Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Olyan jó, hogy van ez a fórum, annyi mindenben tudtok nekünk segíteni. Előre is köszi! Kép

Adri, Png!
Mi az a sok rossz, amit az Edáról mondanak? Miért nem jó? Vagy mi az, ami ellene szól?
Egyébként fizetni kell érte? Mert van olyan kórház, ahol igen.

Png!
A Molnár dokit nem ismerem, nekem nem ő a dokim. De biztos van olyan, aki még fog időben jelentkezni Neked és informál róla.
Ja! A vizesedést én abból gondoltam, hogy a múltkor rokonoknál voltunk meg órákat mászkáltunk a városban és mire hazaértünk, nem is tudtam lehúzni a gyűrűimet, csak testápolóval. És a bokámat is olyan daginak láttam. De ez lehet, hogy a "nem pihenéstől" volt. Itthon meg nem veszem fel a gyűrűt, de most megpróbáltam, hááát feljön, de azért nehezebben. Remélem ez még nem az!!!
Te mennyit híztál eddig? Találkoztál már a Molnárral, beszéltél már vele? Miért őt választottad? Ajánlották?

Zsuzsi!
Ha jövő kedden kezdődik az első előadás, akkor ne kezdjük inkább azzal? Vagy az nem jó, dolgozol még? Vagy egy kicsit ha hamarabb eljönnél? Nóri, Judy! Szerintetek? Bár, ha tényleg mindegy melyikkel kezdjük! Csak hátha jobb lenne már úgy képben lenni.
Zsuzsi! Nálunk mindig van méhszáj! Mostanában 4 hetente járok a dokimhoz a magánba, előtte meg még sűrűbben (hetente, kéthetente a kórházba). De minden egyes alkalommal van méhszáj és van uh is.Kép Ennek én nagyon örülökKép! Főleg amiket írtok, hogy nálatok méhszáj nincs, Nóriéknál uh nincs. Ez tök rossz!

Judy! Betelefonáltál a cukor miatt? Minden rendben van? A büfé merre van a kórházban? Ez tök jó, hogy mégis zsömle volt és nem a lötyi!Kép De akkor nekem miért mondta azt a doki? Vagy lehet, hogy a beutalóra is külön rá volt ez írva? Nem nézted véletlenül? Vagy csak annyi volt, hogy terheléses cukor? Azért majd mondom neki, hogy lehet, hogy nem is glükóz lesz.

Nóri! Ugye nincs semmi baj?

Puszi mindenkinek!
Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Sziasztok!

Png, kicsit megdöbbentem, amit írtál a szülőszobáról, azt hittem ennél profibb a János és van többfajta lehetőség a labdán kívül is. Na mindegy mostmár nem változtatok dokit. Az is meglepő, hogy csak eda van, holott olvastam más fájdalomcsillapítási módszerekről is. Nekem elég kicsi a fájdalom küszöböm, úgyhogy én tutti kérni fogok fájdalomcsillapítást. Egyébként én nem hallottam ilyen mellékhatásokról, amiket írtál és nem is olvastam róla. Igazából azt olvastam, hogy milyen pozitív hatása van a szülésre és a babára, ez engem megnyugtatott.

Jó ötletnek tartom, hogy együtt voltatok a tanfolyamon a pároddal. Az enyém is elég sokat dolgozik, meg nem is viszi túlzásba az olvasgatást sem a babákról, meg az egész szülésről, úgyhogy megpróbálom én is rávenni, hogy amennyiszer tud jöjjön el ő is.

Zsuzsi én még február végéig dolgozom, remélem kibirom addig, ha nem akkor valószínűleg csak kevesebb napot megyek be egy héten. Te meddig dolgozol?

Julcsi, hál istennek rendben van a cukrom, ma sikerült betelefonálnom, az első vérvétel 4,7 a terheléses 3,7 - erre azt mondták hogy tökéletesKépKép A büfé ahogy bemész a főbejáraton át a kapun és ahogy kanyarodik felfelé balra az út mész még kb. 10 métert és balra nézel ott van a büfé. Tehát viszonylag közel a bejárathoz. Nem volt ráírva a beutalóra, nekem a dokim titkárnője mondta a tej+ zsemlét.

Tud valaki valamit arról, hogy megy a bemenetel szülésre? Berohanok a kórházba és rögtön betesznek vajúdni? Vagy előbb az ágyat kell elfoglalni? Rögtön adnak beöntést is? Adnak hálóinget? Mert mi van ha éppen nem lesz nálam a kis "csomagom"? Babára adnak valami kisruhát, sapkát stb? VAgy állandóan magamnál kell hordani ezeket a holmikat?

Lányok nekem a 2 hét múlva kezdés lenne jobb (mámint a tanfolyam). De ha ragaszkodtok a jövő héthez, még talán meg tudom oldani.

puszi judy

KépKép
judy1
 
 


Molnár dokit nem én válaszotattam, hanem a dokim alapból őt szokta ajánlani maga helyett. Ha minden igaz, a héten bemutat neki.
Eda. Itt nem mondták, hogy külön fizetni kell érte Kép De télleg van olyan, ahol elkérnek érte ötezret. Viszont olyat is mondtak, hogy csak akkor adnak edát, ha van friss vérképes laborod - ehhez viszont hetente el kellene menni szuratni magad. Úgyhogy nemtom Kép Az viszont igaz, hogy ez az egy, ami nem árt a babának. Nekem többek között az nem szimpi, hogy ha nem tudják eléggé visszavenni a hatását a kitolási szakaszra, akkor nincsen elég nyomási ingered, és gyakran állítólag császárral végződik a történet.

Nem bizti, hogy jövő kedden van az első előadás, azért csörögjetek oda! Mert ha előtte betették a szülőszoba látogatást, akkor csúsznak.
png
 
 

 
 

Judy, a kórházba való bemenetelt, sorrendet el fogják mondani a tanfolyamon Kép Most nem írom le Kép Télleg minden apróságra kitérnek, megmondják, hogy mi mennyi időt vesz igénybe, stb.
png
 
 


Sziasztok!
Nekem nagyon bejött az EDA mindhárom fiúcskám igy születettKépsemmilyen probléma nem volt és külön hókuszpókusz sem kellett hozzá..amikor kétújjnyi méhszájnál jártam akkor a doki megkérdezte hogy kérek-e és ennyi...

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok!

Szorítsatok szerdán Lányok!
Megyek a védőnőhöz. Egyrészt félek a kilóktól, hogy mennyit híztam a 4 hét alatt. Én úgy érzem, hogy sokat, főleg a nagy kajálásoktól. Biztos jól le fog szidni! Kép
Másrészt meg a cukortól, remélem nem talál semmi rosszat a vizeletemben!
A terheléses cukor meg remélem nekem is zsömlés lesz. Bár amikor legutóbb voltam vérvételen (afp-n), akkor ott ült két kismama és ott itták fanyalogva azt a cukros löttyöt.
Judy! Neked nem is mondták az első vérvétel után, hogy válasszál: iszol vagy elmész kaját venni? Csak annyit mondtak, hogy egyél és 1 óra múlva gyere vissza? Egyébként sorba kell állni vagy van valami "kivételezés" a kismamákkal?

Puszi mindenkinek!
Julcsi
Most akkorákat rúg Barnuska! Olyan jóKépKépKép

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Sziasztok!

Először is mindenkinek nagyon boldog, babázós új évet kívánunk!

Első hóesésünk Kép
Kép



Rio!
HAtalmas gratula Nikéhez! Várjuk a beszámolódat! No meg a képet rólatok!

