Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Akiren
Nekem ugyan 1 éves a gyerkőcöm, remélem nem akadály az ismerkedésben. Kép Jövőhét pénteken kezdődik a babamasszázs. Nincs kedvetek csatlakozni? A Horváthné Kati védőnőnél kell jelentkezni, kint van a mobilszáma a rendelő ajtaján. Szerintem jó buli lesz. Innen a lakótelepről amúgy főleg 6-7 éves kisbarátaink vannak.

Zsuzska
Ha nagyon lelkes vagy, akkor elvileg van egy ingyenesen hívható szám, ahol lehet szólni, hogy ürítsék ki a kukákat. Gondolom meg van határozva, hogy mikor szokás gyűjteni és nem számítottak ők sem arra, hogy ennyi lelkes gyűjtögető van a környéken. Itt a lakótelepen is legalább 4 új gyűjtőkupacot állítottak fel és használják is. Kicsit izgulok, mert december 6-án lesz az államvizsgám, akkor majd rizsázhatok erről eleget. Kép

Na, megyek is most tanulni.

Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy régen írtam, csak mostanában alig jutok a géphez, mert a férjem tanul rajta (Na nem fizikaliag Kép ).
Dóri, örülök, hogy Balu már kezd jobban lenni, hiába, remek kis fickó, hogy ilyen gyorsan átvészeli a bajokat Kép. Egyébként Bogi egyfolytában a mi kajánkat eszi, szinte mindig kap valamit az ebédekből és a vacsikból. Szerintem ez a normális dolog egy idő után, nem? Mondjuk azért arra tényleg figyelni kell, hogy ne sok mesterséges anyagot egyetek, hanem inkább saját főztöt (már ha van rá idő elkészíteni). Tényleg, a babamasszázs 1 éves koron felül is javasolt? Szerinted érdemes nekivágnunk nekünk is?

Akiren, mi is itt lakunk a telepen, nekünk 14 hónapos lesz a kislányunk, és márciusra várjuk a következőt! A 20. heti uh-n azt mondták, hogy kislányos, de nem biztos még, mert akkor is törökülésben volt. Mesélj majd magatokról!

Zsuzska, most a 24. hétben vagyok, kedden leszünk 25. Egyébként jól vagyunk, sokat rugcázik a pici és az étvágyam is kezd javulni, most kell nagyon vigyáznom arra, hogy mit eszem.Sajna Bogi csillag megjelent a számítógépnél, így muszáj abbahagynom, de majd még jövök!

Puszi
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

Andi
A babamasszázsos védőnő azt mondta, hogy ő az unokájának 2 éves korában kezdte el... Úgyhogy sosem késő. Kép Állítólag 5-6 alkalommal van. Hát remélem Balu jól viseli majd és nem ugrál a babák között. Kép

puszi
Dóri
doryy
 
 

 
 

Sziasztok!

Tegnap volt baba-mama klub a Csengettyű utcai rendelőben. Ezentúl minden hétfőn fél 11-től délig lesz. Aki a lakótelepen lakik, szerintem jöjjön el. Sok baba, mama, dumcsizás, újakat meg lehet ismerni... Balu volt a legidősebb (1 éves múlt) és 3 hónapos a legkisebb. Szerintem nagyon klassz volt. Lesz videózás is, baba-mama tornát is tervezünk, könyveket mutat a védőnő játékötletekről, alvásról, fogzásról, etetésről.

Gyertek Ti is. Akiren, ez pl jó alkalom lenne megismerni 6 hó körüli babákat.

Dóri
doryy
 
 


Szia Dóri!
Mi mindenképpen tervezzük, hogy megyünk hétfőn, úgyhogy ott feltétlenül találkozunk majd! Meg persze holnap még be akarok jelentkezni a babamasszázsra, csak ma nem jutottunk el a rendelőhöz, így inkább holnap felhívom őket, hogy hogyan és kinél lehet jelentkezni.
Tényleg, pénteken mikor is kezdődik?

Ági, látod, milyen gyorsan telik az idő és már itt is van a második trimeszter! Szerintem használd ki az időt és járjál tornázni, stb. Én is járok most tornára a kórházba kétszer egy héten és nagyon jó, mert érzem, hogy a hátam nem fáj és könnyebben mozgok. Neked is biztosan jót tenne a mozgás.

Akiren, remélem, veled jövő héten találkozunk a baba-mama klubban!

Puszi nektek
Andi
liginé
 
 


Sziasztok Lányok!

Tegnap írtam egy baromi hosszút..és karbantartás miatt elszállt az egész. Kép
Tornázom itthon a Rubint Rékára, járok úszni, járok németre, járok barátosnéimmal ide-oda, járok bútorboltokba, mert a lakás abszolút üres még. Új zenéket hallgatok, jó könyveket olvasok, babás dolgokat is, egészségesen eszem...na jó, néha elegem lesz, pl valamelyik nap nutellát ettem pudinggal. Kép Szóval kihozom a maximumot, bár így is az eddigi életemhez képest úri punnyadésnak tűnnek a napok. Az zavar szerintem, hogy eddig mindig sok emberrel találkoztam, dolgoztam, ez így most beszűkült. De összességében kiegyensúlyozott, elégedett vagyok. Ezért írtam, hogy uncsi, de nem vagyok tétlen. Ja, és a saját szakmámat is tanulom könyvekből, nemrég tanfolyamon is voltam, amire már 2 éve el akartam menni. Kép Mai napra kis izgalom volt a fogorvos...Kép, amikor a fogkövet szedte le rázott a röhögés tátott szájjal, mert olyan hang cikázott tőle a fejemben, mikor régen beraktam a kazis számítógépprogramot a magnóba. Emléxik rá vki? Sokat alszom, és férjecskémet nem százzal, hanem ezerrel kényeztetem. Kép De nem nekem való ez az otthonlét. De az szuper, hogy stressz nélkül növeszthetem a bébimet. Ez a gondolat kárpótol. Kép Ne gondoljátok, hogy szaladok vissza szülés után dolgozni, minimum 2 évet itthon maradok majd vele, ha lehet, 3-at is. Kép
Ja, és szorgalmasan növesztgetem az ajakherpeszeimet, ilyenkor az kár, hogy uszistop van.
Mikor fog nőni a hasam? Még semmi sem látszik.
Én is megyek majd tornára, de csak akkor, ha már nagyobb leszek. Addig itthon nyomom, és megnézem, RR mellett mi van még a piacon. Kép
Nem szült vki a MÁV-ban véletlenül? Hogy tetszett?
Néztem a MÁV-os topicot, de nem az én világom.
potter_76
 
 


Sziasztok!

Andi
Szerintem hívd fel ma a védőnőt, e-mailen elküldöm a számát. Nehogy sokan jelentkezzenek rá, aztán nem jut hely.

