A tavaszi babas csoportban vagyok, de oda - némi gondolkodás után - nem akartam írni erről.
Szoval későn találtunk egymásra a férjemmel, ő túl egy házasságon, ahol egyszerűen nem jött a gyerek, de semmi szervi okot nem találtak. Válás után exnej par hónapon belül terhes lett, majd második gyerek is jött. valaskor a férjem mindent ott hagyott, lenullázódott. Sok kanyar jött még.
Én egy nehéz, sok szakításos kapcsolatból jöttem, 38 voltam, ő 43 mikor találkoztunk.
Összeházasodtunk, tavaly két terhességem is vetelessel végződött (10. es 16. heten). Idén kivettek az epehólyagomat is.
Mindezt csak azert, hogy erzekeltessem: nem mennek simán a dolgaink.
Sógornőm (férjem húga) csak egy evvel fiatalabb nálam. Elvált, gyereke nincs, magánélete nagyon zűrös. Sokat segített nekünk. Mondjuk mi is neki.
Most megint terhes vagyok, es ugy tűnik, azóta sokkal undokabb. Folyton kotozkodik, kioktatja es piszkálja a férjemet, hogy az en családomat részesíti előnyben, es újabban nem tudunk összehozni egy filmnezest, mert ha nekünk jo, akkor neki nem, de ha nekünk nem jo, akkor pont akkor jönne, es megsértődik.
Én őszintén sajnálom, hogy nem alakult neki jobban, es megértem az érzéseit (en is voltam irigy, kétségbeesett, tudom, milyen). De pár napja szorongok erősen, és megterhel ez a dolog. Ma is sírtam, mert egyáltalán nem érzem magam nyeregben, bar eddig minden tökéletes.
Ti hogy kezelitek mások keserűségét?
Arról sincs szó, hogy körülöttünk forogna a világ, másról is tudok beszélni, mint a gyerekről, sőt, szoktam a férjemnek mondani, hogy visszafogottabban lelkendezzen, mert nem biztos, hogy a húgának nagyon könnyű.
De hát örülni szeretnek, 41 leszek, mire a kisfiunk világra jon (mert fiú lesz). És tudom, őt nem változtathatom meg, de nyomaszt a dolog.
Már az is segít, hogy leirhattam.
Új privát üzeneted érkezett!