Julcsi!
Túlhordásom:
Ápr.30-ra voltam kiírva.
Másnap CTG-re kellett bemennem, soron kívül, pedig vasárnap volt, s alaposan meg is vizsgált a dokim, de nem volt semmi jele a szülésnek így haza mehettem.
Másnap ismét CTG és Uh, majd minden másnap mentem CTG-re és Uh-ra.
Egy hetet hagytak ráhúzni úgy, hogy csak bejártam, utána befektettek hivatalosan, de éjszakára hazaengedtek, hiszen itthon csak nyugodtabban alszik az ember, s úgysem öt perc alatt szül meg az ember, így van idő beérni, ha beindult volna a szülés.
A "bentfekvés" ideje alatt naponta kétszer volt CTG-m, s kétnaponta Uh.
Amikor az egyik esti CTG-m nem igazán lett jó, rám bízták, hogy haza térek e aludni, de javasolták, hogy inkább maradjak. Másnap reggel ismét CTG, s uh volt , s akkor eldöntötték a dokik, hogy megindítják a szülést este tablettával.
Így 12 nappal hordtam túl Balát.
Ami nem volt túl kellemes a bentfekvés ideje alatt, hogy minden nap bemutattak, ami azt jelenti, hogy előre kellett mennem a vizsgálóba a reggeli nagyvizit után, s a fődoki vizsgált meg úgy, hogy azt hittem minden alkalommal, hogy a torkomat akarja megnézni alulról. S ilyenkor az összes doki bent van a vizsgálóban (a paraván mögött), s feletted tanakodnak, hogy akkor szüljünk ma vagy sem.

Png!
Üdv közöttünk, s hajrá! Ha minden igaz, most Ti vagytok a rangidősök Kép
Molnár doki:
A mi szülésünknél Õ volt az ügyeletes, így a vajúdásom idejét vele töltöttem, meg Õ döntötte el, hogy akkor irány a műtő. Ja és többször is Uh-zott nekünk. Csak jót tudok róla mondani. ALapos, lelkiismeretes, s jó orvosnak ismertem meg.
EDA:
Nekem nem kellett előre eldöntenem, hogy kérek e.AZt mondták ha úgy érzem hogy kell, akkor két ujjnyi méhszájnál már kérhetek. A gond ott volt, hogy én nem tágultam, így előbb a műtőbe vittek, minthogy megkaphattam volna. Pedig már nagyon kértem, de nem adták Kép
Viszont spinálist kaptam ugye a császárhoz, s az egy kicsit félre sikerült, de mára semmi gond Kép. Szerencsére.
Súlybecslés:
Balát 4,5 kilóra becsülték végig az utolsó uh-on, pedig abból volt egy pár a túlhordásom miatt, s 3450 g-mal született. Úgyhogy nem igazán lehet ezzel a módszerrel megbecsülni. Mostmár tudjuk, hogy a buksink volt nagy, azért becsülték túl Balát. Féltek is tőle, hogy ekkora kobakkal rögtön császár lesz.
Viszont ami furcsa, hogy a gyakori uh-k ellenére azt nem vették észre (állítólag technikailag nem is lehet észrevenni ???), hogy Balának a nyakán van a köldökzsinór. Ezért is lettünk császárosak.

Judy!
A gyomorsavtól én a terhesség elején nem, de az utolsó hónapban nagyon szenvedtem. A végén már aludni sem tudtam tőle.
Hálóing: Elvileg adnak kórházit a vajúdás idejére, ennek ellenére én a saját hálóingemet használhattam. De javaslom a kórházit, mert így a sajátom lett tiszta trutyi a zöld magzatvíztől, meg a visszaköszönő epés gyomortartalmamtól.
Babaruháról pedig csak a hazavitel idejére kell gondoskodni, a bentartózkodás ideje alatt a kórház biztosítja a piciknek a ruhákat. Nem is ajánlott sajátot ráadni a Manókra, mert elkeveredhetnek. Hacsak nem végig magad mellett akarod tudni a Picúrt, s nem tolod vissza éjszakára.

Puszi mindenkinek, s vigyázzatok magatokra!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Sziasztok Lánykák!

Ezer éve nem írtam. Bocsi.

A szülésfelkészítőt már lehet jövő héten elkezdem, mert fogalmam sincs, h fogok tudni Dunakesziről eljárni oda, ha költözünk. Még mondjuk sehíre a költözésnek, de inkább elkezdem. Meg egy kicsit félek, h korábban jön Alex, mint kellene. Múlt héten, egész héten fájt a hasam lent, egyik este még a korházba is bementünk a férjemmel, mert annyira beparáztam, és a minigyerekünket sem éreztem mozogni. De hála az égnek semmi baj nincs, csak a fejecskéjével szanaszét nyom nekem ott mindenem.Kép Feküdtem, pihentem sokat, és mára már nem is fáj.Kép Ma megyek a dokimhoz, remélem, h Õ sem fog semmi mást mondani, csak, h pihikézzek sokat.
EDA-val kapcsolatban nem tudom, h fogok dönteni. Alex nagy baba lesz, ha akkor jön amikor kell neki, így lehet kérni fogom. De majd kiderül.

Judy!
Egy kérdésedre took csak válaszolni. Hálóinget vigyél. Sokat. Napi 2, valószínű kell.

Julcsi!
Cukornál soron kívül bemehecc. Mármint leveszik az elsőt, és utána 1 óra múlva beslétálsz a szobába, ahol szurkálnak a nénik.

Pussz!

Nancsika & Alex</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok!

Nekem nem volt migrénem az Eda miatt,viszont nagyon levitte a vérnyomásom.
A toló szakaszt "tisztán" Eda hatás nélkül megy,mivel fontos,hogy érezd a babát,és együtt tudjál működni.
A gátmetszés :sokan panaszkodtak,hogy az egész szülésbe az fájt a legjobban ,nekem a dokim kettőt vágott (y),de egyiket sem éreztem.
Azért kellett kettő,mert Ricsi túl nagy volt,és a feje sem nyúlt meg a szülőcsatornában.
Érzékeny a hátam ugyan, de szerintem az én édes terhem miatt,Ricsi ugyanis már 10,3 kiló fölött van.
Most megyek mert sír-

Timtom!
KépGYönyörű Bala,mi most a 3-4 fogunkkal kínlódunk,mindkettő egyszerre bújt ki.

Írj valamit Baláról.

Adri és Ricsi
adler75
 
 


Sziasztok Lányok!

Hú, most jól meglepődtem! Kép Egy napot nem vagyok gépközelben és máris nem bírom elolvasni annyit írtatok. Kép

Köszi Julcsi, minden rendben csak tegnap nem volt kedvem se meg időm se átjönni az internethez. Most is "rohanok" be a munkahelyemre egy kicsit dolgozgatni.

Szülésfelkészítő témában nekem jó a jövő kedd is, bár egy picit jobb lenne két hét múlva.
Zsuzsi nagyon köszönjük tényleg, hogy érdeklődtél.

Judy, én a 16. kerületi sztk-ban voltam terheléses cukron, így nem én voltam khaki nadrágos....(A János kórházat továbbra is csak halványan tudom, hogy hogy kell megközelíteni)

Én még nem tudom az eredményemet, bár biztos megvan de nem merek elmenni érte. A hepatitist jövő héten kapom.

Én is jövő héten szerdán megyek orvoshoz, még nincs időpontom, de 2 körül szeretnék. A magánba megyek a Bajcsyra.

Timi nagyon édes Bala a hóesésben Kép. Én már teljesen átcsaptam álmodozóba, hogy milyen jó lesz ha már a mi kis Farkaskánk is velünk lesz.

Judy, ez a gyomorsavas dolog nekem is van, akartam is kérdezni tőletek csak nem tudtam megfogalmazni....Elég rossz, de szerencsére hamar elmúlik. Jól tetted, hogy feküdtél a görcsök után. Feküdj sokat, ha így görcsölgetsz, meg szedjél magneb6-ot. Persze az orvossal is beszélj mindenképp.

Na abbahagyom, mert mennem kell. Holnap elolvasom pontosan amit írtatok, mert csak átfutottam rajta. Kép

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Timtom, köszi az infókat a dokiról meg az edáról Kép Meg persze mindenkinek Kép
Ha terheléses vércukorra mentek, és lötyit kell inni, kérdezzétek meg, hogy velefacsarhattok-e egy fél citromot! Azt elvileg mindenhol hagyják, és attól olyan íze lesz, mint egy nagyon tömény limonádénak. Simán meg lehet inni.
png
 
 


Vera, amúgy kétujjnyi tágulásnál már fájhat annyira, hogy egyértelmű, hogy edát kérsz?
png
 
 


Sziasztok Lányok! Nekem is jó a jövő hét kedd. Nem is tudom, miért mondtam 2 hetet...
Szóval, döntsetek.... Nekem tényleg mindegy.