Potter
Nekem még sosem szedtek le fogkövet a fogaimról... De tudomásom szerint jó dokim van, évek óta hozzá járok, eddig elég lelkiismeretesnek tűnt, de anyu is mondta már többször is, hogy csodálkozik, hogy fogkövet nem szedtek még nekem. Lehet, hogy nincsen? Á, biztos van nekem is... Hát, nem tudom. Mindenesetre januárban már igencsak ideje lesz fogorvoshoz menni, de most a pároméhoz megyek, mert az nem fizetős. Ott majd megkérdezem, hogy kell-e szedni. Csak egy kicsit parázok, mert úgy hallottam, hogy fáj, meg elég kellemetlen. Igaz ez? Amúgy hogy néz ki a fogkő? Én meg tudom nézni, hogy van-e? Igen, tudom milyen hangja volt a kazis programnak. Ha fájni fog, akkor majd megpróbálok én is röhögni rajta. Kép

Én a II-es női szültem, a MÁV-ról nem tudok semmit. De ha jön majd a kistesó, akkor is maradok a klinikánál, az már bevált.

Nekem úgy a 16. hét környékén kezdett el egy kicsit szorítani a gatya. Akkor vettem kismamagatyát, de olyan hülyén éreztem benne magam, mert még fel kellett tűrni a derekát, simán elég lett volna egy bővebb gatya. Aztán a 20. hét környékén azért már tényleg kezdtem belenőni. Kép

Akiren
Jöttök hétfőn a baba-mama klubba? Az fél 11-től kezdődik. A babamasszázs meg 11-től, de oda be kell jelentkezni.

Dóri
doryy
 
 


Doryy,
szerintem ne izgulj, nincs mindenkinek fogköve. Kép Ha nincsenek elszíneződve a fogaid, akkor oké. Ha bármelyik keresőprogramon rákeresel a fogkő szóra, könnyen találsz olyat, ahol kép is van. És a dokid tuti leszedte volna, mert akkor nem tudnád rendbetartani a fogaidat. Rácuppan a fogsorodra, mint egy korall, kemény, és lukacsos, nem tudod már lemosni, de a bacik a szádban szeretnek beleköltözni, egyenes út a fogszúvasodáshoz. Tuti leszedte volna, ha van.
Nem fáj, csak kellemetlen, főleg a hangja. Télleg olyan, mint egy program, csak sokkal fémesebb, és a fejedben zeng. Kép De nem fáj, tényleg.
Bámulom a fogorvosokat, hogy tudnak olyan sokat dolgozni egy kis lukban. Kép
potter_76
 
 


Szia Dóri!
Holnap mi is megyünk a masszázsra, előtte találkozunk? Azt mondta, hogy meglátjuk, hogy mennyien jönnek el, mert már elvesztette a fonalat, olyan sokan jelentkeztek nála. Ha sokan leszünk tényleg, akkor lehet, hogy két csoport fog indulni. Beszereztél napraforgóolajat? Én a gyógyszertárban vettem, de az a furcsa, hogy csak 12.12-ig jó. Ezek ilyen gyorsan romlanak? A fogkő miatt tényleg nem kell aggódni. Mondjuk az én fogorvosnőm mindig leszedi, nekem általában az alsó fogak belső részén szokott lenni, olyan, mintha lepedékes lenne, de nem lehet fogkefével eltávolítani, mert olyan kemény. Most, hogy beszereztünk elektromos fogkefét, a fogkő kialakulása szerintem nem nagyon fog előfordulni, mert azzal mindenhová elérsz. Nekünk nagyon bejött, bár kétségtelen, hogy elég hamar elhasználódik egy fej.
Na, akkor holnap talizunk olyan háronegyed 11-kor a Coop-nál?

Puszi
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

OK, akkor nem parázok annyira a fogkő miatt. Kép

Andi
Persze, 3/4 11-kor ott leszünk. Én nem vettem olyan olajat, nekem nem mondta. Sőt, semmit nem mondott, hogy mivel kenjem. Pénteken láttam, hogy Johnson olajat használt valaki, én Gabit vettem, meg testápolót is. Örülök, hogy jöttök. Kép Akkor holnap találkozunk. Csak ne késsetek, mert 11-kor már átöltözve kell ott lenni. Mármint nekünk is kell váltóruhát vinni, ha netán pisisek lennénk. Kép Tényleg, a lányok is olyan messzire spriccelnek pisilés közben? Kép

puszi
Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!
Mostanra teljesen rendbe jöttünk, még a kedvesem is, rajta ment végig a bretegség a múlt héten. Szerdán kapott Vincenzó oltást, és egy nyikk nélkül tűrte az egészet, csak lebigyesztette a száját és a szeme sarka is lefelé görbült, de gyorsan el is felejtette. Az arcán voltak csúnya piros és száraz foltok, kaptunk rá testápolót és egy spec. boraxos krémet, és mostanra gyönyörű lett megint. Szóval minden ok.
Készülünk a karácsonyra, feltettem néhány díszt, meggyújtottuk az első gyertyát, és tényleg teljesen más érzés az egész, mint tavaly volt. Nagyon jó, és nagyon boldogok vagyunk így hárman együtt. A mi kis családunk ... Kép
No, ennyit rólunk, most visszaolvasok.
puszka,
Zsuzska
ficánka
 
 


Dóri,
húúúúú, szóval Mikuláskor vizsgázol? nagyon izgi! nagyon drukkolok, és biztos vagyok benne, hogy jól fog sikerülni! Kép

Andi,
akkor holnaptól már 26 ... ez is nagyon izgi, csupa-csupa izgalom ez a topic! Kép az jó, h rendbejött az étvágyad, és egyél is nyugodtan, csak persze odafigyelve, hogy mit. igazából a nasival kell nagyon vigyázni. ezért jó, ha van otthon gyümölcs, mert azzal elterelhető ez a dolog. én most beszereztem aszalt gyümölcsöket, meg diót, úgyis kell majd a karácsonyi sütikbe, azt rágcsálok, ha kívánok valamit. de néha azért bele kell, hogy férjen egy kis csoki, főleg, ha sokáig nem süt a nap. persze kizárólag depiűzőnek ... na jó, ez csak kifogás, azért kell, mert imádom! Kép

Potter,
én emléxem a kazis számítógépre Kép nagyon vicces most visszagondolni rá, amikor épp egy macminiről írogatok ... nekem a haskóm már elég korán elkezdett nőni, mert én előtte cigarettáztam, és persze a + teszt láttán rögtön abbahagytam, és ezért az emésztésemet eléggé megzavarta. de olyan 4 hós terhesen jött el az az idő, hogy már nem voltak kényelmesek a régi bővebb nacik, és onnantól elkezdett növögetni, aztán a 7-8 hónapban rákapcsolt, a 9.-ben pedig mégjobban. Kép látom, lefoglalod magad, nagyon helyes, nagyon jól csinálod! a sportos életmód sokat fog jelenteni, még jobban fogsz tudni segíteni a kicsikédnek a világra jövetelben. Kép

Lányok, milyen a masszázs?

