2005.10.17 08:00
Szerző: zsóci
Ezt kapta ajándékba a babóca tegnap:
Az első dúlababámnak
Kedves Kiara!
Szeretnék leírni egy történetet. Nem szokványos mese, ebben nem szerepelnek királylányok, hétfejű sárkányok, vasorrú bábák, stb. Egyetlen egy tündérkéről szól, és az Te vagy. Ez a Te születésednek a története lesz, ami mostani kisbaba lényednek teljesen közömbös, de idővel mindenképp érdekes olvasmány lesz.
2005. szeptember első napjaiban kezdődik ez a kedves mese. Erika, az anyukád akkor határozta el, hogy ( bármennyire is szereti apukádat) a szülőszobán mégsem az ő támogatását szeretné igénybe venni, hanem egy ilyen téren szakképzettebb ember, vagyis dúla segítségét.
A Kismama újságban levő telefonszámot felhívta, és ott megkapta az én elérhetőségemet (mert Hozzátok én lakom a legközelebb). Másnap engem is felhívott, kb. 10 percet beszélgettünk, megpróbáltuk megtudni egymásról a lényeges információkat. Ez ennyi időbe nehezen fér bele! Ismerkedésünk folytatása személyesen történt szeptember 12-én. Ekkor fehérvári otthonotokban látogattam meg a szüleidet. Nagyon szép, barátságos lakás és egy csinos kismama fogadott. Apukádon kívül a 10 éves Dani testvéreddel is találkoztam. Főleg anyukáddal beszélgettem a várandósságáról, szüléssel kapcsolatos félelmeiről és arról, hogy miket vegyenek Neked, mire lesz majd szükség (a kiságyad ott állt már a szobában). Aranyos volt az apukád, aki diszkréten elvonult a másik szobába Danival, de időnként belekíváncsiskodott a mi csivitelésünkbe.
Nagyon kellemes volt ez az ismerkedés. Boldog voltam, hogy részese lehetek majd a születésednek!!!!! Nem kellett sokáig várni, egy hónap sem volt már hátra az október 9-re kitűzött dátumig.
A kapcsolatot telefonon tartottuk hét közben, ezek nem jelentettek mindennapos telefonhívásokat. Többször, sokkal többször gondoltam Rátok. Egyik alkalommal pont akkor csörögtem rá anyukádra, amikor egy nem túl jó NST gép a kórházban azt állította, hogy baj van Veled a pocakban. Anya nem hagyta magát, kiharcolta, hogy végezzék el a vizsgálatot még egyszer. Ezúttal megnyugtató eredmény született.
A következő két vasárnap anyukád autózott el hozzám Velencére. Nagyon élveztem ezeket a személyes találkákat. Anya kérdéseire közösen keresgettük a válaszokat. Próbáltam őt mindig megnyugtatni, a benne levő feszültségeket oldani a kötetetlen beszélgetéssel. Úgy éreztem, hogy neki is éppoly fontosak és kellemesek voltak ezek az együttlétek, mint nekem és jó érzésekkel távozott tőlem.
A meséhez hozzá tartozik az is, hogy gondolatban sokszor találkoztam Veled. Ilyenkor próbáltam elmondani, hogy Te is készülj fel a világrajöveteledre, akarj, és ne félj megszületni. Ha elérkezik az idő, Te is sokat tudsz segíteni anyukádnak. Elmeséltem, hogy idekint milyen szeretettel várnak és az út nem lesz könnyű, de mindenképp érdemes megpróbálni.
Ezek a kis beszélgetések nem tudom mennyit használtak, abban viszont biztos vagyok, hogy ártani nem tudtam vele Neked.
2005. október 4-én, egy keddi nap hűs hajnalán anya pocakjában elkezdett dolgozni a méhizomzat. Õ ezt hősiesen elviselte, 20 perces időközönként jelentkeztek a méhösszehúzódások. Mivel ezek a fájások nem sűrűsödtek, még apukádat sem ébresztette fel. 4 óra után teljesen meg is szűntek, anya reggelig alhatott egy nagyot. A hajnali történések után az egész napot fekvéssel és pihenéssel töltötte és apa sem ment el dolgozni, hátha nap közben szaladni kell a kórházba.
