Új privát üzeneted érkezett!

Szia Adri,

Igen, a hasfájásnak vége. Most már 5350 gr a Kyra és az elsö szuri is megvolt 2 napja. Szörnyű élmény volt.. a Kyra üvöltött én pedig a kocsiban elsírtam magam. Szegény egész nap ordított, apukája még este 11 kor se tudta letenni mert eget rengető hang jött belöle.
Én szívesen raknám a kenguruba de nem nagyon tetszik neki, pedig ez az időjárás őt is megviseli. Volt olyan nap, hogy szinte 24 órában nyugtatni kellett.
6800gr..hüha..gratulálok. Gőgicsél már??

Pepa
Pepa
 


Sziasztok,
elnézést kérek, hogy csak úgy 'hívatlanul' idetévedtem. Én is a Jánosban fogok szülni Kép ha minden jól megy, és a kisManó is úgy akarja, augusztus első - második hetében. (augusztus 7.ére írtak ki Kép)
Szeretnék Tőletek tanácsot kérni, hogy mivel készüljek? Visszaolvasgattam, kimentegettem, hogy mit érdemes vinni, de nagyon megköszönném, ha pár mondatban megosztanátok velem a tapasztalataitokat.
Látom, nem nagyon értek már rá Kép levelezgetni, csuda szépek, aranyosak a Babókák Kép Gratulálok!!
Azért nagyon remélem, hogy 3 hét alatt, csak idetéved vki Kép
Várom a tanácsaitokat, előre is nagyon köszönöm a segítséget,
szmercsa
szmercsa
 
 


sziasztok,
ha van monori, vagy monor környéki köztetek, akkor: baba-mama klubot szeretnék indítani augusztus második felétől a műv.házban, ez jelenleg erősen szervezés alatt áll (tárgyalásban vagyok) Kép)
szeretném, ha egy jó kis társaság gyűlne össze, ahol megbeszélhetjük az aktuális problémáinkat a gyermeknevelés vagy az anyaság, stb. terén, szakemberek segítségével, vagy csak úgy, egymás között..
akit érdekel, emilt írjon: laszlotimea@monornet.hu, hogy tudjam értesíteni, ha végre beindultunk..

egy egy hónapos gyerkőc édesanyja, Ezerjó

Ui. boldog babázást kívánok mindenkinek!
ezerjó
 
 

 
 

Szia Szmercsa!
Nagyon helyes hogy csatlakoztál hozzánkKép
Kinél fogsz szülni?És tudjátok hogy kisfiú vagy kislány?A szokásos személyes dolgokon kivül még
Mivel nagyon meleg van/lesz vigyél magaddal sok váltás pamut hálóinget és fehérneműt...ásványvizet tonnaszámKép
a szülőszobára is ....és a párodat is Kép
én is nyárom szültem kétszer ...én a babának is bevittem újjatlan body-t és textil pelusokat...dög meleg volt a szobában...a 12-es -ben voltunk IKeás szobának hivják fizetős de nagyon szép és van hozzá fürdőszoba és kétágyas...nekem jó volt mert nem voltam "egyedül" ja és vittem be mellszivót mert a kórházi kőkori mellszivóval sajna nem sikerült kicsiholni semmi tejcsitKép
Hirtelen ennyi.
üdvözlettel:Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Szia Szmercsa!

Én már nem is tudok mit hozzátenni, csak annyit, hogy ne izgulj! Kép
A mellszívót mindenképpen javaslom én is.

Bog! Úgy örülök, hogy rendbe jöttél. Csak innen ismerlek ugyan, de nagyon sajnáltam, hogy ki voltál borulva annó. Nem gondoltam volna, hogy egyszer én is eljutok ugyanerre a lelkiállapotra, de én is igyekszem túljutni a nehezén. Tudom, hogy időzített hormon bombán ül minden gyermekágyas anyuka. Ráadásul a 3 hónapos babával már nem is vagyok gyermekágyas. Rakok egy szmájlit Kép Egyébként a gyermekágyról általában kevesebb szó esik, mint a szülésről nem? Pedig az a pár hét sokkal-de-sokkal nehezebb Kép Kép
A félmaratont tulajdonképpen nem irigylem, de a képességet azt nagyon! 3x10 db guggolást engedtem meg magamnak valamelyik nap, másnap pedig totál izomlázam lett. Átlag feletti punnyadtsággal rendelkezem. A mozgásra marha nehéz rávenni magam.

Lányok, az esős hetet átvészeltétek? Én már majdnem begolyóztam itt bent. Mosni se lehetett, illetve lehetett, de semmi se száradt meg. Alig maradt tiszta body Kép

Pocakosoknak drukk, mindenkinek üdv. M.
mircike
 
 


Sziasztok!
Az esős hetet ne is mondjátokKépképzeljetek el egy lakást amiben három kisfiú unatkozikKépverekszikKépa kis kétéves pedig hisztizikKépén pedig megőrülök ...mert semmi sem elég jó és kéne hogy főzzek stb.stb.
Mindenkinek puszKép
Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok,

Igen a mozgás..már én is azon gondolkodom, hogy beszervezem anyukámat egy héten kétszer. Szeretnék a férjemmel edzeni járni, bár most szerintem ez nem fog menni. Félek a szoptatás miatt.Szerintetek mennyire kell vigyázni??

Szmercsa,
Vigyél a párodnak is csere polót a szulőszobára mert nekünk nagyon hiányzott. Szegény nem gondolta, hogy ott maradunk és órákat csinált végig egy ingben amit munkába szokott viselni.
Pepa
 


Pepa, Vera, Mircike,

nagyon arik vagytok! Kép Bocsi, hogy csak most jelentkezem, de hétvégén még rengeteg dolog volt. Végre megérkezett a Babó bútora, azt szereltük, és új szőnyeget is leraktunk.. iszonyatos munka volt, lényeg, hogy elkészűlt!! Kép
Vera,
én Dr.Sz. L.-nél szülök, (illik kiírni a neveket??akkor kiírom Kép csak szóljatok), és többször megerősítettek, hogy fütyis az én kis BabókámKép
Múlt héten kedden voltam benn a dokimnál, rohannia kellett a műtőbe, nem volt se uh, se méhszáj kuksizás, se "nagy" megbeszélés szülés előtt KépKép letörtem, mint a bili-füle, Ctg viszont volt, és holnap megyek megint.
Szóval, Kép milyen lehetőségek vannak a szobaválasztással kapcsolatosan?? Sokba kerül? Megéri? A kétágyas mit jelent? Ott alhat a párom is?? Kép
Mellszívót nem felejtem!! Kép Javaslatod??

Pepa,
a papának váltóruci! Kép ezt sem felejtem el.

