Új privát üzeneted érkezett!

A kardomba dõlök. Megesz a sárga irigység. Ilyesmik jártak az eszemben, amikor egy ír regényt olvasgattam és éppen arról volt szó, hogy a lassan tíz éve háziasszony-anya fõhõs egy fogadásra készülve nem talál elfogadható holmit a szekrényében, ezért elmegy egy szalonba, ahol az eladók semmi perc alatt megtalálják az alkalomhoz és a csaj egyéniségéhez illõ összeállítást. Végigfuttattam a fejemben az általam ismert boltok kínálatát (eladói attitûdre gondolok) és arra jöttem rá. hogy vagy én ismerek kevés boltot (ez nagyon valószínû...) vagy kevés/nincs olyan butik/szalon/áruház, ahol ha besétálok és azt mondom: nézzenek rám, és már hozzák is azt a ruhát, ami az amúgy sugárzó egyéniségemnek még veretesebb megjelenést ad. Szóval stílust, ami passzol. Inne a kérésem: fogjunk össze és ajánljunk egymásnak címeket (én budapesti vagyok), ahová érdemes járni, ahol nem hajtanak el, ha dadogva elõadjuk, hogy nincs határozott elképzelésünk, csak szépek akarunk lenni. Benne vagytok? Áll ez fodrászra, kozmetikusra és mindenre, amitõl szebbek és egyénibbek lehetünk.
Mika
PS: az említett regény India Knight Szex, pasik, gyötrelmek a'la Ulpius ház. A cím ne riasszon el senkit, meg az elsõ 20 oldal sem (tiszta Bridget Jones klón, csak annak bája nélkül, a cím meg gondolom, Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi után szabadon), mert a kezdeti lányos zavart hamar leküzdve az írónõ egy kellemes, kicsit keserû-kicsit kijózanító dolgozatot ad egy tipikusnak mondható 30 feletti családos nõ tipródásáról.
Mika
 


Egyetertek, de (en is budapesti vagyok) nem talaltam meg ilyen helyet. sot olyat se nagyon ahol talalnek valami ertelmeset amikor azt hiszem van stilusom es tudom mit akarok. No mindegy. Lehet, hogy pszihologushoz kellene jarnunk nem vasarolni?? No de ha 16 lennek ujra, 46 kilo akkor talan lenne eselyem, de igy harmincon tul.....

Mondjuk a multkor talatam egy kozmetikust, ahol nem baromira szetnyomkodott fejjel jottem el, hanem kisimulva, kifestve, stb... Egesz jo erzes volt. Mint regen.
norcsa
Himesháza
 
 


Vigyetek engem is!
Utálok ruhát venni. Nem vagyok kifejezetten kövér, csak olyan husi. Volt hogy az eladó rám nézett és közölte lesajnálóan hogy EKKORA méretet nem tartanak. Pedig még derekam is van.
Tapasztalato szerint a vidéki turkálók sokkal emberibbek, mint a Bp-i bármilyen buti/szalon/turkáló. Cimet sajnos nem tudok.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 

 
 

mm
m
 


sziasztok!!

gyes-en lévö kismama (fodrász) , kedvezö áron hajvágást
és mükörömépitést vállal
06203561608
Edith
 


Az említett könyv eredeti címe más, ha jól tudom TÁnyéron az életem, vagy valami ilyesmi és Londonban játszódik, ahol mint köztudott van némi tradíciûja a kereskedelemnek, pont most olvastam karácsony után ezt a könyvet és nekem is nagyon tetszett. Nálunk csak tucatüzletek vannak kelletlen eladókkal. Kár. Én például imádok öltözködni.
Seymour
 


igen, más az eredeti címe,idétlen hagyomány a magyar könyvkiadás és filmforgalmazás területén a címek viccesnek szánt magyarítása. az én gyanúm szerint, mint írtam is, a könyv címe Nick Hornby utánérzés, csak vulgarizálva. és a topic nyitásával valami olyasmi volt a célom, hogy a tucatüzletek kínálatában valaki hátha mágis felfedez és közkinccsé tesz valami jót mégis... Kép
én magam sem találtam semmit azóta sem. Mika
Mika
 


Sziasztok!!!!

A téma jóóóóóóóó!!!!
De ha netán találok egy olyan butikot, ahol esetleg nem akarják rám sózni azt is, ami úgy áll rajtam, mint tehénen a gatyó, igérem rögtön megirom nektek!!!
Csak lehet, hogy addigra már nem butikból fogunk vásárolni.
Habár ahol 70 ezernél kezdõdik egy nappali ruhácska, ott tuti kinyalják a hátsónkat. Milyen jól is mutatnánk 70 ezres ruhában a játszótéren:-)))))