Érdekes, h épp mostanában került elő a fogorvos-téma, és nekem a 7végén kijött egy tömésem, úgyhogy mehetek fogdokihoz. Csak most nem olyan persze, h zsupsz, megyek, mert össze kell egyeztetni a szopikkal, és felügyelet is kell Vincének, szóval picit körülményesebb, de megoldom!

Szép napot mindenkinek!
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!

Eddig még csak egy masszázs volt, de szerintem nagyon klassz. A hasfájásra való masszázst tanultuk meg egy kis lábmasszázst. Balu és Bogi voltak a legnagyobbak, a többiek asszem max 7 hónaposak voltak. Az elején volt egy kis nyafogás, de aztán egész megnyugodtak és hagyták magukat, a kicsikkel azt hiszem nem volt ilyen gond, de persze Balutól erre nem tudtam figyelni. Főleg, hogy szerintem én voltam az egyetlen, akit lepisilt közben a gyereke. Kép
Hétfőnként meg baba-mama klub van. Mi már voltunk az eddigi két alkalmon, Bogi és Andi ma voltak először, de szerintem jól sikerült. Kb 6 baba volt, eldumcsiztunk, videót néztünk, játszottak a gyerekek. Szerintem kell a társaság, meg a gyerekeknek sem árt megszokni, hogy hogy kell viselkedni társaságban.

Zsuzska
Nagyon izgulok a vizsga miatt. Már csak egy hét van és még nagyon sok tétel vár rám, persze Balu erre nincs tekintettel. Kép Nagyon remélem, hogy sikerülni fog, mert elegem volt már a tanulásból.

Dóri
doryy
 
 


Dóri,
én nagyon drukkolok Neked! biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. nem tudsz segítséget kérni valakitől, hogy kicsit vigyázzon Balura?

Masszázs: örülök, hogy tetszik. én is akartam menni Vincével, de mindig éppen az ő alvási időpontjában volt. ezért aztán megrendeltem egy könyvet, és abból igyekszem elsajátítani a technikát. ez a hasfájásra való masszázs nagyon hasznos lehet, ha valakinek hasfájós a babácskája. mi ezt Vincenzónál megúsztuk, de még tervezünk gyerkőcöt, úgyhogy nem lehet tudni ...

Baba-mama klub is nagyon jó lehet. Tavasszal-nyáron már nagyobb lesz Vince, veszek egy extrapillekönnyű babakocsit, és nem úsztok meg minket! Kép

Karácsony: ki mit vesz/készít? csináljunk 5letparádét!

Az én tippem, nem tudom, írtam-e már, az egy online könyvvásárlási lehetőség, ahol 15%-kal kedvezőbb áron tudtok vásárolni, mint a boltban, és Bp.-en ingyen házhoz viszik: www.diszkontkonyvesbolt.hu

Továbbá a dm-ben vannak nagyon jó kis ajándékcsomagok, meg 50% kedvezménnyel parfümök (dec.1-től még olcsóbb, mert előre hozták az áfacsökkentést). És lehet kapni nagyon jópofa gyerekszetteket, köntös+papucs+dörzsike kétféle méretben, 4féle színben, állatos. Én vettem bocisat Vincének, nagyon tetszik! Veszek a nagyobbik méretűből is, abból meg békásat. Kép

Pussssssssssssssssszzzzzzzzzzz,
Zsuzska
ficánka
 
 


Lányok, segítsetek.

Minden nacim csípőnaci, ugyanaz a méret, és pont ott szorítanak, ahol a méhem dudorodik. Amúgy se nem híztam, se nem fogytam eddig. Voltam 3 kismama boltban (nem a környéken), és elég lelombozó volt. Sajna olyan ruhákat árultak, ami mondjuk bohócruhának elmegy a cirkuszba. Szeretnék azért normálisan kinézni állapotosan is. Olyan nacik kellenek, mondjuk egy farmer meg egy szövet, ami az én normál méretem, csak hasban bővíthető, és kitart a tél végéig legalább. Vagy adjatok tanácsot, milyet vegyek. Kép Fogalmam sincs mit érdemes.
Köszi.

Ági 15+3
potter_76
 
 


A Westendben van egy Gólya nevű kismamabolt, én ott vásároltam. Nem egy olcsóság, de én két nadrággal kihúztam végig (bár nyáron inkább ruhát hordtam). A Kismama újságban szokott lenni hozzá 10%-os kedvezményes kupon.
A körúton meg van a Szandi nővérének, a Vikinek a boltja, ott is szép ruhák vannak és egész jó áron (barátnőm szerint, ő most ott vásárolgat), én személyesen nem voltam ott, mert a honlapjuk szerint nem olcsóbb, de az üzletben biztos nagyobb a választék. http://www.kismamaruha.hu/
Meg anno még gyűjtöttem össze egy pár üzletet, de itt már nem mindegyikben van kismamaruha. A C&A-ban biztosan van. Mielőtt elindulsz, azért nézz utána, hogy biztos létezik-e még és mikor van nyitva, nem biztos, hogy frissek az adatok.


-Mammamia- VIII. Ker, Baross u. 32. Tel/Fax: 317-0999
Nyitvatartás: H-P 10-18, Szombat: 10-13 óráig. Kismamacsomag kiváltható. Törzsvásárlói kedv. 5%. Kismamaruha és kelengye vásárláskor ajándék. www.mammamia.hu

-2in1collection - Budapest, 1067 Teréz krt. 33, Tel: 06-1-302-66-52, Nyitvatartás: H-P 10-18ig, Szo: 10-14 Budapest, 1026 Lövőház u. 27/a., Tel: 06-1-212-47-47 www.2in1collection.hu

- Somogyi Béla u. 5. H-P 10-18-ig. Telefon: 338-1604

- Mutta Kismamaruházat Kálvin tér 7. Városkapu üzletház. H-P 10-18 Szo: 9-13. www.mutta.hu

- MaternElle Várandósok Szaküzlete VIII. ker. Baross u. 21. Tel: 317-1711 H-P: 10-18, Szo: 9:30-13:30 www.maternelle.hu


- babakocsi: Könyves Kálmán krt. 64. , Bíró Lajos u. sarok

- Kismamabutik: VIII. ker. Baross u. 38.

- Madrina, Kismama Plaza H-P 10-19, Szo-V 10-18 www.madrina.hu

- www.brendon.hu

- Bababolt a Mammutban: Mammut I. I. em. R145 Tel: 345-8045. (augusztusi akció: 1-et fizet 2-t kap)

- www.megatoys.hu --> Soroksári út: Graco babakocsi + hordozó-autósülés 47.000Ft.