A babának mit érdemes vinni?
Mivel az első Babóm az én kis fütyisem Kép vannak még félelmeim, az első találkozás és velejáróival kapcsolatosan... ilyenekre gondolok, mint szoptatás, öltöztetés, tisztába rakás... semmiféle gyakorlatom nincs, még a nővéremnek sincs gyereke, akit legalább láttam volna Kép ... szóval lesz ott valaki, aki segít egy béna kismamának??
várom a válaszokat, feszülten !! Kép
köszi lányok, nagyon arik vagytok, jegyzetelek ám!!
puszi
szmercsa
szmercsa
 
 


Szia Szmercsa!

Én is nulla tapasztalattal vágtam bele, és számomra is meglepően valahogy mindent sikerül megoldani Kép Olyan erősek az ösztönök, a hormonok, ott van egy kis tehetetlen élet a kezedben, aki teljes mértékben tőled függ... muszáj kreatívnak lenni! Én elég önállótlan voltam. Egészen a szülésem napjáig. Szülés után aludtam vagy két órát, behozták a babát (mivel már reggel volt), és onnantól kezdve a mostani percig nem váltam el tőle. Kép Kép

Egyébként persze, hogy segítenek, szinte mindenki a szülészeten segít valamit. Például:

A szülésznő rögtön a szülés (öhöm a varrás) után megmutatja a mellretételt, mivel két órát még a szülőágyon töltesz, a pároddal és a babával. A szülésznők mind nagyon rendesek. Megérkezés után először ugye pepecselnek a papírmunkával, közben persze megvizsgálnak, hívják a dokidat. Majd a szülés közben is végig rájuk hárul az 'aknamunka'. Varrásnál is segédkeznek, aztán a két óra alatt végig figyelnek, hogy minden rendben megy-e. A babák pedig édesen szopiznak rögtön a szülés után!!!

A gyermekágyas nővérek: rájuk az első nap nagy szükség van, hiszen egyedül nem lehet kimenni először pisilni (nem is nagyon megy a menés, de mindegy Kép ), aztán minden ami veled, a gyermekággyal kapcsolatos, az ő feladatuk.

Csecsemős nővérek: a folyosó végén van az újszülött kórterem. Itt van az összes baba reggel vizit alatt, és azoké, akik odaadják éjszakára. A csecsemősök megmutatják a köldökcsonk kezelését, a tisztába tételt, és amikor beindul a tejed, szintén segítenek, ha kéred.

Mindent egybevetve ne aggódj, jó kezekben leszel. Asszem Timtom írta, hogy bármi kérdés felmerül, azonnal kérdezd meg a nővéreket. Maguktól lehet, hogy nem kezdenek el magyarázni, mivel nem tudhatják, hogy kinek mire van szüksége, de mindig segítőkészek voltak.


Pepa!
Én is a szoptatásra szoktam fogni, hogy nem mozgok semmit Kép
Sokan mondják, hogy ilyenkor nem kell foglalkozni az alakkal, és hogy a szoptatás alatt nem jó mozogni. De én szinte biztos vagyok benne, hogy egy enyhébb mozgás nem ártana. (Bár még enyhén se bírok belefogni semmibe... hehe Kép )
Bog egyik régebbi írásában (keresem, de nem találom) leírt pár könnyebb gyakorlatot.

Sziasztok! M.
mircike
 
 


Szia Szmercsa!
Csatlakozom Mircikéhez ...plusz szerintem megéri a kétágyas úgy emlékszem hogy 4500/ft de sajna az hogy hol van hely az csak akkor derül ki ha már a szülőszobában vagyKépnekem csak mázlim volt hogy volt hely pont ott.
az hogy ottalhat-e a párod nem tudomKépúgy kétágyas hogy két kismama lehet a szobában, de ha mégy holnap ctg.re kérdezd meg az irodásokat vagy a szülésznőt...az a biztos,van egyágyas fizetős is ,ott szoktak ottmaradniKépaz Apukák éjszakára is...
a dokik nevét kiszoktuk irniKép
a csecsemősök közül a Rózsika nővér nagyon kedves és segitőkész ...mindent lehet kérdezni tőle otthonra is szivesen ad tanácsot...és ha hazamentek és valami gond van akkor vissza lehet telefonálni a csecsemősökhöz és szivesen segitenek.
Szia! Vera

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok,

Én is a 12-es szobába voltam. Szerencse volt mert máshol nem volt hely. Egy nappal késöbb már a nőgyógyászatra rakták az anyukákat mert teljesen tele volt (nem akarlak megijeszteni Szmercsa Kép ). Amikor beérsz szülni akkor kérdezd meg melyik szoba szabad és mennyiért és foglald le.
Pepa
 


Sziasztok Lányok,
nagyon köszönöm a sok-sok infót, magabiztosabbá tesz Kép
Voltam ma Ctg-n, Babó szívverését először sem a pocak jobb, sem bal oldalán nem találták Kép nagyon megijedtem. Olyan kis huncut a drága, hogy másodszor is megctg-ték, mert nagyon aggódtam miatta, és nem a szívverésével van a gond, hanem éppen annyira aktív, folyton elmocorog, rúgkapál, nincs oda a szerkentyűért Kép Másodszorra, ott a szülőszobán csináltak Ctg-t, azt mondta egy nagyon kedves szőke hölgy, miután megfogdosta a pocakomat, hogy van még neki hely mocorogni, az jó?? pedig elég nagy a pocakom, sokan dícsérik, és szülni is küldenek már. A 29. héten volt utoljára uh, akkor minden mérete normális volt, azóta semmi Kép most a 38. hétben vagyok, és azt mondta a doki, már nem is lesz uh Kép Mennyit nő az utolsó hetekben?? Remélem, elég nagyocska
szmercsa
szmercsa
 
 


<font color="0077aa">Szmercsa,
ne haragudj, hogy így isemretlenül megszólítalak, de a monogramból rájöttem, hogy ugyanahhoz az orvoshoz járunk. Én még nagyon az elején vagyok a terhességemnek (5+6) és nem tudtam sokáig eldönteni, hogy ezt a dokit válasszam-e, mert eddig - egy éven át, igaz, más problémával - nem volt túl meggyőző számomra. KÉrlek, írd meg, hogy Te mennyire vagy megelégedve vele, vagy hogy mennyire találtad megbízhatónak a dokit, ha a szükség úgy hozza. Akár ide is írhatod, úgyis beugrom és elolvasom majd! Előre is nagyon köszi!!! Kép

Lola</font>
lolita
 
 


<font color="0077aa">Mellesleg úgy tudom, hogy az utolsó hetekben szinte hetente 1x kéne UH-ot csinálni a babán, hogy minden rendben van-e és nincs-e a köldökzsinór rátekeredve a nyakára stb...Unokatesóm is így járt, későn vették észre, hogy rátekeredett a pici nyakára a zsinór már vagy két hete és azonnal indítani kellett a szülést. A pici oxigénhiányos lett és azóta gyógytornára viszik, hogy ne legyen sérült. Felelőtlenség az utolsó hetekben nem nézni a kicsit. Szerintem.

Lola</font>
lolita
 
 


Lolita!

A köldökzsinór rátekeredést CTG-vel ki tudják szűrni, UH-val nem feltétlenül! Ugyanis, ha a CTG-n nem normálisak a görbék, akkor gond van. Ami végülis bármi lehet. Normális görbe = semmi gond. Szóval ne aggódj, az UH nem erre való. Az utolsó hetekben már nem nagyon csinálnak senkinél. Nálam a 32. körül volt utoljára. Viszont, mivel a CTG minden héten kötelező, ez nagyjából megnyugtató lehet. Probléma persze mindennek ellenére bármikor előfordulhat, még a leggondosabb orvosnál is. Hiszen minden percben történhet valami.

Szmercsa!
Ha a szülésznő azt mondta, hogy van hely, akkor az vélhetőleg úgy is van Kép És az jó. Mert akkor még van egy kis időd izgulni Kép Tudom, hogy minden percben szinte már az idegbaj kerülgeti az ember lányát a végefelé, de nyugtasson meg az, hogy ez szinte mindenkinél így van, és tök természetes. Én a világ legkiállhatatlanabb némbere voltam az utolsó négy hétben. Csak azért nem csináltatok így utólag szobrot a páromnak, mert akkor túlságosan elbízná magát Kép
Egyébként pont az idegbaj miatt, így utólag örülök, hogy nem volt annyi UH a végén, és nem tudtam, hogy mekkora a baba. Nem volt kicsi feje, és szét izgultam volna az agyamat, ha előre tudom, hogy ekkora Kép Így ráértem a szülés után ámuldozni, hogy hogyan fért ki belőlem egy ekkora fej Kép De csak kifért, és ezzel se voltam egyedül, még Adrinak is hatalmas volt a babája.

Sziasztok. M.
mircike
 
 


Lola,
én úgy tudom, hogy mai napig kérdéses, hogy az uh káros-e a magzatra, vagy sem. Mi 3-an vagyunk testvérek, egyikünket sem uh-ták, csak a szívhangot nézték, páromék 4-en testvérek, akkor sem volt még divatos az uh, és mindenki rendre megszületett.
Én két szemszögből tudom megközelíteni a kérdést. 1. ha a Babóm életrevaló, én és a párom is rendben vagyunk, és nagyon vigyázok rá, akkor semmi probléma nem lehet. Annyit még szeretnék hozzátenni, hogy állítólag a babák nem az utolsó hetekben tekerik a köldökzsinórt a nyakukra, hanem amíg még sok-sok helyük van az elején, akkor rakoncátlankodnak, úszkálnak, forgolódnak, na már most a 29. hétig ezt egy jó szonográfusnak illik kiszűrni, mert ugyanis ők látják az uh-n, tévedés, hogy nem. Itt is van a fórumon egy lányka, akinél kiszűrték, de nem tudnak mit csinálni, folyamatosan figyelgetik, a babának még benn a helye, ebben az esetben igenis indokolt akár a heti uh is.
Másik megközelítés, hogyha bármi baja lenne az én Babómnak asszem azt nem élném túl.. tehát nem bánnám, ha minden héten megnéznék, de erre ott a CTG is. Ha nem normális az érték, akkor rossz az ellátottság is, és azonnal megnézik uh-val, én így tudom. Szóval Lola, tégy igazságotKép szerintem minden amit túlzásba visznek az káros. Kénytelen vagyok bízni a dokiban, és ha ő nem tartja szükségét, akkor én nem fogom külön kérni. Nem egy mai 'csirke' sok-sok-sok szülést levezetett már.
Egyébként Sz.L. egy nagyon jó és elismert szakember. Beszéltem más anyukákkal is, akik már szültek nála, nem csak első, de második-harmadik gyerkőcöt is. Mindenki azt mondja, hogy nagyon körültekintő, kedves, mondjuk szerintem is az. Én most kedden, és múlt hét kedden is két rosszabb napját fogtam ki. Egyszer a műtőbe rohant, olyankor nagyon átszellemült, tegnap meg egész éjjel benn volt, szerintem szintén valami problémás eset miatt, és nagyon fáradtnak tűnt.
Õ is ember, ezt nem szabad elfelejteni!
Szerintem ő tipikusan az a doki, aki nem viszi túlzásba a vizsgálatokat csak azért, mert már így trendi Kép
Ha belegondolsz a születés a világ egyik legtermészetesebb dolga, vagy nem? Kép A felpörgött világunknak köszönhető, hogy ennyire nem is tudom, hogy mit csinálnak belőle, túlaggódják talán?!
Ami most 'menő' az a mikrohullámokkal sterilizált cumisüvegből bébivízzel elkevert tápszeradagolás a gyerkőcnek, legalábbis a reklámokkal ezt akarják eladni neked, Te ezzel egyet értesz???
Ha egészséges vagy, a leleteid okésak, a babó szépen nő az uh szerint, semmi rendellenességet nem látnak, akkor??? Minek szegény Babót nyúzni? Van neki elég dolga! Kép És majd ha úgy dönt, hogy kijön, akkor senki nem tarthatja benn, vagy nem?
Bocsi, hogy ennyit okoskodtam Kép de ez úgy kijött belőlem...
szóval, én jövő hét kedden megyek megint, Te mikor mész??
5+6 - nál tartasz Kép pfú de rég volt nekem, ne hagyd, hogy ijeszgessenek! ez a doki bizti nem fog.
szmercsa
szmercsa
 
 


Mircike Kép
köszi az erősítést, örülök, hogy akkora hülyeségeket nem írtam Lolának az előbb. Tehát a Babó még nem fog kijönni, mivel van helye még nőni Kép ez nagyszerű!! A fene se tudja, hogy mikor mi a jó, vagy mi a rossz. A szülésznőnek - dokinak minden evidens, mikor közli pl. van még hely, én meg szívbajt kapok, mire megtudom, hogy jó vagy sem a dolog Kép Jól tudom, hogy sok baba azért jön ki idő előtt, mert hiába nőhetne még, de már nincs hely a mamában??
Tehát, az sem gond, hogy nincs uh? A doki is azt mondta, hogy most már érett a baba, bármikor kijöhet, nem kell aggódni, felesleges uh-zni.
Elárulom, én is sokkal ingerültebb vagyok KépKép Próbálom visszafogni magam, de nem mindig megy. Az érzékenységem átváltott idegbajba Kép Igaz augusztus 7.-re írtak ki, de szerintem ez a kisManó nem fog kijönni Kép
köszönöm Mircike, annyira megnyugtattok, sokat számít ám az utcsó hetekben pár megbízható kedves szó Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Mircike,
szeretném még megkérdezni:
- kapok-e beöntést?
- gátmetszés mindenféleképpen van-e?
egyelőre ennyi, de majd még agitállak Kép ha nem gond.
szmercsa
szmercsa
 
 


Szia Szmercsa!

Dehogy gond, nekem is nagyon jól jött annó, hogy ide vagy bárhová írogathattam, és lenyugodhattam (kicsit). Kép Szinte egész nap a neten lógtam!

