Kedves Aranka!
Lehet, hogy hasonló cipőben járunk. Elméletileg 5+4 hetes vagyok, vasárnap óta volt egy kis barnás folyásom, ami ma pirossá változott. Nem vészes mennyiség, de azért megijesztett. 1. terhességem.
Az orvosom nagyon kedves volt, hogy soron kívül fogadott (egyébként jövő hétfőn mentem volna). UH-n egy 5 mm-es petezsák látható (ami kicsi), benne YS ábra. Illetve látható egy 3 mm-es petezsák is, amiben nem látszik semmi (ami fura)
A bal petevezetékben ciszta, de ez ilyenkor előfordulhat. Szintén progeszteront kaptam, plusz magnesolvot kell szednem és szigorú ágynyugalom, pihenés hétfőig. Azt mondta az orvos, hogy 50-50% az esélye.
Nálam ez a helyzet, mondanom sem kell, hogy parázok, de igyekszem pozitívan gondolkodni, mert akárgogy is számolok, a fogantatás kb. max. 3 hete lehetett.
Az utolsó menzeszem első napja aug. 27 volt, az utolsó valahol szept.3-4 körül, ilyenkor már gyenge szokott lenni. Szeptember 20 körül éreztem, hogy szokatlanul jobban feszül a mellem, meg kicsit mintha émelyegnék, csináltam is tesztet, az negatív lett. Aztán 26.-án jelentkezett a menzesz a korai barna folyással, ami érdekes módon 1 nap után elmúlt. Okt. 1.-jén csináltam a következő tesztet, ami már pozítív lett.
Szóval kitartást, írj majd nyugodtan, mi a helyzet. Nem biztos, hogy segítettem, mert egyelőre én is várok.
Bízunk a legjobbakban!