- Mammutban még: Mammut I-ben: Formes, Mexx - drágák
Mammut II-ben: Mam Mystic Baby Stúdió Baba-Mama Áruház

- Baby Bell és Kenguru Gold Áruház: Árkádban

- Kenguru Gold mintaboltok: IV. Aradi u. 16. , XIII. Gyöngyösi sétány 6. , Margit krt. 34. , III. Bécsi út 136. , II. Hűvösvölgyi út 138.

- Anita Kismama fehérnemű szaküzlet: XII. ker, Kék golyó u. 22.

http://www.maganovi.hu/anita/, www.anita.com

- Mária bababolt. XIII. ker Visegrádi u. 25. (Nyugatitól nem messze) www.pekido.hu

- Elefáni Bababoltok: VIII. Baross u. 87. , VIII. Baross u. 10. , XIV. Nagy Lajos kir útja 112.

- Gólya kismama divat: Westend, Bocskai István körút 18. 238-7431, XIII. Pozsonyi út 33. 239-0092

- La Halle - kismama ruha is van

- C&A - kismama ruha is van

- Bébi cipők: http://www.siesta-shoes.hu/ V. ker, Cukor u. Tel: 266-6172

- Soroksári út 112. Babaáruház H-P 10-18

- www.minimano.hu még nincs kész az oldal! XIV. Nagy L. kir. Útja 112. H-P: 10-18, Szo: 9-14-ig. Két szintes üzlet.

- www.pro-mama.hu

- Kokopelli VIII. József krt. 68.

- Minőségi Kismamaruha Szaküzlet (ruházat és fehérnemű). XI. Bartók Béla u. 44. 209-5809 H-P: 10-19, Szo: 10-13. www.kismama.fw.hu. Pintácsi Viki kismama ruházati kollekciója (exkluzív gyártói mintabolt) VIII. József krt. 9. H-P 10-19 Szo: 10-13 www.kismamaruha.hu

- Pocak kuckó IV. Árpád út 56. Tel: 30-370-1292

- Babaház, Üllői út 201. Europark Tel: 343-8154
doryy
 
 


Sziasztok!

Ha szorít a gatyó Ági, akkor mindenképp vegyél kismamanacit! Én a WestEndben vettem a Gólyában egy farmert, ami rugalmas anyagú, és nagyon jó szabású, csípőtől lefelé, akár egy csípőgatyó, felfelé pedig van egy betét saját anyagából. Ez végig jó lesz! Én nagyon szerettem. Az üzlet az aluljáró szinten van, itt egy tér van mozgólépcsőkkel és szökőkúttal, biztosan megtalálod.
Ezenkívül én vettem egy melegítőt a CundA-ban, az szintén praktikus volt, és szülés után is hasznát vettem, amíg még nagyobb és érzékenyebb is volt a pockóm. Meg vettem egy másik gatyót, egy fekete kordot, meg kaptam egy elegánsabb ekrü színű szövetgatyót, egy farmerszoknyát, egy inget. A Mamut I.-ben a Formesben nagyon szép ruhák vannak, igaz, borsos áron, de tényleg nagyon klasszak. Szerintem nem kell sok ruha, csak jól variálhatóak legyenek. Meg én imádok öltözködni, nem tudom, Te hogy vagy ezzel. Hordtam tunikákat, ezeket nem ezidőtájt, hanem sokkal korábban vásárolgattam, és nagyon szerettem őket, mert amikor már nagyon nagy volt a pocak, minden pólóm felpöndörödött rajta, olyan voltam, mint a Micimackó. Kép És így csini voltam, nagyon sokan dícsértek. Nyáron meg a kényelmes bő lengatyóimat hordtam ujjatlan pamut miniruhákkal, amiket mindenfelé árultak, még a kínaiban is.
Jó vásárolgatást! Ja, és ha jó melltartót szeretnél, vegyél Anitát vagy a CundA-ban, ezek olyan lekapcsolható szoptatósak, de már a terhesség alatt is jó, ha növöget a melled. Bár valószínűleg a mostaninál egy számmal nagyobb lesz a tejcitől. Kép
Na, nem rizsázok tovább, megyek ebédelni.
cupp,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!
Dóri, tök jó, hogy így összegyűjtötted a címeket, így legalább minden meg van egy helyen. Bár még kibővíteném a BrumiMaci-val (ez a Mester u.-ban), ahol a picinek és magadnak is sok mindent megtalálhatsz Ági. Javasolnám még az Internetes apróhirdetési rovatokat is (Babanet Keres/Kínál és babaszoba.hu). Én is a babaszobáról vettem a kertészfarmeromat nyáron és teljesen vadonatúj volt, kemény 2.000,- Ft-ért árulták. Szóval új cuccokat is ki lehet így fogni a bolti ár töredékéért. De ha kicsit használt, szerintem az sem nagyon nagy baj, mert annyira nem nyűvik szét az anyukák az alatt a pár hónap alatt. Így azért elég sokat lehet spórolni. A másik, a babakocsi, amit így vettünk, azt is 4 hónapot használták és 4 funkciós (a hordozó részét nem is használták), és még egy csomó ideig garanciális is volt. CSak azért adták el, mert kellett nekik a pénz.

A baba-mama klub és a babamasszázs tényleg jó, mindenkinek ajánlom, hogy járjon ilyen közösségekbe a picivel. Bogi volt tényleg a legnagyobb, így ő volt a leghangosabb és a legsajtkukacabb, de hát ez természetes. Remélem, majd hamar meg fogja szokni a többi babát. A masszázst mi itthon a fürdés előtt szoktuk csinálni, mert akkor már jól tűri a pelenkázást, krémezgetést stb.
Tegnap voltunk megint dokinál, megkuksiztuk az új bébinket. Jó sikat rugcázott, most fejjel lefelé volt. 25 hetesnek számolta a doki, így lehet, hogy 1 héttel kisebb, ahogy már a kórházban is mondták. A neme még mindig nem teljesen egyértelmű, de talán kislányos Kép. Ma reggel ráálltam a mérlegre, és képzeljétek el, még csak másfél kilót híztam a terhesség alatt! Úgy szeretném tartani nagyjából a súlyomat, nem akarom, hogy több legyek, mint Bogival voltam. Még kb. 7 kilót hízhatok addig. Így is nagyon nehéz volt pár kilót lefaragni a szoptatás után, ezért tényleg oda kell figyelni, hogy miket eszem. Boginál szerintem a sok magne-b6 puffasztott fel, vele majdnem 18 kg-t híztam (mondjuk én nagyon vékony voltam előtte) és hát egy 10-es rajtam maradt a szülés után is. Most megpróbálom hanyagolni a magnéziumot, csak ha begörcsöl a lábam, akkor kapok be egyet-egyet.

Na megyek, Bogit megpróbálom lefektetni. Dóri, akkor holnap a Coop-nál talizunk a masszázs előtt!

Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

Megpróbálok feltenni ide egy képet Bogiról:
Kép
Puszi
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!
Hú,Andi, majdnem elfelejtettem a masszázst. Kép Annyira a sulira állt már rá az agyam, hogy szerintem ha nem írod, meg Gábor esetleg nem kérdez rá addig, akkor max akkor jutott volna eszembe, ha rámcsörögsz, hogy hol vagyunk már. Kép
Nagyon be vagyok tojva. Kép

De van ám jóhírem is. A belső bíráló 5-öst, a külső meg 4/5-öt adott rá, úgyhogy eddig jól indult. Csak a tételeket ne szúrjam el.

Dóri
doryy
 
 


Lányok,
köszi a sok ruha-infót. Kép
Doryy,
külön köszönet a sok boltcímért. Kép

Ficánka,
Szeretek normálisan öltözni, bár asszem az nálam kicsit mást jelent. Amíg tanultam és anyáék pénzén éltem több, olcsóbb cuccot vettem. Mióta dolgozom és Bpen lakom kevesebbet veszek, de jóval drágábbakat. Nekem fontos, hogy jó anyaga legyen, hogy mindenütt kényelmes legyen, hogy bírja a gépi mosást, és sokáig tartsa a formáját. Van 1-2 márka, amit veszek, általában Jackpot, ha farmer, akkor tuti Levis. Kevés cuccom van, de jól kombinálhatóak. Mivel sokáig hordom őket, kb ott tartok, mintha sok olcsóbb cuccom lenne. És nagyon nem szeretek vásárolni, mert itt Bpen nagyon sok időt elvesz. Láttam a Formesben egy farmert, lehet, hogy rászánom a pénzt. De előbb még szétnézek itt-ott.
Van 2 Anita melltartóm, nem szoptatósak, majd ha odakerülök, veszek olyat is.
A bugyijaim is kezdenek visszapöndörödni. Kép

Ti mikor éreztétek először, hogy mozog a baba?
Ha csend van és figyelek a pocimra, akkor érzek néha lájtos birizgálásokat, mint mikor egy puki készülődik, de aztán nem lesz belőle az . Kép Nemtom, ez már a baba-e, de gondolom ezért írják, hogy többedik terhességnél hamarabb észrevenni, mert ti már tudjátok, hogy mire kell figyelni. Na sebaj, egy hónap és már egyértelmű lesz. Kép

Doryy,
mit tanulsz? Ügyes vagy a jó jegyekkel. Kép

Andi,
megdagasztott a MagneB6? Én tegnap kezdtem el szedni, de nem az ajánlott mega adagban, hanem napi 1 szem...megnéztem a laboreredményeimet, és elég alacsony volt a magnéziumom, pedig akkor még szedtem az elevitet.
Asszem vasat kellene szednem, azom is elég kevés van, és vérem is alig. Kép Ti szedtetek? Ha igen, mit?

A babák hogy viselik a masszázst? Tudnak olyankor egy helyben maradni?

KépKépKép Sokat kérdezek? KépKépKép
potter_76
 
 


Sziasztok
Én a 16 hét környékén voltam benne biztos, hogy ez már mozog, de előtte kb két héttel már képzelődtem. Kép Így visszagondolva az sem képzelődés volt, csak akkor még tényleg nem tudtam, hogy mire kell figyelni. A billenytűzet hangjára nagyon beindult mindig. Kép

Potter
Kedden lesz az államvizsgám, utána soha többet nem tanulok semmit.

A B-vitamin tudomásom szerint étvágynövelő, bár nem ennyire egyéretlműen, hogy ha eszed, akkor tutira éhes leszel és hízol. Kép Én kb a 3. hónaptól szedtem Elevitet, Maltorferfolt és MagneB6-ot, egyiktől sem volt semmi bajom.

A kisebb babák szerintem jól tűrték a masszázst, szerintem jobb még olyan fiatal korban elkezdeni. Kép Majd Bogi és Balu is kibírja valahogy. Akkor már alvás után lesznek, lehet, hogy nem lesznek nyűgösek meg éhesek.
doryy
 
 


Sziasztok!

Andi, Bogica nagyon helyes és kedves. Valakinek a lábai köött bújik épp keresztül? És a szeme kék? Örülök, hogy rendben van a Pocaklakód, és a súlyod is szépen alakul, drukkolok, hogy sikerüljön, ahogy szeretnéd.
Én 13 kg-ot nőttem Vincével, abból még 2 van rajtam. A torna nagyon jót tesz, és én is igyekszem odafigyelni az evésre, hogy ne egyek sok szénhidrátot, meg ne nassoljak. Csakhogy jön a karácsony ... ajajjjjj Kép

Dóri, nagyon drukkolok a vizsgához!!!! KépKépKép Ügyes leszel, én tudom!

Ági, nem kérdezel sokat, kérdezz csak nyugodtan meg mindent, itt mindenki szívesen válaszol és segít! Én is olyasmit éreztem először, mintha egyy puki készülődne, amit érzel, a babácskád úszkálása, mozgása a hasadban. Kép Mennyei érzés, igaz Lányok? Aztán később erősödni fog, még hullámozni is fog a hasfalad.
Itt a Mester u. kezdetével szemben a körúton van egy jó fehérnemű üzlet, ott vettem olyan bugyikat, amik nagyon jól nyúltak, és nincs varrás bennük (Triumph), nézz be oda, ha van kedved. Igen, én sem szeretem, hogy sok időt igényel a vásárlás, ezért mindig igyekszem felkutatni a közelebbi lehetőségeket, mondjuk én inkább nőies cuccokat veszek, nem annyira sportosat. Úgy gondolom, Te inkább sportos csajszi lehetsz. Formes tényleg jó nagyon, és ha van időd, a Gólyát is nézd meg a Westendben.

Közben Vincenzó kikéredzkedett a járókából, most itt ül az ölemben, úgyhogy rövidre fogom. Kép

Voltam múlt héten 3szor fogorvosnál, alul tömtek négyet, ez tul.képpen töméscsere volt, felül minden ok, az első fogamat korrigálták, mert picit rövidebb volt, mint a mellette lévő másik lapát Kép és nagyon szép lett! Kép meg fogkőt is szedtek, nagyon kellemetlen volt, iszonyúan vérzett az ínyem. nekem a terhesség alatt vált nagyon érzékennyé az ínyem, és ez még nem jött teljesen rendbe. kaptam egy öblögetőt, még megyek pénteken, és aztán rendben leszek végre! Kép

cuppppp!
ficánka
 
 


Sziasztok!
Most találtam rátok, mi is a IX.ker.ben lakunk. Van közöttetek valaki, aki a Ráday utca környékén lakik? A JA lakótelep nekünk nagyon messze van, pedig én is gondolkozom rajta, hogy el kellene menni a baba-mama klubba. Errefelé is van egy, de még nem néztem utána hogy hol. A kisfiam 21 hónapos és várjuk a kistestvért, akivel 24. hetes vagyok. Nagyon hiányzik mostanában a társaság, mert ebben az időben nem lehet játszótérre menni. Kép Ti hogy bírjátok ezt az esős időt?
üdv,
C.

