Új privát üzeneted érkezett!

Sok barátnőm van, aki hozzám hasonlóan otthon vesztegelt, a "főállású anyaság"-ban kiteljesedve. Nincs is ezzel semmi baj, eleinte nálunk is tisztán ragyogó és rendben tartott volt a lakás, mostam, vasaltam, főztem, és közben imádtam a várva várt kisbabámat, és boldog voltam.
Ám egyszer csak lejárt a GYÁS, és egyik napról a másikra jelentős anyagi veszteséggel kellett szembesülnünk. Nem mintha nem tudtuk volna, hogy közel 100.000 Ft-tal lesz kevesebb a bevételünk, de ahogy mondani szokták, ez azért nagyon durva volt (mivel mellesleg hatalmas banktörlesztést fizetünk az otthonunkra). Munka kellett, sürgősen, méghozzá 20-30 ezer forintnál többet fizető, mivel ennyivel nem lettünk volna kisegítve.
Sokféle távmunkát és otthon végezhető munkalehetőséget, ajánlatot végighallgattam, de egyik sem felelt meg. A borítékolásnál kicsit többre tartottam magam, a 2-4 Ft-os klikkelgetést pedig egyszerűen megalázónak találtam.
Viszont nem volt más, csak az MLM, amitől meg úgy menekültem, mint ördög a szentelt víztől. Végül mégis ennél kötöttem ki, mert közben kipróbáltam az egyik cég termékeit, amik nekünk (szűkebb és tágabb értelemben vett családomnak, baráti körömnek, jónéhány ismerősömnek) nagyon bejöttek! S ez hitelt adott a dolognak. Úgy voltam vele, hogy annyira nincs kereskedői vénám, annyira nincs hozzá érzékem, hogy talán még egy tűzvészhez sem tudnék tűzoltókészüléket eladni. Felejtős! Toborozni?! Na neee! Még hogy a barátaimat, ismerőseimet zaklassam, kellemetlen helyzetbe hozzam és győzködjem?! Nincs az a pénz! Vagyis marad a totál csőd?! Mivel azonban a termékek érdekeltek, így eljártam képzésekre, ahol az orvosi előadások mellett akarva-akaratlan a marketing részről is sok információhoz jutottam.
Amikor felfogtam, hogy itt nincsenek erőszakos ügynökök, agymosó szeánszok, ami pedig a munkát illeti: senkinek semmit nem kell eladni, és senkit semmire nem kell rábeszélni. S hogy ez az egész sokkal egyszerűbb, emberibb, mint ahogy a kívülállók gondolják. Nos, ekkor belevágtam. Nem bántam meg! Nagyon szép hazai és nemzetközi üzleti vállalkozásom van kibontakozóban. S bármilyen hihetetlen, az is igaz, hogy csak napi 2 órát kell foglalkozni vele, és már ennyitől is működik (ennyi pedig igazán belefér még kisgyerek mellett is, főként, hogy az egyik ilyen óra este van, a gyerek lefektetése után). Az anyagi gondjaim megszüntek, s most ott tartok, hogy gyes után valószínűleg feladom a szép és komoly hivatali karrieremet, és csak ezzel fogok foglalkozni. Mert megéri anyagilag, és mert igazi szabadságot és függetlenséget biztosít minden értelemben.
Ez csak egy lehetőség a -feltételezem- sok közül!

Kiváncsi volnék arra, hogy Ti is tudtok-e hasonlókat. Van-e más lehetőségünk otthon, kisbaba vagy totyogós kismanó mellett?

Sokan x. egyetemi diplomát csinálják meg gyes alatt, mások nyelvvizsgát. Én családunk anyagi biztonságát teremtem meg, és bevallom, amellett, hogy imádom csinálni, új barátaim lettek, és boldogabb az életem, mert érzem, hogy a titkos vágyaim megvalósíthatókká válnak, és nem kell azt az anya szájából legszomorúbb mondatot mondanom a kicsinek, hogy "Sajnos erre nincs pénzünk, nem engedhetjük meg magunknak!"

Szívesen beszélgetnék veletek arról, hogy taknyos orrocskák és kakis popsik törölgetése mellett Ti milyen intellektuális elfoglaltságot találtatok, amiből (nem kevés) pénzt tudtok csinálni? (Nem kifejezetten a használt gyerekruha-kereskedelemre célzok, hanem olyasmire - ahogy mondani szokták -, amivel a jövőjét alapozza meg az ember.)

Akit érdekelnek az én munkám részletei, ímélt is írhat: anna_flp@freemail.hu
flp_anna
 
 


Szia Anna!

