretnénk-e többet tudni róla.
Április 24-én
Robi felhívta őket, ahol egy nagyon kedves hölggyel megbeszélte, hogy kedden ott leszünk.
Április 25.
Korán reggel indultunk, mert 9-re Nyíregyházán kellett lennünk. Egész úton alig beszélgettünk, visszafelé annál inkább. A TEGYESZ-nél elmondtak Miklóskáról mindent és megmutatták a képét. Nagyon kicsinek tűnt (utóbb kiderült, hogy a kép még novemberben készült). Gyönyörű arcocskája arra bíztatott minket, hogy látogassuk meg. Az ügyintéző hölggyel kb. 25km-t utaztunk egy községbe, ahol egy nagyon kedves, 3 gyermekes családban nevelték születése óta. Szerelem volt első látásra. Ahogy beléptünk az ajtón szinte szárnyalt a nevelőmama karjában, mintha csak azt mondta volna. Jó, hogy végre itt vagytok! Mosolygott, kacagott nagyokat. A nevelőmami szerint olyan dolgokat is megmutatott, amit addig nem tudott. Amikor visszaértünk a kocsiban maradtunk Robival, hogy megbeszéljük a választ. Én csak zokogtam. Hihetetlennek tűnt, hogy mindez velünk történik. Igent mondtunk.
Megbeszéltük, hogy pénteken visszautazunk és kezdjük a barátkozást.
Még aznap átköltöztettük a számítógépet a mi szobánkba, aminek az lett az eredménye, hogy este már nem tudtam veletek beszélni. Repültek a napok. Csomagolás, takarítás, papírok beszerzése, közben anyák-napja az óviban.
Április 28.
Miklóska aznap volt 13 hónapos. Munka után indultunk. Sóstófürdőn a Blaha Panzióban szálltunk meg. (Ajánlom mindenkinek- nagyon kedves emberek a tulajok és az alkalmazottak is).
Április 29.
10-re mentünk a családhoz. Előtte még elmentünk vásárolni, vettünk egy "karika-tornyot" Miklóskának. Nagyon örült neki, azóta is szívesen játszik vele. Nagyon barátságos volt, de ha kiment a nevelőmami nyöszörgött és volt, hogy sírt utána. A nevelőmami és fia voltak csak otthon, a másik két gyerkőc a nagyinál hétvégézett, a férje dolgozott. Meghívott minket ebédre és megvárhattuk, amíg Miklóska felébred. Sokat játszottunk. Ahogy néztük egyre jobban beleszerettünk. Az ölemben jól eljátszott Robival. Néha megfordult, hogy megnézze ki is tartja, olyankor kicsit meglepődött.
Április 30.
Túrórudit vittunk kicsi fiúnknak. Nagyon szereti. Hangodan kiabál, hamm-hamm- nyamm-nyamm!, ha nem adom elég gyorsan. Ezen a napon szinte természetesnek vette, hogy vele vagyunk. Ebédeltünk és utána együtt elmentünk Tokajba. Miklóska és a nevelőmami velünk jöttek, a férje és kisfia külön. Ki sem akart szállni a kezünkből csak amikor már nagyon elfáradt. Közben sokat beszélgettünk szokásairól, eddigi kis életéről.
Május 1.
A nevelőcsaláddal közösen elmentünk szalonnát sütni. Indulás előtt még szereztünk egy kis sérülést a fejünkre. Megcsúszott a keze és beütötte egy kisautóba, volt nagy sírás-rívás. A nevelőmami már nem jött velünk, hanem a kisfia ült mellettünk az autóban. Repültek az órák. Próbáltunk minden pillanatot bevésni. Visszafelé elaludt az autóban, kicsit meglepődött mikor felébredt, de nem sírt. A panzióban aznap elmondtuk, hogy miért is utaztunk oda. Nagyon kedvesen fogadták. Megtörtént az első peluscsere Sétáltunk a parkban, közben eleredt az eső. Az ernyőtől kicsit megriadt, talán akkor látott először. Sajnos a babakocsit nem vittük magunkkal, így egy hétig kézben vittük a nagylegényt. Cipőcskéje sem volt, és járni sem tudott még. Az Apa szót már mondta, persze a nevelőapukának. Az utolsó nap azonban már Robinak szólt
Május 2.
