Szeretnék Katihoz csatlakozni,
az unokám ennyi idős korában még annyira nyűgös volt, hogy szinte egész nap valaki hurcibálta, vagy az anyja vagy az apja vagy én vagy a nagypapi (ő a férjem - a lányom a gyerekágyat meg utána még vagy három hónapot nálunk töltött ). Lelkiiismeretfurdalás nélkül csináltuk, mert annyira kis nyűgös esendő csecsemő volt. Egy idő után szép lassan leszokott rólunk és mára (most 13 hónapos) egy maximálisan önálló kis gazfickó, aki megfeszíti magát ha felvesszük, mert egyedül akar járni. És amúgy mosolygós barátságos gyerek - pillanatnyilag...
Tudománysan megmagyarázva: igaza van annak a szegény gyereknek! Õ az anyja testmelegén nyugszik meg, mert nemrég még a testében volt.
Ja és még valami: én abszolut elkényeztetés elleni vagyok, mert iszonyú idegesítő tud lenni egy elkényeztetett gyerek. De elkényeztetni egy év alatt gyakorlatilag nem lehet, ahhoz hogy egy gyerek el legyen kényeztetve az kell, hogy a gyereknek kialakuljon már a saját tudata. (Elég korán kialakul jelzem, másfél éves korban már nagyon is van...)