Engem érdekelne a dolog, én is ismerem a MLM-et, foglalkoztam régebben ilyennel. Címem: dcsiky@hotmail.com. Ha van időd, írj róla. köszi.
Én is hasonló cipőben járok, noha én még 1 hónapig kapos a tgyás-t, után a lesz csőd. Nálunk is fizetni kell a törlesztést:-( A volt cégemhez soha nem megyek vissza, mert igen szemetek voltak. Most én is keresek valami mellékest.
Köszi előre is a segítséged.
Dóri

Dóri, Blanka & Balázs
dóri78
 
 


Dóri, mél ment! ;-)
flp_anna
 
 

 
 

Sziasztok!
Elég sok ímélt kaptam arra vonatkozóan, hogy szeretnétek többet megtudni erről a dologról, anélkül, hogy én ezt valamiféle komolyabb elkötelezettségnek venném. Nos, erre csak annyit, hogy mindenféle (főként a komoly) elkötelezettség alapja a részletes, valósághű tájékoztatás. Én magam is komolytalannak venném, ha valaki félinformációk alapján ugrana fejest ebbe. Tehát tájékoztatót kérni nem ciki, és nem kötelez senkit semmire.
Kérdeztétek, hogy nekem bejött-e az üzlet.
Nos... nem könnyű felépíteni ezt az üzleti vállalkozást, mert azért itt sincs kolbászból a kerítés (szoktam mondogatni, és így is van). Ennek ellenére már középvezetői szinten vagyok, karácsony előtt pedig 400e Ft-ot kerestem (igaz, nem egy hónap alatt), amiből csak a december közel 250e Ft volt, vagyis egy hónap alatt pontosan annyit kerestem, mint az egész évi gyesem. Megtaláltam a számításaimat. Kialakítottam egy nagyon "kismamás", vagyis gyerekbarát munkamódszert, változatlanul reggel-este dolgozok 1-1 órát, illetve hetente két olyan nap van, amikor délután ki kell mozdulnom otthonról emiatt. (Mindkettő olyankor, amikor apa már hazaért, anélkül nem is menne, nálunk nincs szomszédban lakó nagymama.)
Nagyon szeretem csinálni ezt a munkát, nagyon könnyen megtanulható, könnyen másolható... én mindig azt gondoltam magamról, hogy én nem vagyok "ilyen típus"... ez "nem az én műfajom".
Most az életem tele van sikerélménnyel, és ebből az életszeretetből, vidámságból, vitalitásból bőségesen juttatok a kicsikémnek, aki egyébként is egyre több időt igényel, és meg is kapja. Viszont most már futja bejárónőre is, tehát még többet lehetek a gyerekkel.
Ennél többet viszont most nem írnék ide, úgy gondolom, hogy a "Néha igazán bejelentkezhetnél a topicodba, és mesélhetnél, hogy hogy állsz, megy-e, megérte-e neked, még mindig szereted-e?" kérdéscsomagra megválaszoltam! IGEEEEEN!

Õszintén kívánom, hogy mindenki találja meg az ilyen "munka-főnyereményét" (hülye szó?). Tehát azt a hivatást, amit szeretettel és szenvedéllyel csinál, ami feltölti energiával, amivel elég pénzt keres ahhoz, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmait. Ami kielégíti az intellektuális igényeit, és ami elég sok időt enged a gyermekével való törődésre, játékra is!

Boldog életet és jó egészséget kívánok minden anyukának és babának! :-*
flp_anna
 
 


Kedves Anna!

A nickneved alapján gondolom, hogy az FLP tagja vagy. Nem témába vágó a kérésem, de azért felteszem, és ha lehetséges, mailben válaszolj!
Most éppen nagy dilemma előtt állok, mert egy terméküket szeretném elkezdeni adni a kislányomnak, de nincs olyan személy, aki megerősítene abban, hogy jól teszem-e. Esetleg nem segítenél Nekünk? Előre is köszönöm: Tünde
totne
 
 


Tündi!
Azóta már válaszoltam is, remélem, megkaptad! ;-)

Egy -E-R-I-K-A- nevű lánynak üzenem,
-------------------------------------
hogy a megadott (fr)ímél-címről a levelem tovább pattant a férje munkahelyi címére, ahonnan viszont hibaüzenet érkezett, úgyhogy kérek szépen tőle egy másik ímél-címet, vagy pedig a freemail-beállításait javítsa ki, és jelezze nekem, hogy megkaphassa a válaszomat.

Bocsi, de ezt más módon nem tudom közölni vele, csak így, remélve, hogy esetleg visszanéz ide! :-/

Köszönöm!
anna_flp@freemail.hu
flp_anna
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?