Sziasztok!
Végre itthon vagyunk (Bár a kórházzal sem volt semmi gond. Egy arany csapat dolgozik a Jánosban. Nagyon segítőkészek és aranyosak mind a dokik, mind a szülésznők, a beteghordók, a nővérkék, s a csecsemősök ...), s íme néhány kép rólunk:
Apuci itthon van velünk, s a nagyik is segédkeznek, úgyhogy egyelőre könnyű a dolgom. Csak ez a fránya császármetszés utáni állapot ne lenne :-( Húzódik a varrat, s negyed órába telik, mire kimászok az ágyból, azt is kínlódva: hasizom még nem húz, az oldalfekvés nem jó ...)
Íme egy gyors szüléstörténet:
Túlhordásunk 11. napján reggel, úgy döntött az orvoscsapat, hogy szerda este felhelyeznek egy tablettát a méhszájhoz, hátha beindul tőle a dolog. Így is lett. Szép lassan elkezdtem görcsölgetni, majd fájogatni, de nem haladtunk előre. Nem voltak rendszeresnek mondhatóak a fájások, néha teljesen szétestünk, a méhnyak semmit nem rövidült a kiindulástól számítva, s nagyon lassan tágultam ki két ujjnyira. Aztán egyszer csak két hatalmas fájás, egy pukk a pociban, s elfolyt a magzatvíz. Azonban addigra Babó belekakilt a magzatvízbe, így az ügyeletes doki javaslatára aláírtam, hogy visznek császározni. Szóltak a dokimnak, hogy sajnos császár lesz, induljon gyorsan. Hát ezután jött a java. A burokrepedés után a fájások már nagyon dolgoztak, s kezdtem elveszíteni az önkontrollomat, például arra sem emlékszem, hogy bekötötték az infúziót, s hogy levették rólam a hálóinget... Igazából az keserített el, hogy ezeknek a fájásoknak már nem volt létjogosultságuk, hiszen a hüvelyi szülés menetét már nem vitték előre, s tudtam, hogy császár lesz, de a dokimnak be kell még érnie. A fájások meg csak erősödtek, s sűrűsödtek. Amikor megérkezett a dokim, akkor még egy gyors vizsgálat, hogy Õ is indokoltnak látja e a császárt, aztán fel a műtőbe. Két fájás között megkaptam a spinális érzéstelenítőt, majd elzsibbadtam, elbarikádoztak, hogy ne lássak semmit, majd elkezdődött az élő vészhelyzet. 3:40-kor pedig kiemelték Babócát (3450 g, 54 cm). Megnyugtattak, hogy indokolt volt a császár, ugyanis Babónak kétszeresen a nyakára volt tekeredve a köldökzsinór. Letisztogatták, majd visszahozták megmutatni. Az addig üvöltő Manókám Anya hangjától, s egy nagy puszitól elhallgatott, s rám nézett a nagy gomb szemeivel. Ez a pillanat egy csodálatos örök emlék lesz számomra. Ezek után Babó ment Apucival a dokinénihez, Anyucit pedig összerakták, és átvitték az intenzívre megfigyelésre.
Röviden ennyi történt 2005. május 11-12-én.
Most pedig szokjuk az itthonlét szépségeit és nehézségeit. Túl vagyunk az első fürdetéseken, s éjszakákon. Próbáljuk kitalálni, mikor miért sírunk.
Babónk tejcsi igényét még nem tudtam utolérni, így tápszerhez kellett folyamodnunk kiegészítőként, de ezerrel dolgozunk azon, hogy utolérjük őt. Azonban néha igen csak el tudok keseredni, amikor újra kajcsiért sír, s a mellcsieim még nem állnak készen a következő adaggal.
Ráadásul így csaszisként kicsit el is vagyunk szerintem maradva.
Tudtok valami jó módszert tejcsinövelésre?
Szoptatós teát iszik, homeobogyót szedek, ráfejek az etetésekre, s megpróbálok minél többet inni.
Pepa!
Gratula nektek! Ezek szerint akár találkozhattunk is volna. Várjuk a Ti történeteteket.
Bambi3!
SZuromi dokit bentlétem alatt csak kicsit sikerült megismernem. Tényleg alapos, s jó fejnek tűnt számomra is. Remélem nem fogsz benne csalódni. A bizalomnak meg kell lennie, s akkor minden rendben lesz :-) Hányadik héten jártok?
Üdv mindenkinek: Timtom
Ui.: Babó piros foltjait tőlem örökölte, s majd elmúlnak idővel.