Kép
Kép
callyee
 
 


Sziasztok!

Diplomás anyuka vagyooooooooook!!!! Kép
Huh, végre túl vagyok rajta. El se hiszem.

Üdv Callyee. Elég rossz ez az eső, sötét is van kint, nem nagyon lehet sétálni, csak esővédővel, de az egyikünknek sem az igazi. Járunk a klubba, meg a babamasszázsra, aztán ott dumcsizunk mostanában.

Na, megyek semmit csinálni. Kép
doryy
 
 


Sziasztok!

Dóri NAGY GRATULA NEKED! Látod, nem kellett volna annyit stresszelned előtte! Most már csak a diplomaosztó és a suli felé sem kell nézned! Most aztán jöhet a karácsonyi készülődés, sütés-főzés, vásárlás.... Balu is biztosan nagyon hiányolt már!
Tegnap a védőnéni azt mondta, hogy jövő hét hétfőn a baba-mama klubba pontosan menjünk 10:30-ra, mert jön a Nestlés kolléganő bemutatót tartani. De addig úgyis találkozunk még a babamasszázson és biztosan ott is elmondja pénteken.

Ági, szerintem a B vitamin tényleg hízlaló hatású (legalábbis a szüleim ezt mondják). Így én most erre fogom az előző terhességem alatti hízást és érdekes, most hogy nem igazán eszem, nem is híztam igazán. Bár mondjuk én a 6. hónaptól napi 3-at ettem, mert sokszor volt "befájdulásom" a pocakban, ezért a görcsoldás miatt kellett. Most még szerencsére ilyen jelek nem mutatkoztak (kopp-kopp-kopp).

Zsuzska, aranyos vagy, hogy azt írtad, Bogi tetszett a képen. Tényleg kék szeme van, a nagymama után, mert nekünk mindkettőnknek barna. Kép Jó, hogy neked még megül az öledben Vincike, én már jóformán napközben internetezni sem nagyon tudok, mert Bogi egyből kikapcsolja, vagy feltápászkodik a monitor elé és ott lóg. Ma például már a konyhaasztalra is felmászott a széken keresztül. Egy pillanatra meg is állt bennem az ütő, hogy mi lett volna, ha leesik. Ja, ma volt nálunk a mikulás (apa volt az) és Bogi nagy szemeket meresztett rá! Én varrtam a mikulásruhát műszőrméből és mondhatom, teljesen élethű lett. Ha láttátok volna, mennyire megilletődött a pici lányunk Kép! Mindenesetre felvettük videóra, hogy örök emlék legyen neki. Nálatok is jött a miki?

Puszi
Andi
liginé
 
 


Sziasztok Csajok!

Callyee: üdv itt, örülök, hogy ránk találtál! Kép nekem 5,5 hós Vince(nzó) fiacskám van, és nem túl messze tőletek a mester u-ból nyíló bokrétában lakunk közel a dunához. ha ti a ráday környékén, akkor irigyirigy vagyok, mert nagyon szeretem azt a környéket! gratula a 21 hós "nagy"fiúhoz és a 24 hetes pocaklakóhoz! Kép mesélj, milyen a második terhesség, hogy telnek a napok a fiacskáddal, hol fogsz szülni stb. én is utálom a rossz időt, főleg ezen a héten a hétfő-kedd volt kakimatyi, tegnap meg ma nem is olyan rossz. de nagyon várom már a tavaszt! Kép hol van errefelé klub? mi is csatlakoznánk szívesen, ha nem kedd délelőtt van, mert akkor tornázni járunk a műv.házba (haller), amit csak azért nem ajánlgatnék neked, mert pocival nem tudom, h jó-e! Kép

Dóri: ÉGIG ÉRÕ GRATULAAAAAAAA! éljenek a diplomás anyukák! Kép és most élvezd az életet és a karácsonyi készülődést ezerrel!

Andi: én szemem zöld, kedvesemé zöldeskék, Vincenzónak pedig gyönyörű mélykék szeme van, ami ezüstösen csillog, és a hosszú szempilláival igazi csillagszemű kisherceg Kép ááááá, kicsit sem vagyok elfogult a gyerekemmel! Kép igen, tudom, hogy most még könnyű a dolgom, de azért várom is már, hogy másszon meg menjen, mert olyan nagyon édesen tudnak skerázni a gyerkőcök, hogy akkor is mindig meg akarom majd zabázni! Kép

Miki nálunk nem jött, nagyon lusták vagyunk mostanság, de karira mindent bedobunk!!!! Kép

Megyek, összekapom a lakást, jön anyóskám a nővérével.

cuppantás,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok lányok,

Én is most találtam rátok, eddig a Shöpf Méreis fórumon voltam jelen, mert ott született a kisfiam 2005 szeptember 22én. Szóval most lesz 3 hónapos. A neve Jack, az apukája választotta a nevét, aki Írországból keveredett ide annak idején, úgy beszéltük meg, hogy ha fiunk lesz ír/angol neve lesz, ha lány akkor pedig magyar. Mi is a Rádayn lakunk, többek között azért is szültem a Shöpf Méreiben, két fájás között átsprinteltemKép.

Megnézegettem a profilokat, nagyon édesek a babák. Zsuzska, a Vince már átalussza az éjszakát? Úgy látom korban ő áll a leközelebb hozzánk.

Én is szívesen eljárnék a baba-mama klubba, most mi masszázsra járunk hetente egyszer, de annak nemsokára vége leszKép

Dóri, én is gratulálok, nem semmi így baba mellett diplomázni.

Üdv.:

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!

Köszi a gratulációkat és üdv az újonnan érkezetteknek. Kép

Andi
Holnap negyed 1-kor találkozunk, ugye?

Képzeljétek, Balu elindult. Jaj, olyan fura. Így sokkal jobban kihúzza magát menés közben és olyan nagyfiúnak néz már ki. 3-4 métert is megtesz már egyedül, tök aranyosan egyensúlyozik közben, meg egy-egy játéknál megáll, belerúg, mert útban van, aztán folytatja útját. Kép Jaj, hogy megnőtt a fiam! Kép De azért még kis aranyos. Kép

Dóri
doryy
 
 


Sziasztok!

Dóri, szerintem most ott talizzunk a masszázson, mert Bogi nem biztos, hogy felkel délig, így nem biztos, hogy pontosan fogunk érkezni, de azért megyünk.

Puszi
Andi
liginé
 
 


OK. Akkor ott találkozunk. Balu még egy kicsit se néz ki álmosnak. Remélem még a masszázs előtt azért alszik egyet.

puszi
Dóri
doryy
 
 


Szia Dóri!

Sajnos nem volt masszázs, mert mi is később értünk oda (olyan 50 körül) és állítólag rajtunk kívűl csak egy mama jött (ő pontosan), de egyedül nem akart maradni. Én azt mondtam a védőnőnek, hogy az 1 óra nekünk jobb lenne, mert addigra mindig kialussza magát Bogi. Mondta, hogy ha az nekünk tényleg jobb, akkor legyen 1 órakor, csak beszéljük meg együtt. Az a másik mama, aki pedig pontosan jött, ő majd délelőtt fog járni, neki az mégis jobb. Szóval egy kicsit ciki volt, hogy nem mentünk időre, de hát Bogit csak nem fogom felébreszteni, mert iszonyú nyűgös lett volna.
Hétfőn viszont pontosan kell menni a klubba a bemutató miatt!

Puszi
Andi
liginé
 
 


Szia Andi!
Én írtam neki sms-t, hogy nem megyünk, mert Balu elaludt pont előtte. Azt hittem, hogy a múltkoriak legalább jönnek most. Kép Hétfőn megyünk majd időre.

puszi
Dóri
doryy
 
 


SziasztokKép!

Dóri: gratulálok a járáshoz, Balu tényleg nagyon nagyfiú már! Kép kérünk "menős" képet!!! és irigykedek mindig, amikor olvasom, hogy Andival megbeszélitek a randit, jó nektek, hogy közel laktok egymáshoz! de nem baj, a leendő könnyű kocsinkkal majd tavasszal-nyáron mi is megyünk arrafelé! Kép

Andi: biztosan cikis helyzet volt, de igazad van, én sem szívesen ébresztem fel Vincét. mindig arra gondolok, hogy nekem milyen rosszul esne, ha felébresztenének a nyugis kis alvászatomból. kisfiam mindig mosolyog, ahogy kinyitja a szemét és meglát, de akkor sem! pocid hogy van?

Manka: üdv Kép majdnem pontosan 3 hónap van a fiaink között, Vincenzó 06/21-én született. igen, átalussza az éjszakát már egy ideje. 2 és 3 hós kora között is így volt, aztán volt 1,5 hónap , amikor újra felébredt különböző időpontokban, de azóta megint helyreállt a rend, 20 óra körül elalszik, hajnalban 4.30-6.00 között valamikor szopizik egyet, ott marad velünk a nagyágyban, így alszunk tovább még kb. 7-ig. Kép ez így egészen jó! nálatok hogy alakulnak a napok? van már valamilyen napirend? milyen otthon lenni a babával?

Callyee, Ági és Manka: mi is összehozhatnánk egy közös sétát, ha van kedvetek és jó az idő, mit szóltok?

cupp,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!

Andi, kár, hogy nem tudtatok jönni. Az összes Nestlé bébiételt végigettük, vagy legalábbis az újakat mindenképpen. Meg italokat is. Aztán a végén adtak ebből-abból mintákat is. Mondjuk voltunk egy jópáran és a gyerekektől alig lehetett hallani, amit a csaj mondott, de azért így is jó volt.
Jobbulást Bogicának.
Ja, persze Balu végigaludta, úgyhogy csak én kóstolgattam. Kép Majd itthon megeszi a termékmintákat. Kép

puszi
Dóri
doryy
 
 


Dóri: nem semmi Balu, hogy így bír aludni. ő is ott volt, ahol a ricsaj? de azért jó lehetett nagyon. mesélj, milyenek a bébiételek! mi ma kezdtünk, hipp őszibarack-alma némi fintort váltott ki, kicsit savanka neki a tejci után. de azért benyalogatta. Kép

én is jobbulást kívánok Bogicának, remélem nem túl nagy a baj!
cupp,
Zsuzska
ficánka
 
 


Fincsi volt. A Nestlé sárgarépa nagyon fincsi. Mint régen a menzán volt a finomfőzelék. Persze nem mindenki szerette, de én igen. Kép Nekem mindegyik kaja ízlett. Főleg kecskemétit adok Balunak és Nestlét amúgy is. Ja, meg Mildit. Hippet nagyon ritkán, mert piszok drága egyrészt, úgy meg végképp, hogy egyszerre már nem elég egy üveggel.
Balu nem szerette az almát. A sima őszinek lágyabb íze van, kevésbé savanykás, lehet, hogy azt jobban elfogadná. Mondjuk Balu azt sem értékelte, úgyhogy a szilvát adtam neki és azt simán benyelte, nagyon ízlett neki. Kép

Dóri
doryy
 
 


Sziasztok,

De régen jártam erre, Jack mostanában elég nyűgöske.

Zsuzska,
Nálunk is volt egy rövid időszak, amikor 4-5körül ébredt fel éjszaka, és úgy gondoltam, hogy most már egyre jobb lesz, de nemKép.
Mostanában elég össze-vissza eszik, és éjszaka sem alszik jól, többször felébred. Na de lesz ez még jobb is, fő az optimizmusKép. Sárga vagyok az irígységtől, hogy a Vince ilyen ügyesKép.

Én benne vagyok a sétában, merre gondoltad? Mi általában a Nehru parton sasszézunk fel s alá, de bárhol máshol jó, ha van valami más javaslatod. Bár az idő most elég vacak.

Mi 21-én kimegyünk Írországba a nagyszülőkhöz, és majd csak jan. elején jövünk vissza.

Hogy álltok a karácsonyi készülődéssel?

Pussz,

Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Sziasztok!
Sajnálom én is, hogy nem tudtunk menni, de Bogika vasárnap úgy benáthásodott, hogy hétfőn nem akartam, hogy mindenkit megfertőzzön a klubban. Szerencsére most már enyhült az orrfolyása, de azért még kicsit be van dugulva az orra. Gondolhatjátok, hogy milyen jó kis hercehurca vele az orrszívás és Fluimare pumpálás. De azért örülök, hogy sokan voltatok (a mi védőnénink mondta, hogy 10-en voltatok kb.) és a babáknak ízlett a sok finomság. Egyébként mi is nagyon szeretjük a Nestlé-t, szerintem bébiételek közül az övék és a Mildié a legjobb. Mostanában ezeket eszi Bogi és szoktunk kapni Hipp-et is.
Ja, egyébként Bogi is elindult a múlt héten, most már körbe-körbe jár a lakásban. Annyira édes, ahogy a küszöbökön vigyázva átlép Kép. Azt is megfigyeltem, hogy a négykézlábazás helyett pedig inkább már csak a lábán és a kezén jár (persze amikor már elfáradt a nagy járkálásban), a térdét nem teszi le. Úgy látszik rájött, hogy így már nem is olyan nehéz a mozgás és a térdéről sem kopik le a bőr. Hiába kenem be fürdés után testápolóval, mindig olyan kis érdes a térde alatt.
Dóri, ha már teljesen jól leszünk, akkor megyünk pénteken a masszázsra. Jó az, hogy ha 1-kor kezdenénk?

