2006.05.02 09:24
Szerző: dézsé
Sziasztok!
Nem tudom, jó helyre készülök-e írni, de talán ez az ahol a legílletékesebb a dolog.Biztos sokan megorrolnak majd rám, hisz ahogy olvasgatom jók a tapasztalatok szülés terén a kórházról. Ezt nem is szeretném kétségbe vonni, sőt az orvosok hozzáértését sem.Emberileg, lelkileg készítettek ki a genetikán. 33 éves vagyok, tehát nem a korom, hanem az afp eredményem miatt, az orvosom elküldött a genetikai laborba. Ott nagyon kedvesek voltak, elmagyaráztak mindent, hogy miért is van szükség a beavatkozásra. Csináltak egy méhlepény biopsziát. Megértettem, hisz a baba érdeke a beavatkozás.Harmadik gyeremekemet várom, és mondhatom jól rámhozták a frászt. A 18.héttől rémálom lett a terhességem. Először is be kellett feküdni a kórházba a beavatkozás előtti napon,nem értem miért, hisz egy vérnyomás mérésen kívül semmi nem történt. Azt is elfelejtették mondani, hogy vacsorát vigyünk, mert az nem jár már 5 órakkor :-(. 7 ágyas tömegszállásos kórteremben egy friss császáros anyukával, és egy bármikor szülhet anyukával raktak össze minket. Nekünk ez nem baj, na de egy friss császárossal? Hol itt a higénia, nap, mint nap 5 új beteg a kisbaba mellett....érdekes.A wc és fürdő tisztasága egy másik téma...borzalmas volt. Másnap 10 órakkor jött a nővér, kezünkbe adta a kórlapot, és felküldtek a műtó elé minket. Közel 1 órán át ácsorogtunk, ájuldoztunk a műtő előtt, mire az egyik doki beterelt minket a műtő várójába.Ott 15-en voltunk aznapi bökdösősök,kellően beparázva. Senki egy jó szót nem szolt hozzánk, nem kérdezte meg minden oké-e, nyugi nem kell izgulni, vagy ilyesmi. De azt végighalgattuk, hogy a folyesón tajtékzott az egyik doki, hogy nincs meg a kulcsa, meg a műtősnő, hogy a műtősfiú melyik műtőbe melyik beteget tolta. Komolyan kezdtem aggódni, nehogy összekeverjenek valakivel.Ezután egyenként behívtak a műtőbe. A műtőbe az műtőasztalra fel kell feküdni, széttett lábakkal, hogy megnézzék zárt-e a méhszály. Ez oké, elhiszem, hogy szükség van rá, jogosnak tartom. Csakhát a lábakat a bejáratnak szembe kell szétrakni, tehát ha valaki bejön, az az első, hogy premier plán megbámúlhat. Számoltam, a beavatkozás közben 4-szer jöttek be, mentek ki a műtőből.Merhogy miután megvizsgáltak, nem takartak le, hanem úgy szétrakott lábakkal szúrtáka hasam.Persze én csak a monitórt mertem nézni, úgy féltem, de életemben ilyen megalázva nem éreztem magam. A doki durva és morcos volt, egy kedves bíztató szó nem hagyta el a száját. Mikor kész voltam, mondták, fellehet kellni, és mennyek vissza az osztályra,és feküdjek legalább egy órát. Elindultam a műtő folyosóján, és láttam, hogy akit előttem szúrtak ott görnyed. Elment mellette a műtősfiú, a műtősnő, és két orvos. Nagyon begörcsölt. Én frissen szúrt hassal kisértem vissza a váróba, és szóltam egy orvosnak, hogy rosszúl van.
Ez volt 11-kor, és 2 órakkor már az utcán voltam, úgy, hogy a doki meg sem kérdezte minden oké-e. Behívtak ulrahangra is, de már akkor a 24.-hétben jártam. Kérdem én, ha valami baja van a babának, ugyan mit tudnak már csinálni?
Az ultrahangon még jobban elkeseredtem, hogy hogy nevezhetik ezt a kórházat anyavédelmi központnak, ha egyszer úgy bánnak a betegekkel, mint az utolsó senkikkel. Az ultrahangon a doki megnézte a gyereket,és ebben a stílusban mondta el a dolgokat, hogy " van két keze, van két lába,jó a szívműködés, van agya, nem látok eltérést, na meg a genetika sem mutatott ki semmit, dehát nem vagyunk istenek, bármi lehet".
Könyörgöm, hogy lehet ekkorát belerugni egy édesanyába, aki aggódva várja a babáját??????????
Nagyon elkeserítőnek, és felháborítónak tartom ahogy ott az ambuláns betegekkel bánnak. Személytelen, lelkileg teljesen nulla a hozzáállás a betegekhez. Lehet, hogy mi nem fizetős betegek voltunk, hanem csak egynapos betegek, de pontosan mi voltunk azok, akik el voltunk keseredve, hogy mi van ha kiderűl beteg a baba, és meg kell szülnünk idő előtt. Nem azt vártuk, hogy belénk rugjanak, hanem csak két-három kedves szót. 9 évig dolgoztam betegágy mellett, ápolónőként, de ilyenkor ezt szégyenlem kimondani, mert szégyenlem, hogy közéjük tartoztam.......
Most a 31. hétben járok, szépen nő a kisbabám, de az aggodalmam csak akkor múlik majd el, ha megszületik és tényleg nincs baja. Egyet sikerült a doktor úrnak elérni nállam, hogy ne legyen a terhességemnek egyetlen nyugodt pillanata sem.
Mégegyszer leszögezem, nem a szakértelem hiányát éreztem, hanem az emberségnek.
Köszönöm, hogy elolvastátok