@hellokitty: Köszönöm.
Most már kicsit megnyugodtam. Tegnap annyira kivoltam, mint akit telitömtek Xanaxszal, így ez az egyszerű logikai ellentmondás, amit te mondasz, hogy ha nem is voltam terhes, akkor mit akar kaparni, eszembe sem jutott.
Egyébként a durva, hogy az első két magánpraxis mindkettő jónevű, jó referenciákkal rendelkező orvos, egyikük anno a Sportkórházban, most Sote II.-n van, a másikról, a hölgyről pedig csak jókat olvastam. A körzeti nőgyógyászt nem minősítem, sikerült épp ahhoz beesnem, akit a netes információk szerint eltiltottak az Uzsoki kórházból, mert meghalt a keze alatt egy harmadik gyermekét szülő kismama. Hogy ez igaz-e vagy sem, nem is érdekel, a lényeg az, hogy ma délelőtt sikerült eljutni egy normális orvoshoz, a párom fogorvos ismerőse ajánlására a VII. kerültben körzeti rendelésre. No, ő végre kimondta, amire magamtól is rájöttem időközben, és amit Te is irsz, hogy az első perctől kezdve progipótlást kellett volna kapnom. Most egyből fel is írta, hogy ha legközelebb bármi van, a 28 napon teszteljek, és ha pozitív, egyből kezdjem el szedni, ne kelljen utána rohangálni. Az eszem megáll, hogy a magánorvos a 15e Ft-omért erre nem volt képes.
Mondta is, hogy inkább nem mondja, de ha egyből elkezdem kapni az Utrogeszánt, akkor... Méhen kívüli terhességről és letapadt cafatka kaparásáról szó sincs, azt mondta, hogy ha esetleg nem múlna el a vérzés 10 nap múlva sem, akkor esetleg. És mindezt ő is csak a hüvelyi UH alapján mondta - én nem értem, a tegnapi doki ugyanezt vizsgálta, akkor ő mit nézett, mit látott?! Még mutogatta is, hogy nézzem, ott van a petefészkem, és vannak benne petesejtek. Ja, és a hozzáállásáról még annyit, hogy látta a tavalyi prog leletemen, hogy az anti-müllerian hormon eredménye még folyamatban van, és egyből kérdezte, hogy az milyen lett, mert az a legfontosabb. Mondta, hogy az rendben van, és ha hamarosan nem jön össze magától a baba, akkor menjünk meddőségi központba, mert még van mit lefagyasztani. Megbeszéltük, hogy most akkor ez van és hogyan tovább. Nagyon kedves volt, mindent elmondott, elmagyarázott nekem és a páromnak is. Végre... Nem tudom, ennyit számít, hogy egy kolléga ajánlására mentünk, vagy eddig rossz volt a karmám, és csupa dilettánst fogtam ki...? Majdnem elsírtam magam a megkönnyebbüléstől, mikor kijöttünk, mert előtte annyira ideges voltam, hogy úgy éreztem, lerepül a fejem teteje... Úgyhogy most akkor jövő hónaptól szépen hormonvizsgálatok meg minden, és remélem, hogy ha így a 2. hónapban összejött terv nélkül, akkor most sem görcsölök rá, és minden rendben lesz. Nektek pedig köszönöm a támogatást...!