Márti,
dehogy halunk ki, csak biztos mindenkinek egyéb elfoglaltsága volt.
Elmentünk de. Zitával bevásárolni, már a beültettem a kocsiba, oda alulra, ahova pakoljuk a cuccost. Egész jól elvolt. Megette a teát, aztán a pisztáciát, és végül a littyó dobozos tejet is próbálta, de az nem sikerült, nincs edzésben.
Kis szégyenlős lett, páran megcsodálták, hogy milyen szép, stb., és lehajtotta a fejét, olyan kis aranyos volt.
Zita mostanában alig tudja kivárni, hogy kapja a kaját. Beültetem az etetőszékbe, és könnyekkel sír, amíg ráteszem a partedlit, és nem jut be a szájába az első adag. De ez van a reggeli és esti tápinál is, hogy leteszem az ágyra, és már annyira türelmetlen (rám hasonlít
/
), hogy nem bír magával; holott addig nem volt semmi baja.
Márti,
igazán sajnálom, hogy ilyen sokat vagy egyedül. Nincsenek kisbabás ismerőseid, akikkel össze tudnál jönni néha?
A házsártosságról jut eszembe, hogy éppen ma gondolkoztam, hogy amikor terhes voltam, én egyfolytában baszogattam Sanyit, komolyan, nem is tudom, hogyan tudott elviselni. Szörnyű voltam, így visszagondolva szégyellem magam.