Sziasztok!
Végigolvastam a tegnapi és a mai napot, és vannak gondolataim. Lehet nem tudok majd olyan összeszedetten irni, mint ahogy szeretnék vagy mint Kelimoni vagy Amneris vagy más, ezt nézzétek el nekem, mert elég fárasztó nap áll mögöttem ma is. Tudom mögöttetek is.
Ez az egész örökbefogadás téma, meg, hogy milyen a gyerek (roma, nem roma, sérült, beteg, stb.) egy olyan általam már nagyon "sokszor lerágott csont" kérdést vet fel, mégpedig a MÁS-ság kérdését.
Miért tartják egyes emberek másnak az öf gyereket, mint a vér szerintit. Hiszen azon senki nem lepődik meg, hogy valakinek barna a haja, vkinek szőke, zöld v. kék a szeme. Pedig az is más, különböző.
Hiszen mindannyian mások vagyunk, de mind az öf és mind sérült, nem sérült, ilyen és olyan származás kérdése sajnos magában hordozza az előitéleteket. És előitéletek sajnos mindig lesznek, teljesen nem tudjuk eltüntetni, csak csökkenteni azokat. Persze nem szándékozom túl általánosságokat irni, biszen amit leirtam azt ti is tudjátok. Úgy gondolom, hogy addig amig az az ember, aki bármely más embertársa iránt előitélettel viseltetik, igazándiból akkor érti vagy értheti meg, hogy az miért rossz annak, akivel szemben előitélettel van, ha a saját bőrén tapasztalná. Ezt pedig tudjuk bizonyos esetekben lehetetlen. Egy svéd emberből nem biztos, hogy lesz éhező afrikai kisgyerek.
Gondolom értitek mire akarok kilyukkadni, még akkor is ha kicsit zavarosan irom. Nehéz a gondolatokat szavakba önteni.
Egyetértek Amnerissel és Kelimonival, hogy az esetleges pár kiló felesleg miatt is előitéletekkel vannak tele emberek. Ugyanigy vagyok én a mozgássérültséggel is. Igyekszem nyitott lenni, odafigyelni az emberekre - még akkor is ha "belém rúgnak" - mert nekem alapból fontosak az emberek -, de tudom, hogy sokkal többet kell nyújtanom, bizonyitanom, mint másnak, akinek mondjuk ugyanaz a végzettsége mint nekem, vagy esetleg nekem több is van, mert nem azt nézik, hogy én csinálom, hanem azt, hogy én aki csinálom milyen vagyok kivülről.
Ebből számtalan lelki konfliktusom származott magamban, de úgy gondolom, kicsi léptekkel megyünk előre, és most már eljutottam arra a pontra: az a fontos, hogy én tudom magamról, amit tudnom kell, és hogy mennyit érek.
Tudom, hogy az öf kisfiamat sem fogom tudni megvédeni minden neki szánt "beszólástól", negativ tapasztalattól, inkább azon vagyok, hogy amennyire lehet felkészitsem.
Két példát még hadd emlitsek erre: amikor megtudják olyan emberek, akik nem ismernek, emberek, hogy valamelyik gyerek öf, mindig azt kérdezik: "Melyik a saját?" Reagálásom: Tessék? Mindkettő!
Ezért mondom azt, hogy aki nincs benne, vagy nem ment rajta keresztül, nem is érti, érzi igazán.
És egy pozitiv példa:
Férjem kapott egy könyvet pár napja, amit egy világtalan iró irt. A túraélményeit meséli el benne, amit kutyájával, látó emberek társaságában tett. Egyszer leelőztek egy fizikálisan teljesen egészséges társat, aki az alábbikat mondta: - Könnyű neked, 10 évvel fiatalabb vagy.-
(Azért nem tettem idézőjelbe, mert nem tudom pontosan, de ez volt a lényeg.
A világtalan férfi később rájött: életében ekkora dicséretet még nem kapott: az illető azt látta meg benne, hogy tényleg 10 évvel fiatalabb és nem a vak embert!
Gabszi! Örülök, hogy idetaláltál!
Kizsó! Gratulálok a lakáshoz!
Diti! Örülök, hogy megjött a bútor!
Hildus! Ha lehet én is szeretnék történetet. Cimem a profilomban.
Rebbeca! Máskor is irjál légyszives!
Amneris! Gratula a kályhához!
Hogy telt az estéd?
Nem tudom, hogy korábban megtettem-e, de minden új topictagot külön üdvözlök sok szerettel!
Emellett pedig MINDEN GYERMEK GYÖNYORÛ!
Bocsánat, hogy ilyen hosszút irtam, nem akartalak untatni benneteket, remélem érthető, hogy mit szerettem volna irni, csak egy bajom, hogy nehezen ültetem át a gondolataimat szavakba, főleg ha le kell irnom.
Sziasztok!