Helló!
Akkor a történet…
O
Április 26-án késő délután kimentünk Olivérrel, hogy lenyírjuk a füvet, mert egy hét alatt olyan dús üstöke nőtt megint a hátsókertnek, mintha Bánfival locsolgattuk volna.
Titkon reméltem is, hiszen majd egy hete ugyanígy indult meg Marci.
Szépen levágtuk a füvet, poénkodtunk szomszéddal, hogy majd ma megyünk szülni, megfüredettem a fiatalurat, és letettem faromat a kanapéra Tv ügyvédjét bambulni. Közben megjött Emberem és a fájások is.
Ám most nem dőltem be csak úgy! Némi várakozás után azért lesz ami lesz alapon ettem egy kis fagyit. Aztán még vártam, így volt szerencsém Dr Houst is megtekinteni. Érdekes.
Aztán végül lezuhany, be ágy és vár. Még mindig voltak összehúzódások, és erejük is volt annyi, hogy érezzem a tágulást.
Aztán fél négy körül szóltam Apának, ez már az. Addigra kicsit erősödött is a dolog. Szóltunk az ismerősöknek, akik elvállalták Olivér felügyeletét, de még kedélyesen elbeszélgettünk. Mivel ennek hatására sem múltak a fájások, elindultunk a kórházba. Hát nem mondom, hogy szívembe zártam a kátyúkat a Kerepesin!
Kb 5-re értünk a kórházba. Megvizsgáltak, 3 ujj, felpuhult méhszáj, tehát tényleg maradunk!
Eztán még vártunk, sétálgattam, Emberem kókadozott a padon, majd jött egy szülésznő, hogy akkor mejik szobát választom. Maradtunk annál, ahol Olivér is megérkezett. Ez a legnagyobb szoba, annyi hátránnyal, hogy átjáróház jellegű, mert a sok kütyit ott tartják és mindenki oda jön be valamiért. De bánta a rossebb!
¼ 8-kor bejött a főorvos, akihez annak idején is volt szerencsém. Olivér esetében burkot repesztett, majd egy kicsit később látva, jön egy fájás, gyorsan újra „megvizsgált”, mire én üvölteni és ágyról lekászálódni kezdtem, ugyanis segített tágulni! Az egész szülés nem fájt annyira mint akkor az!
Így talán érthető, hogy amikor újra láttam, bármilyen kedvesen is mosolygott, cidrizni kezdett a térdem. Megvizsgált burkot repesztett, és megkért, hogy ha lehet, ne rúgjam le az ágyról, nem fog bántani. Én meg elmeséltem neki miért is feszéjez egy kicsit a dolog, ám megnyugtatott, most nem készül ilyen manőverre. Azért én akkor nyugodtam meg, amikor kiment.
Ekkor már 5-6 ujjnál tartottunk.
És a megfutamodásomnál!
Bármennyire is nagyszájúskodtam, kértem EDát. Részben, mert az aranyam, már így is megkínzott az utolsó napokban, másrészt, mert nem tudtam úgy beleméllyülni az eseményekbe, mint Olivérnél, hiszen nem lett volna senki, aki vigyáz a Páromra, és Olivérnek és Marcinak is jobb, ha mielőbb megvagyunk a nehezével. Így szégyen a futás, de hasznos alapon jött a fájdalomcsillapítás.
¼ 9-kor adták be az EDÁt. Nem fájt, gyorsan meg is volt, de azért csak zizeg egy kicsit az ember gyereke, ha a gerincénél bütykölnek. Na meg az a rengeteg ragtapasz! Amit amikor levesznek majd…aúúú.
10re eltűnt a méhszáj, de Marci még nem volt elég lenn, ezért három tolófájás az egyik oldalon, három a másik oldalon fekve. Talán hamarabb meglettünk volna, ha nem, vagy később adják a következő adag fájdalomcsillapítótt, de már mindegy. Így egy kicsit tovább tartott a várakozás, hogy mikor is lehet tolni.
Emberemmel elviccelődtünk közben, szaladgált pénzt bedobálni és még Olivér után is érdeklődtünk, akivel szerencsére minden rendben volt.
Szegény felvigyázókat csak beugratta a kakaóval! Ugyanis gyönyörűen és bájos hangsúllyal kéri a kakaót, de ha elé teszed, akkor kiröhög, mondván kend a hajadra! Így jártak, pedig én szóltam!
Aztán eljött a pillanat, amikor végre elhitték, hogy Marci útra kész. Emberem kiment, mert ezt nem. Közös megegyezés alapján persze, mert én sem szerettem volna, ha benn van. Sosem lehet tudni. Ám végül nem kellett sokat várnia.
Igaz, nem nagyon éreztem a tolófájásokat, de doki bácsim mondta mikor és akkor nyomtam. Azt éreztem, ahogyan megy lefelé a feje a babának, ahogyan utat tör magának, ám mégis olyan csendes, mély és természetes érzés, mintha mindig is ezt csinálná az ember. Semmi furcsa nem volt benne. Valahogy csak a mélységes szeretet tört elő a mélyről minden egyes tolással. Aztán érzem, ahogyan a feje kinn van. Egyszerűen csak kibukik és bár nem látom a szememmel, de tudom, milyen. Újabb fájás, tolás és kinn van.
Amikor iszonyatos teher hullik le a szívedről, akkor sem érzed azt a fajta felszabadulást és megkönnyebbülést, mint abban a pillanatban, amikor mint egy kis dugó, kiszabadul a baba abból a szűk járatból. Kiszabadul, kicsúszik, eltűnik a melegség odalentről, és egy fél pillanattal később egy kis maszatos kékesszürke csúszkás babát tesznek a hasamra. Kicsit pityereg, de egy két szó, megnyugszik és rám néz.
Hát megjöttél!
Így történt.
Még majd jövök!
Sziasztok!
Eszter