Reggel a gyámhivatalban kezdtünk. Leadtuk a papírokat. Kicsit másképp értelmezte a megyei és a városi (ahova Miklóska tartozik) gyámhivatal az előírásokat, de segítőkészek voltak. Délelőtt csak 2 órát lehettünk fiacskánkkal, mert délután a Nyíregyházától ellenkező irányba 25 km-re fekvő városba kellett mennünk jegyzőkönyvet felvenni. Megkérdezték mi lesz a neve. Mi először a Benedek vagy a Bence első néven gondolkodtunk. De mivel Miklósként ismertük meg, így zártuk a szívünkbe Miklós maradt. Nagyon elcsodálkoztak a hivatalban. Az ügyintéző azt mondta ő még nem találkozott olyan házaspárral aki meghagyta volna a gyerkőc nevét, mindenki tett legalább mellé még egyet. Délelőtt elvittük autózni. Öröm volt minden perc, mosoly, tapsolás, sikítás, kacagás Robi este hazautazott a környezettanulmány és munka miatt.
Május 3.
Délelőtt a nevelőmami elhozta hozzám a panzióba. Nagyon izgultam. Délutánig kettesben voltunk. Ez volt a "főpróba", nagyon izgultam. Sokat sétáltam vele, mindent nagyon megnézett. Szinte kattogott a kis agya, ahogy a sok újdonság, információ raktározódott. Hintáztunk, talán életében először. Olyan csodálatos dolog megmutatni neki a világot. Nagyon megörült Robinak délután. Az emeleti hosszú folyosón fáradhatatlanul másztunk és sikítoztunk ide-oda. Szerencsére a panzióban keddtől már csak mi voltunk Este hazavittük és vásároltunk pár ruhácskát, amiben hazahoztuk.
Május 4. csütörtök
Délelőtt megérkezett a környezettanulmányunk, délután pedig meghozták a hazabocsátó határozatot. Ha jól érzi magát velünk egész nap és éjszaka is, pénteken meghetünk. Hát így volt. Reggel vettünk neki cipőcskét. Elmentünk a Nyíregyházi vadasparkba. Mint egy kis szivacs, vagy inkább pórszívó. Tátott szájjal figyelte az állatok minden mozdulatát, sikítozott nekik. Az oroszlánketrecnél le akart menni a földre. Letettem és megtörténtek anya kezét fogva az első bizonytalan lépések. Ma már egyedül feláll és kapaszkodva menetel, közben pakol. Csupa boldogság ez a gyerek, a MI GYERMEKÜNK, még mindig hihetetlen. Olyan kedvesek voltak a panzióban, lesték minden óhajunk. Este (ők ajánlották fel), hogy a másik szobában a kádban (mert a miénkben csak zuhany volt) megfüröszthetjük Miklóskát. Imád fürödni, közben anyát és apát is benedvesíti. Mivel külön szobához szokott meg sem mertünk moccanni, mert nyikorgott az ágy. Én alig aludtam, néztem azt a csöppséget, aki már több mint egy éve várt ránk. Leköltöztem a kiságy mellé és figyeltem, hogy szuszizik.
Május 5. péntek
Reggel mosollyal ébredt. A gyámhivatalban átvettük a határozat másolatát, majd elbúcsúztunk a nevelőmamitól. A felnőttek sírtak, Miklóska pedig elégedetten ült az autósülésben, Az úton sokat aludt, de nagyon elfáradt. Itthon a papa-mama, sógornőm nagy örömmel várták.
Hát így lettünk mi 2 hét alatt APA és ANYA, igazi CSALÁD!
Nagyon jól eszik. Nagyon kevés dolgot nem szeret. Napról-napra ügyesebb. Ma már egész nap pápázott, persze csak Apának és nekem. Reggel kicsúszott a száján az ajtó "ató", a videóbanyulkálás során megtanulta a nemet és már sok halandzsaszava is van. Sok mindent be kell pótolnia, megmutatjuk neki a világot és nekiadjuk
Edina kívánsága (hogy "koraszülés" legyen) bejött.5-én jöttünk haza, 10-én lett volna határozatunk 9 hónapos
Kitartás, remélem a következő már sikeres lesz. 
Hagy legyen nekik is jó egy picikét!
) fogok feküdni, aztán már csak az utrok felküldése után egy-egy fél órát. Azért dolgozni nem fogok, betegszabin leszek 2 hétig. 
