Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok Anyukák!
SOS segitsetek, mit csináljak a lassan 1 éves kislányommal, hogy ne féljen a viztől? Nem mer leülni a kádban, csak állva lehet fürdetni.Úgy viszont nagyon jól elpancsol. Még akkor sem érzi magát teljesen biztonságban, ha én is mellette vagyok. Eddig nem volt ennyire drasztikus a helyzet...
Köszi: Ancsa
Ancsa
 


Szia Ancsa !

Én is átéltem a fiammal ezt a víziszonyt, de nálunk annyira útálta a vízet, hogy sehogy se tudtuk megfürdetni, a dr.nénink tanácsára vízes ruhával törölgettük át egy jó ideig, aztán kezdtük a szoktatást úgy, hogy a kádba kevés vízet tettünk csak és a fiamat ruhástól tettük bele és szépen ott vetköztettük le, ( én is vele voltam a kádba ) így nagy nehezen de kezdett barátkozni a vízzel.
Az összes kedvenc játékát bevíttük a kádba, hagytuk had játszon közben, aztán ahogy jött a egész víziszony úgy el is múlt. Ma már minden félelem nélkül úgrál a medencébe, víz alatt is úszik, ÍMÁDJA a vízet.
sok sikert !!! Szia Szilvy
Szilvy
 


sziasztok!
Nálunk a fiamnak nem volt víziszionya, de amikor a kiskádból a nagykádba tettük, bizony hetekig nem volt hajlandó leülni, pedig csak bokáig ért neki a víz. A megoldás (nálunk) az volt, hogy kb. másfél hétig együtt fürödtem vele, iszonyqatosan locspocsoltunk (úszott a fürdőszoba, de szó szerint, egyszer másfél vödörnyi vizet mostam fel). Aztán megpróbáltuk, hogy egyedül legyen a kádban, fogtam a kezét, hogy üljön le, leült, azóta úgy fürdik, most már neki derékig érő vízben. mindenféle műanyag állatokkal fürdik, hajókkal, van egy műanyag pohár is, azzal locsoljuk őt néha, amikor olyanja van. Próbáljátok ki az együttfürdést (netán a papával együtt, hármasban!. Mi úgy ismegpróbáltuk, csak szűkös volt a hely :)
Zsóka
Zsóka
 

 
 

Sziasztok!

Kedves Ancsa!

Biztos, hogy ez víziszony?

A fiam kb. ebben a korban hasonló tüneteket produkált, ha, pl. nem én fürdettem, vagy ha, pl. idegen helyen kellet fürödnie. Persze az másnap, ha a gyermekemet zavaró tény megszünt, már el is múlt.

Az előzőekben (Szilvy, Zsóka) írtakhoz csatlakozva azt is ajánlanám, hogy a fürdőszabád nem legyen tólságosan "steril": mindeféle szines cucc, akár játék, de nálunk műanyag poharak és evőeszközök stb. stb. is voltak/vannak a kádban, ha a gyerek fürcsizik.

A nyilt vízben teljesen másképpen eset meg a dolog. Akkor csak a nagy vízmennyiség zavarta őt, amit erőteljes apai rábeszéléssel elsőre le is küzdöttünk. Magyarán: volt egy kis "erőszak", de másodjára már nem tudtam kihúzni a vízből!

Szóval fel a fejjel, és előre a gyengéd "erőszak" rögös útján!

vito
donvito
 


Nálunk csak hajmosásnál van visítás, de akkor aztán mindent bele. A ti csemetétek hogy tűri a hajmosást, és hogyan éritek el, hogy ne sírjon?
Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok !

Fiam most már 7 éves lesz, régebben mi is nagyon szenvedtünk a hajmosáskor. Játszóterezés után első útam a fürdőszobába vezetett fiammal
( tetőtől talpig csupa homok volt ) nyitott abalak, fiam meg ordít - segítség, segítség, -
gondolhatjátok mit gondolhatott aki az utcán hallotta.
Azóta hajmosáskor én bizony a gyerekekkel fűrdök és belefektetem a fejét a ölembe és úgy mosom meg a hajukat, azóta semmi gond, jól tűrik.

Sziasztok Szilvy
Szilvy
 


Krisztina!

Mi is hasonló cipőben járunk Zorka óriási hajjal született és most 14 hónaposan már legalább 12 cm-es haja van, amit megmosni kínszenvedés. A hab lemosásakor üvölt, próbáltuk a zuhannyal, attól nagyon félt, most egy kancsóval öblítjük le neki, de nagyon utálja. Arról nem is beszélve, mikor utána nekiállunk kifésülni!!!!
Pedig a vizet/pancsolást/fürdést imádja, nincs víziszonya.