Zsuzsi
mezsu
 
 


Hello,

Jó, akkor kezdjük jövő hét kedden!

Julcsi, nekem a dokim titkárnője mondta, ogy zsömle és tej. Nem volt semmi löttyről szó, úgyhogy ennyi.

Úristen napi 2 hálóing? Ez hányással is jár? A hálóingek a vérzés miatt kellenek? Najó, godnolom nem egyszerű a szülés, de mostmár kezdek egyre jobban parázni.

Én az Edaról azt hallottam, hogy úgy adagolják, hogy a kitolást azért érezzük, mert együtt kell tudnunk működni.

Nóri, szedem a magne b6-ot csak 1 nap maradt ki, mert elfogyott, pont az amelyiken görcsöltem. Lehet, hogy emiatt volt? Függő lettem? Tényleg ti szeditek még ezen kívül az Elevitet? Meddig kell szednetek? Ha jól sejtem nekem a 32. hétig.

Timi, édes a piciKép Látom ti is a Nuk-ot választottátok. Én is ezt vásárolok majd ha kell a picinek.

J

KépKép
judy1
 
 


Nekünk 3-4 hálóinget mondtak, remélem, nem kell azért télleg napi kettő... Elvileg a tágulási szakaszra mondják, hogy hányingerrel jár (amíg két ujjnyi nem leszel), utána elvileg nem kellene lennie.
A magneB6-ot a 32-36. hét környékén szokták leállítani (akkor a 32. héten, ha kicsi az esély a koraszülésre). Én csütörtökön hagytam abba, szilveszterkor kezdtem el először erősebben görcsölni - gondolom a hiánya miatt. Elevitet a 18. hétig szedtem naponta, azóta négynaponta.
png
 
 


Köszi szépen az infókat. Neked a dokid mondta, hogy négy naponta kell szedni? VAgy te döntöttél így?

Lányok, ígértem, hogy felteszem a Picim 4D fotóját. Most sikerült megtekinthető a fotóalbum, legfrissebb képek judy1 Zsombor alatt. A kis feje, meg a kis kezecskéje van rajta,már amennyit megmutatott, merthogy háttal volt a drága végig.

J

KépKép
judy1
 
 


Oké, akkor legyen a jövő kedd a szülésfelkészítő.
Leírná nekem valamelyikőtök, hogy pontosan hova kell mennem? De úgy kéne, hogy kezdjük a Moszkva térnél.Meg az épületen belül is. Előre is köszi.
Ja, én a jövő héten egyedül megyek.

Judy, megnéztem Zsombit, nagyon szép Kép, de én látom az arcát is, akkor nincs teljesen háttal, vagy nem jól látom?
Már úgy izgulok, mi holnap megyünk....Kép

Judy, szerintem ha 1 napi magneb6 kimarad attól nem kezdődik rögtön a görcs. Bár nem tudom.
Én az Elevitet folyamatosan szedem (napi 1-et) és eddig még nem mondta az orvos, hogy hagyjam abba. Most legutóbb a vas adagomat emelte meg napi 1-ről 2-re. Egyébként az elevitre az van írva, hogy még a szoptatás alatt is tanácsos szedni. Hát nem tudom, majd megkérdezem.

Ez a napi 2 hálóing engem is elborzaszt. Főleg, hogy nincs egy se. Most vegyek 10-et? Kép

Na, abbahagyom, mert bejöttem anyagot gyűjteni otthonra, és eddig csak beszélgettem és nem haladok semmivel.
Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


a doki mondta. azóta már kétszer voltam laboron, és rendben vannak az értékeim, úgyhogy gondolom, a második-harmadik harmadban már nem kell annyira sok vitamin. De persze ez is olyan, hogy mindenki mást mond. a Jánosos szülésznő az előadáson azt mondta, hogy az utolsó hónapban egyáltalán nem kell szedni...
png
 
 


Sziasztok!
Zsuzsa!Nekem mindhárom szülésnél más érzés volt ...a harmadik inditott volt és sokkal "fájdalmasabbak"voltak a fájások...de nagyjából úgy két újjnyinál jártam amikor megkaphattam az EDA-t...és tud annyira fájni hogy az ember úgy érzi hogy kellene egy kis "segitség"
persze ez nagyban függ attól hogy valakinek mekkora a fájdalomtűrőképessége...

Kép
Kép
vera70
 
 


Nóri, igen az az arca jól látod , ez volt az egyetlen pillanat amikor elvette a "bújócskából" a kis kezét és lehetett látniKép Majd tegyél fel te is képet a piciről kíváncsi vagyok rá! És szurkolok, hogy ne háttal legyen a pici.

Én valószínűleg beviszek 1-2 régi hálóinget meg veszek 2 db-ot szoptatósat csak elég lesz. Ja, de a régiek nem szoptatósakKép akkor lehet, hogy nekem is vennem kell, vagy majd felhúzom? De akkor mindenem kilátszik, jaj!
Na ezt most jól kifejtettem!

Nóri, a moszkva után ha jól tudom villamossal tudsz felmenni, ha jól emlékszem az 56-os megy felfelé a Szilágyi Erzsébet fasoron és a János kórház megállónál kell leszálni. Ha leszálsz balra van a kórház, be kell menni a főbejáraton, át a kapu alatt és ahogy balra kanyarodik és megy felfelé az út azon kell gyalogolni kb.60-70 métert felfelé. Oldal vannak különböző épületek, mint urológia, addig jösz amíg bal oldalon a szülészet-nőgyógyászat épületet meg nem látod. Ez ki van táblázva az épületre, oda kell bejönni. Aztán bent meg kell kérdezni hol a könyvtár szoba.

judy

KépKép
judy1
 
 


Ja, majd el felejtettem. VAn valami ötletetek torokfájásra? 3 napja kapar a torkom, nem nagyon de kellemetlen.

Most mézes teát iszogatok, de ha tudtok valami hatásosabbat, az nagyon jó lenne.

köszi judy

KépKép
judy1
 
 


Sziasztok Lányok!

Hú, ma is írtatok ám rendesen, alig győztem visszaolvasni! Kép

Timi! Nagyon édes Bala! Kép Milyen szép szemei vannak!
Köszi amit írtál! Akkor ezek szerint legalább 1 hétig még minden változatlan, csak sűrűbben kell járni a kórházba. Ti ilyen közel laktok, hogy éjszaka is hazaengedtek? Az tök jó! Ha mi el tudunk már költözni még szülés előtt, akkor nekünk elég messze lesz majd a János. Kép De remélem ez majd nem okoz gondot!
Akkor téged a Lintner vizsgált meg? Az nem semmi, hogy ott áll ilyenkor az összes doki és közösen döntenek rólatok! Biztos nem lehetett valami kellemes (meg a vizsgálat sem!)! Azt hittem, hogy ilyenkor is a saját doki vizsgál! Ezek szerint nem?

Nancsika! Remélem veletek is minden rendben! Mi volt a dokinál?

Adri! A gátmetszésnél neked ezt az "y"-t két fájás alatt vágták vagy egyszerre gyorsan? Tök jó, hogy szinte nem is érezted!

Png! Én is gondoltam, hogy azért a biztonság kedvéért viszek citromot (facsarva valamiben), nehogy mégis lötty legyen, és majd ne bírjam meginni. Örülök, hogy valaki tudott segíteni Molnár ügyben. De ha beírod a keresőbe a nevét visszamenőleg 1-2 évre, akkor is biztos sok infót találsz róla. Próbáld ki szerintem!

Nóri! Ha gondolod, akkor találkozhatunk kedden a Moszkvánál vagy akár már az Örsön is. Te is itt laksz az Örs körül ugye? Akkor lehetne a metró előtt olyan 3/4 4-kor. Akkor legkésőbb olyan fél ötre oda is érünk, jó lenne tényleg ülni, ha már megyünk. Szerintem most én is egyedül megyek.
Holnap én is szorítok a 4D-hezKép, majd jelentkezz, hogy milyen volt!

