SZiasztok!
Nos, visszatértem a nyaralásból és sikerült elolvasnom a topik elejét is
Ha jól emlékszem, az voplt az alapkérdés, hogy hogyan tanítanék otthon, ha azt választanám.
Nos, én nagyon-nagyon gyakorlatorientáltan, tehát igyekeznék mindent, amit csak lehet, személyesen megnézetni, kipróbáltatni a gyerekemmel és a már megismert dolgokról beszélni elméletben. Persze, ez nem mindennel kapcsolatban lehetséges, de amivel igen, azt úgy csinálnám. PLd. számolnánk az ujjunkon
, megszámlálnánk a lakásban ezt-azt, néhány egész dolgot (tortát csak ritkán
) egyenlõ részekre vágnánk, a részekbõl ismét összeállítanánk az egészet, kiszámolnánk, mennyi csempe kell ide vagy oda, megnéznénk, mit mivel lehet letakarni, mi mihez hasonló, játszanánk gyöngyökkel, babokkal, golyókkal, dobókockákkal, akár "több oldalú kockákkal" is, bár tudom, hogy azokat nem hívják "kockának", csak a társasjátékokban. Sokat színeznénk, barchobáznánk, akár számokkal is, megmérnénk mindent magunkon, a lakásban, az utcán, bárhol, összehasonlítanánk az adatokat ... és ez szinte mind "csak" a matek. (Ajánlom olvasgatásra a matektanítás iránt érdeklõdõknek: R.R. Skemp: A matematikatanulás pszichológiája c. könyvet! Nekem nagyon érdekes volt elolvasni) Ugyanakkor ugyanez lehet természet- és társadalomismeret is, hiszen a megismert dolgoknak van lelõhelye, anyaga, színe, formája (vizuális nevelés), stb.
Én mindenképpen megismerkednék annak az iskolának a helyi tantervével, ahová (nem) jár a gyerekem, de ahol vizsgáznia kell, megismerkednék azokkal a tankönyvekkel, amikbõl a (nem) osztálytársai tanulnak - aztán persze elölhagynám õket, hogy õ is nézegethesse, de nem azokból tanítanék. Semmiféleképp nem használnék munkafüzeteket, mert szerintem csak fantáziátlanná teszik a gyerekeket és a tanítókat (fõleg!!!) egyaránt, de a tankönyvek többsége is jóval szerényebb minõségû, mint amit egy kreatív szülõ/tanító/bárki ember kitalálhat. Megismerkednék a különféle alternatív pedagógiai módszerekkel, mert nagyon ó ötleteket lehet bennük találni (Waldorf, Freinet, Gordon, Jena-Plan, Zsolnai, stb.) Sokat olvasnánk, verset, mesét írnánk - szóval, temérdek, nagyon jópofa dolgot el tudok arra képzelni, hogy hogyan lehet jól gyerekeket tanítani. És közben persze nagyon figyelném a gyerekemet, hogy mi érdekli, mihez van jó érzéke.
De: én mindezen ötleteim ellenére is csak akkor tanítanám otthon a saját gyerekemet, ha valami miatt muszáj. Pedig nagyon szerettem és szeretek most is tanítani (igaz, mostanában csak felnõtteket tanítok), de szerintem nem jó egyedül tanulni, sõt! Még kis létszámú (nem kisegítõre, hanem valóban alacsony létszámúra gondolok) osztálynak sem örülnék, ha oda kerülne a gyerekem. A Waldorf-módszer egyik tézise, hogy 30-32 fõs osztálylétszám alatt nem alakulnak ki azok a szociális kpcsolatok, nem jut elég lehetõség különféle szerepek elsajátítására, gyakorlására, így - legalábbis az eredeti Waldorf iskolákban - ilyen létszámú osztályokkal dolgoznak. Náluk szokás az úgynevezett epochális tanítási rend is, ami nekem szintén teszik - ugyanakkor van néhány olyan vonása is a Waldorfnak, ami miatt nem valószínû, hogy oda járatnám a gyerekem. SZóval, szerintem nagyon kellenek a társak a motivációhoz, az egészséges!!!!!!! versengéshez, a kisebb-nagyobb iskolai csibészségekhez, ami más, mint otthon a szülõkkel - tesókkal. Nem látom megoldottnak az otthon tanulásban pld. a testvérek szerepét - helyzetét sem. EZt hogy oldja meg, aki otthon tanít? Tudom, hogy az iskolában is létezik a differenciálás és nagy bánatom, hogy a pedagógusok többsége képtelen helyesen - vagy egyáltalán, akárhogyan - alkalmazni, de több gyereknél, akik között 3-4 vagy több év különbség is van, több kell, mint differenciálás.
Zsunya, Ágci! A tanár személyiségének a fontosságával nagyon egyetértek, kisiskoláskorban mondják igazán fontosnak, de nekem még az egyetemen sem volt mindegy, ki tanított! Mondjuk, addigra odáig már eljutottam, hogy egy hülye tanár nem tudott eltántorítani egy általam egyébként érdekesnek talált tárgytól - de megszeretni kevésbé érdekesnek indulókat egy-egy tanár miatt még ott is sikerült!
erre is jó lehet egyébként az iskola, hogy egy gyerek meglássa, hogy sokféleképp lehet jó, szeretnivaló, érdekes valami/valaki! Hogy szerethet egyidejûleg olyanokat, akiknek a véleménye egyben-másban homlokegyenest ellenkezõ.
Azt hiszem, nagyon hosszú lettem én is, de nagyon nehezen tudom kordában tartani magam
(és a kicsi ablak miatt újraolvasni sem egyszerû)! Volt jó néhány felvetés, amire szerettem volna még reagálni, azokra majd késõbb visszatérek!
Márti