Zsuzsi
Névtelen
 


Sziasztok Kép

Én ismerek ilyen butikot, sõt kozmetikust is!
A butik: a XIII. kerületben van, az Árpád-hid lábánál (Párkány u. 39., minden délután 13-19-ig van nyitva). Nem éppen olcsó, de a hölgy, aki ott van (Gabi), teljesen normális, õ maga is ajánl ruhát, ill. ha kiválasztom, akkor megmondja, hogy jó-e v. nem, és mi megy hozzá. Vannak kiegészitõk is (sálak, cipõk, táskák).
Most éppen kismama ruhákat hozott nekem, mert azt "rendeltem", és tuti jó lett mindegyik.
Sajnos nem olcsó az ilyen szolgáltatás, de azért évente kétszer be szoktam nála vásárolni Kép)


A kozmetikus: a Binder szalonban dolgozik (itt a fodrászokkal nem voltam teljesen megelégedve, mert sose azt csinálták, amit kértem), Várkonyi Adélnak hivják. A számot nem tudom, de a tudakozó biztos tudja, a cim meg Hegedüs Gyula u. eleje a körútnál. Adél csak természetes anyagokkal dolgozik, ezért terhesség alatt is lehet járni hozzá, és mindenféle kezelés van nála (nekem a kétmasszázsos a kedvencem;))), és õ maga is egy tünemény kedves lány.

Na, most jól kiömlengtem magam Kép)
zsani
 
 


Sziasztok, a Nok lapja meg szeptember elejen hirdetett egy atvaltoztatjuk tanfolyamot. tudotok errol valamit? mert akkor azt irtak lesz meg kesobb is. azt tudom hogy a sminket a Devenyi Kathy csinalta volna.
jo lenne egy ilyesmit kiprobalni, maikor szakemberek mondjak meg ez a szemuveg/napszmuveg ez a szinarnyalat es ez a frizura lenne a legjobb. nem?
szoval ha valaki hallot rola ...

Momo
Momo
 


Szia, én sem hallottam róla, de azt hiszem rámférne ... :-)
próbáltam felhívni a nõk lapját eddig még nem sikerült.
ha igen szólok.

KNori
KNori
 


Eddigi munkám során úgy tapasztaltam, hogy a nõknek óriási szükségük van idõnként az átváltozásra, tetõtõl-talpig.
Veszprémi sminkes vagyok. Jelenleg GYES-en. Õsztõl tervezem hogy újra dolgozom a baba mellett. Az átváltozás smink részét tudom vállalni. 8 éve foglalkozom nappali-,
alkalmi-, menyasszonyi sminkek készítésével, ill.
smink-oktatással. Digitális fényképezõvel 20 percet vesz igénybe fotók nyomtatása. A vendég festetlen és sminkelt arcáról fotókat vihet haza, valamint emellé összeírjuk az egyéni alapsminkhez szükséges dolgokat és a smink elkészítésének menetét.
Divat- és stílustervezõvel, ·Átváltoztatjuk· szalon nyitását tervezzük.
Várjuk fodrász és butik jelentkezését!

Üdv: Ria

noe@infornax.hu
noene
 
 


Göndör haj egyenesítésével foglalkozó fodrászt ismer valaki?
Esetleg egy terméknévnek is nagyon örülnék. Egy éve lett a néger-göndörnek nevezhetõ hajam egyenesítve. Kb. fél évig mûködött a dolog, utána lenõtt. (A fél év alatt reggel olyan frizurával ébredtem, mint amilyen este volt, nem kellett foglalkoznom vele, mégis mindíg szuper volt.) Egy hónapja új fodrásszal próbálkoztam, de neki annyira nem jött össze a dolog, hogy amit rátett a fejemre, attól elkezdett letörni a hajam. Az volt a véleménye, hogy õ a helyemben soha többet nem próbálkozna egyenesítéssel. Nem akarok újra összekötött hajjal járkálni! Most itt vagyok göndör, összefogott ·firzurával·...

Sziasztok: Ria
noe@infornax.hu
noene
 
 


Sziasztok! Solymáron van egy Avanti nevû divatház /26/363-317/. Nekem onnan származik lassan az egész ruhatáram. Nagyon praktikus, hogy egy helyen lehet mindent megvenni és én általában becipelek egy rakás cuccot a próbafülkébe majd meglátom alapon. Sokszor jártam úgy, hogy ami tetszett, az nem állt jól és fordítva. Ráérõsen próbálhatsz, odahoznak neked bármit és korrekt áraik vannak. Nekem a stílus és az anyagok is tetszenek, igazán nõies és egyedi darabjaik vannak. A szabás pedig annyira profi (néha ravasz Kép), hogy mindenki megtalálja az alkatához illõ darabot.
Az alsó szinten vannak gyerekruhák és felnõtt cipõk, az I.emeleten nõi ruhák, a II.emeleten férfiruhák.
Gabó
 


Nekem igazán olyan fodrász kellene, akihez ha leülök azt mondja hölgyem magának ez és ez a hajszín és ez a frizura (itt mutat katalógusból képet) állna jól.

Teljesen paff vagyok amikor leülök a fodrász elé, és kérdezem: vajh mi állna jól?
erre a válasz: mit tetszik gondolni ? mit csináljak?

Ja ha én azt tudnám ....


