Sziasztok lányok
Lora!
Az ovikezdés nem könnyű dolog! Én is nagyon sokat sírtam, oviban, oviajtóban, otthon...stb. Szörnyű érzés, ahogy a gyereked kapaszkodik beléd, arra számít, hogy nem hagyod ott, nem hagyod el, de neked le kell fejtened magadról és gyorsan távozni.
Olyan nagyon megszenvedtem én is, Bálint egy hónapon (vagy kettő?) keresztül sírt keservesen, napközben is, hogy anyát akarja.
Eközben én itthon voltam, és arra vártam leteljen az idő. Először ebéd utánig volt, aztán egyre később kellett menni érte.
Szép lassan mindketten megedződtünk és ma már jókedvű, sok kis barátja van, mindennap új verset, éneket tanul.
Jó dolog az ovi, nyilván mindenki tudja, csak a kezdeti elválás ne lenne...
Én nem nagyon értettem egyet az itteni ovi beszoktatási módszerével, de már évtizedek óta így működnek, miattam nem változtatnak.
Máshol együtt van az anya a gyerekével, aztán 10 percre megy el, majd visszamegy, aztán hazamennek, és így fokozatosan.
Itt az anyákat és a gyerekeket is bedobják a mélyvízbe. Hát elég drasztikus. Persze túlélhető, de jobb lenne a fokozatosság.
Na, mindegy.
Én jól vagyok (minden reggel rosszul vagyok, aztán tart estig
), jövő héten megyek UH-ra, már nagyon kíváncsi vagyok, mekkora a babuci.
Bálint mondta ma reggel:
Anya, ha elmúlik a tavasz és nyílnak a szép virágok, meg az eper, majd kibújik a kisbabám?
Olyan édes volt
Ancsi