Anya délután 1/2 4 körül hívott fel engem. Röviden elmesélte hajnali élményeit és azt, hogy valószínűleg megint kezdődik valami. Úgy egyeztük meg, telefonál még, ha rövidülnek a két összehúzódás közötti időszakok. Pár perccel később még beszéltünk pár szót, bíztattam, hogy ha van hozzá lelkiereje, akkor mondogassa magának, hogy TÁGULJ, TÁGULJ, TÁGULJ (le ne álljon a beindult folyamat!). Itt már éreztem a hangján, hogy eltér az általam megismerttől.
Lazán készülődtem otthon, bizakodva, hogy hamarosan mehetek a szülőszobára anyával. Vártam anya telefonját a megbeszéltek szerint. Ezt azonban várhattam, mert Te olyan gyorsan szerettél volna berobbanni ebbe a szép világba, hogy ő már nem tudott telefonálni. Teljesen elmerült a teste tágulási folyamataiban. 3/4 5 körül Attila, az apukád hívott fel, hogy jöhet-e értem, mert anyukádat már bevitte a kórházba. Letettem a telefonom és annyi telt tőlem, hogy ÁÁÁÁÁÁ! Örültem, hogy végre mehetek, de közben a saját készülődésemmel sehol sem tartottam még. Mire apa kiért Velencére, megfürödve, hajat mosva, összepakolva végül is készen álltam. Bettina, a kislányom csak két nagy puszival engedett beszállni az autótokba és a lelkemre kötötte, mondjam meg Neked, hogy a Kiara szerinte milyen gyönyörű név.
3/4 6 előtt értünk a kórházhoz, a szülőszobára becsengetve egy kedves hölgy azzal fogadott, hogy épp időben érkeztem, siessek az öltözéssel, mert lemaradok a születésedről. Siettem.
A szülőszobába érkezve, kicsit sok embert láttam anya körül. Mint később kiderült, azért mert a fogadott doktor pár perccel előttem ért be - tehát még bent volt a szobában az ügyeletes orvos is. Percekkel később már csak négyen maradtunk (anyukád a szülőágyon, doktor balról, szülésznő középen és én jobbról). Mivel anyának előzőleg azt mondták, hogy próbáljon meg ne nyomni (időnyerés céljából, amíg megérkezik a fogadott orvosa) - ami ebben a helyzetben elég nehéz dolog -, ezért kicsit nehezen állt át, a már lehet nyomni 'funkcióra'. Így volt néhány perc tanácstalanság, hogy mi legyen most, hogyan tud megérkezni így a baba. A doktor határozott utasítására anya úgy elkezdett nyomni, hogy nem volt megállás. 18:16-kor MEGSZÜLETTÉL.
Gyorsan leszívták a légutakat, elvágták a köldökzsinórt és egy puha pelenkába burkolva odaraktak anya mellkasára. Nagyon szép, formás baba voltál. Inkább kicsit lila színű, mint rózsaszín és magzatmázasan maszatos. Panaszosan sírdogáltál. Egyetértettünk Veled - nem volt könnyű ez az út!!! Készült két gyönyörű fotó és pár méterrel arrébb meg- és lemért az ügyeletes csecsemős nővér. 52 cm és 3650 g. Kaptál egy csinos pólyát a fázós tested köré és egy még csinosabb rózsaszín karkötőt, hogy össze ne cseréljenek a többi babával. Egy pár pillanatig még gyönyörködhettünk Benned, aztán elvitt a nővérke, hogy az előtérben várakozó apukád is vethessen Rád egy pillantást. Majd egy kis fürdés következett és még egyszer jól megnéztek maguknak az ápolók (, hogy minden rendben van-e Veled kapcsolatosan), felöltöztettek és egy melegítős lámpa alá tettek, hogy az anya pocakjában levő meleget biztosítsák.