Judy! Megnéztem a képet. Nagyon kis aranyos Zsombi! Kép Kép Kép Ezt az egy képet kaptátok? Itt hány hetes is volt, olyan 21?
Miért írtad, hogy neked úgy néz ki, hogy a 32. hétig kell szedni az Elevitet? Vagy a MagneB6-ra gondoltál?

Elevit. Nekem egyértelműen azt mondta a doki, hogy szedjem végig. Igaz azt már nem is kérdeztem, hogy minden nap vagy csökkentsem, de akkor szerintem úgy mondta volna (a kérdésemre válaszolva), hogy igen szedjem, de elég csak x naponta. Szóval én szedem azóta is minden nap. A MagneB6-ot viszont csak heti 2-3 db-ot, kb minden másnap-harmadnap. De nekem eddig szerencsére nem is voltak görcseim vagy fájásaim. A vasat is szedem, abból is napi egyet.

Akkor Lányok, ha mindenkinek jó a kedd, akkor majd beszéljük meg, hogy beüljünk és foglaljunk egymásnak helyet vagy találkozzunk kint valahol vagy egyéb ötlet szerint! Jön valakinek a párja az elsőre? Én most úgy vagyok vele, hogy megnézem milyen, elmesélem Zsoltinak, és ha most pont az a téma lett volna, ahol nagyon kellene jönnie, akkor a következő turnussal még egyszer eljövünk. Az időnkbe még simán bele fog férni. Kép

Puszi mindenkinek!
Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Judy!
Torokfájásra egyél Mebucaint! Azt lehet terhesség alatt is. Meg csavard be valamivel (sállal) a torkod! Más most nem jut eszembe, de még gondolkodom.

Tényleg Zsuzsi! Akkor nektek is kell fogadni helyettes dokit, mint Png-nek? Vagy a dokid egyből jön a Jánosba? Vagy ez nálatok hogy fog működni?

Gyomorsavam nekem most szerencsére nincs! Az elején nagyon volt, alig bírtam mit enni. Jó rá a háztartási keksz, csak az meg ugye hízlal. De azért egy-két darabbal lehet próbálkozni. Vagy natúr pattogatott kukorica.

Ja! Voltam ma a védőnőnél.
Jelentem, minden rendben volt.Kép Vizeletemben semmit oda nem illőt nem talált, se cukrot, se bacit, se fehérjét, se zsír-valamit stb, szóval semmi kórosat Kép Kép. Teljesen normális volt. Pedig mondtam neki, hogy kicsit parázok a cukortól, mert igencsak belehúztam az ünnepek alatt.
Aztán mérleg. Mondta, hogy lehet, hogy majd itt jön ki a sok sütemény. Végülis most 1 hónap alatt 3 kilót híztam, amire ő azt mondta, hogy ez még simán belefér süteményestől, mindenestől, úgyhogy ne aggódjak miatta.Kép Most összesen így 5,5 kilónál járok 24 hetesen. Azt mondta rá, hogy ez jó.Kép Úgyhogy visszafelé az Árkádban meg is leptem magam egy szelet pizzával, már annyira kívántam.
Aztán meg még megnéztük Barnus szívhangját is, olyan kis édesen dobogott a Drága! Kép Kép Kép

Puszi! Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Julcsi, Nóri, ha kedden dolgozom akkor én is az Örsről megyek és akkor kocsival el tudlak vinni benneteket, nem kell metrózni.
Beszéljük ezt meg jövő hét hétfőn még, jó?

Julcsi, azért írtam, mert úgy emlékszem azt mondta a doki, hogy a 32. hétig szokták szedetni. Csak ma rám hozták a kollégák a frászt, hogy biztos óriás bébi lesz, lehet, hogy csökkentenem kéne az adagot, mert most napi 1x szedem, a magne B6-ot pedig napi 2x3.
21/22 hetes a képen a picikém.

Julcsi köszi az ötletet, már nekem is eszembe jutott a mebucain, csak azt nem tudom, hogy ezt terhesen lehet-e szedni????

Hát én jövő héten megbeszélem a dokimmal ezt a helyettesítés dolgot, bár én nem szeretném ha más lenne ott, csak benne bízom, kizárt, hogy ne legyen ott amikor szülök. Ennyi erővel bárhova mehetnék szülni.

Julcsi örülök, hogy minden OK a babávalKép Én is pont ennyit híztam eddig. Gondoltad hogy ez sok? Én nem eszem sokat, mégis valahogy növök...
Én 18-án megyek a védőnőhöz. Még nem tudom mit csinálunk, de majd megírom.

Judy

KépKép
judy1
 
 


Judy!
Az jó lenne, ha tudnánk menni hármasban!Kép Akkor majd még megbeszéljük. Köszi, hogy felajánlottad a lehetőséget!
Szerintem így télen kell az a vitaminmennyiség a babának meg nekünk is, ami az Elevitben van. Inkább a dokidra hallgass, mint a kollégákra, ő biztos jobban tudja! És is szedni fogom addig, amíg azt nem mondja a dokim, hogy akkor most lehet csökkenteni.

Zsuzsitól azért kérdeztem ezt a helyettesítéses dolgot, mert hogy az ő dokija sem a Jánosban van, és mi van, ha éppen akkor nem tud átjönni, mert a BMC-ben pont műt vagy ilyesmi. Remélem nálunk nem lesz ilyen gond!Kép Hiszen a mi orvoskáink ott vannak, illetve fel vannak azért készülve, hogy munkaidő után is szólhatnak nekik. Meg ha elmennének szabira, csak szólnak majd időben, hogy mi a helyzet! Nem hiszem, hogy nálunk ez probléma lenne! Vagyis inkább remélem!KépKépKép

Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Lányok, a Dévai ilyen szempontból szerintem spec eset, mert neki meddőségi klinikája van, és csütörtök kivételével egy napot sem tud kihagyni. Ez elégnyomós indok arra, hogy legyen egy második fogadott dokim Kép A BMC-s orvos biztos könnyebben el tud szabadulni, gondolom. Dévai mindenkinek megmondja az elején, hogy csak így vállal terhesgondozást.

Az elevitet meg mindenki szedje addig, amíg az orvosa mondja Kép
png
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Sziasztok Lányok!

A napi 2 hálóinget nekem is mondták. Nem biztos, h kell, de jobb félni, mint hálóing nélkül.Kép

Dokinál: Minden rendben van, kivéve, h nagy Alex. Mondjuk, ezt tudtam. Azt, liba agyammal el is felejtettem kérdezni, h mennyivel nagyobb, mert bepánikolt, h "Anyuka! Hogy fogunk így szülni, ha ekkora lesz a baba?" Szal mostantól diétáznom kellene nekem is, mert így valszeg császár lesz a végén. Pedig nagyon paráztam a szüléstől, és igaz, h nagy babára gyúrok/gyúrtam, és császárt akartam, de már szeretném megszülni természetesen. Hát nem toom.
Hétfőn mehetek megint a Jánosba, egy kis kontrollra. Megint szurlálódni akarnak.Kép De kell, h nézze a CRP-met, nehogy gáz legyen. Jah, és rohattszemétláda módon kipanaszkodtam neki magam. Mikor este be kellett menni a korházba, mert bepánikotunk, ha fájok, és a manót sem éreztem, és az ügyeletes dokinak az volt a legnagyobb problémája, h miért eccaka mentem, miért nem nappal, és ez nekem nem esett jól. Erre mondta, h egy fiatal orvos, és majd jól le*****, h mit képzel.Kép Szenya vagyok?Kép

Nah, most futok aludni, holnap majd visszaolvasok. (fene ezt a frontot. Az összes topicban annyit írnak a csajok, h képtelenség visszaolvasni.)

Pussz!

Nancsika & Alex 29+2</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok!

EDA: természetesen nem kérnek érte pénzt. De ne számítsatok rá mindenféleképpen, mert ha nagyon előrelahaladott tágulással értek be, akkor már nem adható. Én négy ujjnyi voltam, mire befáradtunk (egyszerűen nem hittem el, hogy ezek fájások Kép ), mondták is, hogy EDA már nem lehet. Amúgy nem is akartam volna. A fájások akkor persze fájtak, de ma már nem is emlékszem. Gátmetszést tuti nem éreztem. Kitolásnál pedig az ember már transzban van.

