Kedves Szilvi!
Azt gondolom, nem a véleményeddel van baj, hanem a stílusoddal. Ha esetleg úgy kezdted volna, hogy"nekem furán hangzik az életet adó, magyarázzátok meg, hogy értitek..." . Biztosan szíves fogadtatásra találsz.
Az életet adó az az ember, aki a mi gyermekünknek az életét adta. Õ az az ember, akinek a segítségével egy meddő pár családdá válik.
Nyilván bírálhatnánk ÕT, aki a gyermekéről ily módon gondoskodik, esetleg intézetbe is adhatná, meg is ölhetné. Mi nem tesszük, hanem egy életen keresztül hálásak vagyunk neki.Elfogadjuk őt és a tettét, ami számodra olyan érthetetlen. Találkoztál már örökbeadó anyával vagyis életet adóval? Talán azután lenne a véleményed hiteles. Így?
Az örökbefogadás témájában rendkívül tájékozatlan vagy és butaságodat még népszerűsíted is, diplomás léted ellenére.
A születendő baba nem tárgy, hanem egy kicsi emberke, akit óriási szeretettel és vágyakozással vár egy pár, aki képes felnevelni, szeretni, gondoskodni róla. A sorszám pedig arról szól, hogy sajnos a várakozóknak ( mivel olyan sokan vannak ) egy listát készítenek, így mindenki arra vár, hogy az első helyre kerüljön a 200 akárhanyadik helyről.Ezt hosszú évek előzik meg és amikor az első helyre kerül, azt jelenti, rövidesen anyává, szülővé válhat. Nem húzunk sorszámot, ahogyan te képzeled.
Édesanyának érezzük magunkat, hisz a baba, akit a karjainkba vehetünk a születése után, a ami gyermekünk. Csodálatos élmény együtt szülni, mint ahogy nem tilos az sem, hogy egy várandós anya mondjuk az édesanyjával, esetleg anyósával, testvérével szüljön.
Gondolj arra, amikor elválik egy házaspár és a gyermeket nevelő újra házasodik, a családba kerülő apa vagy anya is teljes joggal érezheti magát a gyermek szülőjének, mégha a nemzéshez, szüléshez semmi köze sincs.Nincs ez másképpen örökbefogadás esetében sem, mert a szeretet csodákra képes.
És utoljára azt kérdezem tőled, hogy hogyan neveled a gyermekedet toleranciára? Ha adódik egy örökbefogadott barátja, eltíltod tőle? És hogyan tudsz ilyen mocskolódások után a családod szemébe nézni?
Picit gondolkoznod kellett volna. Csak picit. Te nem csak az életet adót, hanem minket, örökbefogadókat és a gyerekeinket is lenézed. Hát..., szégyelheted magad az ítéletalkotásért.
Mindezek ellenére kívánom, hogy boldogságban teljenek napjaid és sose kelljen megtapasztalnod azt az ürességet és fájdalmat, amit a gyermek hiánya okoz.
És kérhetsz elnézést bármikor! A mi toleranciaküszöbünk hihetetlen magas.