Beöntés: jó az, ha van. Hidd el! Kép Nekem nem volt rá idő, és ez kicsit zavart a fájások között. Nem lazítottam, hanem feszítettem. Persze hiába Kép De a szülésznővel ezt abszolúte meg tudod beszélni majd ott helyben.

A gátmetszést meg szerintem a dokiddal kell megbeszélni még most. Én nem tudom, hogy milyen az a gátvédelem, vagy milyen az, ha nem vágnak fel, de azt tudom, hogy semmit sem éreztem a szülés alatt a gátmetszésből, a babával a hasamon kérdeztem meg a dokit, hogy volt-e vágás Kép A varrásom pedig nem a gátmetszés miatt volt hosszú, hanem belül sokat szakadtam. Konkrétan tokától bokáig Kép Kép És látod semmi bajom. Már a kórházból hazafelé visszafordultam volna még egyet szülni!
M.
mircike
 
 


Mircike Kép
ez az utolsó mondatod, esküszöm, kedvet kaptam, már mennék is.
Egyébként nem vagyok a gátmetszés ellen, inkább vágjanak egy éleset és gyógyuljon hamar, mint szakadjon egy csúnyát, és szenvedjek egy ronda sebbel. Az mitől függ, hogy belül mennyire szakadsz?? Az mindenkinél fennáll, vagy alkatfüggő? vagy babafüggő?
Nem vagyok a beöntés ellen sem, már szokom a gondolatot Kép habár még sohasem kaptam, de bevallom őszintén, annyit ijesztegettek itt a neten a lányok, hogy fedőnevén 'csomiba' elég ciki lerakni a gyerkőcöt, jobb ha kapokKép. Egyébként van aki azt mondja, hogy milyen kellemetlen, mivel nem elég, hogy mindenütt fáj belül, még beöntést is kap az ember lánya Kép az még jobban nyom, és feszít, és görcsöl, van aki azt mondja, hogy milyen jó megkönnyebbülés Kép na most legyek okos, ugye?? Kép
Katéter ugye nincs??
szmercsa
szmercsa
 
 


<font color="0077aa">Mircike, Szmercsa,
nagyon köszönöm Nektek a kimerítő tényleírást - asszem most egy kicsit okosabb lettem. Kép Akkor úgy látszik, hogy csak az unokatesóm fogta a dokira a dolgot, hogy nem vette észre időben a bajt.

Sz. L.-ről csak annyit, hogy nekem is van egy ismerősöm, aki elég kényes orvos téren és már a 3. babát készül nála szülni, így gondoltam, hogy csak nem lehet olyan doki, akit nem lehet kedvelni. Én, amíg hozzá jártam, szinte csak a Te általad is írt "rohanós" napjait fogtam ki... Ezért voltam bizonytalan, hogy vajon kellő időt szán-e a kismamáira. De megnyugtattál, fel fogom hívni. Köszönöm a segítségedet. Nem tudom eldönteni, mikor menjek, mert engem múlt héten a sima sztk-ban eléggé halálra rémítettek egy korai UH-val, miszerint szabálytalan a petezsák (4+6!!!), így nagyon próbálom húzni az időt, hogy ne kelljen csalódnom és (esetleg) fölöslegesen sírni, idegeskedni...

Még egyszer nagyon köszi, Lányok!
Lola</font>
lolita
 
 


Lola,
azt hiszem a dokinak azért vannak rohanós napjai, mert borzasztóan lelkiismeretesen végzi a munkáját. Én mindenféleképpen, minél hamarabb elmennék hozzá. Nagyon jó szakember a szonográfus is, akivel dolgozik, tehát nem a doki csinálja az uh-t, de mindig ott van!! A szonográfus, pedig nagyon tüzetesen átnéz mindent. Pl. akinek mesélem kiakad, hogy az uh alatt én nem láttam a monitort, csak a párm Kép ő olyan helyen állt. Szerintem nem is nekem kell látni, hanem a szakembernek! Új gép is van, ha jól vettem ki a szavaikból, szerintem ne húzd az időt, menj el!!!
A kismamákra pedig kellő időt szán, engem mindig gyorsan elintézett Kép Ne felejtsd el, hogy ő nem szülésznő, nem pszichiáter, ő az orvos, megnézte a leleteimet, megnéztük a babót, megnézett engem, és finoman kitessékelt. Szerintem foglalkozzon azokkal, akiknek valóban problémáik vannak, az én terhességem élettani - mindig ezt mondja Kép - nem lesz semmi gond. Én sem szeretem rabolni az időt a valóban problémákkal küzködő kismamiktól, vagy nincs igazam?? Tehát relatív, hozzáállás kérdése, hogy mennyit foglalkozik Veled, ha nincs gond, mehetsz. A védőnővel kell beszélgetni Kép
Ne legyél bizonytalan, szerintem jó doki!
Látod, írtam, hogy tegnap voltam Ctg-n, ahol a nővérke jól megijesztett. Elvitt a szülésznőkhöz egy másik/újabb gépen újra megnéztek, mert azt mondta, nem enged úgy haza, hogy félelmeim, aggodalmaim vannak. Először megnyugtat, hogy nincs semmi gond! Szóval ilyen ő, kell ennél több??
szmercsa
szmercsa
 
 


Szmercsa!

Katéter nincs, a sima szülésnél legalábbis. Császárt nem tudom, és ha sokáig nem pisil valaki szülés után, akkor viszont vélhetőleg van. Ha jól emlékszem azt mondták, hogy a két órás várakozás után, tehát amikor a szobába kerülsz, na onnantól hat órán belül kell pisilni. De lehet, hogy csak álmodtam Kép

A beöntésnél biztos rossz az, hogy plusz nyűg, amíg kitisztulsz. De tuti, hogy megéri. Amúgy szerintem nem ciki 'csomiba' pakolni a babát, hanem inkább kellemetlen Kép Én is ilyeneken filóztam, hogy mi ciki, meg mi nem, de a szülés közben szerencsére senki sem foglalkozik már ilyennel. És persze a beöntés ellenére is simán jöhet széklet, ez is természetes. Szegény szülésznők hozzá vannak szokva, és egy hosszú lepedőt gyűrögetnek végig alattad, ha esetleg... Mondjuk nem veszed észre, hogy kakilsz is éppen, mert a tolófájások környékén már végig olyan érzés. Kép

A belül szakadás: előre ne félj tőle Kép Alkati kérdés is, de ezt előre nem lehet látni, mert inkább a belső részek merevsége a lényeg. Attól is függ, hogy hogyan megy a tágulás, milyen erősek ill. rendszeresek a fájások, mennyire rendesen tud az ember lánya tolni stb.
M.
mircike
 
 


Mircike,
tartozom egy vallomással. Kép
Igazán nem a szülésznő, vagy a doki előtt 'kellemetlen' a csomi, gondolom, ők sokkal cifrábbakat is látnak, talán ez a minimum? Kép
Hanem, apás szülés lesz, nagyon szeretem a páromat, és előttem nem lenne ciki a fordított helyzet, szóval szőröstűl-bőröstűl imádom, de én mégis nő vagyok Kép ... nem tudom érted-e, hogy mire akarok kilyukadni?
Szóval, itt van a bibi Kép
De valszeg, ez akkor és ott egyáltalán nem fog érdekelni, és a párom sem fogja szóvá tenni.. csak nem szeretném, ha neki lelkileg okozna bármi traumát.. persze, mikor erről próbálok vele beszélgetni, mindig elküld a 'fenébe' Kép hogy hagyjam őt békén ilyen hülyeségekkel, őt ez nem érdekli, ott akar lenni.

szmercsa
szmercsa
 
 


Sziasztok!!!