HÁLÓING: adnak kórházit a szüléshez, sőt utána is. Inkább azt koszoljátok össze. És ne aggódjatok, akármelyik lyukon jöhet a testedből bármiféle nedv, miegymás Kép Annyiféle reakció lehet szülés közben! Lehet, hogy előző nap még jól bevacsoráztál, mert két heted volt még (papíron) és kiteszed az étlapot, hasmenés alapból jele a szülésnek stb. stb.

TIMTOM: nagyon édi a Bala, megpróbálok mindjárt képet csatolni én is.

EGYÉBIRÁNT: drukk nektek! Pihenjetek sokat!

M.

(NNNem és nem működik a 'melléklet feltöltése')
mircike
 
 


Sziasztok!

Mircike!
Végre!!!Kép Te is jól eltűntél! Remélem minden ok!
4 ujjnyinál már nem adnak EDÁ-t? Az időszűke miatt? És ha nagyon-nagyon fáj, akkor már semmi?
Én is tartok az ilyen étlapos dolgoktól. Marha ciki lenne pont szülés közepén eljátszani egy ilyet.
A képekkel azért próbálkozz, nagyon kíváncsi vagyok már!Kép

Nancsika! Neked ki a dokid? Lehet, hogy már írtad, bocsi. A lényeg, hogy minden rendben van! Miért akartál eleve császárral szülni? És ki volt az éjszakai doki, tudod a nevét is?

Png! Az Elevitről nekem is az véleményem, mint neked. Köszi!

Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Sziasztok!

Na, végigolvastam....Kép

Julcsi, Judy: Mindkettőtök ajánlatának örülök, sőt Judy, köszönjük szépen ha mehetünk veled! Kép
De ha Judy nem dolgozik kedden akkor Julcsi találkozhatunk az Õrsön 3/4-kor.
Azért kinyomtattam Judy a megközelítést, el is teszem a pénztárcámba, hogy tudjam. Köszi ezt is.

Most hirtelen nem is tudok mit írni, mert elolvastam mindent de már el is felejtettem ki mit írt Kép.

Na mindegy, én még ilyen EDA dolgon nem gondolkodom, én is inkább úgy érzem, mint Nancsika, hogy jobb lenne a császár. De már korántsem félek annyira a természetes úttól mint korábban. Lehet, hogy mire odaérek, már EDÁT se fogok kérni. Valamelyikőtök írta, hogy az EDA jó a babának, azért mert akkor neki sem fáj annyira a kibújás? Az rá is hat? Vagy Õ szenved amíg én nem érzek semmit? Akkor inkább nem kérek.

Timi, ha nem vették észre uh-n, hogy rátekeredett Bala nyakára a köldökzsinór, akkor hogy vették észre? Annyi ilyet hallottam már,persze, hogy mindig észreveszik, de mivan ha nem? Vagy ne idegesítsem előre ilyenekkel magam?

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Nóri, az Eda-baba kapcsolatot úgy értettem, hogy ez az egyetlen fájdalomcsillapító, ami nem megy át az ő szervezetébe. Mert mástól van, hogy a babaák kábán születhetnek. Az edánál csak annyi van, hogy mivel neked nem fáj, nem félsz, nem termelődik valami hormon, és a babák is nyugisabban születnek. Sztem neki ettől még ugyanúgy nem esnek jól a méhösszehúzódások. Az edát azért kell időben kérni, mert az eljárás azzal kezdődik, hogy egy órán keresztül infúziót kapsz, hogy megakadályozzák a mellékhatásokat, utána kapod az érzéstelenítőt, és lehet, hogy az sem hat egyből, erre már nem emlékszem Kép szóval egyszerűen van, hogy már nincs rá idő, mert azaltt magától is kibújik a baba.

Ma voltunk a kórházban, ma ismertem volna meg a helyettesítő Molnár dokit. De nem jött össze, mert fekéllyel épp kórházi kezelésre szorul.... Azért köszi róla az infókat, de most éppen Balcsik/Bajcsik dokiról szeretnék többet megtudni Kép pl, hogy hogy írja a nevét Kép Mert végül neki mutattak be.

Voltam a nőgyógyászaton ctg-n, nem szülésznők csinálják, úgyhogy nem tudom, hogy akkor őket hol lehet megismerni....
png
 
 


Png, köszi a magyarázatot, azt hiszem tiszta hülye vagyok, hogy azt hittem az a jó a babának ha élete első pillanatában már fájdalomcsillapítót kap. Na jó szerintem én ezt az EDÁn való gondolkozást elnapolom.....Kép

Julcsi szerintem majd ír neked erről az orvosról, mert úgy rémlik ő ismeri... talán Baltschiknak szokta írni.
Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


köszi, így már megtaláltam a keresőben Kép
png
 
 


<font color="ff0000"><font face="Tahoma">
Julcsi!
A dokim Dr. Varga Antal, az éccakai doki pedig a Dr. Szűcs volt. Egy fiatal orvos.

Nori!
Már ott tartok, h természetesen akarok szülni, sőt, már nem akarok császárt. De Alex akkora, h még az is lehet. Majd alakul valahogy. Az a lényeg, h rendben menjen, és ne legyen semmi probléma. A fájdalmak meg vele járnak, el kell viselni.

Elevit: Most nem mondott semmit a dokibám, h ne szedjem, mert nagy lesz a kölök. De azért most nem szedem, max 2-3 naponta.

Pussz!

Nancsika & Alex 29+3</font></font>
<font color="ff0000">
(\__/)
(=':'=)
("')("')--@</font>

Kép

Kép
nancsika
 
 


Sziasztok!
Szerintem az én párom jön kedden. tegnap bejelentettem neki, hogy úgy tervezze a keddjét. Kép Aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

Julcsi, a BMC ott van a Jánosban, nagyon remélem, hogy át fog tudni jönni a dokim! Kép Legalábbis ajánlom neki!!! Kép Nem mondta soha, hogy keressek mást is rajta kívül... De tényleg félek, hogy mi lesz, ha a műtőben lesz. De a Jánosos dokik is éppen akkor lehetnek műtőben, nem? Remélem, sikerül majd jól kijönni ebből az egészből.

Elevit: nekem azt mondta a doki, hogy nyugodtan szedjem végig. Hatalmas babák a Maternától voltak, nem az elevittől, és télen nem árt, ha adunk vitamint a babának. Kérdeztem, nem lehetne e 2 naponta (csak félek a nagy babától! Kép ), mondta, hogy ahogy jól esik. De ne hagyjam abba. Szóval igyekszem minden nap enni, de ha kimarad, akkor kimarad.

MagneB6: már csak akkor eszem, ha megkeményedne a pocim, vagy görcsölne. Egyébként nem.

Pusz, Zsuzsi
mezsu
 
 


Sziasztok!

Tényleg betúrbózódott ez a topic, még épp hogy birom követniKép De ez nem baj, olyan sokmindenről szó van és én örülök ennekKép

Nancsika, ha nekem mond ilyet, tutti összeszedem minden erőmet és "felrúgom". (Bocsi az agresszióért).

Mostmár tökre megnyugtattatok szedem az elevitet tovább.

Hát kezd ez a szülés elég "komplex" lenni, háling, hányás, különböző dolgok a különböző testnyílásokon, 4 újnyinál nincs EDA, és egyáltalán...egyre izgalmasabb. Ez viszont gáz, hogy nem adnak egy idő után érzéstelenítőt semmit! Pedig van az EDAn kívül más is én olvastam. Ha jól emlékszem, vmi gáz belélegzés, gyógyszer, amit még lehetne kapni. Ez elég fura, hogy itt nincs semmi más. Ki tudja mikorra fogok majd beérni, ha eljön az ideje. Lehet, hogy megszívom és akkor kínlódok?? Mindenesetre még mindig a természetes szülés mellett voksolok, azért remélem nekem nem lesz császár. Bár én is és a testvérem is azzal született, mert anyukám nem tágult rendesen anno. Lehet, hgoy ez örökletes?Kép

Bocsi a tudatlanságomért, de elárulná valaki mi az a ctg?

Köszi judy

KépKép
judy1
 
 


Sziasztok Lányok!

