2004.12.31 23:42
Szerző: tamaranyuszi
Szia Manóka!
Szóval úgy kezdődött, hogy Dec. 20-án este elkezdett fájni a hasam, de a víz nem folyt el. Hívtam a doktorurat, hogy most mit csináljak? Nem volt elérhető. Felhívtam egy barátnőmet, aki ugyan nem orvos, de járatosabb a témában mint én. Ő azt mondta, hogy üljek bele meleg vízbe és ha elmúlik, akkor semmit, ha nem múlik el, akkor indulás. Beleültem, elmúlt. Semmi baj akkor, lefeküdtem. Reggel már éreztem, hogy itt komoly a dolog, elkezdett folyni a magzatvizem, amikor felkeltem. Felhívtam a barátnőmet, akivel megbeszéltem, hogy Ő jön be velem a szülőszobára, mert a férjem nem bírja a szenvedésemet. Utána felhívtam a doktorurat, hogy akkor megyek. Ő mondta, hogy oké! (Azért hívtam előbb a barátnőmet, mert Ő messze lakik és még oda kellett érnie a Klinikára.) Bementünk a klinikára. Persze Major doktorúr csak fél óra elteltével került elő. Igaz, hogy már a telefonban is mondtam, hogy folyik a magzatvizem és 10 perces fájásaim vannak, de mindegy. Odajött, megvizsgált, majd elment. Nem tudom hává, de nem is érdekel. 2 óra elteltével előkerült, megint megvizsgált, megint elment. Utána megjött a barátnőm. Ági volt az egyetlen ember az egész klinikán, aki foglalkozott velem és akit érdekelt, hogy mi van velem. A doktorúr is és a szülésznő is teljesen közömbös volt. A szülésznő be sem mutatkozott. Kb. 5-6 órája lehettem szülőszobán, amikor Major doki bejött, megvizsgált és azt mondta, hogy ugyan úgy beszéltük meg, hogy megpróbáljuk a gátmetszés nélküli szülést, de Ő úgy döntött, hogy mégsem. Mikor megkérdeztem, hogy miért, akkor nem felelt, csak otthagyott. Pedig azért szerintem jogom lett volna tudni, neki pedig kötelessége lett volna megmondani, hogy miért döntött úgy, ahogy. Végig az volt az érzésem, hogy valamiért meg van sértődve rám. Én nem akartam gátmetszést, semmiképpen. Ági volt a mentsváram, megkértem, hogy csináljon valamit. Nm tudom mit csinált, de Ő is eltűnt kb. 5 percre. Majd visszajött és azt mondta, hogy még nincs minden veszve, nyugodjak meg. Utána eltelt még kb. 3-4 óra és jött a kitolási szak. az egy rémálom volt. A doktorúr nagyon türelmetlen és undok volt. Ma sem tudom miért. A szülésznőnek köszönhetően gátvédelemmel, minden repedés nélkül szültem meg. Ez 2004. December 21-én 23:58 perckor volt. A doktorúr ezek után odavágta, hogy "gratulálok!" és elment! Másnap, azaz 22-én reggel fél 9 körül bejött, megkérdezte, hogy vagyok, mikor mondtam, hogy jól, közölte, hogy leghamarabb 26-án mehetek haza, mert itt kötelező a 96 órás benttartózkodás. Ez rosszul esett, mert nem tudtam a 96 órás kötelező megfigyelésről, főleg úgy, ha nincs semmi bajunk. Mindegy. Utána, ugyan a férjem és a szüleim szinte álandóan velem voltak, nagyon nehezen telltek az órák. Főleg éjjel, amikor szinte egyedül voltam. Mivel mindenkit hazaengedtek karácsonyra, csak minket nem. Iszonyú volt. Major doktorúr 1 alkalom nem sok, annyiszor sem jött be. 22-én volt bent reggel, ahogy már írtam is, meg 26-án reggel, amikor eljöttünk. Az a 4 nap vasárnapig felért egy borzalommal. Le se ....-tak bennünket. 22-én este megszült egy kismama, aki a mellettem lévő szobába került. Nem értettem miért, hiszen a 2 ágyas szobába még befért volna, és akkor nem lettem volna és Ő sem lett volna egyedül. De a folyosón még volt néhány frissen szült anyuka. Amikor arra került a sor, hogy szoptatni tanítsanak, én szóltam, hogy nem tudok, mert fogalmam sincs hogyan kell, senki nem mutatta meg, így nem tudom. Ez 22-én fél 7 körül volt. Akkor bejött egy szőke nővérke és azt mondta, hogy majd jön, én várjak. De ezt olyan lekezelően mondta, hogy nagyon rosszul esett. Vártam. Kb. 1 óra múlva ismét szóltam, hogy a babám ébredezik, és szeretném, ha megmutatnák, hogyan kell szoptatni, mert a baba nem vár. Erre bejött a már említett szőke nővér, és azt mondta, hogy milyen türelmetlen vagyok én, és különben is, már megmutatta, csak nem figyeltem. Ekkor telefonáltam a férjemnek, hogy legyen szives hozza be nekem a Szoptatás című könyvet. Behozta. Mivel nem kaptunk segítséget, így a könyv alapján próbálkoztunk. Este, mikor egy másik nővér került az osztályra, nála is próbálkoztam, hogy segítsen, de Ő sem segített. Utána átmentem a maásik szobába, és megfigyeltem, hogy az az anyuka hogyan csinálja. Megkérdeztem Tőle, és kedvesen segített. Ez volt az össz, ami segítséget kaptam. Ennek alapján nem csoda, ha rettenetesen éreztem magam a klinikán, és minden pillanatban az órámat néztem és vártam, hogy legyen már 26-a és mehessünk haza. Eljött. Vasárnap este minden szépen alakult, boldog voltam, a kislányom is ügyes volt. De valószínűleg a szakszerű segítség hiánya miatt, estére egy óriási gyulladt csomó keletkezett a mellemben. Utána belázasodtam, és gyötrelmesen tellt az éjszakám. Utána jött a további kálvária a tejlázzal. Folytassam? Ezek után szerintem érted, miért nem szülök többet a DOTE-n és a Major dokit meg messze elkerülöm. Mi a véleményed? Ilyennek ismered?
Üdv: Tamara