Zorkanya
Zorkanya
 


Szia, Zorkanya!
A pancsolást az én fiam is szereti egyébként. Még abban reménykedem, hogy nyaralás közben esetleg megszokja majd, hogy vizes lesz a haja, szeme.

Szily!
Sajnos nekünk olyan pici a fürdőszobánk, hogy nem fér el benne rendes kád, csak egy zuhanyzónk van. A fiam így még mindig kiskádban fürdik, bár már eléggé kicsi neki, viszont a zuhanyzástól meg fél. Már előre fő a fejem, hogy fürdessem, ha végképp kinövi a kádját.

Krisztina
Krisztina
 


Kedves Krisztina !

Talán próbált meg úgy fürdetni, hogy beteszed a zuhanyzóba a kiskádat és abba fürdeted, aztán játékosan spricceled a vízet a kisfiadra, kezére, lábára, úgy hogy a arcát ne érje a víz. Aztán jöhet az, hogy együtt zuhanyoztok, szépen lassan talán hozzá lehet szoktatni játékos formában.
Engedd Neki, hogy Ő is spricceljen téged, mossa meg a hajad, talán ha látja hogy Neked sem rossz, akkor Ő sem fog félni.
sok sikert, jó pancsizást.
Szia Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!
Köszi a javaslatokat!Megpróbálok gyengéden erőszakos lenni... Eddig sem volt csupasz a fürdőszobánk, teli van mindenféle játékkal, a kádban is csak bokáig ér a víz, mégis áll és úgy pancsol, hogy lehajol... A hajmosásról nem is beszélek! Tényleg nem volt eddíg semmi ilyen probléma, csak kb. 1-2 hónapja.
De azért nem adom fel!
Szerintetek a babaúszás jót tenne?
Ancsa
 


Sziasztok!
Bár én is adtam itt "jó ötleteket", a hajmosás nálunk is kész tortúra. A gyerkőc két éves, de üvöltés nélkül nem lehet megmosnio a haját. Utálja, ha a szemébe megy a víz. Próbáltam már úgy is, hogy bent ülök vele a kádban és az ölwembe hátra hajtva a feját mosom a haját, de így sem megy, ugyanis nem hajlandó hátrahajtani a fejét. Adjatok tanácsot!
Zsóka
Zsóka
 


Lányok!

Csak bíztatásképpen írom, a fiam pont ugyanez az eset volt, mára viszont totál elmúlt. (na ja, 7 éves lesz mindjárt) Tulajdonképpen nem tudom mitől, talán ahogy nagyobb és értelmesebb lett. A fejet a víz alá dolgot elég későn vette be, akkor pl. bugyborékoltattuk vele a vízet, meg ilyesmi.

Ildi
Pethes Ildikó
 


Zsóka !

Lehet kapni kemény müanyagból olyat, amit a fejre kell tenni és akkor a víz nem folyik a szemébe, ülhet a kádba és úgy lehet mosni a haját. Bár én még nem próbáltam, úgyhogy véleményt nem tudok írni, csak hallottam róla, hogy van ilyen is.

Szia Szilvy
Szilvy
 


Szia, Szilvy,
Köszi a jó tanácsokat! Képzeld, most ebben a nagyon nagy hőségben a fiam végre egyedül bement a zuhanytálba, és ő tartotta a zuhanyt, és zuhanyozta magát (igaz, hajat nem mostunk)! Ki se akart jönni! Remélem, ez lesz a "nagy áttörés", és most már talán nem lesz vele ennyi gond. Bár a hajmosás még mindig nyitott kérdés.
Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!
Ugy latszik a hajmosas nem egyedi gond, nalunk is siras lesz belole. A fiam szeret furodni, akar a nagykadban nyakig ulve, akar tusolva. De ha hajmosasra kerul a sor, nem szereti hogy a viz a szemebe menjen, es levego utan kapkod. Ezert en mindig utoljara hagyom a hajmosast, mert utana rogton ki akar szallni a vizbol.Probaltuk ugy tanitani, hogy az apjanak a hajat is megmostuk, es o kozben mutatta, hogyan csukja be a szemet es hogyan vesz elore levegot, amikor a fejere csorog a viz. De ezzel sem ertunk el sokat, mert azt nagyon elvezte, hogy mossuk az apja hajat, de az ovet hagyjuk csak beken. De most itt a nyar, sokan keszulunk nyaralni a gyerekekkel, hatha sikerul megbaratkoztatnunk veluk a vizet,nyakon felul is. Vagy lehet, hogy idovel kinovik, es csak mi csinalunk belole feleslegesen gondot? Nem tudom.
Ani
Ani
 


Szia Szilvy!
Azt hiszem már láttam ilyesmit valahol, valami prospektusban, de akkor még nem érdekelt (a gyerkőc még sehol sem volt). Nem tudod véletlenül, hol lehet ilyet kapni?
Zsóka
Zsóka
 


Szia Zsóka !