így szülés után még nagyobb szükségem van arra lelkileg is hogy ne úgy nézzek ki mint egy lepukkant takinéni.
és hát a fejen kellene elkezdeni a nagytakarítást (nem szó szerint értem)

Emese
Névtelen
 


Szia Emese! Örülök, hogy ide is benéztem!
A legtutibb fodrászt tudom Neked javasolni, aki az Oktogonon az Oktogon üzletházban alkot.Körülbelüli kívánságod meghallgatja, majd az Õ elképzelésével átváltoztat. Még valami, Õ egy férfi fodrász, aki egy családias környezetben vár. Én már 4 éve járok hozzá és mindig a hangulatomhoz igazítja a hajam. Szóval tuti! Amúgy én is nemrég szültem!
Telefonszáma: 06-1-269-02-32/114m. Klassz hajat!!!
Szilas
 


Neve: Tamás , BOCS!
Szilas
 


Szilas, engem is érdekelne a dolog, tudsz árakat mondani? félhosszú haj esetében vágás vagy festés.

Köszi: Mja
Maja
 


Sziasztok,
én sminkes vagyok, és szívesen adok egyénre szabott tanácsokat. Másfél-két óra alatt megtudjuk beszélni, kinek mi áll jól, milyen alapozót ajánlok, milyen színeket, vonalakat, stb. A profilomban megtaláljátok az e-mail címemet.

Virág
Virág (fiore)
 


Szia Virág! Engem az érdekelne nagyon,hól tanultad ki ezt a szakmát, már én is néztem egy pár helyen.Egy kicsit sokallom a tanfolyam árát, bár tudom, hogy ennyi egy szakma.Hól tudsz dolgozni, vagy kozmetikus is vagy? Kérlek válaszolj nekem, elõre is köszönöm ! Szilvi
Szilvi
 


Szia, Szilvi!
Egy magyar bajnok, megy egy európabajnok sminkestõl, de 4 éve 100-be került a tanfolyam, ami elég gáz, fõleg mert ha nincs ismerõsöd, aki benyomjon valahová, akkor bizony nem fogsz tudni sminkesként dolgozni, csak így, ahogy én. Alkalmanként. De nekem így is nagyon jó, sõt jobb, mert nem vagyok lekötve sehová, semikor. És ez szórakozás is nekem. Nem vagyok kozmetikus, csak sminkes. Ha valami érdekel még, csak írj.

Virág
Virág (fiore)
 


Szia Virág!
Köszi az infót! Gondolom te még dolgozól valahol emellett, vagy otthon vagy egy babával? Én itthon vagyok egy 11 hónapos kislánnyal és amíg itthon vagyok, szeretnék valamit tanulni. Tudom meggondolandó a tanfolyam, mert már 150-250.000,- között van és ha csak hébe-hóba tudnám csinálni, mert nincs rá kereslet, hát nem tudom. Próbáltad már hírdetni magad valahól, vagy csak az ismerõseid körében készítettél?
Kérlek, ha jársz még erre, válaszolj. Köszi: Szilvi
Szilvi
 


Szia Virág, tudnál írni árat mennyibe kerül a másfél két órás konzultáció?

köszi szépen. Emese

Ja és helyileg merre lehetne megoldani?
Névtelen
 


Sziasztok,
bocsi a késõi válaszért.

Szilvi,
nekem 4 gyerekem van, kettõvel itthon vagyok, nem dolgozom. szívesen megtanítom neked, amit tudok, de ezt csak magadra használhatod, mert nem tudok papírt adni. Ha így is érdekel a dolog, magánba beszéljük meg a többit. Ja, és hirdettem magam a neten itt-ott, de smemi több.

Emese,
4 ezer a másfél-két óra. Hol laksz? Nálam nem megoldható. Kép Nálad?

Virág
Virág (fiore)
 


Fiore!!! Magadon segits!!! Olyan ronda vagy!!!
Névtelen
 


Kedves névtelen!

Te meg egy bunkó köcsög! És sajnos a belső tulajdonságokon nem lehet segíteni, a lelked sajna nem tudod sminkelni!!!!

Süti
süti
 
 


Sziasztok!
Nem tudjátok, Ria beindította az "Átváltoztatunk" szalonját? Elég régen írt róla!
Marin
 


Hello Mindenki!
Nemrég tévedtem ide és az utolsó pillanatig nem bántam meg hogy ide keveredtem..(az utolsó előttiig!!!Kár lenne elrontani a jó hangulatot!!!)
Jókat derültem humoros soraitokon.Szereztetek nekem néhány vidám percet.Üdítő volt olvasni kultúrált társalgástokat egy igazán női témában az éjszaka közepén!

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


Bocs így már nem az "utolsó előtti pillanatig",de mindegy.Úgyis értitek.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
szilde
Szeged
 
 
 


...

dhbetty
 
 


[quote="dhbetty"]. írta:dhbetty..

Gratulálok, a babához, hogy van a kismama???MAriann
jákliné bozai mariann
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Mi, nõk!

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?