Na megjártuk a hadak útját...
Sebinek múlt hétfő óta nagyon csúnya a keze, és nagyon nem akart javulni. Mint kiderült elfertőződtek a kiütések a kezén, azért.
A dokinénink beutalt a Heim Pálba bőrgyógyászatra, ezért 1/2 2 körül felhívtuk őket, mi a rend, kell-e időpontot kérni. Nem kell, nem kell, 1/2 4-ig vannak, menjünk csak.
Na gyorsan megetettük a gyereket, kocsiba be, át a városon. Beloholunk a H.P-ba, erre közli a betegirányító, hogy ja, mára már nem tud sorszámot adni, mert még sokan vannak, többet nem fogadnak, és mindjárt vége a rendelésnek, különben is ma vmi speckó rendelés van, arra úgyse mehetünk.
Jöjjünk vissza holnap, 8-tól van rendelés, de ha korán akarunk végezni, akkor jöjjünk 7-re, hogy még az első sorszámok egyikét szerezzük meg!
Na itt azt hittük mindketten, hogy felrobbanunk. Nem elég, hogy idehülyítettek ma potyára, még az se biztos, hogy holnap bejutunk, ha nem jövünk korán, és a gyerek keze szörnyű.
Gondolkodtunk, mi legyen hazafelé, míg füstölögve ültönk a kocsiban, aztán Zs. felvetette, hogy nézzünk be egy másik gyerekkórházba. Úgyhogy elmentünk a Madarász utcába.
Sokat mondok, fél óra alatt végeztünk, a gyerek kezét bekenték és bekötözték, kaptunk itthonra is kenőcsöt meg kötszert, meg utasítást, hogyan ápoljam.
Ráadásul egy nagyon aranyos dokinéni volt, kicsit olyan mint a Pogány Judit.
Csak szegény Sebit sajnálom, mindkét keze kötésben, még az ujját se szopizhatja...
Rossz nézni a bekötözött gyereket - de egy kis hős, vidáman tűri!