2002.08.02 14:53
Szerző: adrienn
Kedves kecskemétiek!
Én is kecskeméti vagyok, két hónapja született a kisfiam, de nem Kméten, nem is Pesten, hanem Szabadszálláson. Tudom ajánlani mindenkinek, aki egészséges terhes. Én kicsit körülnéztem, mire döntöttem. Egyet tudtam biztosan, hogy a kecskeméti kórház szóba sem jöhet, nagyon rossz a híre, és nem is véletlenül. (Saját szememmel is sokat láttam, mikor a barátnõmet látogattam tavaly a terhespatológián. Meg amiket mások is meséltek... Szóval még egy szimpla ultrahangra se, semmire be nem tettem oda a lábam.) Szerencsém is volt persze, mert makkegészséges terhességem volt végig. Az orvoshoz magánrendelésre jártam, mellesleg a szabadszállási szülõotthon vezetõje, de Kméten is van magánrendelése. Elsõ látásra azt mondta, hogy szerinte egészséges terhesség lesz, és ez esetben nem okozhat gondot az amin aggódtam, hogy Szabadszálláson nincs lehetõség császármetszésre. Állítólag csak nagyon ritkán fordul elõ, hogy végig egészséges terhességgel odamegy valaki szülni, és császározni kell. De olyankor is beér a mentõ Kecskemétre nagyon gyorsan. Szóval a kilencedik hónap végére még mindig az volt a helyzet, hogy bátran mehetek Szabadszállásra, semmi vész nem lesz. Nem is volt. A fiam gyorsan és egyszerûen született, ami szerintem nem igazán az én érdemem. Én nagyon hisztis vagyok, és szörnyen féltem az egésztõl, annyira, hogy elõtte még pszichológushoz is jártam. Az volt az egyik "gondom", hogy nem voltam még soha azelõtt egészségügyi intézményben, az egészségüggyel mindössze annyi volt a kapcsolatom, hogy pár éve felkerestem egy fogorvost, és jópárszor mennem kellett hozzá... (De az is magánfogorvos volt.)
Nos, ehhez képest mind a szülés, mind az azt követõ pár nap nagyon szép emlék maradt. A barátnõm, aki ajánlotta a helyet, azt mondta, úgy érezte ott magát, mint egy szállodában. Akkor ezt nem hittem el. Mikor hazajöttem, és szinte nosztalgia-érzésem volt, akkor értettem meg.
Szinte lesték a kívánságainkat. Én például vegetáriánus voltam (akkor még); vasárnap reggel arra ébredtem, hogy a szakácsnéni kérdezgeti, mit kívánnék ebédre, mert szívesen kiszalad a piacra gombáért, és kirántja nekem... Ez csak egy apróság, de jól jellemzi a hangulatot. Azt, hogy mindenki toleráns és kedves volt velünk, olyan volt, mint egy jó hangulatú kollégiumban, ahol közös projekt a szoptatás megtanulása, ismerkedés a gyerekünkkel és a pihenés. A csecsemõs nõvérek közül többen is egyszerûen csak benn maradtak néha a szobában, mikor kérdezõsködtünk tõlük, és beszélgettek velünk, pl a babáinkról (akkor épp nem voltunk túl sokan anyukák, így jobban ráértek). Az aki nekem legjobban megmaradt, sokszor nagyon kedvesen "tolmácsolta" pár napos kisbabám "gondolatait" (pl. "nézd anya, mit tudok..." mutatta felém a bébit, mikor Ádám szopta az ujját. Pedig vagy egy nappal korábban volt, hogy azt kérdeztem tõle valamit arról, hogy Ádám szopja-e az ujját.
Szintén õ volt, aki szoptatás után a tápszert is behozta cumisüvegben a szobánkba, és együtt adtuk a babának, ha nem sikerült elég anyatejet ennie esti lefekvés elõtt.
Fejni is nagyon emberségesen tanítottak, nevetgéltünk is közben, tisztára olyan volt, mint valami edzésen vagy ilyesmi. Nem volt könnyû, de mégis kellemesen telt.
Vagy: az egyik szülésznõ éjszaka meghallotta, hogy neszezek a hûtõszekrénynél. Kijött, látta, hogy sírdogálok (a kisbabámmal álmodtam, és meghatódtam tõle), kérdezte, mi baj. Elmondtam, és õ nem sajnálta az idejét, az éjszaka közepén egy órán keresztül beszélgettünk, mondta, hogy másokkal is elõfordul a sírdogálás, hogy ez a hangulat a hormonoknak is köszönhetõ, stb.
Vagy: elfogyott a tiszta ruhám, és kimentem a kínai diszkontba venni valami olcsó hálóruhát, mert azt kiöblíteni egyszerûbb volt, mint a koszos ruháimat kimosni. Nekiálltam a csapnál az új darabot kimosni. Ekkor jött a takarító néni, látta, mit ügyködöm, és felajánlotta, hogy kimossa õ, és a többit is nyugodtan adjam oda neki, majd õ géppel hipphopp elintézi azokat is, amiknek egy szimpla öblögetés nem elég. Aztán a már elkezdett mosásomhoz adott mosószert, hogy ne szappannal csináljam, végül együtt kicentrifugáztuk, kiteregettük, még csipeszt is õ adott.
Tudom, hogy ezek apróságok, de nekem nagyon jól estek, fõleg hogy épp az eü. intézményben léttõl féltem a legjobban.
Magára a szülésre nem teljesen emlékszem, csak arra, hogy elég hangosan kiabáltam (nem mintha olyan szörnyû lett volna, csak ilyen a temperamentumom), de a fájások között jó hangulat volt, nevetgéltünk is. A részleteket nem nagyon tudom felidézni sajnos. (Elõtte otthon Unicummal teszteltem, hogy vajon még jóslófájásoknál tartok, vagy már a vajúdásnál. Jó sokáig teszteltem, mire elhittem, hogy - három nap után végre - indulnunk kell szülni...)
De azt biztosan tudom, hogy minden rendben volt, végig biztattak, és semmi rossz emlékem nem maradt, jó viszont igen.
Ja, és még a helyrõl is érdemes írnom: egy régi nemesi kúria vagy ilyesmi lehetett az épület, kellemes, kicsi árnyas park veszi körül. Már ahogy beléptem, mindig megnyugodtam. Az egész szülészet elrendezése, hangulata hozzájárul ahhoz, hogy ne egy kórházban érezze magát az ember.
Most ennyit tudok írni róla, mert felébredni látszik a bébi. De akinek kérdése van, forduljon hozzám nyugodtan, szívesen megosztom a többi tapasztalatomat is.
Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut