Új privát üzeneted érkezett!

Lenne egy kérdésem!

Ti az én helyemben hogyan reagálnátok?!
Adott egy óvoda, ahol egy csoportba jár az 5 éves lányom egy majdnem napra ugyanennyi idös lánnyal. Az én lányom állandóan a kedvét keresi, visz neki mindenféle "ajándékot", rajzol neki, állandóan csak vele szeretne barátkozni. Ez a kis nemmondommicsoda (olyan egyébként mint az anyja) nagyképû, fontoskodó, koravén. A lányommal kb. úgy viselkedik mintha levegö lenne, de az sem jó ha szól hozzá, mert olyan stílusban (persze elöttem, nem tudom hogy viselkedik akkor ha én nem vagyok ott)válaszol, hogy a hátamon feláll a ször. Kép
Egyszerûen nem tudom megértetni a lányommal, hogy nem való hozzá ez a lány, ne barátkozzon vele, szóba se álljon vele, mert nem méltó rá. Ma pl. egy rajzot adott a lányom neki (amin sokáig dolgozott és örült hogy odaadhatja), mit csinált ez a kis ..., fogta és összefirkálta majd visszaadta.
Kinek milyen épkézláb ötlete volna, hogy szabaduljunk meg töle? Én gyereket még nem utáltam ennyire mint öt. Nincs joga így viselkedni egy másik gyerekkel. Azon is felkaptam a vizetKép amikor meglátta a kis három vagy négyhetes öcsikéjét a lányomnak, annyit közölt csak nagyon ronda stílusban, hogy na akkor a lányom nem hazudott hogy van egy kistestvére. A lányom egyébként nem szokott hazudni, nem úgy ez a kiscsaj.
Várom az ötleteket: sziasztok: Norcsi.
norcsi (norcsi)
 


Norcsi !
Szomorú, de ahogy múlik az idõ, a lányod saját maga is rá fog jönni erre. Rossz lesz neki, de magának majd jobban elhiszi, mint a mamájának. Sokszor nem tudjuk õket a csalódástól megóvni és hagyni kell, hogy maguktól jöjjenek rá. "élet iskolája".
Most mennem kell, de egyszer leírom neked, hogy a kisebbik "hogyan hagyta abba a kosárlabdázást"!!
maminti
maminti (maminti)
 


Na, van egy kis idõm:
A nõvére már tavaly óta kosarazott és az edzõ néni engedte, hogy a Hanni is be-beálljon a végén a játékba. Azt mondta, ha jövõre iskolás lesz, akkor is jöhet, bár a kosárlabdát legkorábban másodikiosoknak hirdetik meg. Hannika viszont nem felejt és szeptemberben ment õ is nagy bõszen: a harmadikos - negyedikes csapatba, mert a Lilla már persze oda járt. Próbáltuk neki mondani, hogy túl nagyok, túl magasak hozzád, de õ nagyon makacs. Amíg pattogtattak, semmi baj nem volt, henem amikor csapatban játszottak! Esküszöm , hogy õ futott a legtöbbet, hol elöl volt, hol hatul egy pillanat alatt, kilehelte e kis lelkét az igyekezettõl. És egyetlenegy labdát sem dobtak neki a nagyok, mert kicsi és kiejti. A végén sírva vittem haza, persze én már közben, a pálya szélén állva sírtam. "Mami, mégse szeretnék többet idejönni. Majd, ha nagyobb leszek."

Szóval meg akarjuk õket óvni a csalódásoktól, de nem tudjuk. És végig kell majd asszisztálnunk az összeset: amikor a barátnõjében csalódik, amikor becsapja valaki, akirõl mi megmondtuk elõre..., stb. Pláne, majd a fiú-ügyek, brrrrr. Már elõre izgulok és a hideg ráz!
Majd Anna is rájön. Sajnos. Hálistennek.
maminti
maminti (maminti)
 

 
 

Sziasztok!
Azt hiszem ezek azért valahol hasznosak is. Megtanulják felismerni az ilyen helyzeteket. Vagy nem borulnak ki annyira, ha vali csalódás éri õket. Hiszen az is elõfordul. Benne van a pakliban.

Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!

Köszi a reagálásokat! Azóta egy kicsit lenyugodtam. Csak hirtelenjében nagyon rosszul viseltem az adott szituációt. Lehet, hogy azért reagálom túl a dolgokat egy kicsit, mert már hatodik hete nem alszom éjszaka (mióta a kisbaBánk megvan) és nagyon fáradt vagyok? Mindenesetre a tûréshatárom most nem a régi! Kép
De lehet,hogy igazatok van abban, hogy hagyni kell a dolgokat maguktól alakulni és nem beleszólni. Mindenesetre egyenlöre sajnos még nem mondható el a lányomról, hogy tanult volna a történtekböl.
De bizakodó vagyok! KépKépKép

Sziasztok: Norcsi.
norcsi (norcsi)
 


Norcsi!
A hugom most 9, és a szomszéd kislánnyal van hasonló szitu. Amiota megszülettek együtt játszanak, de egyoldalu a barátság. A hugom lassan nem vár el tõle normális viselkedést, csak megvonja a vállát ha a kiscsaj bunkóskodik, a kislány pedig egyre normálisabb. Nevelik egymást. Valamivel egyszerûbb a adolog, mert az anyukáik igen jó barátnõk a szomszédi jó viszony melett. de nem lehetnek ott a suliban, meg mindenhol velük.

Puszi
Zsunya
zsunya (zsunya)
 


Sziasztok!
Már jó régen nem írt ide senki, ezért leírok egy rörténetet. A kislányom 20 hónapos volt amikor sûrgõsen valami munkát kellett vállalnom és bébicsõsz lettem. Vittem õt is minden nap egy családhoz, ahol 2 gyerek volt egy 3és fél és egy 1 éves. Az anyuka minden reggel rohant el amikor én érkeztem és ezért a nagyobbik gyerek nagyon morcos volt kb. 1 órán át. Az én kislányom viszont nagyon szerette õt és alig várta már, hogy végre játszhassanak. Azalatt az egy óra alatt amíg a szegényke feloldódott, az enyém csak morcoskodást, gorombaságot kapott a közeledés jeleként. Elég nehezen jutottunk túl azon az elsõ órán. Az egész mese vége mi lett? Az én kis tündibündi csemetém most ugyanezt csinálja, (ráadásul ok nélkül, mivel én nem hagyom õt ott) amint jön hozzánk valaki, morci lesz, hiába örült elõtte egy percel, hogy jön a vendég akit szeret, amint belép a lakásba kislányom nagyon ellenséges lesz vele és kb. 15 percig az is marad. Akkor múlik el hamarabb a morcos roham, ha rá se néznek a vendégek, amit elég nehéz elérni. Magyarul megtanult egy viselkedést, (szerintem) és már régen nem járok oda bébicsõsznek, õ még mindíg emlékszik, hogyan fogadták ott õt és visszaadja a kölcsönt! Hallott már ilyet valaki???
andi68
 
 


Szia Andi!

A rossz példát hamar eltanulják a gyerekek Kép
(néha azért a jót is, de az jóval ritkább!).
Az én lányom (én indítottam ezt a topicot és ott akadtam ki a csoporttársnöje miatt) a már említett kislánytól nagyon átvette a modorosságát. Engem borzasztóan idegesít, mert visszalátom a viselkedésében azt a kislányt. ha rászólok a lányomra, hogy ugyan már viselkedjen egy kicsit normálisabban, akkor rögötön "Jól van mami!" felkiáltással megint önmagát adja. De aki nem ismeri, és elöttük kezd el a már említett gyerek modorában beszélni, gesztikulálni, stb. az egészen más képet alakít ki róla, mint amilyen ö valójában. Ezért szeretném - többek között - távoltartani attól a kislánytól, ami elég nehéz Kép (sajnos), mivel mint egy pincsikutya lohol állandóan a nyomában. Tudom, hogy saját magának kéne ráébrednie arra, hogy ki az aki méltó a barátságára, és ki az aki nem, de ehhez el kell még telnie egy kis idönek. Remélhetöleg az általános iskolában már valamilyen kedvesebb gyerek barátságát keresi majd (de addig még másfél évet ebben az oviban, ezek között a gyerekek között fog eltölteni). Hacsak el nem költözünk jövöre! KépKépKép

Szia, addigis sok türelmet a kislányodhoz, mert az aztán kell a gyerekekhez!

Norcsi Kép
norcsi (norcsi)
 


Nincs valakinek valami ötlete, hogy mi lehet az oka annak, hogy a kislányom rágja a fülemet, hogy hívjuk meg ezt vagy azt a barátnõjét, de amikor itt van a kislány már nem érdekli annyira, sokszor össze is vesznek és a lányom inkább a bátyjával játszik...
szofi
 
 


Szia Norcsi!
Köszi a biztatást, egyelõre még van türelmem és amúgy nem is panaszkodom a csemetémre. Biztos vagyok benne, hogy kinövi ezt a butaságot és a tied is!
Andi
andi68
 
 


Szia Andi!

Örülök ha egy kicsit hasznát vetted az irományomnak! Kép

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Norcsi
norcsi (norcsi)
 


Én is kívánok kellemes ünnepeket, bár kicsit megkésve! Kérdésem, honnan lehet ilyen jó kis arcocskát szerezni, mint ami neked van Norcsi?
Köszi!
Andi.
andi68
 
 


Szia!

Megkésve is köszönöm, remélem nektek is kellemesen teltek az ünnepek!

Nem folyamatosan írom most, hogy követni tudjad:
elõször beütöd a jelet, utána beírod: clipart, majd a következõ jön: {smile}. Ezt egymás után leírod a fenti módon és akkor ez a kép lesz belõle miután elküldted az üzenetet.

Szia, reméljük sikerülni fog!

Norcsi.
norcsi (norcsi)
 


Sziasztok !
A kisfiam sajnos a saját unokatestvérével nem jön ki . Állandóan hajbakapnak , attól félek hogy egyszer tényleg kárt tesznek egymásban . Most már odáig jutottunk , hogy nem hagyhatjuk õket egyedül egy percre sem . 16 hónap van a két fiú között , és a kisfiam kezdettõl fogva ellenségesen fogadta a kicsit . Valószínûleg túl sokat vagyunk együtt , de ha 2 napig nem találkozunk akkor meg keresi . Viszont a tesóm kisebbik fiát , aki idén áprilisban született úgy fogadta , hogy a mai napig nem hiszem el.Kezdettõl fogva imádta , puszilgatta , odahordozta a játékait . Sokszor 1 óráig is képes volt mellette ülni . Sajnos ez már csak a múlté , mióta a kicsi bölcsõhalálban meghalt 2 hónaposan . Azóta a fényképét puszilgatja , álmodozik vele , miközben Gabikával még ellenségesebb .
erika (erika)
 


Szerintem már a kicsik is úgy vannak, hogy van akit elsõ látásra megszeret és van akivel soha nem lesz olyan jóba, viszont ha sokat találkoznak azért megszokják egymás társaságát. Nálunk elég sok gyerek megfordul, mivel napközben babavigyázó vagyok és tényleg fura, hogy van olyan gyerek akire mindíg figyelni kell, mert bántja a másikat, de van akit abszolute nem bánt.
Nagyon sajnálom szegény picit aki már nem lehet köztünk, szörnyû hogy ilyesmi megtörténhet.
andi68
 
 


Kép
sikerül?
andi68
 
 


Köszi Norcsi!
andi68
 
 


Szívesen! KépKépKépKépKépKépKépKépKépKép

Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


[url=http://www.babanet.hu/ovodak/index.php" TARGET="_top]http://www.babanet.hu/ovodak/index.php[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Sziasztok!
Nem tudja valaki véletlenül, hogy idén melyik ovi lesz az ügyeletes a nyári szünetek alatt újpesten.
karita
karita
 