Üdv mindenkinek! Jó rég jártam erre. Gyors olvasgatásokra volt időm, de az írásra nem. Most megpróbálom gyorsan bepótolni, igaz BalaBabánk ismét ébredezik, s lassan jelez a pocija, hogy éhes.

Látom mindenki szépen gyarapszik. Ugye hogy repül az idő? Mi holnap leszünk 10 hetesek! Túl vagyunk az első szurin, ami csak akkor per pillanat okozott riadalmat Balának. Viszont a BCG oltása csúnyán begyulladt, s nagyon nem tetszett neki, hogy ki akarjuk tisztogatni a sebét. Olyan keservesen sírt :-((

Mamamozgás: Hát igen ez az, amit nekem is el kellene kezdenem. A terhesség alatt felszedett kilókból már csak kettő van rajtam, de amit még előtte magamra pakoltam (10), azokkal kéne megbírkózni. Fogyókúráról ugye szó sem lehet a szopi miatt, de szép fokozatosan a mozgást vissza kéne iktatni.
Bog 75! Irigyellek, hogy tudsz futni. Nekem sose ment, s jelenleg a plusz kilóim nem engedik. Próbálkoztam vele futópadon, edzőteremben, de a térdem bánta. Először a felesleget kellene leadni, s talán akkor menni fog. Így most a kardioedzések közül a bicaj jöhet csak szóba.

Szmercsa!
Üdvözöllek közöttünk, s fel a fejjel! Hipp-hopp túl leszel rajta! Mi sem hittük, s mégis. Most már babázunk :-))
Bent tényleg mindenki segítőkész. Csak egy a fontos. Bármi kérdésed van tedd fel! Lehet, hogy úgy fogod érezni, hogy ciki megkérdezni egy alapvető dolgot (pl.: hogyan pelenkázzak, hogyan szoptassak ...), de hidd el nem az. Csak valaki meg meri kérdezni, valaki pedig nem. S egyáltalán nem ciki. Az ösztönös dolgok majd később jönnek elő. Ezeket még meg kell tanulni, de szép lassan mind rutinná válik.
Ctg, Uh: Szerintem doki függő is, hogy hány Uh-ra küld. Illetve a terhességtől is függ. Nekem a 36. héttől hetente kellett Uh-ra mennem, majd a túlhordásom idején minden másnap. Úgyhogy a 12 napi túlhordásom alatt megnézték Babót egy jópárszor, s mégsem vették észre, hogy a nyakán van kétszer a köldökzsinór. Ami kimutatta, hogy esetleg ilyen gond lehet, az a túlhordás 11. napján egy reggeli Ctg volt. "Tüskék" jelentek meg rajta, azaz néha leesett a Babó szívhangja. Erre való tekintettel indították meg a szülést másnap. Amikor elment a magzatvizem, az zöld volt, azaz a Babó oxigénhiányos állapotba került, így hat órányi vajúdás után rögtön felvittek császárra. Szerencsére.

Császárosok!
Nektek nem lett frontérzékeny a sebetek? Mert mintha nálam ez lenne kialakulóban. Vagy hülyeség és csak bebeszélem? Front idején viszket, s érzékeny.

Még gyorsan felteszek néhány képet. Íme:
Esti büfiztetés: Kép

Legújabb alvási pozíciónk, azaz "Anya frászt kap, hogy megfulladok, ha így alszok, pedig ez olyan kényelmes így!" Kép

Apa kezében: Kép

Jó a kedvem! Kép

Tegyetek fel Ti is képeket a Babókról! Szmercsa Te is, a pocakodról! Hagy nosztalgiázzunk!

Üdv mindenkinek: Timtom

Kép

Kép
timtom
 
 


Szmercsa!
Amíg írtam a hosszaúra nyúlt levelem, újabb hozzászólások kerültek fel. S ezzel kapcsolatban:
Császár esetén van katéter, de nem érzel belőle semmit. Én először észre sem vettem csak azt láttam, hogy lecserélnek valami zacsit.
Én az infúzó bekötésétől féltem, hogy milyen lesz, ha állandó jelleggel ott van a kezemben egy kanül. Arra nem is emlékszem, hogy mikor kötötték be (kiesett egy pár dolog, hogy hogy történt), de egyáltalán nem volt zavaró. Jobb volt így. Rosszabb lett volna, ha mindig újra szúrtak volna.
A beöntésről nem tudok mesélni, mivel nálam elmaradt, pedig hat órát vajúdtam úgy, hogy még szó sem volt császárról.

Így visszagondolva mimindentől tartottam. Ugyanúgy, ahogy most Te is. De akkor, ott hidd el, nem fognak ezek eszedbe jutni. :-)

Üdv: Timtom

Kép

Kép
timtom
 
 


Szia Timtom!
De nagyok vagytok már! Én fiam is szokott így arcom aludni néha, tényleg ijesztő, de ők ezt biztos jobban tudják Kép

Szmercsa!
Ja, hogy a párod előtt. Végülis mit tudsz tenni, ha mégis? Kép Semmit. Az enyém párom nemhogy a vért nem bírta szülésig, de a nyálat se. Kicsit félt a szülés előtt (szerintem), de persze vagizott, hogy ő aztán bírni fogja. És az a legszebb, hogy bírta is! Mindent. A burokrepesztéstől kezdve a 'csomagokon' keresztül a gátmetszésig mindent nézett, köldökzsinór elvágásánál orrbaszájba fröcskölt a vér (ő vágta), az egész szülőszoba tiszta vér lett. Kisfiam percekig csak pisilt, amikor kibújt, aztán még ugye jött a lepény is, szóval elképzelhető, hogy hogy nézett ki a szülőágy azokban a percekben! Kép
Nekem majdnem végig csukva volt a szemem, feküdtem, ez volt kényelmes. Ezért a szülés után ő mesélte el nekem, hogy milyen is egy szülés Kép Tiszta lelkes volt, én meg hálás neki. Ha nincs ott, én még mindig nyomnék Kép Õ is velem tolt, szegény, közvetítette a fülembe, hogy mit mond a doki (Nyomjon! Most ne! Eressze ki a levegőt! Nagy levegő! Nyomjon! Tolni tolni tolni! Ki a levegőt! Nagy levegő! Na még egyszer!), mert az agyamig nem is jutott el se a doki, se a szülésznő hangja a végén már. Látott mindent. Na és? Úgy igaz a szülés, ahogy van. Egészben.
Naszóval én azt mondom, hogy nem fog a párodnak semmi sem traumát okozni, illetve dehogynem, hiszen egyik percről a másikra apa lesz Kép
M.
mircike
 
 


Mircike KépKépKép
Akkor nincs más hátra, mint előre Kép Abba még bele sem gondoltam, hogy végülis én nem sokat látok a szülésből, gondolom elég elfoglalt leszek Kép valahol kiváltságos helyzetben lesz a párom Kép ő mindent lát majd, a mázlista! Kép Az érzés az enyém, látvány az Övé Kép jó kis munka megosztás! A lepény kb. mennyi idő múlva távozik??
Bocsi, hogy ilyan tudatlan vagyok Kép, de úgy emlékszem ezt a folyamatot fel tudják gyorsítani, vagy nem?
Timtom,
az alvási pozíció szuper, még jó hogy látok ilyet is, egyébként tuti frászt kapnék a későbbiekben, a babó nagyon ari Kép és sajnálom a császárt, a Babó rendben van, ez a lényeg KépKép

szmercsa
szmercsa
 
 


Pár perc, vagy még annyi se, és egy gyors másodperc alatt kint van. Azalatt a hasadra teszik a babát Kép
M.
mircike
 
 


Az jó! Kép Nem tudom, miért gondoltam, hogy
sokkal több idő. És az milyen érzés?? az már nem fáj, ugye?? Kép
Annyira izgatott vagyok már, olyan kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Nem hát Kép Ne izgulj!!!
mircike
 
 


Sziasztok!

Hát már ezeregy éve nem tudtam írni.
Kép
Szia Pepa!
Nekünk is elmúlt a hasfájás 6 hét után, örülök,hogy nektek is.
Mi sajnos még nem vagyunk túl az első szúrin, rémesen félek tőle, ha a baba nem is,én biztos szét bőgőm az agyamatKép
Rakhatnál föl pici Kyráról képeket, már "rég " láttukKépA picim viszonylag gyorsan elkezdett "beszélgetni",5 hetesen kezdet "högözni, meg ne-ne-ne, le-le-le ", azóta bővült a szókincsünk,non-stop próbál minket utánozni,ami legtöbbször még ugye bár nem sikerülKép

Szia Timtom!

Örülök,hogy "meg letettek"Kép
Már kezdtem aggódni.
Gyönyörű a babád,és az alvóhelyzet ismerős, csak mi az oldalsó párnába fúrjuk bele a pofinkat,illetve este "közlekedünk" a kiságyba.
A múltkor rám hozta a frászt,mert néha este szoktam figyelni a légzés figyelő jelző fényét, és hopp egyszer csak nincs meg.
Rohanok az ágyikóhoz, erre valahogy lekúszott az ágy végébe, felborította és és a popsijával ráfeküdt.
Nem tudom,hogy de sikerült neki, Anyuci meg ugye ne kapjon szívinfarktust.-

Szia VeraKép
Kicsit ellustultam mostanában, de főleg egyedül voltam a babával,így nem tudtam netezni.
Kép
Szégyelem is magam,hogy így elhanyagoltalak.
Megyek Bálinthoz csütörtökön 1/2 6-raKép
Remélem mindent rendben talál.
Furcsa volt felhívni így ,hogy már nem vagyok terhes.
Remélem jól vagytok,és a srácok nem borították ki teljesen a mamájukatKép
Na megyek,mert ma non-stop szopizni akar.
Majd ha Bp-en leszünk hívlak,addig is légy jó.
Adri
adler75
 
 


Szia Adri!
Örülök hogy irtálKép
Az pedig természetes hogy a kis Bálinttal foglalkozol kizárólag.Kép
Nálam is rohanás volt egész héten...ma voltam benn a kórázban mert a Bálint operálta a barátnőmet és elkisértem...nagyon bűbáj volt és mondtam neki hogy tartjuk a kapcsolatot és milyen gyönyörűséges a fiacskádKép
a többit majd telefonban elmondom mi volt mégKép
A srácok természetesen olyanok mint a kis ördögök...de ma egy kicsit kimozdultam Képigy könnyebbKép
a szopihoz hajrá!!!!
Majd beszélünk... puszild meg a picurt helyettem isKépe.mailt irok holnap és képet is rakok fel.
Pusz. Vera
Többieknek is puszKép

Kép
Kép
vera70
 
 


Sziasztok!!!!

Örülök, hogy mindenkiröl hallani. Itt van Kyra az ölemben. Ma reggel 5:30-kor ébresztette apukáját válogatott sikongatással és dumával. Nagyon élvezi a saját hangját Kép
Szmercsa,
Képzeld...én megúsztam a beöntést mert hasmenésem volt amikor indították a szülést. Ilyenkor nem adnak...
Azt hiszem a Jánosban első szülésnél mindig van gátmetszás, én nem tudok erröl nyilatkozni mert császár lett a vége.Nem erre készültünk, de az a lényeg , hogy Kyra gönyörű és egészséges.
A katétert csak császárnál alkalmazzák. Nem fáj de megkönnyebbülés amikor megszabadulsz tőle.

Szia Adri,
Nagyon rossz ezeket a szurikat végig nézni. Én teljesen kiborultam. Aug 12-én lesz a 3 hónapos és erre most felkészülünk, mert az elsötöl is volt hőemelkedés még kúp mellett is. Próbálok nem foglalkozni a gondolattal, bár nagyon üvöltött én rosszabbul viseltem.

Szia Timtom,

Jó rólad hallani.
A Vágás nem szokott zavarni, csak ha kitekeredve alstom, mert utánna érzékenyebb. Fürdés után még mindig óvatosan törölközök, de szerintem ez berögzült és sokáig így is marad.
Tündéri a kisfiad (már nem is olyan kicsi Kép)
Hogy megy a szoptatás? Szerencsére sok tejcsim van. Egy pár napja begyuladt a mellem, de most már rendbe vagyunk.

Puszi mindenkinek.

Vera,
Majd változik a e-mail címem. Időben szólók majd.

Este feltöltök képet
Pepa
 


Sziasztok!

Kép

Pepa!
Várjuk a képet!
Balázs is löki a dumát. Főként Apucinak. Én vigyoroghatok rá ezerrel, elmosolyodik vagy kacag egyet, de ha Apucit meglátjuk, akkor fülig ér a szánk és mesélünk. Anyuci ilyenkor olvadozik milyen aranyosak. :-)
Tegnap a 19:00-ás etetésnlé nem fürdettük meg Babót, hisz naívan úgy hittük, hogy felébred majd 22:00 körül, s majd akkor pancsizunk. Aztán mégse. Kimaradt a pancsi. Hajnal 3:40-kor ébredt farkaséhesen. Éjfélkor le kellett fejnem a tejcsit, mert a cicieim megunták, hogy tartogassák Balázsnak, s önként eleredtek. Elég viccesen rohangáltam két pohárral a mellemen, amíg Apuci előkerítette a régen használt tejcsifejcsit. Hajnalra újra termeltük a kellő mennyiséget Babónak. Úgyhogy a tejcsigyártással minden rendben. Anyatejcsit eszünk és iszunk. Vízről vagy teáról hallani sem akarunk. Meleg napokon próbáltam egy párszor, de fintorgott rá, s kilökte a nyelvével a cumit. Ha szomjas, akkor egypár slukk tejcsi, s máris minden rendbe.

Adri!
A riasztások sajnos nálunk sűrűbbek. Volt egy hetünk, amikor minden éjjel, valamikor többször is beriasztott a masina. Anyucit mintha puskából lőtték volna ki, rohan az ágyikóhoz, s mivel fél másodperccel előtte még aludt, s összevannak ragadva a szemei, s szemüveg nélkül egyébként is homályosan lát, nem kezdem el nézegetni, hogy szuszog-e, hanem egy kicsit megmozgatva felkeltem BabaBabát. Szegénykém mindig összerezzen, de Anya így megnyugszik. Hogy miért riaszt? Nem tudtuk megfejteni. Tény, hogy volt olyan eset, amikor nem az érzékelő lap felett feküdt, mert elmászkált az ágyban, de amikor teszteljük a riasztó érzékenységét, az egész matrac felületén, minimális mozgást is érzékel. Plussz volt hogy teliben alatta volta a lap, s mégis riasztott :-(( űÉjjel mindig csak hanyatt fekszik, nincs túlöltöztetve ...
Lehet, hogy a kókuszmatraccal van a gond? Már minden lehetséges fórumot elolvastam a bölcsőhalállal kapcsolatban, s éjszakákat nem aludtam a történeteket olvasva. Már le lettem tiltva a témáról, hogy ne stresszeljem magam ezzel. De hát mit tegyen egy Anya ilyen esetben?
Ha ki is vizsgáltatnánk, akkor sem tudnak semmit sem tenni. Csak fokozott odafigyelésre van mód.
Van valakinek hasonló tapasztalata (inkább ne legyen!)?

Üdv mindenkinek: Timtom

Kép

Kép
timtom
 
 


Itt az ígért kép a Kyráról:
Kép
Pepa
 


Sziasztok!

Mi ma megyünk az első szúrira,teljes a pánik,irtóra féltem a Ricsit.
Hát Pepa,én is sírni fogok az nem kérdéses,de attól jobban tartok,ha sokat bénáznak a beadásával ösztönből "behúzok" egyetKép
Gyönyürű a kis Kyra, egyre szebbKép és aranyosabb

Timtom!
Én már leszoktam a témáról,mert különben a maradék tejemnek is annyiKép
Ne féljél nem lesz semmi baj,nem lehet és punktum.
Ne olvass sztorikat mert kikészülsz.
Nekünk Angelcare-unk van még nem volt hamis riasztásunk,csak egyszer ráfeküdt.
A két lap között kb fél tenyérnyi helyet hagytunk,hogy ne legyen gond,ha eltornázik valamerre,mert mi is közlekedünk ám rendesen.

Szia Vera!

Nem tudom,hogy mikor de majd elküldöm a Bálintnál készült képet,amin kb egy nehéz bombázóhoz hasonlítok méretilegKép, de legalább a képen szereplő férfiakról jól néznek ki.
Sajna a párom nincs rajta,mert ő készítetteKép
Most megyek a picurhoz-
Adri
adler75
 
 


Ricsi baba
Kép
Mosolygunk
Kép
Papával
Kép
Kép
Alszunk
Kép
Oda kérem a falatot
Kép
Nem értenek
Kép
Indulunk
Kép
adler75
 
 


Sziasztok,
ismét itt vagyok, még mindig 2in1 Kép
Ma voltam Ctg-n, minden rendbenKép a méhszáj 100% zárt - ez nem tudom, hogy jó-E??? most ez van, jövő hét vasárnapra írtak ki, szerintem kisManó nem sieti el Kép
Nagyon szépek a babák, GRATULA!!! Kép
Kérdésem lenne még, hogyha eljön az idő, bemegyek a kórházba, akkor a papírokat hol kell leadni?? Hol van ott iroda??
Ill. a babának viszek: pelust, textilpelust, bodyt, bizti meleg lesz, hajkefe?? ilyesmik kellenek???
köszönöm előre is
szmercsa
szmercsa
 
 


<font color="0077aa">Szia Szmercsa,
én is ma voltam végül Sz.L.-nél és lehet, hogy láttalak. Nem Te voltál ott a Pároddal és egy kedves szülésznővel olyan 9 óra tájban? Mintha hasonlókat hallottam volna a beszélgetés alatt, mint amiket most írtál. Kép

Lola</font>
lolita
 
 


Szia Lolita,
a párommal voltam, viszont szülésznő nem volt velünk Kép nem hiszem, hogy én voltam. Rajtam vajszínű naci, és fehér felsőrész volt, csónaknyakú. Barna haj+ barna szem, nagy pocak Kép
Mi újság van Veled, Veletek????? Mesélj!!!!
szmercsa
szmercsa
 
 


<font color="0077aa">Ó, de kár, pedig tök azt hittem, hogy Ti vagytok... na várj, ha az időpont stimmel, akkor csak azt áruld el, hogy néz ki a Párod. (A vajszín meg a fehér trikó nem ragadott meg.) Mert láttam egy barna hajú lányt is nagy pocakkal + Párjával.

Mi van Veled, hogy bírod Magad/Magatokat? Főleg ebben a dög melegben...

Velünk mi újság? CSupa öröm. A múltkori 4. hetes rémisztgetés után most szinte hajókötéllel kellett elvontatni ide. Volt UH, sosem fogom elfelejteni - bár nyilván ez Neked már messzinek tűnik, de olyan megható volt, ahogy ott voltunk benn 2 doki + én és csendben hallgattuk a kis 180/perces dübörgést. Nem számítottam rá, hogy már szívhang is lesz. VAnnak olyan kismamák, akiknek még a 7. héten sem hallani, vagy csak ritmustalanul. Nagy kő esett le a szívemről, illetve a sziveimről - mert már kettő van!!! Kép Csütörtökre rendelt vissza Sz.L. vérvételre stb. Olyan aranyos volt, 2x is gratulált.

