Sziasztok!
Nem is tudom, jól teszem-e, hogy írok ide, de úgy érzem valahova muszáj...
26 éves vagyok és 9 hetes terhes. A vőlegényemmel már szinte az eleje óta sokat beszéltünk róla, hogy milyen jó lesz egyszer, mikor gyermekünk születik. Nekem már kiskorom óta vágyam, hogy anyuka lehessek majd. Óvónő vagyok, úgy érzem jól is csinálom és nagyon szeretem.
És mégis... most olyan érzelmek, gondolatok kavarognak bennem, amikről nem is gondoltam, hogy valaha előfordulhatnak.
Rettegek, szorongok és nem is tudom, hogy akarom-e ezt az egészet, hogy ha lenne egy mágikus távirányítóm, visszacsinálnám-e. Borzasztóan szégyellem magam. A párom annyira boldog, és én is az szeretnék lenni, terveztük, akartuk, minden feltétel adott. Most mégis mi van velem?
Két hete nem bírok kikelni az ágyból. A rosszullétek nagyon rosszak, nem reggeliek, egésznaposak, és másodjára kapok el valamilyen betegséget is az oviban. Úgy érzem beszűkült a világ. Olyan sírás kerülget, mint mikor régebben meghalt egy közeli hozzátartozóm és egyszerűen nem tudtam feldolgozni, és csak zokogtam és zokogtam.
Kérlek mondjátok, hogy nem vagyok szörnyeteg, hogy elmúlik, hogy tudok majd kötődni rendesen a babához, vagy legalább lassan felfogom, hogy mi történik velem...
:(