 


Sziasztok!
A VII. kerületben lakunk és jövő szeptembertől járna óvodába a kisfiam. A bölcsi példáján okulva nagyon szeretném körüljárni, hogy hová adom, és az lenne a kérdésem, hogy tudtok-e ajánlani "jó" ovikat. (Elsősorban az óvónők a fontosak, nem a gyerekanyaggal kapcsolatban vannak elvárásaim, még valamennyit utazni is hajlandó vagyok: szóba jön az V., VI., VII., XIII. kerület).
Köszi mindennemű segítséget:
Bandris
bandris
 
 


[quote="bandris"]S írta:bandrisziasztok!
A VII. kerületben lakunk és jövő szeptembertől járna óvodába a kisfiam. A bölcsi példáján okulva nagyon szeretném körüljárni, hogy hová adom, és az lenne a kérdésem, hogy tudtok-e ajánlani "jó" ovikat. (Elsősorban az óvónők a fontosak, nem a gyerekanyaggal kapcsolatban vannak elvárásaim, még valamennyit utazni is hajlandó vagyok: szóba jön az V., VI., VII., XIII. kerület).
Köszi mindennemű segítséget:
Bandris


Szia Bandris!

Az alábbi oldalt tudom neked ajánlani: http://www.ovoda.lap.hu
Kerületenként lebontva találhatók meg az óvodák oldalai.

Szia,

Kriszta

Kép
krisztamcmlxxi
 
 


Kedves Édesanyák, Édesapák!

A www.pszichologia.multiply.com oldalon ingyen letölthető anyagok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt: babazenék, gyerekzene, kifestők, rajzfilmek (angol, magyar), könyvek, zene minden kornak… A feltöltés folyamatos, érdemes többször benézni.

Pszichológus, családkonzulens édesanya vagyok. Gyerekneveléssel, családi gondokkal küzdő személyek bizalommal keressenek fel egy e-mailben, segítek megtalálni a jó megoldást és kivitelezni azt. Akinek egy kis bátorításra, problémáinak megoldásában segítségre lenne szüksége, de a távolság miatt, vagy bármi más okból kifolyólag nem tud személyesen keresni fel egy szakembert, annak ideális megoldás lehet az e-mail-en át történő konzultáció (pszichotanacs@freemail.hu). Lásd még: www.pszichologia.mlap.hu


üdvözlettel, Nisreen
nisreen
 
 


Sziasztok.Egy nagy problémával fordulok hozátok ha tudna valaki segiteni.
Érden kőltőztűnk tavaly nov. -ben és nem is gondoltunk hogy olyan gondunk lesz hogy nem fogiák fel feni ovodába az iker lanyoimat. Most tőltőtek be a 3 éve és visza utasitota őket azér mert nincsi hely oviba!!! :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
Nagyon szomoru vagyok mert ha dec. nem megyek visza dolgozni ki rugnak.Nincsi senkink csk mi keten vagyűnk mert Erdéjbol jőtűnk 15 éve és a családunk ot vanak. Csak a fériem tud dolgozni és nagyon nagyon nehéz egy fizetésből élni. Ha tud valaki segiteni aban hogy tud valameik oviba hogy lene hely kérém szépen hogy irjon itt a topikon. Előre is nagyon kőszőnőm !!!!!!!
Lavy
lavy
 
 


Szia lavy!

Azt szeretném kérdezni Tőled,hogy megkérdezted abban a kerületben az óvodákat,ahol a munkahelyetek van?Úgy hallottam,hogy abban a kerületben is lehet ovit keresni,ahol a munkahely van..
Szerintem keress rá az ovikra a Google-ban.
Talán sikerrel jársz.Minden jót kívánok!Remélem sikerrel jársz!
Szia:edike78
edike78
 
 


Kedves szülők!

Nagyon el vagyok szomorodva és nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre! A gyerekem óvodájában ettől az évtől lehetőség adódott, hogy a gyerekek úszás oktatásra járjanak. Mindez nagyon jó, és mi meg is ragadtuk az alkalmat, bár sokalltuk az alkalmankénti 1100 Ft. díjat, de egy gyerek mellett kibírjuk.