Végre van egy hosszabb lélegzetvételnyi időm írni Nektek.
Először is Boldog Új Évet Mindenkinek! Remélem, kellemesen teltek az ünnepek. Kép

Nancsika! Köszönöm szépen, hogy megosztottad a hírt! Kép Remélem minden rendben veletek.

Na, szóval a levélből tudjátok már, hogy "sajnos" császár lett a vége. Hajnali 3.45-re értünk be a kórházba 6 perces fájásokkal, rögtön rámkötötték a CTG-t, aztán megvizsgált az ügyeletes doki, majd kaptam szexi kórházi hálóinget. Kép
Senki nem szült éppen, szabad volt az egyágyas szülőszoba, oda telepedtünk be. Ja, de előtte még beöntés. Hát nem volt kellemes. Kép
Aztán volt időm üldögélni a labdán, bár a fájásaim nem erősödtek. Megjött a dokim is, megvizsgált ő is, aztán újfent CTG, de vagy másfél órán keresztül egyfolytában. Újbóli vizsgálat, majd jött a diagnózis, hogy jobb lenne a császár. Előkészítettek, felvittek a műtőbe, megkaptam a spinális érzéstelenítést. Az anesztes lányok nagyon-nagyon rendesek voltak. De azért fájt egy kicsit, amikor beadták. Majd megkezdődött a műtét, és én attól féltem, hogy mi lesz, ha mégis érzek valamit, ha nem hat jól az érzéstelenítés, de szerencsére nem történt semmi ilyesmi. A babát pillanatok alatt "kikapták", a varrás tartott hosszabb ideig, de úgy 45 perc alatt "teljesen kész" voltam. Még varrás közben előjött a spinális egyik "mellékhatása", a remegés. Betoltak az ún. őrzőbe, ahol infúzió, katéter, stb. és 24 órán keresztül csak feküdnöm lehetett a hátamon. Szörnyű volt, azt hittem, sosem lesz reggel, amikor végre felkelhetek. Elfeküdtem a fenekem, a hátam, szóval mindenem. Nem tudtam a sebem miatt se jobbra, se balra fordulni.
Mivel a 2 ágyas IKEA szoba foglalt volt, így a 3 ágyasba kerültem, de szerencsére a fürdő bent volt.
Lányok, azok az ágyak szörnyűek! Igaz, hogy nem, vagyok egy magas ember, de azokra felmászni... Főleg egy gát- vagy császáros sebbel... Ráadásul nyikorog, mint a csoda.
4 napig "tartottak" bent, ezalatt volt időm megismerni a csecsemősöket is. Hát van köztük ilyen is, meg olyan is. És tényleg kell menni hozzájuk a kérdéseinkkel, mert maguktól nem jönnek oda hozzánk.
Ja, a legrosszabb a fél hatos ébresztés volt, de utána lehetett menni a babákért.

Hú, most hirtelen ennyi jutott eszembe. Kérdezzetek nyugodtan!

Puszi Mindenkinek!
Képet majd később küldök, mert le kell kicsinyíteni. Kép
rio
 
 


Rio, nem jók az ikea szobák???? Kép Kép Kép Mennyibe kerül a 3 ágyas? És a többi?
Szülésznőt választottál előtte?
Miért keltenek 6-kor?

Zsuzsi
mezsu
 
 


Ping! Én a Baltschik dokival kétszer találkoztam.
Õ csinálta a 12. meg a 19. héten a genetikai uh-t. Nekem nagyon szimpi volt. Az elsőn rövidebb ideig néztük a babát. Akkor egyáltalán nem látszott, hogy fiú v. lány. Meg valahogy a doki sem volt olyan bőbeszédű, de teljesen normális volt, mindent elmondott, amit kell. Gondolom azért a saját kismamáival sokkal másabb.
Aztán a 19. héten már ott volt a párom is. Sokkal tovább nézegettük a babát.Kép Igaz én nem, mert ugye én pont úgy feküdtem, hogy semmit nem láttam, csak ők ketten. Viszont a férjemmel alaposan kibeszélgették a látnivalókat. Akkor derült ki, hogy "talán" fiú, de azért ne vegyük 100%-nak, ugyanis a kukiját nem látta a doki (eltakarta magát), viszont mintha herezacsija meg lett volna. Aztán Zsoltival még jó sokáig nézegették, várták, hogy megmozduljon, beszélgettek stb. Kedves embernek tűnt. Egyáltalán nem az a vérmes fajta.
Mondjuk azért a saját dokim (ő dr. Balog Imre) számomra sokkal kedvesebb és jobbKép!

Talán Zsizbó szült a Baltschiknál. Csak ő már nem szokott ide írogatni, de ha visszaolvasol, akkor nála találsz infót.

Lehet, hogy még így jobban is jártál!

Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Sziasztok!

Nekem nem megy a képfeltöltés. Egyszerűen nem csinál semmit sem, hiába nyomom meg a melléklet feltöltése gombot. Na mindegy.

Már tavaly feltettem ezt a linket, de most megint aktuális úgy látom Kép
Mindenképpen olvassátok végig. Nekem speciel ez volt a szó szerinti úti kalauz a szüléshez. Nem mindent sikerült persze egyből (vagy nem egyből) betartani, de pl. azt igen, hogy senkivel se vitatkoztam! Pedig igencsak hajlamos vagyok ám rá Kép

Szóval: jó szívvel ajánlom. Olvassátok el!!!
Dr. Laufer Gábor szül-nőgy. írta. Az indexen "rendel".


http://www.mounet.com/~gablau/szules.txt
mircike
 
 


Judy, ctg: 36. héttől hetente figyelik 20 percig a baba szívhangját, meg hogy milyen erősségű keményedéseid vannak.
Állítólag anya-lánya szülése eléggé hasonlítani szokott egymásra. Én ezügyben még nem tudok nyilatkozni, de remélem, hogy nem Kép

Az ikeás ágyakról én is hallottam már rosszakat...

a többi kérdésedre a választ elmondják az előadásokon Kép de azért leírok pár dolgot:

egyágyas kórházi - 5000/éj
egyágyas alapítványi - 7000/éj
2 ágyas alapítványi - 4500/éj/fő

gyermekágyas menetrend:
az éjszakára beadott babákat fél hatkor hozzák ki
fél hattól hatig fülhőmérőzés
fél nyolc-háromnegyed nyolc: osztályos vizit
nyolc: reggeli
negyed/fél kilenc: babák vissza a csecsemőosztályra, babavizsgálat, utána tájékoztatják az anyukákat
pénteken kilenc, tíz nagyvizit, többi hétköznap tizenegykor
fél egy-egy: ebéd
három-öt között hőmérőzés
öt: vacsi
hét, fél nyolc - esti vizit
fél tíz-tíz: ha igényled, visszaviszik a babát a csecsemőosztályra.
png
 
 


Kisjulcsi, köszi Kép
png
 
 


Rio, azért nagyon jó neked, hogy már túl vagy az egészen.
És milyenek voltak azok a fájások, amikor bementél? Kitágultál egyébként és mennyire, hogy mégis a császár mellett döntöttek? És mekkor volt az a méret, ami miatt nagy a baba? Vagy te vagy kicsi?
Mindenesetre hamar túl voltál rajta, legalább is a mailből úgy tűnikKép Az a remegés, meg a 24 órás fekvés, viszont nem hangzik valami jólKép Ott egyedűl voltál? Meddig volt/lehetett veled a féjed?
Mi az a spinális?
Mikor tudtál előszőr felkelni és megmozdulni? vagy ágytálaznak? Ilyenkor is megkapod másnap a babát?

Bocs a százezer kérdésért, de ezek a dolgok engem érdekelnek, mert ha anya-lánya szülés hasonló, akkor lehet, hgoy nekem is császár lesz.