Anyát időközben elaltatták egy rövid időre, hogy a méhét és a gátsebét szépen rendbe tegyék és az ne fájjon neki. Erre az időre ki kellett mennem a szobából. Nagyon rendes volt az éjszakás szülésznő (is), mert rögtön szólt nekem, ahogy anyukád felébredt a nem túl mély altatásból. Jól érezte magát, semmire nem emlékezett a varrás kellemetlenségeiből. Jókedvűen beszélgettünk a születésedről. Bizonygattam neki, hogy nagyon ügyes volt és egyáltalán nem kell magát ügyetlennek éreznie amiatt, hogy a visszatartásos orvosi instrukciók után nem tudott azonnal tökéletesen nyomni. Különben is, különleges szerencse volt az, hogy kórházba érkezés után 1- ½ 1 órával megszülettél, természetesen módon, mindenféle gyógyszerek (oxitocyn), injekciók és más beavatkozások nélkül!!! Hidd el, sok babának nincs ilyen indulási alapja az életben.
Beszélgetésünk közben határozott babasírásra lettünk figyelmesek. Gondolni sem mertem rá, hogy Téged hoznak az első szopiztatásra!!! Így viszonylag hamar lehettetek egymás fájdalomcsillapítói. Egy pár ügyetlen tátogás után (ami főként a saját sírásodra való koncentrálás miatt volt) sikerült nagyon ügyesen és határozottan bekapni anya cicijét és megízlelhetted az anyatejet. Édesen szopiztál!!! Utólagos bocsánatot kérek a sok vakuzásért, de muszáj volt megörökíteni ezeket a megismételhetetlen pillanatokat. Az esti műszakos lazább munkavégzés következtében egész sokáig lehettél anya mellett a szülőszobán. Végig nem hagytunk szopizni, mert nagyon feláztattad volna anya mellbimbóját. Jó közel húztunk anya meztelen melléhez, hogy érezhesd a biztonságos 'anyaszagot' immáron kívülről. Időnként így is panaszosan elsírtad magad, mert Te is fáradt voltál. Kb. 3/4 óra elteltével a kedves csecsemős nővér bevitt Téged még egy kicsit a melegedőbe.
Anya pedig nemsokára felkelhetett (csak szép lassan és óvatosan) és a szülőszobához tartozó fürdőben rendbe tehette magát. Talán itt vette a legnagyobb hasznomat, mert úgy körülugráltam, mint egy menyasszonyt. Kapott tiszta hálóinget és ezután elfoglalhatta a négy napig használatos kórházi ágyát egy nagyon szép és modern kétágyas szobában. Apa a folyosón várta őt nagyon-nagyon boldogan. Bár ezen találkozásnak nem voltam szemtanúja, mert nekem át kellett öltözni a kórházi steril ruhákból a sajátomba. De későbbi egymás felé irányuló sugárzásukból és mozdulataikból (amiket már a saját szememmel láttam), erre tudtam következtetni. Miután Téged is kihoztak a szülőszobai csecsemős részlegről, kaptál egy szép kocsit és apának volt lehetősége a kórterem ajtajában kicsit jobban, hosszabb ideig szemügyre venni. Örömmel kattintgatta a fényképezőgépet. Nehezen tudott Benneteket a kórházban hagyni. Megjegyzem, én is szívesen maradtam volna még, de az osztályos nővérke kezdett nagyon csúnyán nézni ránk. 10 óra után jöttünk ki a kórházból.
Apa hazafuvarozott engem Velencére. Útközben az átélt élményeinkről beszélgettünk. Otthon nehezen tudtam elaludni, folyton az a szép kép úszott be a gondolataimba, amikor szopiztál.
Másnap anya felhívott, hogy megköszönje, hogy ott voltam, hogy segítettem. Szívesen tettem és nekem is nagyon jó volt az ottlét. Elmesélte még, hogy mennyit gyönyörködött Benned az első éjszaka, mert aludni ő sem nagyon tudott.
Sajnos a kórházban nem tudtalak meglátogatni és már alig várom, hogy megnézhesselek, megfoghassalak jövő vasárnap az otthonotokban.
Kedves Kiara, lassan vége a mesének. Remélem, hogy gyors születésed ellenére, ugyanolyan nyugalom lesz jellemző az életedben, mint amilyenben részed volt anyukád méhében 9 hónapon át. Isten éltessen sokáig! Legyen boldog, szerencsés életed és találd meg mindig a dolgok napsütötte oldalát.
Boldog születésnapo(ka)t kívánok sok-sok szeretettel: