Kedves Marica,
megpróbálok mindenre válaszolni, már amire tudok, (direkt kinyomtattam a leveleidet), a tiedhez hasonló hangnemben, mert érzésem szerint valóban érdekel a válasz. Elõrebocsájtom, hogy magamból indulok ki, ez az én véleményem, ebbõl általánosítani nem lehet, illetve értelmetlen. Ebbe a hibába az otthonszülõk is, így én is, beleesnek, hogy homogén csoprtnak tekintjük "magunkat" (látod, ismét), pedig GEA, vagy Ilon írta, hogy leginkább csak az a közös bennünk, hogy a szülésnek ezt a módját választottuk.
Császár után. Erre rögtön nem tudok válaszolni, mert nekem nem volt. Császár után én valószínûleg nem akartam volna otthon szülni, de nem tudhatom. Egy barátnõmnek az elsõ babája császár lett, most ambuláns hüvelyit szeretne a Tétényiben, hát nem lelkesek. Valószínû én is ezt választottam volna. GÁ nevében nem beszélhetek, hogy mikor mire mond nem-et, azt õ tudná megmondani. Ha írsz neki a honlapra, válaszolni fog.
Az, hogy Neked nem tetszik az értékrendem, ez ma már szerencsére nem zavar. Viszont mindenki, ismétlem mindenki, a saját értékrendjét tartja, per definició, a "leghelyesebbnek" (persze a felvilágosultabbak képesek az értékrenden alakítani, ha kell), és ha kérdezik róla, így nyilatkozik. ÉN igenis úgy érzem, hogy a kórházi szülések nagy része irányított (utalnék Ilon feb. 1, 23.12-es hozzászólására) valamilyen formában. A gyermekágy meg még annál is inkább, mert a kórházban rendnek kell lenni, és ezt meg is értem, még ha nem is tetszik.
A rejtett irányíttatottságról. A felvetés érdekes, leírom saját példámat. Az elsõ babám azért született négykézláb, mert nagyon gyorsan jött, Ágit túl késõn hívtam, és ezzel a jógából ismert pozícióval "lassítottuk" a kitolást. Mikor megérkezett, már nemigen volt idõ filózni...
A hálóingemet azért vettem le, mert folyton a nyakamba csúszott. A második babával kádban vajódtam, meztelenül, majd a kitoláshoz nem volt kedvem kiszállni, csak megfordultam, noha Ági javasolta a guggoló pozíciót. A harmadikat NEM akartam négykézláb szülni, mert LÁTNI akartam, ahogy kibújik. (Ha gondolod, olvasd el a "magányos vajúdásomat" a
www.szules.hu -n) Az agyam goggolva akart szülni, a testem viszont "a Föld felé görnyedve, azt átkarolva, kérve a Föld támasztó erejét". A ruháimat, ahogy múlt az idõ, egyesével vettem le, lentrõl felfelé, amikor érintésük elviselhetetlenné vált. Mivel egyedül voltam, nem kellett senki elõtt szemérmesnek lennem...
És NAGYON örültem annak, hogy a pici születésénél a két nagyobb oviban volt, mert nem õket nem akartam volna magam körül tudni, hanem a rájuk vigyázó személyt (anyukámat, vagy barátnõt). Egy dúla barátnõm második szülésénél jelen volt az akkor kétéves nagy, a harmadik és negyedik szülésénél viszont direkt nem. Tehát ez sem általánosítható.
Igen, én negatívan éltem volna meg a kórházat, mert szeretem, ha egyenrangú félként kezelnek. Természetes, hogy szakmailag "ki vagyok szolgáltatva" az orvosnak és a személyzetnek, de nem törvényszerû, hogy emberileg is ki legyek. Tudom, hogy nagyon sok helyen, nagyon sok orvos, szülésznõ, nõvér fantasztikusan bánik a betegekkel, de engem elõzõ tapasztalatok óvatossá tettek a bizalom terén. Már azt is írtam itt korábban, hogy negem a gyermekágyas idõszak érintett volna rosszabbul: nem is igazán az AMIT, hanem AHOGY és AMIKOR a babával csinálnak.
Nem csak Regina csalódott Ágiban, igazad van. A többiek nem beszélnek, pedig jó lenne, Ági tanulhatna belõle.
Ez a szuperlativusz-dolog nagyon érdekes. Nem tudom, kitõl származik, attól-e, akitõl hallottam, de õszerinte arról van szó, hogy ezek a nõk (pl. én) "beleszerelmesednek" a saját szülésükbe, és ezt az érzelmet Ágira vetítik. Lehet. De ez baj? Rosszabb ez, mint az unokatestvérem esete, aki a szörnyû bánásmód miatt nem szült soha második gyereket?
Orvosundor. Én is ismerek olyanokat, akik nem adatják be az oltásokat. Az enyéim speciel megkapják, mert nincs kedvem és pénzem küzdeni a rendszerrel, viszont ahol bele lehet szólnom (pl. ezek idõzítése), ott megteszem, a legjobb belátásom és a gyerekorvosunk véleménye alapján.
Nem a tanfolyam hatására lettünk vegetáriánusok (már azok voltunk), nem azért tértünk át homeopátiára (hanem mert megelégeltük, hogy milyen gyakran kaptak a "nagyok" viszonylag erõs gyógyszereket), nem a tanfolyam alakította ki a nevelési elveinket, az ÉRTÉKRENDÜNKET. Hanem beleilleszkedett abba. Természetesen tanított újat is,mint ahogy más téren is sok újat tanultam, ami aztán megváltoztatta pl. azt, hogy mit kap a 9 hónapos lányom enni és mit nem (amit a fiúk anno ettek, és semmi bajuk nincs, mégsem...)
Szoptatás. Mindig szégyellem magam, amikor ítélkezésen kapom magam. De még mindig tisztességesebb szerintem a tápszer mellett dönteni és vállalni ezt a döntést (pl. amerikai ismerõsünk 2 hónap után visszament dolgozni, papa maradt otthon a cumisüveggel), mint kényelembõl azt hazudni (magunknak), hogy nincs tejünk, és nem is próbálkozni tovább. Az anyaság milyenségét a szoptatás hiánya szerintem kevésbé befolyásolja, mint az õszinteség hiánya. (Ne érts félre, nem azt mondom, hogy minden tápszeres nõ hazug.:-))))
Ki nem fogadja el, hogy vannak nõk, akik kérnek beöntést? Hát kapjanak, különben a kaki miatti félelmüktõl nem lesz háborítatlan a szülésük! De nekem miért legyen kötelezõ?
Úgy tudom, hogy sajnos végeznek kérésre császárt, nem sok helyen. Csákány doki, javítson ki.
Az epidurálhoz nem értek. Azt viszont hallottam, hogy megnõ a nõ altestének és a babának a testhõmérséklete, így több "lázas" baba születik, akik erre antibiotikumot kapnak.
Hát szüljön fájdalommentesen egy nõ, ha így akar. Anyám kétszer szült így, igaz egyszer sem kérdezték meg, hogy így akarja-e...
Hû, fáradok. Elsõ 5 perc. Számomra ez azt jelenti, hogy hagyjuk a babát szusszanni, megpihenni. Megértetjük vele, hogy jó helyen van, megérte a küzdelem. Jönnek még kellemetlenségek, kell majd sírni, DE NEM MOST. Ez bizony megfoghatatlan, nem kvantifikálható, csak akkor jelent Neked valamit, ha hiszel benne. Ha fejjel lefelé lógatják, leszívják, zsinórját elvágják, lecsutakolják, megmérik, bepelenkázzák, felöltöztetik, akkor is imádni fogod, és õ is téged. De késõbb, mikor egy (kisebb) baleset éri, elõbb megnyugtatod, csak aztán látsz hozzá a sebhez, nem?
Most ennyi. A világot szép színesben látom. Többnyire.
Magányos