Köszi
judy

KépKép
judy1
 
 


Szia Rio! Akkor még kérdeznék én is.
Amikor megkaptad a beöntést, már mentetek is egyből a szülőszobába? Ott is van wc? Az mennyi idő múlva hat? És hat egyáltalán, a szülés alatt nem volt már ilyennel gond, hogy jött az is, aminek nem kellett volna?
A varrást érezted? Fájt? 45 percig tartott? Neked ugye a Lintner csinálta? Egyébként hamar beért a dokid? Szóltak neki egyből, vagy még vártak, hogy majd hogy alakul a helyzeted? Ez a varrás egyébként úgy megy, hogy először bevarják a méhedet, utána meg a hasfalat? És akkor előtte a vágás is úgy történik, hogy felvágják a hasfalat, széthúzkodják, aztán új vágás, vagy ez egyszerre megy?
Az az őrző, ahol voltál, az hol van? És teljes napig meg sem lehet mozdulni? Kajálni is csak fekve? Oda bemehetett hozzád a férjed?
Nappal már végig veled volt a baba? Volt egyből tejed?
Amikor kivették a babát odaadták, vagy császárnál ez nem szokás? Mikor láttad legközelebb?
A "műtét" alatt beszélnek hozzád, vagy csak tök csöndben végzik a dolgukat? Sokan voltak bent a császár alatt?

Köszi, hogy majd válaszolsz nekünk! Kép Még biztos lesznek kérdéseink.

Vigyázzatok nagyon magatokra! Kép
Nagyon boldog babázást kívánok és sok-sok egészséget! Ha van egy kis időd, akkor majd nézz be hozzánk!

Puszi, Julcsi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Sziasztok,

Rió, tök jó, hogy jelenkeztél! Hát a többiek már jól elláttak kérdésekkel, úgyhogy én most nem kérdezek, pedig lenne mit Kép. Hú, ahogy leírtad ezt a császárt azt hiszem mégsem akarom...
Gratulálok mégegyszer, és én is nagyon sok örömöt és boldogságot kívánok a kis Nikéhez!!Kép

Most jöttünk haza a 4D-ről. Nagyon nagy élmény volt! Holnap megpróbálom feltenni a képeket, remélem minden sikerül. Julcsi, azért érdemes elmenni, mert mi láttuk, hogy hasonlít ránk,és ez nagyon érdekes Kép.
Farkaska egész végig bicskában volt, ami azt jelenti, hogy a lába a feje felett volt.Egyszer a kezét is bekapta, meg ásított is, de többnyire azzal volt elfoglalva, hogy a lábát tudja bekapni Kép. Nagyon édes voltKépMOndta is a nő, hogy ez elég gyakori.

Kaptunk írásos jelentést is, hogy rendben van-e mindene, és rendben van. 13 ezer forint volt. Szerintem nem volt drága, megkaptuk DVD-n is, zenei aláfestéssel. Az egyetlen ami engem zavart, hogy a nő nagyon halkan beszélt alig hallottam vmit. Már ahogy bementünk kérdezte, hogy "kisüveg" vagy taj kártya van-e nálam? Gondoltam kisüveg? te jó ég ide is pisilni kell??? Aztán megkérdeztem, hogy kis mi? erre mondja, hogy kiskönyv!! Ja, mondom az van. Szóval utána is erősen kellett fülelnem, meg engem az aláfestő zene is zavart.

Na, most abbahagyom, holnap megpróbálkozom a képekkel. Ja, még annyit, hogy én 23+5 hetes vagyok, és a gép a méret alapján 24+4-nek írta. Kérdeztem, hogy nagy-e, de azt mondta a nő, hogy nem. Hát ennyi.

Na puszi, jó éjt.
Nóri

Kép
nóri8
 
 


SZiasztok!

Húha! Tényleg felpörögtünk Kép

Rio!
Gratula mégegyszer! Sok tejcsit, egészséget nektek! Tényleg van elég tejcsitek? Van egy két praktika, ami nálunk bevált. Szólj, ha szükség lenne rájuk.
Engem is a remegés zavart a legjobban. Én majd frászt kaptam, amikor elkezdtem remegni, mert azt hittem, hogy valami allergiás reakció lépett fel nálam. Aztán az anesztes megnyugtatott, hogy ez csak a spinális érzéstelenítés mellékhatása. Én a végére annyira remegtem, hogy azt hittem, hogy le fogok kocogni az ágyról, s beszélni is alig tudtam tőle. A legrosszabb meg az volt, hogy nem tudtam kontrollálni. Aztán egyik pillanatról a másikra elmúlt.
A 24 órás szigorú vízszintes fekvés tényleg szörnyű volt, de neked nem kellett másnap forgolódnod? Nekem rám parancsoltak, hogy 1/2-1 óránkét forduljak át a másik oldalamra, s ne feküdjek hanyadt, hogy ne kapjak tüdőgyuszit. A friss sebemmel mire átfordultam az egyik oldalra, fordulhattam vissza, mert 1/2 órába telt ez az alapvetően egyszerű mozdulat.

Julcsi!
Az én dokim végig poénkodta a műtétet, s a hasfelmetszést is elmagyarázta. A hasfalat keresztben elmetszik bikinivonalban kb 15-20 cm hosszan, majd a hasizmok között már függőlegesen vágnak, illetve széthúzzák azokat, s a méh falát ismét vízszintesen vágják át. S mindegyiket külön összevarrják.
Nem lakunk közel a Jánoshoz (Óbuda), s így is hazaengedtek. Én is csodálkoztam anno, de jobb volt így. Éjszaka úgy sincs forgalom, úgyhogy hamar beértünk volna, nappal meg úgyis bent voltam.
A bemutatásoknál igen, Lintner vizsgált meg minden alkalommal, a dokim meg nyugtatott, hogy már nem tart sokáig, de muszáj megnézni, mizújs van odabent. De visszagondolva azok a vizsgálatok eltörpültek a szülés közbeni méhszájtágulásának ellenőrzéséhez képest. Azokat én sokkal nehezebben viseltem, mint magukat a fájásokat. De ez egyéni érzékenység szerintem, mert például a barátnőmnek nem jelentett gondott.

Nóri!
Azt, hogy a köldökzsinór Babó nyakán volt (ráadásul duplán) csak akkor vették észre, amikor kiemelték a pocakomból. Így utólag már tudjuk, hogy voltak előjelei, de akkor nem lehetett ennek betudni. Hogy mik voltak ezek? Nem szállt le a pocakom a terhesség végére sem. Végig fent lakott Bala, hiszen nem engedte le a megrövidült köldökzsinór. Ez okozta azt is, hogy nem tágultam szinte semmit. A szülést megelőző estén a Ctg-m, ami miatt már nem engedtek haza szálkás volt, azaz a baba szívhangja néha leesett, ami arra utalt, hogy esetleg oxigén hiánya van. De nem ítélték olyan súlyosnak, hogy rögtön lépni kelljen. A szüléskor pedig amikor elment a magzatvíz, az zöld volt, ami azt jelenti, hogy a baba belekakil a vízbe oxigénhiány miatt. Amikor ezt látta az ügyeletes doki, akkor kellett beleegyeznem a császárba, s hívták a dokimat, hogy siessen, mert császár lesz.


Mindenkinek köszönöm Bala dícséretét.
Előhalászok még egy pár képet Õfelségéről, s megpróbálom csatolni őket.

Adri, Mircike!
De jó hallani felőletek is!
Mi lehet a többiekkel régebbről (Memami, Balna, Bog75, Szmercsa, Pepa, Dobolyka, Csipi70)???
Meséljetek Ti is a Babócáitokról!


Bala a jövőhéten lesz nyolc hónapos. Szédületes hogy telik az idő. Kezdek rájönni, hogy nagyon gyorsan fel fog nőni Balázs. Ami nem gond persze, csak az ember tényleg így szülőként a gyermekén látja, hogy hogy repül az idő.

Bala nagyon nyugodt, vidám baba. S tényleg igaz (legalább is nálunk bejött), hogy amilyen a terhesség, olyan a baba. Én a kilenc hónap alatt nagyon nyugis voltam, s vidám.

Kint van már két fogunk alul Kép, egy hét különbséggel bújtak ki. Volt egy pár nyugtalan éjszakánk tőlük, de nem volt olyan vészes. Remélem a többi fogacska sem fog nagyobb gondot jelenteni.