A tegnap a szülői értekezleten azonban mikor felolvasták a névsort, hogy ki fog úszásra járni kiderült, hogy a csoportnak csak a fele. Ma reggel volt az első úszólecke: az óvodából indulnak kilenckor és kb. egy másfél óra múlva jönnek vissza. Az öltözőben az egyik gyerek - akit nem tudtak befizetni a szülei - nagyon sírt, hogy ő is szeretne menni. Az anyukáját ismerem, egyedül neveli a gyerekét és tudom, hogy nehéz körülmények közt élnek. Az anyukának is könnyes volt a szeme mikor kiment az ajtón, majd amikor a buszmegállóban találkoztunk távolabb ment tőlem, pedig máskor beszélni szoktunk. A buszon alig bírtam ki sírás nélkül, folyton a könyörgő kislányt láttam magam előtt, ekkor eldöntöttem lemondom az uszodát és majd keresek valami délutáni foglalkozást a gyermekemnek. Nem vagyok egy bátor ember, félek szóvá tenni az óvónőknek, vagy a többi szülőknek de felfoghatatlan szánomra, hogy ők nem látják, hogy egy öt éves gyereknek ez mekkora trauma; egy ötéves gyermek nem érti meg, hogy a másik gyerek mivel különb mint ő, mivel érdemelt ki az többet nem is beszélve arról, hogy az uszodába járó gyerek kora miatt ugyancsak nem rendelkezik a kellő tapintattal, jóindulattal, hogy a másikkal nem éreztesse, hogy neki kiváltságokban van része.

Miért nem lehet az ilyen programokat, óvoda után lebonyolítani?
karamella
 
 


Jár még ide valaki??? Futár oviról vélemény???

Kép

Kép
betti030
Budapest
 
 


Sziasztok!

Ha szeretnétek a gyereknek egy remek mesekönyvcsomagot nyerni, gyorsan ragadjatok billentyűzetet, és írjatok egy Mikulás-történetet - lehet megtörtént is, a családi legendáriumból, esetleg kitalált is.

További információ a Kölökneten:

http://koloknet.hu/949-mindennapi-trtneteink

A könyvcsomagban remek illusztrátorok és írók munkái találhatók meg, ráadásul még odaérhet Télapóig!

Üdv:

Dia
dia
Budapest
 
 
 


Szeretettel vár minden gyermeket, szülőt és pedagógust a Gödi Waldorf Óvoda
2012.március 31-én, szombaton 9.00-12.00-ig tartandó
TAVASZKÖSZÖNTŐ, NYÍLT NAPJÁRA.

Programok:
- kézműves vásár
- bábjáték
- gyermekfoglalkozások:
akvarellfestés, gyurmázás, gyapjúkép-készítés
Érdeklődni lehet: Nyeste Katalin (óvónő) 30/907-3317
Pénzes Barbara (szülő) 30/606-2494
Cím: Felsőgöd, Tél u. 2. (bejárat az Ősz utcából)
[b]godiovoda.waldorf.hu

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Third Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
gödibarbi
 
 


Sziasztok kedves Anyukák!!Én 13 éve dolgozom óviban,és én magam is 3 gyermekes anyuka vagyok.Gyes kiegészitésként vállalnám pici babád ellátását,esténként,és hétvégén is bmikor elérhető vagyok.Szivesen mennék a saját kislányommal,de ha neked gond,nem viszem:)Árban biztos megtudunk egyezni,ezen ne aggódj!Hivj bátran:Saly Gabriella,06202039727 Óvodábol haza hozom,viszem külön órákra,sétálni,játszóterezni gyermeked,igény szerint:)

salygabó
 
 

Hozzászólás a topikhoz

Emotikonok
:D :) :( :o :shock: :? 8) :lol: :x :P :oops: :cry: :evil: :twisted: :roll: :wink: :!: :?: :idea: :arrow: :| :mrgreen:

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?