Kérdeznék valamit. Mi a véleményetek a gátmetszésről. Úgy olvastam, a Jánosban alapban megcsinálják első szülésnél. Mennyire gyógyul jól be ez a seb, olyan értelemben, hogy ha idegeket is vágnak, milyen lesz utána a házasélet? Teljesen érzéketlen lesz ez a terület? Vagy ez csak egy városi legenda? Bocsi, ha naiv vagyok... Kép

Lola</font>
lolita
 
 


Lola,
tiszta szívből örülök, hogy minden rendben KépKépén is Gratulálok!!!
Mondtam, hogy ne félj!! Menj el bátran!!
A páromnak hosszú haja van, és szép mesekönyv van a kezén Kép vagyis van egy pár tetkója Kép
Köszi szépen mi jól vagyunk, kisManó huncutkodott ma is a Ctg-n, nem akarta megmutatni a szívhangot, de teljesen rendben van Kép
A meleggel nincs bajom, inkább a méretekkel, már 10× is meggondolom, hogy valamiért lehajoljak-e Kép
Sz.L. nagyon szereti a kismamákat, és imád szülni Kép
Ma úgy éreztem kicsit elkenődött, hogy Nálam teljesen zárt még a méhszáj, hogy még nem szülünk Kép Mondta is, hogy mégsem érett még be teljesen az a gyümi Kép
Mindent a maga idejében.
Én jövő hét kedden megyek újra Ctg-re. Nagyon várom, hogy csütörtökön mizu van Veletek Kép
Gátmetszésről én még nem tudok nyilatkozni Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


<font color="0077aa">Szmercsa,
hát akkor megvagytok!!! Titeket láttalak tegnap! Nem mertem előre írni, hogy igazán a Párod "mesekönyve" ragadott meg, meg a bőrszerkója, meg a csizmája! Megjöttetek és aztán Õ elment valamiért, ott ültél a sarokban, az UH felőli oldalon. A Párom és én a másik oldalon ültünk,ugyanott. (Rajta kockás ing, rajtam lila szoknya volt.) Kép

Szép nagy pocakod van már. Mondtam is a Páromnak, hogy tök jó fotót lehetne csinálni Rólad és a melletted ülő szőke lányról, mert kb. egyforma pocijaitok voltak és tök párhuzamos alakjaitok...

Hányadik héten jársz tulajdonképpen?
De a gátmetszésről még nem is beszéltél Sz.L.-el? Hogy szeretnéd-e vagy sem vagy inkább megpróbálkoznál a gátvédelemmel?

Holnap 7:45-re megyek, de igazán nem mondta, hogy milyen vizsgálat lesz. Éhgyomorra kell mennem, így gondolom, hogy vérvétel és vizelet. Már most ideges vagyok, mert dinnyét ettem vacsorára - hogy fogom én kibírni holnap reggelig pisilés nélkül...Kép

Írok ha hazajöttem.
Addig se dobálj le semmit a földre! Kép
ui.: Mi lesz a csemete neve?

Lola</font>
lolita
 
 


Szia Lola!
Az ideg átvágása városi legenda szerintem, bár nem vagyok anatómiazseni. Gondolom egy gerincideg gázos lenne, de a testünk többi része más tészta Kép
Szerintem a sima gátmetszés a begyógyulás után normál esetben nem okoz problémát. Nyilván nem olyan utána, mint újkorában Kép, de inkább a belső varratok szoktak problémásak lenni, mint a külső.
A varratszedésig is változó, hogy kinek mennyire fáj. Én ülni tudtam, de az ülésből felkelni nehéz volt. Vagy fekvésből felkelni. A varratszedés nagyon gyorsan megy, persze végig izgultam azt is, de konkrétan semmi fájdalom, kicsit kellemetlen. A varratszedés után már sokkal jobb. A Jánosban mindenkit felszívódó varrattal varrnak, de a külsőket a negyedik napon kiszedik. (A belsők, ha vannak, akkor pár hét alatt szépen kipotyognak Kép)


Pepa, Timtom, Adri! Nagyon szépek vagytok!!!
Timtom! Légzésfigyelővel szerintem se stresszeld magad! A fiam sokszor alszik a kiságyán kívül, most már, hogy én sem stresszelem magam vele Kép Előtte folyton visszacipeltem az ágyába, ha máshol aludt el. Most már ott marad, ahol elájul. Ha a habtapin, akkor ott, ha a franciaágyon, akkor ott. Igaz, onnan már simán le bír fordulni. Mámint hátról hasra, hasról hátra. Merthogy ilyen ügyes Kép Igaz, nem egy sportman, hogy egész nap csak fordulgat, de néha kedve szottyan, és akkor pördül egyet.

Sziasztok. M.
mircike
 
 


Lola,
akkor "ismerjük" egymást Kép
Hogy én hol tartok?? Kép Jövő hét vasárnapra, azaz augusztus 7. írt ki Sz. doki Kép ez a 39. hetem, nagyon a végén járok már Kép
Én nem beszéltem vele a gátmetszésről. Úgy gondolom, hogyha szükségét érzik, a baba könnyebben kijön, akkor menjen. Elméletileg meg kellene, hogy kérdezze beleegyezem-e, de Sz.L. elég régivágású a szó legjobb értelmében, szerintem ha úgy látja jónak, hogy szükség van rá, legyen, nem fogok ellenkezni. Az begyógyul Kép a lényeg, hogy a piciBabónak könnyebb legyen Kép
Várom, hogy mizu volt Veletek Kép a vizsgálatokon???

Mircike,
újabb kérdéssel bombázlak Kép
Kérdésem lenne még, hogyha eljön az idő, bemegyek a kórházba, akkor a papírokat hol kell leadni?? Hol van ott iroda??
Ill. a babának viszek: pelust, textilpelust, bodyt, bizti meleg lesz, hajkefe?? ilyesmik kellenek???
köszönöm előre is
szmercsa
szmercsa
 
 


Sziasztok!
Csak olvasni szoktalak titeket, írni még nem írtam ide.
Én kétszer szültem eddig a Jánosban (februárban fog a 3. születni Kép ), mindkétszer volt gátmetszés, de igazából nem okozott olyan nagy problémát. Viszont nekem nem volt varratszedés egyszer sem. A dokim mondta, hogy felszívódó a varrat, így nem kell kiszedni. Gondolom ezt is orvosa válogatja.
Szilvi

Szilvi és Katababa
szisz2
 
 


Szilvi,
Nektek ki az orvosotok?? ha nem vagyok indiszkrét. Gratulálok a Babóhoz!! Kép
szmercsa
szmercsa
 
 


Szmercsa
Köszönöm a gratulát.
Dr Szathmáry G. a dokim.
Kitartást neked ebben a hőségben. Már nincs sok hátra ha jól sejtem. Kép

Szilvi és Katababa
szisz2
 
 


Szisz2,
a név ismerős, sajna arcot nem sikerül mellé párosítani Kép Lényeg, hogy elégedett legyél vele.
Ez a meleg borzasztó Kép Én egész jól viselem, de érzem, hogy Babó nagyon mocorog.
Jól sejted, elméletileg jövő héten már szülünk, ha Manócska is úgy akarja Kép
Neked még elég sok van hátra Kép vagy előre??? Nagyon jó egészséget kívánok Nektek!! Kép Vigyázzatok magatokra / egymásra!! Kép
szmercsa
szmercsa
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?