Mozgás tekintetében, most kezdjük próbálgatni a négykézlábra való kinyomást, s ezzel a technikával még csak hátrafele tudunk haladni, de elhempergődzünk bármiért, amit kiszúrunk magunknak.
Ülni még nem ülünk teljesen stabilan (mondjuk nem is erőltetem a doki javaslatára), viszont állandóan állni akarunk. Úgy sokkal érdekesebb a világ. Kép

Ismerkedünk az új ízekkel, de egy kissé válógatóask vagyunk  Leginkább a cici kell neki. Amikor felhúzom a trikómat, s meglátja a melleimet, teljesen beindul. Mint a Csipet Csapatban az egér a parmezán sajtra. Volt, hogy csak öltözködtem, s elkerülte a figyelmemet, hogy Bala is ott van, s Szegénykém zokon vette, hogy nem cicizés miatt lettek elővéve a tejcsárdáim Kép

Minden nap felfedezünk valami új dolgot, amin hatalmasakat lehet kacagni, azonban másnap az már nem érdekes, így Anya törheti a fejét, hogy "Na, ma min fogunk kacagni?"

Imádjuk az embereket, főleg a gyerekeket, még nem alakult ki a félelem érzet bennünk.

Nagyon huncutul tudunk nézni, s imádunk mosolyogni.

Szépen pápázunk, s mutatjuk az irányt, hogy mit akarunk megnézni, vagy hova akarunk menni.

Az esti elalvásnál minta babák vagyunk. Tudjuk a jól bevált menetrendet: Fürdés, Öltözködés, Szopi, majd szunya. Nem kell altatgatni, befordul az alvásirányába, s ha még nem is álmos, ott lehet hagyni, s elalszik magától. A napközbeni elalvások viszont problémásak. Nem akarunk aludni. Akkor sem, ha már összeesünk a fáradtságtól. Nagy nehezen el lehet ringatni, de kínlódik, s feszíti magát, hogy „Már pedig én nem fogok aludni! Ez nem jó ötlet!”. Ha viszont nem alszik, akkor estére tiszta nyügi.

Az orrszipkázást és a sapkák felhúzását nagyon nem szeretjük.

Imádunk pancsizni, s Apát is megfürdetjük minden alkalommal, s úszik a fürdőszoba a pancsikolástól Kép

A dokink a frászt hozta ránk, amikor elküldött minket koponya uh-ra, hogy nagynak látja Bala fejét, de szerencsére csak alkatilag nagy a buksink, s minden rendben van. Volt három hét izgulás, míg sor nem került az uh-ra.

Szóval IMÁDOM BABÓNKAT! Tündér falat, mégha néha nehéz is az anyaság, de olyan csodálatos dolog. KépKépKép

S íme az ígért képek:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép


Puszi mindenkinek, s bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeresett a levelem.

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok,!

Timi, nagyon édes a kis Bala, és biztosan csodálatos lehet az anyaság. Mostmár nemsokára mi kismamák is tapasztaljuk.
Egyébként én nem látom nagynak a kicsi fejét, olyan normálisnak tűnik a képeken.

Nóri, mi az hogy 24+4 hét?

Lányok tud valaki segíteni? Iszonyúan meg vagyok fázva és tele van az orrom is, az ízeket se nagyon érzem. Lehet erre infralámpát használni, vagy orrcsepp? Mi az ami beválik ilyenkor?

Nagyon köszi, judy

KépKép
judy1
 
 


Sziasztok,

Timi,nekem sem tűnik nagynak Bala feje egyáltalán. Nagyon édes, férfias kis arca van Kép.
Hát ahogy így írod a mindennapokat, elgondolkodtam, hogy tudok-e majd én szeptembertől otthon dolgozni, de úgy látom, hogy nem nagyon... Kép
Jó lehet nektek, én már nagyon várom, hogy kibújjon a mi kisbabánk is. Remélem ez most nem hat rá rosszul.

Judy, megfázás ügyben: Én a legelején voltam lázas (kb. 7 hetesen) és feküdtem egy hétig, de nem szedtem semmit. Ezt tudom neked is mondani, hogy most ne dolgozz, maradj otthon feküdd ki, mert az tutira használ. Meg nem emlékszem, hogy itt az Elevites vitában te melyik állásponton voltál, hogy szeded-e vagy csak ritkán, de én a helyedben most szedném naponta, mert az mégiscsak vitamin, ami leküzdi a megfázást is. Orrcseppet én alapban nem használok, mert orrcsepp ellenes vagyok, viszont van egy homeopatikus orrspray ami csak gyógynövényt tartalmaz. A neve: Euphorbium. Ezt viszont mindenképpen kérdezd meg a gyógyszertárban, hogy terhesség alatt lehet-e használni. Úgy rémlik, hogy nincs ráírva, hogy nem lehetne, de azért kérdezd meg.
Vagy még egy ötletem van, a sima inhalálás kamilla teával. Az szerintem nem árthat.

A 24+4 hét azt jelenti, hogy betöltött 24 hét + 4 nap. Igen, elég értelmetlenül írtam, csak már nem volt kedvem kiírni. Kép

Ja, felraktam pár képet, a fotóalbumban Nóri8:Farkas címszó alatt tudjátok megnézni. Kép

Képzeljétek most hívott a nővérem, hogy elment a labor eredményemért, és minden értékem jó, a cukor is!!!!! Kép Hurrá, mostmár csak a kilók miatt kell az orvos fejmosását hallgatnom,de a karácsonyi sütiket simán letagadhatom Kép Kép

Ja, és egy kérdés: nektek az első labornál volt Wassermann vizsgálat? (Ez a nemi betegséget nézi, hogy van-e) Gondolom volt, mert az nagyon fontos. Viszont nekem először rajta volt a beutalón és elfelejtették megcsinálni, most újra ráírta a védőnőm a beutalóra, de ahogy a nővérem felolvasta az értékeket, úgy tűnik, hogy megint elfelejtették, mert ilyen néven nincs rajta.
Az lenne a kérdésem, hogy van-e ennek másik neve ahogy esetleg megtalálnám a lapomon, vagy megint elfelejtették, de akkor azt hiszem ideges leszek, mert eddig minden vérvételemmel volt valami technikai hiba. Amit sokallok....

Na, abbahagyom, puszi: Nóri

Ui: Zsuzsi, ritkán írsz, ugye nem dolgozol sokat?

Kép
nóri8
 
 


Nóri, köszi a náthára a táncsot, közben én is találtam a neten egy-két ötletet, úgyhogy már szóltam is a férjemnek, hogy miket kell beszerezni. Az elevitet meg persze szedem naponta.

Megnéztem a képeket, nagyon irigyellek, hogy sikerült a picit szemből is elkapni, nagyon kis édes és szép baba leszKép Te hogyhogy színes képet kaptál? És egyszerrre 3-at? Én csak 1 db fekete-fehéret kaptam. Te hol voltál 4D-n a praxisban?

Nem is hallottam erről a Wassermann vizsgálatról. Ezt mikor kell, hogy nézzék?

judy

KépKép
judy1
 
 


Judy, nem tudom miért de színes képet kaptunk. Egyébként nem hármat, hanem többet, csak ennyit tettem fel, mert ezek a leglátványosabbak. Mi a Schöpf-Mérei kórházban voltunk.

Úgy volt, hogy kinyomtatva 4 db képet kaptunk, amit mi választhattunk ki kb. 10-ből. De az összes képet 30 napra feltették az internetre amit jelszóval lehet megnézni (innen válogattam ki ezt a 3-at). Ezenkívül az egész felvételt megkaptuk DVD-n, amit szintén ők adtak, és ami tetszik benne, hogy nem egy sima dvd, hanem igényes dobozban van és igényes nyomás is van rajta. Szóval ezek a dolgok tetszettek.

Ami viszont nem annyira, hogy a nő néha kicsit jobban megnyomta a hasamat a gépével, meg ütögette finoman, hogy mutassa az arcát. Én szívem szerint már hagytam volna, meg nem is esett túl jól a hasütögetés. De lehet, hogy csak túlérzékeny vagyok.

A Wassermannt az első laborvizsgálaton kell csinálni, és amikor nekem nem csinálták meg az orvos rá is kérdezett, hogy az hol van.
Gondolom neked is csináltak, csak mivel ott volt, meg jó volt nem említette az orvos.

Puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?