Sajnos konkrétan nem tudom hol lehet kapni, de gondolom baba boltokban, talán nagyobb áruházakban lehet kapni.
Régebben ha jól emlékszem akkor láttam ilyet a Bébiposta katalógusban. Nem tudom, hogy még mindig szerepel-e a katalógusba, most meg se tudom nézni Neked, mivel a pici rosszcsontom
" kiolvasta " .
Ha látok valahol, akkor jelentkezem. Tényleg hol laksz ? Én Érdi vagyok.

Szia Szilvy
Szilvy
 


szia Szilvy!
Köszi a választ, még kibírjuk nélküle valahogy :).
Egyébként Pesten lakom, a Belvárosban, a Baross utcában a SOTE Szülészeti Klinika mellett, ha tudod, hol van.
Ti kertes házban laktok? (ha igen, irigyellek!)
üdv
Zsóka
Zsóka
 


Kedves Zsóka !

Szerencsére kertes házban élünk.
Tudom merre laktok. Bár ritkán megyek be Pestre, pláne mostanában 3 gyerekkel nehézkes.
Különben a Pesti életnek is kevés előnye. Ott csak le kell menni és helyben van minden, ( boltok ... stb. ) Itt meg kilómétereket kell gyalogolni, mire eljutunk valahová.
Különben Érdet rettentően útálom, nagyon menekülnék innen ! Na de ez már más téma.


Szióka Szilvy
Szilvy
 


Sziasztok!
Latom nagyon regen szoltatok ehhez a topichoz, es hiaba keresgeltem vissza, az en problemamra nem talatam otletet,ugyhogy most kernek Kép
A hajmosas mint irtatok a legtobb gyerek szamara gond.
Na de nalunk mar odaig fajodott,hogy a kadba sem hajlando beszallni a kisasszony Kép
Miutan sokaig nem volt haja (azaz kopasz volt Kép ) nalunk nem jelentett gondott a hajmosas.De most telen miutan mar bolcsibe is jar, es van kb.2 furtocskeje is meg szeretnem NEHA mosni.Az nem is lenne baj,ha csak akkor uvoltene mikor mosom,de mint fentebb irtam mar akkor kezdi a musort mikor meg csak mondom neki,hogy pancsi/pancsi lesz.Probaltam ugy is hogy a hajat akkor mostam meg ha nem eresztettem vizet a kadba tehat ezt hivtuk zuhanyozasnak.Azota is hiaba magyarazom,hogy a "pancsi az nem bibi hanem a zuhany a bibis hajmosas"nem megy ! Mar remeg az orditastol elore ! annyira sajnalom ! Van v.mi jo otletetek?
Vagy netan mellozuk a furdetest vagy 6 honapig Kép
Sziasztok,
Csilla
LCsilla
 


Szia Csilla!
Fürödni sem akar, vagy csak hajat mosni?
Volt-e valamielõzmõny, negatív dolog ami érte õt ezek kapcsán? (elcsúszás, szemcsípés, kellemetlen dogok). Át kéne gondolni, Játszik-e egyébként a fürdéskor, vannak-e ott játékai. Próbáltál-e vele fürödni?Vagy, ha van a tesó?
A zuhanyt az enyémek sem szerették jó pár évig, ezért mindig játékvödörrel locsolgattam tisztára a hajukat a sampon után, persze játéknak vették az egészet. Ha semmiképp nem akarja a fürdést sem, és otthon semmi elõzménye nincs, akkor utánajárnék, nem történt-e a bölcsiben valami rendkívüli. Pl: tisztábatevéskor hogyan, milyen vízzel, hol mossák le? Nem volt-e valami rossz. Ha ez sem jön be, kivárnék, lemoshatod csivaccsal is, talán egy-két nap után enged. Végsõ esetben (vagy korábban)megkérdeznék egy szakembert is!
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!
Az én fiamnál négy napja jelentkezett a víziszony.Elõzményeként azt tudom, hogy azon a napon voltunk a fodrásznál ahol levágattam a haját, majd este meg is mostam.
Na ezzel be is fejezõdött a vízimádata. Mostmár nem hajlandó a fürdõkádba beszállni, kapaszkodik belém és nem tudom a fürdõkádba betenni, rettenetesen fél.
Nem tudom mivel próbálkozhatnék?

Kriszta
kriszta
 


Szia Kriszta!
Nálunk is volt idõnként néhány napos viziszony, nem fodrász miatt( arra még nem volt szükségünk). Olyankor általában beülök velük a kádba, vagy zuhanyzunk, és utána megy minden simán. Persze lehet, hogy Nálatok bonyolultabb a dolog.
Sára
(nam olvastam a korábbi hozzászólásokat, bocs ha evidenciát írtam)
Sára
 


bali11
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?