Sziasztok!
Ari!
Ez már tényleg izgi! Az valami falrengető dolog, mikor megszületik egy kisbaba, én úgy éreztem magam, mintha kívűlről nézném a főszerepemet egy filmben. Nagyon jó!!! Annyira lennék most a helyedben Aranka!
Én a másodiknál nagyon meglepődtem.Egyik nap vizsgálaton voltam, ctg, minden rendben, zárt méhszáj. Fájásnak semmi híre, igaz, a pocim már a "térdemet verdeste", annyira lent volt. Másnap éjszaka (pontban éjfélkor
) épp szokásos körutamat jártam a fürdőben, mikor pici vérfoltot láttam a fehérneműmön és rémlett, hogy azt komolyan kell venni. Hívtam a szülésznőt,azt mondta, szerinte semmi, de azért menjek be, megnéz. Szép kényelmesen mentünk, még elrendeztem a dolgaimat otthon, vittem a batyut is, hátha maradni kell. Jó óra múlva megvizsgált, az ügyeletes orvos is, két ujjnyira voltam nyitva,és a gép rendszeres összehúzódásokat mért, amiből én semmit (!) nem éreztem. Már éjjel két óra volt, mire enyhe görcsölést éreztem és már igen csak nyitva voltam, akkor kezdtük elhinni, hogy baba lesz. (Haza is ugrasztottam a férjem az otthon felejtett fényképezőért és az orvosomnak is telefonáltunk.)Fél 3 tájékán úgy éreztem, rámjött a "hasmenés" - pont jókor. Percekig kínlódtam a WC-n, mire rájöttem (még jó, hogy szültem már egy gyereket!
), hogy ez már a tolófájás. Hívtam is gyorsan a szülésznőt,aki betámogatott a szülőágyhoz,ahova persze még mindig nem akartam felfeküdni, nem fért a fejembe, hogy már ennyire közel vagyok a célhoz. Pedig ő mondta, hogy 10 perc és tuti, hogy a kezemben lesz a gyerek. Én ott álltam, markoltam az ágy szélét, annyit mondtam, hogy "úgy legyen" és a következő pillanatban nagyon erős fájást éreztem és azt, hogy belül valami kicsúszott belőlem. A szülésznő nézett, majd közölte, hogy " Zita! Nem szabad állva szülni!", de majdnem elkésett... Én csak felordítottam, hogy már csúszik a gyerek, nem tudok felmászni. Erre a másik szülésznővel pillanatok alatt felhajítottak, kikiáltottak az ügyeletes orvosnak, mert a kislányom feje már csakugyan látszott. Két fájás közt megtámasztották a hátamat (a legszörnyűbb dolog fekve szülni, az ember nem kap levegőt!), és néhány pillanat múlva kipottyant a kislányom. És csak háromnegyed 3 volt! Közben valamikor megérkezett a férjem és a végén az orvosom is.Nem volt idő infúzióra, burokrepesztésre, gátmetszésre, minden olyan gyors volt. Vigyorogtam, mint a tejbetök,hogy túl vagyok mindenen és semmim nem fáj,és olyan felfoghatatlan volt, hogy nem volt vajúdás, gyakorlatilag a tolófájásokkal indítottam. És persze jobb volt nem belegondolni, hogy nem akkor indultunk otthonról, mikor az első fájás jelentkezett, mert alig fél óra alatt bajosan kerültem volna otthonról a szülőágyra. A kisfiam is gyorsan született (éjjel 3 -kor mentem be a kórházba és másfél óra múlva már a kezemben volt a vasgyúró),de ilyen iramra abszolút nem voltam felkészülve! Bennem ez olyan óriási élményként maradt meg, hogy bármikor megismételném (ha tehetném).
Nem terveztem be, de most kibukott belőlem a régóta ígért szülésbeszámoló.