Szerencsére a karácsonyi ajándékokat úgy néz ki, hogy sikerült megvennem, én szokás szerint a Syma csarnokba mentem a karácsonyi vásárra. Ott soha nincs tömeg és mindent meg lehet kapni, amit általában akarok venni. Már több éve oda járok és megvannak már a sztenderd árusok, akikhez mindig megyek. Kisbabásoknak feltétlenül ajánlom, mert nincs tömeg, van ruhatár, van büfé és előtte platz, ahol le lehet ülni megkajcsiztatni a piciket, van WC stb. Nekem csak jó tapasztalataim vannak onnan, ugyanis ki nem állhatom a tömeget.
Boginak még korábban vettünk egy jó pár dolgot a Fakopáncsban (Baross utca) és a Libriben egy pár jó könyvet. A Babamozi c. sorozatot mindenkinek ajánlom, Bogi már annyira élvezi, hogy tologathatja a könyvben az egyes részeket. Nekünk az EZ a bárányka c. van meg, a Jézuska pedig az Ez a halacska c.-t fogja hozni Kép.

Szombaton pedig megyünk Bécsbe, megnézzük a karácsonyi vásárt. Úgy hallottam, hogy ott is nagyon jó bébi cuccok vannak, főleg a H&M-et dícsérik, majd lehet, hogy benézünk oda is. Jaj, már úgy várom, biztosan nagy lesz a nyüzsi. Bogi addig a nagyszülőknél lesz, de már ránk fér a párommal kettesben egy kis kikapcsolódás, ha még egy napra is Kép.

Puszi Nektek!

Andi
liginé
 
 


Sziasztok!
Nekünk jó az 1 órai kezdés a masszázson. De akkor hogy lesz? Hogy beszéljük meg a védőnővel? Meg ki van még rajtunk kívül?

Balu szánkót kap karácsonyra. A Hervisben lehet kapni külön szánkókarfát is, amit le-föl lehet szerelni. így betakarva hátradőlve utazhat a dombig, aztán le lehet szerelni és mögé lehet ülni.

Én ma megyek ajándékot nézni, még senkinek nem vettem és alig találtam ki valamit, úgyhogy igyekeznem kell.

puszi
doryy
 
 


Sziasztok!
Dóri, én írok SMS-t a védőnőnek, hogy mi 1-re beszéltük meg. Szerintem más nem fog jönni, mert a 3. lány, aki múltkor is volt, ő délelőtt fog járni. A rendelőben találkozzunk, mert Bogit még fel kell öltöztetni stb. és nem tudom, hogy pontosan hogyan fog felkelni.

Puszi
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!
OK. Ott találkozunk. Mi tegnap találkoztunk vele és kerekperec megmondta, hogy 1-re menjünk, meg hogy nektek is akkor jó és mintha azt mondta volna, hogy megbeszéli veletek...
A harmadik nem fog jönni, úgyhogy Bogi-Balu találkozó lesz csak. Kép
puszi
Dóri
doryy
 
 


Hello Csajok,

most jövök a 18 hetes UHról. KépKépKépKép
A babám hatalmas, minden okés vele, meg az AFP is jó. Most már totál kisember formája van, hadonászott a kezeivel, lábaival. Ma reggel már nagyokat rúgott a pocakomba, így egyáltalán nem kételkedtem, hogy jól van. A nemét nem tudta megmondani a doki, nem látta jól, saccra kislány.
Képeket kaptam, de olyan, mint magzat a hóviharban, így nem rakom föl.

Ficánka,
a westendes mamabolt bejött. Kép

Ági,
18+2, UH szerint 17+5
potter_76
 
 


Sziasztok!

Kellemes karácsonyt és boldog újévet kívánunk mindenkinek!

puszi
Dóri és Balu
doryy
 
 


Sziasztok!
Mostanában nagyon el voltam foglalva a kiscsaládommal és a karácsonyi készülődéssel, ezért nem nagyon neteztem. Remélem, mindenkinél minden oké.

BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT ÉS EGÉSZSÉGBEN, ÖRÖMÖKBEN, SIKEREKBEN ÉS SZERENCSÉBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Kép

Puszka,
Zsuzska és Vincenzó
ficánka
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a jókívánságokat mi is Nagyon Boldog és Sikerekben, Szerencsében gazdag Új Évet kívánunk Nektek és az egész családnak! Reméljük, jól teltek nálatok az ünnepek és volt ám nagy öröm a babáknak is!

Nálunk minden rendben, Bogika jön-megy, egy nagy sajtkukac. Ma vettünk még két szekrényt a szobájába, mert a sok játékát már nem tudjuk hova tenni Kép Kép. A kispocak is jól van, sokat rugdos, ma már 30 hetes. Az ünnepek előtt voltunk dokinál, szerencsére zárt a méhszáj, jók a szívhangok és elég a magzatvíz is.

Puszi mindenkinek, majd még írok, ha lesz egy kis időm!

Andi
liginé
 
 


Egy nagy vödörKép szerencsét kívánuk mindenkinek az Új Esztendőre!

Kép

Jack és Manka

Manka

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
manka7
 
 


Napsütéses szépséges reggelt kívánok Mindenkinek! Kép de jó is lenne ...

Manka: a kép nagyon klafi! Kép szereti a gyerkőc ez a vedres fürdést? nekem olyan fura, olyan idegen.

Andi: örülök, hogy minden rendben Pocaklakóval, Bogika mit szólt a fához?

és Balu?

cuppancs,
Zsuzska
ficánka
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, már 100cm körbe a hasam. Nem semmi! Egyre inkább félek az esti forgolódásoktól, mert Boginál is úgy folyt el a magzatvíz, hogy csak átfordultam a másik oldalamra. Egyébként a 31. hétben vagyunk és elvileg minden rendben van.
Bogi nagy szemeket meresztett a karácsonyfára és még most is szedegeti le róla a díszeket alulról, amit elér. Persze az angyalhajak egy része egyből lekerült a földre, a ruhákra, hajra stb., de ez persze belefér. Jaj, most úgy örülök, mert ma kaptam egy SMS-t a barátnőmtől, hogy megszületett a kisfia abban a kórházban, ahol én is szülni fogok. 37. hétre született, de 3280g és 51cm.
Bogika egyébként már egyre többet tud menni, az utcán is néha megyünk már egy-egy kisebb kört gyalog.

Puszi nektek!
Andi
liginé
 
 


Sziasztok!

BUÉK mindenkinek. Kép
Balunak nagyon tetszett a karácsonyfa. Együtt díszítettük fel. Õ a szaloncukrokat lopkodta le róla és persze utána minden csupa csoki lett. Kép

Balu is elindult, már tök jól megy egyedül. Tegnap voltunk sétálni, de a babakocsi nem nagyon jött be neki, pedig azért anélkül még fárasztó lenne a többiekkel köröket róni, főleg, ha fel is kell vennem. Úgyhogy ezt még elnapoljuk egy kicsit, vagy majd ha Apával megyünk, akkor próbálkozunk.

Hogy teltek az ünnepek?

puszi
Dóri
doryy
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?